Hirdetés

Vers estére 19. (Juhász Gyula: Trianon)

Juhász Gyula: Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol
Arany Jánost ringatá a dajka
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra

Sony Ericcson K750i akkumulátor-tartósteszt

A telefon tesztjét itt olvashatjátok. A képet is innen loptam :)

Ebben a bejegyzésben a most 4. születésnapját ünneplő K750i telefonom akkumulátor-tartóstesztjét olvashatjátok, folyamatosan frissítve. Az akkumulátor még a gyári!

Használati szokásaim: naponta kb. 15-20 percet beszélek a telefonon, 4-5 sms-t írok, és ugyanennyit kapok. Nem vagyok egy hard user :)

A teszt menete: nagyon egyszerű. Amint lehúzom a telefont a töltőről, kezdődik a számlálás. Amikor pedig visszadugom, véget ér az időmérés (külön jelezni fogom, hogy hány százalékon áll az akkumulátor, amikor csatlakoztatom).

Epic Fail! 18. (BKV-busz vontatása)


Kattints ide a videóért!

18 éven felülieknek javasolt!

Egy BKV sofőr őszinte vallomása. Komoly dumája van az embernek :)

Vers estére 18. (József Attila: Nem, nem, soha!)

József Attila: Nem, nem, soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Vitéz nagybányai Horhty Miklós beszéde 1919. november 16-án

Polgármester Úr!

Szívből köszönöm szíves üdvözlő szavait. Mondhatom, nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy e percben megszokott frázisokat használjak, igazságérzetem azt parancsolja, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam, amit e percben érzek. Mikor még távol voltunk innen, és csak a remény sugara pislogott lelkünkben, akkor - kimondom - gyűlöltük és átkoztuk Budapestet, mert nem azokat láttuk benne, akik szenvedtek, akik mártírok lettek, hanem az országnak itt összefolyt piszkát. Szerettük, becéztük ezt a várost, amely az elmúlt évben a nemzet megrontója lett. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, hogy ha ez a megtévelyedett város visszatér megint a hazájához, szívéből, lelkéből szeretni fogja a rögöt, amelyben őseink csontjai porladoznak, szeretni azt a rögöt, amelyet verítékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink, szeretni a koronát, a dupla keresztet. Katonáim, miután földjeikről betakarították Isten áldását, fegyvert vettek a kezükbe, hogy rendet teremtsenek itt e hazában. Ezek a kezek nyitva állanak testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell. Meg vagyok győződve róla, azaz úgy remélem, hogy erre nem fog sor kerülni, hanem ellenkezőleg, akik bűnösöknek érzik magukat, megtérnek, és hatványozott erővel segítenek a nemzeti reményekben tündöklő Budapest felépítésében. A mártírokat, az itt sokat szenvedett véreinket meleg szeretettel öleljük szívünkhöz.

A költészet napja - 2010. április 11.

1964 óta minden évben április 11-én ünnepeljük a költészet napját. Miért pont április 11? Azért, mert 105 évvel ezelőtt ezen a napon született a hányattatott sorsú költőóriás, József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. - Balatonszárszó, 1937. december 3.).
Ebből az alkalomból fogadjátok szeretettel kedvenc költőm három versét.

József Attila: Születésnapomra

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Vers estére 17.

József Attila: A Dunánál

1

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.

Vatera

2010.03.22-én rendeltek tőlem egy terméket a címben említett aukciós portálon. Nem nagy értékről van szó, kevesebb, mint 2000Ft-ot kellene előre utalnia a számlámra. A vevő értékelései alapján korrekt, megbízható, rutinos felhasználó, közel 500 pozitív, és mindössze 1 negatív értékeléssel.
Nos, a kedves vevőnek már 5 e-mailt írtam, és többször is próbáltam telefonon elérni, sikertelenül. E-mailre nem reagál, telefont nem veszi fel. Persze a portálra azóta többször is bejelentkezett...

Ma este vettem észre, hogy mindegyik hirdetésében ez a megkötés szerepel:
"Csak az licitáljon aki banki átutalással vagy postai csekkes befizetéssel lejárattól számított 3 napig tudja rendezni a vételárat!"

:U

Livescribe Pulse Smartpen

Véletlenül akadtam rá a toll reklámjára egy folyóiratban. Már régóta gondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne, ha az órai jegyzeteim elektronikus formában is meglennének. Tudom, feltalálták már a szkennert, de nagyon macerás minden nap végén több 10 oldalt bevinni a számítógépre.

Visszatérve a tollra, amint internetközelbe kerültem, egyből utánanéztem a kütyünek; az eBay-en kezdtem el kutakodni először. Az árakat meglátva kellemesen csalódtam, 140 dollár körül már hozzá lehet jutni. Magyarországon is megvásárolható, igencsak borsos áron (64.900Ft).
Nagyon lelkes voltam, hiszen a leírt szöveget folyamatosan menti a toll, közben pedig az előadáson elhangzottakat fel is veszi. Nekem találták ki! Ám jött a "hidegzuhany": csak úgynevezett dot paper jegyzetfüzetre lehet vele írni. És itt van a dolog buktatója. Egy 300 oldalas füzetért bruttó 3900Ft-ot kellene kiadni Magyarországon. Külön A4-es méretű lapok pedig nem kaphatóak. Így sajnos mégsem tűnik annyira jó dolognak a toll...
Ha normál papíron is lehetne használni, azonnal beruháznék a tollra, így azonban számomra használhatatlan :(

Epic Fail! 17.


A videóért kattints ide!

Kis foci, nagy gólöröm. A folytatás meg majd kiderül :)