Csehek valamiért úgy gondolták, hogy a címerállatukat ezen kompozícióban emelik a középpontba...

Peer Krisztián: Már mást szeret

Elvettek tőlem egy ízt,
és most ízetlen minden.
Rágatlan megy le a falat,
koncentrálnom kell a korty előtt.
Közös élményből az előkóstoló nyála:
onnan is hiányzik, ahol már akkor sem volt jelen,
ahol - én hülye - egyedül éreztem magam.
Megszokni az űrt, azt az ízt kikeverni: nem lehet -
töltekezem a rosszullétig és tovább.
A kedvenc ízem - mondom utólag -
megtalált és még egészben talált,
most (egészen elhagyom magam) kéz a kézben jár
a jóleső és a fájdalmas mindegy,
egyfelé, mindig egyfelé.
Viszont teljes sötétben - ezt is utólag mondom -
könnyebben tájékozódik, aki becsukja a szemét;
és a vak is lát valamit,
ahogy az ízvaknak is muszáj ennie.

Lackfi János: A fekete router

Szilágyi
Örzsébet
E-mailjét megírta,
Emoti-
Konokkal
Azt is telesírta.

Fiának
Megy a mail
London városába,
Ahol az
Mosogat
Egy setét kocsmába'.

"Gyermekem,
Jól vagy-e
London városában?
Megjött-e
A csomag?
Benne kis kolbász van!

Egyél ám!
Nem fázol?
Van ott meleg holmi?
Inglisül
Beszélsz már?
Tudunk majd szkájpolni?

Kell-e pénz?
Idenézz,
Nem élünk nagy lábon,
De amit
Spórulunk,
Összeguberálom.

Hát az az
Egyetem?
Gyűjtesz a tandíjra?
S az a lány?
Gwendoline...
Olyan, mint egy díva!"

Kattintja
A küldést,
Sürgeti a gépet,
Ám a rend-
Szerhiba
Fel éppen most lépett.

"Apukám,
Levelet
Írtam a gyereknek,
A szöveg
Hova tűnt?
Kihajítom eztet."

Skobrák Máté: ameddig várlak

az éjszakába kavicsokat dobálok
figyelem ahogy a zavar
egyre táguló
körökben terjed
magamban rakom össze
ameddig várlak
az arcod

de bizonytalan
hogy hol kezdődik a sötét

hogy létezik-e többféle fekete

Don Quijote ébredése

Hajtogattam a kukák mögött egy álmot
egy kerthelyiség félreeső részén.
Eldugult piszoárban vitorlázok
sapkám a hold, fésűm a szél.

Sorra dőlnek ki mellőlem a lányok
fojtogató bűntudat emészt.
A szívek szemétdombján kapirgálok.
Szeretni, Istenem, milyen nehéz!

Annyi minden bajjal kell még megküzdenem
plusz még itt van a nyakamba varrva
egy lefejezett szerelem.
Tükröm, tükröm, tükröm mondd meg nékem:
Jól áll-e ez nekem?

Sorra tűnnek el mellőlem a srácok
mindegyiknek jobb dolga akadt.
Zajos magányban foszforeszkálok
a sápadt fényű telihold alatt.

Annyi minden szarral kell még megküzdenem
ellenséges szélmalmoktól zavaros szellemem
"Nincsen veszély" - mondják -
csak képzelem.

Charles Baudelaire: Spleen

Emlékem több, akár száz éve gyüjteném.

Fiókos ó butor, benn tarka gyüjtemény,
vers, akta, számvetés, levélke, hangjegy, ócska
nyugták közé csavart nehézkes hajcsomócska,
titkot nem őriz oly sokat, mint bús agyam.
Egy szörnyü pince ez, piramis én magam,
takarva több halált, akár a közös árok.
- Egy temető vagyok s a holdra félve várok:
mint lelkifurdalás, sok nyult féreg gyötör,
s mindég legkedvesebb halottaimra tör.
Egy vén szoba vagyok, hol minden rózsa fonnyad,
hol ósdi divatok lomja lazulva gonnyad,
hol csak halvány Boucher-k, halk pasztell-mélaság,
szíják egy félbeli üvegcse illatát.

Oly hosszu semmi sincs, miként a sánta órák,
ha súlyos pelyhüket a havas évek szórják
s gyümölcsöd, mord Közöny, a makacs Unalom,
haláltalan huzam arányaiba fon.
- Óh, eleven tömeg! nem vagy te más ma tán itt,
mint tétlen borzadály-övezte szürke gránit,
mely Szahara-fenék ködén bóbiskol át!
Vén szfinx, kit elfeledt a gondtalan világ,
kit mappa nem mutat, s kinek vadult szeszélye
csak akkor zeng, mikor napnyugta süt föléje!

Ma 30 éve....

Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlõtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.
Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegybõl, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.