Csak erős idegzetűek hallgassák végig ezt a beszámolót.

Kattints a képre

Kérek mindenkit a kulturált véleménynyilvánításra, köszönöm. Mostanság mindenféle indoklás nélkül törlik a személyes bejegyzéseimet a modik (pl. Dr. Regős Péter verse), úgyhogy óvatosan.

Akkor, 1945. elején:
Budapest ostromakor a német-magyar alakulatok Budára szorultak vissza. Hogy a szovjet előretörést megállítsák, illetve lelassítsák, 1945. január 18-án (az Erzsébet híddal együtt) a Lánchidat felrobbantották.

És most:

Rózsa-Flores Eduardo válasza Spiró György: Jönnek c. versére

Sajnállak titeket
Mindig idegenek

Igen, nem gyűlöllek
Sajnállak
Mert ha gyűlölnélek
Magammal is azt tenném

„jütt-ment” vagyok én is
és e Haza befogadott
bár nap mint nap érzem
igazán nem szeret

lehet nem is tud
és nem is csoda
annyi volt itt az árulás már
s a köpönyegforgatás
Bizalmatlanná vált
a magyar ég

Én hazámra nem haragszom
Nem tehetem
Reggel délben este ölel
Hegyeivel, vizeivel simogat, táplál

S a nyelv
Ez, a magyar, jó emberek
mit most használok
A papírt cirógatja
És így a szemem is
És majd a lelkem
És kihez majd eljut
Szavam
Édesen (vagy, mikor-hogy…)
Magyarul.

(Frankfurt am Main, 1749. augusztus 28. – Weimar, 1832. március 22.)

"Senki nem lehet jobban
rabszolga, mint akivel
elhitetik, hogy szabad!"

Johann Wolfgang von Goethe

Méltán híres költőnk, Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be „Hymnus, a ' Magyar nép zivataros századaiból” című költeményét, melyet – legalábbis az első versszakát – büszkén éneklünk hivatalos, vagy nem hivatalos rendezvényeken. Mivel ez a költemény mai kultúránk egyik meghatározó eleme, ezért lett ez a nap a magyar kultúra napja.

Kölcsey Ferenc: Himnusz

Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

József Attila: Hajnali vers kedvesemnek

A csöndes hajnali égről szeliden száll szét a Holdsugára;
mintha valami eltévedt, kósza lélek küldené sóhaját ismeretlen
útja felé.

A rózsásujjú Hajnal istenasszony előbbre lépeget, amerre
csak feltünik csudálatos nagyszerüsége, daloló kedvvel a
madarak köszöntik.

Ám Holdsugára a szinek e fönséges fakadásában is némán,
halványan ballag, mint éjjeli munkás, ki az átvirrasztott
éjszaka után otthona felé ügyekezik, szerettei körébe.

Az istenes Napfény viruló orcája boldog mosollyal
üdvözli Holdsugára szőke fürteit; éppen most lépett ki
hajnali fürdőjéből, mert aranyos alakját még fátyol födi.
- Ime, fátylát ledobja és pajkos örömmel futkároz a mennyei
pázsiton meg Földanyánk életreébredt virágos kertjében.

Most összeölelkeznek: Napfény meg Holdsugára. Szerelmük
boldogsága itt motoz nyugtalan szivem körül - mily furcsa,
hogy a két égi vándor az élet ébredésén így egymásra talált!

Drégely László: Kéményseprő

Volt egy ember, fekete
Feje, lába, tenyere.
Kéményt sepert egész nap,
Estére már elfáradt.
Akkor ő is hazament,
De mielőtt lepihent,
Jól megmosdott, úgy, mint te,
Nem is maradt fekete.

Jó éjszakát, gyerekek

Nem lövöm le a poént, kattints a képre

Keresztúry Dezső: Sírvers

Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek.
Elszórt
Testünk nyomtalanul nyelte magába a föld.
Szívetek őrizzen: milliók eleven milliókat.
Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs.

1943. január. 12. Ezen a napon indított támadást a szovjet a 2. Magyar Hadsereg ellen IV. hadteste ellen Urivnál. A hadsereg létszáma 200 ezer fő. Az időjárás kegyetlen: -40 fokos hideg, így nemcsak a vörös hadsereg, hanem a tél is a magyar hősök ellen van. A fegyverek korszerűtlenek, a ruházat alig melegít valamit, a puskák befagytak, élelem és ivóvíz szinte semmi, csak azt lehet enni amit találnak. Nyers krumpli, csalán gyökere, lóhús, ez van. A bakancsok átáztak, de nincs megállás. Előre csak előre! Szovjet harckocsik hangjától és tüzelésétől hangos a Don. Robbannak a gránátok, aknák, puskaropogásoktól zeng az egész havas táj. A havat vér borítja. Nem orosz, hanem magyar. A magyar vére, ami évszázadokon át egyfolytában folyt a Hazáért, Európáért, Családért. Kíméletlen a harc, itt az a szabály, hogy nincs szabály. A túlélésért kell küzdeni. Ha valaki annyira megsérült, hogy nem lehet rajta segíteni, azt hátrahagyják, fájó szívvel. Mert ha szomorú is, inkább 1, mintsem 150-en... A katonaorvosok szintén nehéz helyzetben vannak: a sérülteket kezelni kell, és akinek nincs súlyos sérülése, azt máris visszaviszik a frontra. Sok sebesült utoljára szeretne feleségétől, családjától, gyermekeiktől elbúcsúzni. Sokaknak e pillanat nem fog eljönni, mert várja őket az örökkévalóság.

VIGYÁZAT! A kép megtekintése maradandó szellemi károsodásokhoz vezethet! Csak saját felelősségre!