Bevezető

A lassan hagyományosnak mondható év eleji kínai utunk ezúttal az ország egy olyan részébe vezetett, melynek környékén már jártunk korábban, azonban az (olaszországi) Velencéhez hasonló csatornahálózatnak, illetve a kínai kert- és tájépítészet csúcsalkotásainak otthont adó Suzhou városa egészen egyedi hangulattal bír. A kb. 12 milliós város Shanghai-tól nagyjából fél óra vonatútra fekszik, s a látogatást követően azt mondom, nemcsak megéri „átugrani” ide egy shanghai út során, de egyenesen ajánlani is tudom, hogy valaki célzottan ide szervezze az utazását.

Suzhou egyik legnagyobb látványosságának, a Shantang út mentén húzódó, hasonló nevű csatornának a részlete.

Az időjárással ezúttal nem volt sok szerencsénk, azonban legalább annyit elmondhatok, hogy csak az érkezésünk és az indulásunk napján szakadt az eső, illetve tél lévén értelemszerűen a kertek sem voltak legnagyobb pompájukban, de legalább még élvezhető mennyiségű embertömeg mellett tudtuk bejárni azokat. A város persze jóval többet kínál a kerteknél, így piacozás és egy „ó-külváros” mellett megannyi nagyszerű étterem is a terítékre került.

Nemrég a tajvani fővárosban is felbukkant az első Cybertruck. Közelebb menni csak némi adathalász, "jelentkezz be ide, iratkozz fel ide meg ide" stb. után lehetett volna, úgyhogy csak így távolról gyönyörködtem benne. Ha sok pénzem lenne, akkor valószínűleg inkább várnék egy kicsit, hogy még több legyen és vennék egy Toyota Century-t, ti. a Tesla üdvöskéje így élőben szerintem még rondább mint amilyennek a képeken tűnt.

A jármű meglepően kicsinek tűnt, értem ezt az amerikai behemótok, Buick, Lincoln, Chevy, Cadillac stb. tükrében, melyekkel, mikor először találkoztam, tényleg "nagynak" tűntek. Ezek a szögletes formák eleve nem jönnek be, s a képeken talán nem látszódik annyira, de az élek kialakítása, megmunkálása méterekről szemlélve is rendkívül trehánynak, igénytelennek tűnt.

Sokakban él valamiféle elképzelés arról, hogy mi is jelenti az emberek mindennapos fő táplálékát a Távol-Keleten, mely általában akár rosszindulat nélkül is kutyát, macskát, papagájt, rovarokat, bizarr tengeri élőlényeket, különféle szigorúan védett fajokat, illetve Japán esetén sushit és wasabit takar, hiszen Európa emberét sokkal “célravezetőbb” a yulini kutyafesztivál képeivel, Kínába csempészett elefántcsontokról szóló hírekkel sokkolni, mint egy jó csirkepörkölttel.

Lassan 8 éve tengetem mindennapjaim a világnak ezen szegletében, újabban Tajvanon, úgyhogy csináltam egy kis összeállítást arról, hogy mire számíthat itt a látogató. Hangsúlyozandó, hogy nem kizárólag tajvani ételekről lesz szó, hanem mindarról, amit naponta, vagy legalábbis viszonylag gyakran fogyasztok. (nullpointtól előre is elnézést kérek, amiért a bejegyzésem magyartól eltérő szavakat, karaktereket is tartalmaz és természetesen igény esetén kinyomtatva is eljuttatom hozzá az írást, megelőzendő a nyomtatóbarát változat hiánya miatti sokadik idegösszeomlást.)

Feleségemmel úgy döntöttünk, hogy egy kellemes hétvége erejéig tiszteletünket tesszük a számunkra meglehetősen ismeretlen tajvani keleti parton, pontosabban Taitung (台東) és Lanyu (蘭嶼), avagy Orchid Island körül. Nagy izgalommal készültünk az útra, hiszen relatíve ritkán van lehetőségünk arra, hogy a nyugati part zsúfolt forgatagából hosszabb időre kimozdulhassunk, melyet csak tetéz a nem kimondottan a szabadba hívogató forróság is.

Az apró kis sziget nem véletlenül csábítja a Tajvanra látogatókat, hiszen a tao / yami nép különleges kultúrája sehol máshol nem lelhető fel, így ezt, az elképesztő természeti képződményekkel egybevéve egy valóban egyedi, ám mégsem túlságosan „elturistásodott” vidéket fedezhet fel a látogató.

Yeyin (野銀) falu tradicionálisabb része, ahol megfigyelhetjük a yami emberek által, a földfelszín alá süllyesztett házakat. A korábban fűfélékkel, napjainkban inkább kátránnyal borított, gyakran 1-1,5 méter belmagasságú épületek és az azokat körülölelő kőbástyák kiváló védelmet nyújtnak tájfunok során érkező széllel és esővel szemben. Az esővíz beáramlása ellen valamennyi ilyen ház padlózata a földtől mintegy 20-30 centiméterre található, illetve a mélyedésekben a víz elvezetése is megoldott.

A rendkívül frappáns cím után nem is borzolnám tovább az idegeket, igen, a „három poharas csirkéről” (三杯雞, sānbēijī) lesz szó, mely az előző receptekkel ellentétben nem Sichuan, hanem Jiangxi provinciából származik, ennélfogva egy teljesen más ízvilágú, szezámolaj – szójaszósz – bazsalikom dominálta étellel lesz dolgunk.

Sanbeiji (jobb oldalon) és egyéb növények.

Az elkészítés ezúttal is rendkívül egyszerű. Ehhez az ételhez szükség lesz kb. 1kg csirkecombra, egy negyed fej lila- vagy vöröshagymára (a lilahagymától jobban néz ki a végeredmény), két kisebb, lehetőleg eltérő színű kaliforniai paprikára (ugyancsak a szín miatt), 4-5 szál zöldhagymára, 20g gyömbérre, 100g fokhagymára, és a „három pohárra”, azaz szójaszószra, szezámolajra és rizsborra (米酒, mǐjiǔ). Szezámolajból a fekete szezámmagból készült változatnak karakteresebb íze van, ízléstől függően mindkét változat használható.