Bevezető
A Nyugat Távol-Keletre látogató emberének úticéljai közt ritkán szerepel kifejezetten Tajvan, így a sziget leggyakrabban „ha már a környéken vagyunk átugrunk oda is” elv mentén kerül bele az útitervbe. Tény és való, hogy a Tajvan által kínált látványosságok ritkán vehetik fel a versenyt a jóval felkapottabb Dél-Korea, Japán, Kína, illetve Délkelet-Ázsia országaival, hiszen itt nincsenek katalógusba illő, hófehér tengerpartok, százéves, vagy még annál is idősebb kulturális örökségek, világhírű konyha vagy úgy bármi olyan, ami kiemelkedne a tömegből. Ugyan az illetékes minisztériumok évről évre hajtogatják, hogy most jön majd a nagy áttörés, ám tapasztalataim szerint - a nagy szavak ellenére - az elmúlt években viszonylag kevés konkrét, turistacsalogató beavatkozás történt azon túl, hogy valami teljesen felesleges, ötlettelen, ízléstelen beton / acél / üveg „műalkotást”, épületet kihajítanak a gyönyörű tájba vagy éppen egy-egy, történelmi jelentőségű hely közepébe, teljesen lerombolva a látványt, a hangulatot, holott az esetek 90%-ában, amire igazán szükség lenne, az a szemét rendszeres eltakarítása.
Utam előtt tajvani ismerőseimet kérdeztem, hogy jártak-e már a Matsu-szigetek valamelyikén, ám a legtöbbször a válasz csupán egy „Minek? Nincs ott semmi.” volt, mely még inkább arra sarkallt, hogy kerüljek egyet a környéken, hiszen ezek szerint (még) nem húztak fel semmilyen idétlen turistacsapda ökörséget, pont ez a „semmi” volt az, amit látni akartam.
Chiang Kai-shek fiának, Chiang Ching-kuonak az emlékműve Nangan szigetén.
A kínai partvonalba többé - kevésbé beleolvadó Matsu - szigetek az avatatlan szem számára egyértelműen a Népköztársasághoz tartoznak, azonban ez a néhány kis sziget egyike azoknak, melyeket a Kínai Köztársaságnak sikerült megvédenie a kommunista hatalomátvétel során. A szigetek így ma Tajvan, avagy a Kínai Köztársaság Lienchiang megyéjét képezik, mely azért is érdekes, mert a Népköztársaság oldalán is van egy hasonló nevű megye, így e szigetek eredetileg annak egy részét adták. (Félreértések elkerülése végett a továbbiakban Kína a Kínai Népköztársaságra, Tajvan pedig a Kínai Köztársaságra utal, mielőtt valaki belekötne, hogy, hát, Tajvan tulajdonképpen csak annak az egy szigetnek a neve.). Mint írtam, itt nincs „semmi”, így a tajvani kormány turistásító mágiája még nem csapott le és ölte meg teljesen a szigetek hangulatát, melyek így nem csupán nagyszerű természeti látványosságként, de kézzelfogható mementóként is szolgálnak a két Kína évtizedes viszályainak.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
