Annak idején még a Burger Kingben kóstoltam először a szintén növényi alapanyagokból készült vega pogácsával felszerelt „Rebel Whoppert”. Az biztosan nem Beyond Meat, hanem valami szójaalapú cucc volt (talán Impossible Burger?), ugyanis a Beyond Meat büszkén hirdeti, hogy az ő termékükben nincs szója.

Nem is ez a lényeg, hanem hogy végül nem hánytam sikítva a teherautóra a húsutánzattól, ugyanis szerintem nem volt borzalmas. Sőt, 2 éve még a budapesti Vegan Love-ban is vettem egy ehhez hasonló burgert és az sem volt rossz, noha már az első harapás után is lehetett érezni a különbséget a növényi „húspogácsa” és a valódi, marhahúsból készült társa között, főleg az állagát tekintve.

A Burger Kingből beszerzett első „Rebel Whopperemet” mindjárt három hússal (növénnyel?) kértem, annak idején ez 4400 forinttal terhelte meg költségvetést.

Nemrég volt asszonykám 32. 18. szülinapja, úgyhogy az eseményt megünneplendő, ellátogatunk Tajvan magashegységei, nevezetesen a Hehuanshan és a Shimenshan felé. Buszos kirándulás keretén belül már mindketten jártunk erre, ezúttal viszont – kihasználva az egyik helyi autókölcsönző születésnapi akcióját – autót béreltünk, úgyhogy ezúttal olyan helyeken is meg tudtunk állni nézelődni, ahol legutóbb nem volt erre lehetőségünk.

A Hehuanshan 3421 méter magas keleti csúcsának látképe.

Az autó begyűjtésére az indulásunk reggelén, a taichungi nagysebességű vasútállomásnál került sor. Egy mezei Nissan Grand Livinát kell elképzelni, úgyhogy mi ketten, meg asszony később becsatlakozott barátnője is kényelmesen elfértünk csomagokkal együtt.

Mindenki kedvenc iPhone gyártója érdekes termékekkel bővíti, bővítette portfólióját, ahogyan arról korábban már angol és magyar médiumok egyaránt beszámoltak. Ebből kifolyólag nem is csépelném a billentyűzetet a Foxtron Model T létrejöttének körülményeiről, inkább csak bemutatnám, hogy mik a tapasztalataim az egyik első példánnyal.

A legelső Foxtron Model T városi busz Kaohsiungban.

A minap ismét Kaohsiungban volt a tömegközéppontom, így élesben volt lehetőségem kipróbálni a Foxconn csodabuszát. A Kaohsiung Közlekedési Vállalat március 3-án vette át az első Foxtron Model T autóbuszt, mely közel két héttel később, március 16-tól állt forgalomba a teljesen új, 24區 (qū) jelű viszonylaton Xinzuoying pályaudvar és az egyik helyi Costco között, illetve egy másik jármű a március 23-25-én Taipeiben megrendezett Smart City Expo-n is haknizott egyet. A helyi buszkövető alkalmazásokba így ennek megfelelően még (mindig) nem került be az új járat, így némi kérdezősködést követően kiderült, hogy a közeli buszmegállóban kicelluxozott A4-es papírt kell keresnem további infókért. A busz menetrendje nem túl acélos, a járatok reggel 7 és este fél 7 között 1-1,5 órás követési idővel indulnak, illetve délelőtt 10 és délután fél 1 között van egy "ebédszünet" is, szóval nem küldték be nagyon az új járműveket a mélyvízbe.

Bevallom, Japánban töltött éveim alatt nem fektettem sok energiát abba, hogy minőségi wasabit fogyasszak, pedig általában heti 2-3, nem feltétlenül sushiból álló étkezés része volt ez a növény. Néhány étteremben, illetve piacon láttam néha az Izu-félszigetről, Japán nagy wasabi termelőhelyéről származó misho és mazuma wasabit, előbbi kilója azonban általában 10 ezer, utóbbi 25 ezer yen (rendre kb. 27500 és 68900 forint) környékén mozgott. Nyilván nem kell kilós kiszerelésben venni, hiszen a kisebb példányok tömege akár 30-40 gramm is lehet, mely éppen elég két fő egyszeri étkezéséhez, de valamiért akkor nem mozgatott meg ez az egész.

Pár nappal ezelőtt azonban kerültünk egyet asszonnyal a tajvani Alishan felé, s útközben, teljesen véletlenül botlottunk bele wasabit terítő árusokba Fenqihu utcáin. Turistás helyről általában vonakodva veszek bármit is, hiszen infinitezimális utánajárást követően mindig kiderül, hogy a turistacsapdától számított max. 2 kilométer sugarú körben meg lehet venni ugyanazt féláron, kétszer olyan jó minőségben.

..., akkor jó eséllyel a cég a bevételeiből felvásárolhatná a teljes Fortune 500-at.

Tegnap jött szembe a hír, hogy egy ningbo-i vegyi üzemben tűz ütött ki és az ajánlott videók közt akadtam rá az alábbi gyöngyszemre, mely egy idővonalon szemlélteti az üzemi baleseteket (elsősorban különféle tűzeseteket, robbanásokat) Kínában 2000 és 2020 között.

A szöveg ugyan japánul van, a lényeg a nyelv ismerete nélkül is könnyen értelmezhető. A videó elején megismerkedhetünk a különféle jelölésekkel, így a kis tűzgolyó (szerintem) a kevesebb mint 50 áldozattal, a közepes tűzgolyó az 51 és legfeljebb 99 áldozattal, a nagy tűzgolyó pedig a 100 vagy annál több áldozattal járó eseteket reprezentálja. Azért írtam, hogy "szerintem", mert sehol nem derül ki, hogy ezek a számok mire vonatkoznak, csak néhány esetre rákeresve derült ki, hogy a sebesültek és a halottak együttes számáról van szó.

Páran már kitalálhattátok egy korábbi bejegyzésem révén, hogy ~4 év után újra a Samsunghoz pártoltam, ezúttal egy Galaxy S21 formájában. Nem cserélgetem sűrűn a telefonjaimat, egy Galaxy S4 után 2017 elején vettem egy Xiaomi Mi 5s Plus-t, majd pedig 2021 elején a legújabb Samsung-ok egyikét.

A mostani tesztecskében így inkább arra vagyok kíváncsi, hogy mennyit fejlődött a kamera a Xiaomi korábbi zászlóshajójához képest, semmint hogy a Samsung (egyébként talán nem mindig egyértelműen) jobb mivoltát hangoztassam, tekintve, hogy a két készülék megjenési ideje közt közel 5 év tátong, hiszen a Mi 5s Plus-t 2016 augusztusában kezdték forgalmazni.

Felkerekedtem hát, hogy a Taipei-hez közeli Teapot Mountain lankáin vessem össze a Xiaomi és a Samsung tudását.

Specifikáció (szenzor típusa): felbontás, apertúra, szenzorméret, pixelméret, egyebek

Minap az italkimérésből hazafelé tartván bukkantam rá a Samsung nevű dél-koreai, mobiltelefonokat (is) gyártó cég márkaboltjára, ahol némi tépelődés után egy Galaxy S21 nevű, SM-G9910 típusú, Snapdragon 888 típusú SoC-vel (nem tudom, milyen toldalék illik ehhez, én csak „esz-ó-szí”-nak ejtem) felszerelt mobiltelefon-készüléket vásároltam rendkívül jutányos áron. Ehhez némi készpénz-visszatérítést és mindenféle földi jót, így egy Wireless Charger Trio-t és egy SmartTag-et is kaptam, noha a dobozból véletlenül kimaradt Type-C töltőfejnek jobban örültem volna, tekintve, hogy se órám, se fülhallgatóm nincs, amit tölthetnék.

A készülék bemutatásával most nem is vesztegetném az időt, ehelyett inkább bemutatnék egy érdekes „fícsört”.

Létezik Tajvanon egy ún. EasyCard, melyek lényege elsősorban, hogy az ember rak rá x mennyiségű pénzt, mellyel aztán szabadon metrózhat, vonatozhat, buszozhat, vehet kaját, bérelhet biciklit, fizetheti be a villanyszámlát, a parkolási díjat egész Tajvanon szolgáltatótól függetlenül.

Nem a legszerencsésebb évet választottam Magyarországon rekedt családtagjaim meglátogatására, de már nagyon időszerű volt a dolog. Az új-zélandi kiküldetés végén, a légitársaságok és a különféle országok által bevezetett intézkedésekkel megismerkedve vágtam neki a kb. 22 órás repülőútnak.

Az aucklandi nemzetközi repülőtér kihalt tranzitja.

Új-Zéland eddig relatíve jól megúszta ezt az egész vírus dolgot, bár a március-áprilisi országos kijárási korlátozások után augusztusban Auckland megint a frászt hozta mindenkire, de végül akkor is sikerült úrrá lenni a helyi fertőződés terjedésén. Szóval a hatalmas nemzetközi elismerés mögött azért nem túlzás kijelenti, hogy ott, ahol nem fél fő per négyzetkilométer a népsűrűség, ott Új-Zéland is pengeélen táncol(t).

Mázlim volt a legutóbbi kiruccanásommal, hiszen alig két nappal a hazaérkezésemet követően zárták le Aucklandet (megint), így kissé derült égből jött villámcsapásként ért a felismerés, hogy néhány napig nemhogy túrázni, de még dolgozni sem mehetek be. (Ha valaki lemaradt volna, Új-Zélandon, pontosabban Aucklandben több mint 100 nap után találtak megint helyi fertőzötteket, így gyakorlatilag a normál hétköznapokból mindenféle átmenet nélkül lett „szobafogság”).

Az ezt megelőző hétvégén viszont (ismét) kerültem egyet a déli szigeten, így éppen két ikonikus Gyűrűk Ura helyszín, Gondor (Twizel) és Rohan (Mt. Sunday) közé lőttem be kirándulásom színhelyét.