Malajzia három felvonásban

Első alkalommal munka miatt érkeztem az országba, másodjára és harmadjára pedig azért, mert megtetszett.

Mi az a Malajzia?

Az elmúlt években összesen három alkalommal jártam Malajziában és bár minden alkalommal egy-egy újabb szegletét sikerült megismernem az országnak, egyelőre számos olyan helyszín is „lemaradt a térképről”, melyről egy-egy útikönyv határozottan állítaná, hogy márpedig kihagyhatatlan. Mindezek ellenére úgy vélem, sikerült többé-kevésbé átfogó képet kapnom egy olyan országról, mely – tapasztalataim szerint – nem feltétlenül a nyugati turista első számú célpontja, ha a térségbe kíván látogatni, hiszen a végtelenül elturistásodott thai és indonéz tengerpartok (Phuket, Krabi, Bali, Gili stb.) hírnevét nehéz kikezdeni.

A Kuala Lumpur-i Petronas tornyok a város és Malajzia egyik szimbólumai, melyek sokáig a világ legmagasabb épületeinek számítottak.
A Kuala Lumpur-i Petronas tornyok a város és Malajzia egyik szimbólumai, melyek sokáig a világ legmagasabb épületeinek számítottak.

S, akkor te minek mentél egyáltalán Malajziába?” – kérdezheti joggal az Olvasó, melyre az az egyszerű válasz, hogy elsőre munka miatt, másodjára és harmadjára pedig azért, mert megtetszett az ország. Mondanám, hogy talán még barátságosabb, könnyebben navigálható is, mint Thaiföld – ahol azért a thai írás miatt a turisták által kevésbé frekventált helyeken nehézségekbe ütközhet a kommunikáció –, illetve összességében is fejlettebbnek tűnt az ország, mint a déli és az északi szomszéd (Szingapúrt nem számítva persze).

Kuala Lumpurról többeknek talán a Petronas-ikertorony, esetleg a főváros közelében fekvő Sepang mint Forma-1-es helyszín juthat eszébe és bevallom, sokkal többet én sem tudtam korábban sem a városról, sem Malajziáról. Az ország földrajzával viszonylag képben voltam, ám a nemzeti fizetőeszköz, a „ringgit”, illetve a megannyi „nasi” és „Milo” választék teljesen újszerű élmény volt. Pár nap eltöltése után vehettem biztosra, hogy nemcsak Kuala Lumpur, hanem Malajzia is mennyivel fejlettebb és igényesebb a környezetére, mint a magyarok által üdülőparadicsomként istenített Thaiföld, melyen eltölteni 7-10 napot egyenlő a luxusüdülés és a kifinomultság netovábbjával. Természetesen Kuala Lumpurban is találni szép számmal lepattant, szakadt negyedeket, ételpiacokon randalírozó patkányokat, ám a város összképe, a tömegközlekedési lehetőségek messze túlmutattak a Bangkokban tapasztaltakkal. (Nem, nem fogom Thaiföldet és Bangkokot ekézni a továbbiakban.)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények