Hirdetés

Aktív témák

  • Jorus

    nagyúr

    Bajtai András - Fém

    Megfeledkeztünk
    az apró kezekről a sötétben,
    amik most egymásnak adogatják
    a szenvedély hideg kulcsát,
    pedig mi érdemeltük ki először,
    mert aláztól verejtékezőkilinccsel
    ütöttük szíven az éjszakát.

    A szerelem metaforája fém,
    a fém nem fél a tűztől,
    de a tűz félti a szerelmet.

    Fém,
    nem tudlak elengedni,
    hol a kezem,
    csak egy elveszett, forró kilincs
    tör-zúz a fejemben.

    Utaztunk.
    Indulásunk előtt
    egy állat jelent meg
    ringatózva az ajtóban,
    riadalmat keltve
    a közös álomban,
    amely kezdettől fogva
    kék volt és múlt idő
    a fém fényes ketrecébe zárva.

    Az éjszaka nálad jártam,
    fém,
    hidegen, távolodóban.

    Hosszan gyalogoltunk,
    mire megérkeztünk a hídhoz,
    aztán este lett,
    fénylő erdők
    rohantak át a sötét alagúton,
    és egy pillanatra megint
    minden a régi volt.

    Történetünk utolsó,
    kék fejezetében
    megszólaltak a füst harangjai,
    mert kigyulladt az emlékezet,
    és tűz pusztított
    felkarolt-délután-tájain.

    A toronyszobában
    valaki
    ébredés után
    elhajított egy sötét kockát.

    A falak készen álltak
    meghallgatni az egyetlen ígéretet,
    ami a fém megtartó erejét hirdette volna,
    de képzeletünk máglyáján
    akkor már ott lobogott minden,
    ami valaha kék volt,
    és közös.

    A fák elengedték kezünket,
    és talán bent égtünk mi is,
    a kocka pedig azóta ott gurul
    a kék szőnyegen,
    de már nem félünk a sötéttől,
    mert egy vérből valók
    vagyunk az éjszakával.

Aktív témák