Egy szép, nyári vasárnap reggelen, Teknőc úr és a neje elindultak a templomba.
Ezen a napon különösen szépen beszélt a pap. A mise alatt feltöltődött a lélek, de lemerült a test. Az asszonyok haza indultak elkészíteni az ebédet. A férfiak átballagtak a közeli fogadóba, otthon csak láb alatt lennének, inkább átbeszélik a múló hét folyását.
Teknős emlékezet óta ez volt a szokás. Nevet is adtak neki, negyedes. Pont negyedre értek át a fogadóba, ahol már frissen csapolva várta őket a Negyedes sör.
Réges - régen egy alkalommal maradt csak el a Negyedes, mert egy lajhár rohant keresztül a templomból kiözönlő tömegen. Sokan sérültek meg akkor. De, erre már csak a öregek emlékeztek.
Ma sem történt másként, mint mindig. Teknős úr a szomszédjával ballagott meginni a Negyedest. Menetközben hozzájuk csatlakozott a keresztfia. Hármasban ültek le a kerthelyiség egy árnyékos asztalához. Még el sem helyezkedtek amikor a csapos felesége letette eléjük a söröket Meg a hozzájuk járó áfonya párlatot.
Még bele sem kortyoltak a finom nedűbe, amikor teknőc Úr észre vette, nincs nála az erszénye. Megkérte, hát a keresztfiát, szaladjon el hozzájuk és kérje el az asszonytól, azt az erszényt.
A keresztfiú elfogadta a feladatot és illendő módon megkérte az asztaltársaságot, addig ne igyanak, amíg vissza nem ér. Ez volt a szokás jog, mindketten bele egyeztek.
Teltek az órák, amiket hosszú napok követtek. Tavaszra kiengedett a fagyott sör, de a keresztfiú még mindig sehol. Májusban a szomszéd megfogta a korsót, lassan a szájához emelte.
Erre kipattan az asztal alól az unokaöcs. Tisztelettel, de határozottan mondta a a következő mondatot:
Jó Urak, ha csalnak, én el sem indulok.
Adj vért, életet adsz!! (Az aláírás, a vámpírok támogatásával jöhetett létre.)
