Ha elolvasod az eddigi írásaimat, nagyjából mind ilyen stílusú. Ez vagyok én. Tudom hogy még sokat kell fejlődnöm, de talán egyszer átalakul mindez azzá, amit te hiányolsz.

Csattanás: Hát nem tudom. Nem is nagyon terveztem bele tudatos csattanót. Az egészet úgy írtam, hogy kigondoltam a történetből pár részletet, persze nagyon kezdetleges verzióban, majd leültem és írtam. Egyik irományt sem úgy írtam az eddigiekből, hogy akkor leülök és "csak azért is megírom", és "csak azért is ilyenre", hanem csak jön, és úgy sikeredik ahogy. Van amikor nem is vagyok egészen magamnál, vagy nem is tudom. Olyan mintha álmodnék, és nem is figyelek, még csak arra sem, hogy melyik szót melyik kövesse, csak jár a kezem. Aztán mire "felébredek" ott van két újabb bekezdés, vagy oldal, vagy akármi. Lehet hogy túl iskolás maga az írás, de mint mondtam, ez vagyok én. Végül is még ez az egész írásosdi is gyerekcipőben jár nálam, hiszen hónapokkal ezelőtt kezdtem csupán. Nem elsősorban azért írok mindezek mellett, hogy másokkal megosszam. Persze a legtöbbnek mégis az a sorsa, hogy ide felrakom, és nagyon jó olvasni a többnyire pozitív visszajelzéseket, de még a negatívokat is, hiszen abból tanul az ember. Visszatérve én inkább magamnak írok, mert tetszik. Szeretem. Nem csak azt amikor írom, bár az is jó, de amikor visszaolvasom, hogy mi is az amit papírra vetettem, az ámulatba ejtő. Félreértés ne essék, nem azt mondom hogy az én írásaim aztán felülmúlhatatlanul jók, hiszen rengeteg írás mellett eltörpülnek, de az általam állított mércét, vagyis inkább az általam elképzelt tudás határát, amiről azt hiszem, hogy az az amit én maximum tudok, felülmúlja(ha ez érthető ).

LJ.: Láttam a filmet, de nem emlékszem már rá pontosan.

[ Szerkesztve ]

Üdv. H