Félve kérdezek rá a frissítés kapcsán, de miért baj, ha 'tudomány-ellenes' álláspontból kérdőjelezzük meg a mentális betegségek patologizálást? Mármint ha az emberek kis atomocskák volnának és a részecskefizika tárgykörébe tartoznának akkor nyilván nem merülne fel ez a kérdés, de ugye a pszichiátria képében gyakorlatilag arról a 'tudományról' van szó, amelynek legkiválóbb kutatói még a közelmúltban is vígan furkálták át emberek agyát lobotómia műtétek keretében vagy kötötték őket elektrosokkólóra, mint kísérleti gyógykezelés, a legalapvetőbb orvosi-etikai elvekre teljesen fittyet hányva, a tudományosságra hivatkozva.

Szóval értem, hogy a neurodiverzitás ünneplése zavaró túlreagálás, de abból a szempontból viszont nagyon is érthető, hogy ha pár évtizeddel ezelőtt hisztéria diagnózist kapott a gyereked akkor simán kényszer gyógykezelésen köthetett ki. Szász Tamás a vonatkozó könyvében nagyszerűen végigvezet a történeten, hogy honnan is indult ez a pszichiátria nevű dolog és többek között épp az ő általa indított forradalomnak köszönhető, hogy a nyugati világban az elmúlt fél évszázad során elkezdték bezárni a gumiszobás nagy horror-pszichiátriákat (Magyarországon az OPNI-t) és a személyesebb, barátságosabb járóbeteg ellátás felé tevődött át a hangsúly. Ez a humánus, megértő hozzáállás talán sokaknak imponáló is, s a neurodiverzitásra hivatkozva ők is szeretnék kiérdemelni, mint színlelt beteg. Már ha a normálistól eltérő viselkedés betegség.

Gondold át mit írsz. Az horror jellegű kényszergyógykezelésre (kvázi fasiszta módszer) hivatkozva akarod igazolni, hogy ne patologizáljunk? Egyik esetben embereket ölnek meg (ha nem is fizikailag, de szellemileg sajnos mindenképp), a másik esetben csupán egy állapot kategorizálásáról van szó. Ez az érvelés a tökéletes receptje a bugyuta fasisztázásnak meg nácizásnak bármilyen témában. Persze gondolom nálad nem ez volt a cél, csak gondoltam jelzem, hogy ez egy szalmabáb. Nyilván én is ellene vagyok a horror módszereknek, és a Száll a kakukk fészkére nálam 10/10.

Én csak annyit mondok, hogy nem attól leszel humánus az adott emberrel, hogy pl a diszlexiára, ADHD-ra vagy autizmusra neurodiverzitásként tekintesz. Meg aztán 20 év múlva ki tudja megint milyen szót találnak ki rá, mert addigra lehet a neurodiverzitásnak lesz patológizáló konnotációja.

[ Szerkesztve ]

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

Egyértelműen kell patologizálni ha segíteni akarunk a betegeken, ez nem is lehet kérdés. A diagnosztika módja - annak megállapítása hogy mi a betegség és ki a beteg - viszont annál inkább vita tárgya.
Egy vérvétel ami kimutatja, hogy magas a fehérvérsejtek aránya vagy egy röntgenfelvétel ami igazolja, hogy szilánkosra tört a térded elég jó diagnózis. Egy gyerekkori szokásaidról szóló kérdőív amin ha 50-ből 39 kérdésre 'autistára jellemző' vagy 'ADHD-tipikus' választ adsz akkor még nem vagy rajta a spektrumon, 40-től viszont igen azért elég messze áll az objektivitás kritériumától.

Persze biztos nincs könnyű dolga a pszichiátereknek, hiszen a videó is elmondja, hogy még csak most keresik az autizmusért felelős gén(eke)t, amivel majd egy DNS-vizsgálattal talán kimutatható lesz, hogy kiben van meg a hajlam. Amire célzok, hogy a neurodiverzitásra, kitalált tünetekre való hivatkozás és 'ön-diagnózis' az nem egy mellékhatás, hanem ennek a pontatlanságnak és ismerethiánynak az egyenes ági következménye.

S akkor a diagnózist követően kéne egy megbízható gyógymód is. Akadnak olyan rákbetegségek vagy szervi elváltozások amikre a szakorvosok egyértelműen azt mondják, hogy gyógyíthatatlanok. Erre a pszichiátria azt állítja, hogy mindegyik gyenge lábakon álló diagnózisára van kezelés is? Hát, ez azért elég furcsa.

Oké, biztos voltak itt is érvelési hibák, de a lényeg, hogy nem tudod lebuktatni a neurodiverzeket, ha a betegség egyetlen követelménye, hogy kellően lógj ki a sorból. Az autizmus, skizofrénia, ADHD, stb. nyilvánvalóan létező betegségek, csak még nem tudjuk kimutatni azt a pontos sejtmutációt vagy biokémiai folyamatot ami okozza őket. De amíg ez így van addig ez a bohóckodás számomra semmivel sem taszítóbb, mint a kamu-diagnózisokon alapuló patologizálás.

Nagyon egyszerű: minden pszichés betegség, ha bármilyen segítségre van szükség pánciens életének könnyebbé tétele érdekében. Ettől betegség, hogy dolgunk van vele. Ha segítség nélkül elvan az ember, akkor az nem betegség.

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

ők is szeretnék kiérdemelni, mint színlelt beteg
A letűnt kor lobotómiái után egyértelmű a mai túlkorrekció, ez viszont ne teremthessen már legális működési alapot az üreséletű divatbegeknek. Rengeteg kárt tudnak okozni a tényleges segítségre szorulóknak egy egyébként is fókuszát kereső műfajon belül: felhatványozzák a kavart megítélésben és precíz szakmai eljárást illetően a szimuláns és rejtett/érdemben még nem kikutatott állapotokban szenvedők között. És ilyen tekintetben talán mindegy is, hogy a páciens felől jön a betegségtudat vagy a szi'áter/szilógus szájából esik az áldás.

Egy a gondolatunk, de azért kiírom magamból: A diagnózis gyakran megáll a bugyuta A-B válasz"opciókat" adó teszteknél, azok csak alapos és többszöri elbeszélgetéssel érnek valamit, mintegy kiindulópont. Ma már ha jól tudom min. 5 alkalmas látogatás kell bármi ilyesmi kimondásához is. Nagyon lassan finomodik egy korrekt szintre a dolog, menet közben kilengésekkel, de amely kilengések az egyén életében könnyen okoznak szükségtelen és nagy károkat. A diagnosztika kiforrottsága kell és hogy a fejekben - mind laikus, mind szakmai szinten - lekövetődjön ez a kiforrott állapot, vagyis helyén kezelése egy eredménynek, szükségtelen megbélyegzések nélkül, értése a kapott eredménynek és összefűzni tudás a mindennapok gyakorlatával. Hogy ezek mikor érnek össze úgy, hogy egyik sincs sem túlkapásban, sem alulmozgásban, az itt a fő kérdés. Az értelmezés szüli egyébként a diagnosztikát szerintem elsősorban, de nyilván oda-vissza értelmezendő, ha érdemben kutatni akarjuk.

(#104) lezso6, Ha segítség nélkül elvan az ember, akkor az nem betegség.
Szerintem te ezt a témát nem érzed. Pont a tükör hiánya és az egó szüntelen abszolútértéken való ketyegése szül szélsőséges állapotokat, ami persze a szubjektív szemüvegen/önigazoláson keresztül lesz megcsontosodott etalonná, mint normális. Ha valaki képes ellátni magát és nem kell tarhálnia, cserébe rendkívül toxikus a környezetével szemben az nem igényel semmit, rendben van úgy? Sok olyanról tudsz aki beismeri akár csak saját maga előtt is, hogy igen, nekem segítségre lenne szükségem...?
A kérgesedés során kialakulnak megoldási mechanizmusok, ezek viszont koránt sem biztos, hogy a leghatékonyabbak, legártatlanabbak, akár saját, akár a környezet részére, ahogy nem biztos az sem, hogy ez bárkinek is feltűnik, legyen az külső elszenvedő vagy épp a művelő maga.

Ezen ponton épp magadnak mondasz ellent - vagy adsz magyarázatot épp az idézett mondatra és az egész felvetés miértjére - hiszen kikéred, hogy új kategóriák keletkezzenek - még ha azok az addigi szemmel furcsának is tűnnek - de mit kezdesz a sok bajjal az emberekben, az emberek között? Azoknak valahol eredőjük is van ám. Nem lehet mindent a nincs itt semmi baj, elvagyok magamban fakkba betenni.

[ Szerkesztve ]

"Szerintem te ezt a témát nem érzed."

Leginkább nem jött át neked amit írtam, s nagyon elbeszélsz mellettem.

"Pont a tükör hiánya és az egó szüntelen abszolútértéken való ketyegése szül szélsőséges állapotokat, ami persze a szubjektív szemüvegen/önigazoláson keresztül lesz megcsontosodott etalonná lesz, mint normális."

Normális az, ami átlagos, tipikus. Ez simán statisztika. De attól még hogy valami nem normális, még nem feltétlenül betegség kategória, amivel foglakozni kell. Pl én a normálishoz képest jóval magasabb vagyok. Erre nem az a megoldás, hogy akkor vissza kell vágni a lábamból hogy ne legyek olyan magas. De pl rossz a látásom, ahhoz szemüveg van, tehát segítségre van szükségem, ez betegség.

"Ha valaki képes ellátni magát és nem kell tarhálnia, cserébe rendkívül toxikus a környezetével szemben az nem igényel semmit, rendben van úgy?"

Ez nem igazán értem honnan jön. A segítség a fenti kontextusban épphogy nem anyagi, hanem egyéb értelemben értendő, pl jobb esetben pszichológus vagy rosszabb esetben pszichiáter.

"Sok olyanról tudsz aki beismeri akár csak saját maga előtt is, hogy igen, nekem segítségre lenne szükségem...?"

Nem értem mire vonatkozik ez. Attól még hogy valaki nem tudja vagy nem akarja beismerni hogy segítéségre van szüksége, annak még mindig szüksége lehet rá. Ez nagy probléma, de hogy jön ez ide?

"Ezen ponton épp magadnak mondasz ellent - vagy adsz magyarázatot épp az idézett mondatra és az egész felvetés miértjére - hiszen kikéred, hogy új kategóriák keletkezzenek - még ha azok az addigi szemmel furcsának is tűnnek - de mit kezdesz a sok bajjal az emberekben, az emberek között? Azoknak valahol eredőjük is van ám. Nem lehet mindent a nincs itt semmi baj, elvagyok magamban fakkba betenni."

Mi a fészkes fenéről beszélsz? Valamit nagyon félreértettél, mert sehol nem mondtam ilyet, hogy ne keletkezzenek új kategóriák, vagy hogy a problémákat a szőnyeg alá kell söpörni, stb.

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

Rögtön gondoltam, hogy nem jött át. Átjött, csak nem értettem miért sarkítod le ennyire, holott fentebb cizelláltan is megjelent a gondolat.

Normális az, ami átlagos, tipikus.
Ez megint csak kétélű és mint ilyen, veszélyes, precíz/értő hozzáállást kíván. A magyar oktatásban tipikusan a lenyesés, egyenre alakítás zajlott (zajlik?) a személyiségfejlődésnek hagyjunk azért teret. Nem kiforgatni akarom a gondolatrészt, csak rengetegen nem teljesednek ki soha, mert félnek a fogadtatástól, kitaszítottságtól, holott kiváló művészek, szakemberek válhatnának belőlük, de a nyáj a maga össztömegével tesz a normálisról, nem fogva fel, hogy kit taposnak el eleve. Nem mindenki tudja áttörni ezt a plafont sajnos, hiába adhatna akár a köznek is utána mintegy járulékos haszonként. Fontos a közmegegyezés ettől még, csak nagy kár a veszteségekért.

Ez nem igazán értem honnan jön.
Egyszerű. Mi az életképesség mértékegysége ma? A pénz. Ha abban rendben vagy, mindenben rendben vagy (nem, nagyon nem).

Ez nagy probléma, de hogy jön ez ide? => Ha segítség nélkül elvan az ember, akkor az nem betegség.

mert sehol nem mondtam ilyet
Nekem is úgy tűnt, egészen a lesarkításig. Tényleg nem lehet tudni a távolból hogy akkor most melyik gondolati struktúrát képviseled végső soron.

"Nem állíthatjuk, hogy lefeleztünk valamit, amiről nem tudjuk, hogy eredetileg mekkora volt."

Nyilván ha centiben mérjük az élővilágot és a lefelezést is akkor nem igaz tekintve, hogy azért ennyire tényleg nem ismerjük pontosan de azért így a 21. században eleget ismerünk belőle annyira, hogy felbecsüljük a károkat amiket okozunk.

Thanos was right.

Próbáltam a legegyszerűbben megfogalmazni, szerintem tökre megáll.

Nyilván attól, hogy valami normálisra van szabva, az nem feltétlenül jó.

"Egyszerű. Mi az életképesség mértékegysége ma? A pénz. Ha abban rendben vagy, mindenben rendben vagy (nem, nagyon nem)."

Oké, de az én mondanivalómhoz nem értettem hogy kapcsolódik. De mindegy, szerintem felesleges ezt a fingot darálni, annyit nem ér.

"Ez nagy probléma, de hogy jön ez ide? => Ha segítség nélkül elvan az ember, akkor az nem betegség."

Ja, így értem, de én nem erre gondoltam, csak félreérthető a megfogalmazás. Elvan = társadalomban képes működni.

"Nekem is úgy tűnt, egészen a lesarkításig. Tényleg nem lehet tudni a távolból hogy akkor most melyik gondolati struktúrát képviseled végső soron."

Azt, amit leírok, nem kell többet belegondolni. Ez egyébként nagy probléma, hogy az ember már rögtön próbálja beskatulyázni a másikat. Akár akaratlanul is, mindenkivel megesik sajnos (nyilván én sem vagyok kivétel). De ez már egy másik téma...

[ Szerkesztve ]

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

Lehet másik is, meg kapcsolódhat is akár (eszetlen stigmatizálás a legenyhébb pszichiátriai vonatkozású eltérés esetén is vagy az is elég, ha nem követed a nyájat teljes mellszélességgel). Kommunikációval jól ellen lehet tartani a skatulyáknak, az a hülyék mankója csak. Aztán gyakran én vagyok a hülye, hogy próbáltam megérteni a másikat, inkább ne akartam volna.

Kapcsolódni pedig úgy kapcsolódik, hogy nagy számú önigazolót látok tényleg és minél károsabb, annál makacsabb és vice versa. Ennek mondjuk jól ellenarthat a mostani, túlérzékenyítős hullám. Persze nem találkoznak feltétlenül. Ennyi.

A stigmatizálás primitív dolog, az a kérdés, hogy ezt megoldja-e az a fajta "érzékenyítés", hogy másképp nevezzük meg. A nyelvtől megközelíteni szerintem rossz út. Ráadásul az érzékenyítés sajnos pont olyan, hogy ha elég radikálisan csinálják, akkor visszaüt és az ellenkezőjét érik el.

Az önigazolás mindkét oldalon jelen van. Mert ugye vannak azok, akik öndiagnózist állítanak fel, mert tartozni akarnak valahova, esetleg különlegesek akarnak lenni. Nekik kell a megerősítés. Mert ugye pl az autizmus ma már nem azt jelenti, mint régen (klasszikus autizmus), hanem az autizmus spektrumot, s akkor van ugye a neurodivergencia, amiben emellett még benne van az ADHD, stb, minden. S akkor így tartozhat közösséghez, csak úgy bemondásra. Miközben valójában valószínűleg nem is az, csak simán képmutató.

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

Diszlexiasoknal egyszerű betű típus változtatással könnyű kideríteni , hogy az állhat-e a háttérben . Elég szomorú , hogy eldo körben neveltetés de fogod az adhd-t is ( meg aspergert, meg hasonlóakat )

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain