Szépen összefoglaltad, amit írtam volna. Az írás címéhez kapcsolódóan annyit tennék hozzá, h Magyarországgal többek közt pont az a baj, h itt mindenki jobban tudja a másiknál, h a másiknak mi lenne a jó. Az nem gondolkodásra oktatás, h megmutatunk egy zárt rendszert, aminek a középpontjában a bizalmatlanság, az átverés, a meghamisítás áll. Ilyen alapokkal csak egy kirekesztő, zárkózott és ráadásul mindig elégedetlen és legfőképp boldogtalan gondolkodásmódot tudunk kialakítani. Az már csak hab a tortán, h itt mindenki el is hiszi, h most itt igazán feltalálta valaki a spanyol viaszt az eltagadott történelemről, h a magyar volt az ősnyelv etc., pedig ugyan ilyen elméletek és hívőik Németországban, Angliában, Franciaországban is voltak, meg persze az összes többi nemzetben a világon. Persze, tudom, mindenki minket akar lenyúlni, igaz, odahaza ők is ezt mondják a többiekről. Ez a viselkedés aztán komoly problémához vezet, ugyan is a reális ön- és helyzetértékelés helyett a mérhetetlen arroganciának nyit utat.
A másik alapvető probléma az országgal, aminek ugyancsak jó példája az írás, az az általános bizalmatlanság, aminek egyenes következménye a korrupció. Azt is megkockáztatom, h a nemzeti arrogancia és a korrupció-bizalmatlanság kombó egymás kompenzációjára épül, ti. minél arrogánsabb az ember, annál jobban érzi, h irreális módon viselkedik, túlzottan fontosnak tartja magát és emiatt bizalmatlan a környezetével szemben, mert nem tudhatja, h a környezete felismeri-e az arroganciában rejlő butaságot, vagy jogos büszkeséget lát benne. És vice versa, minél kevesebb az egymás iránti bizalom, annál fontosabb az arrogancia, h tetteinkre jogalapot szolgáltasson, ti. hogy fontosabbak vagyunk másoknál, és ezért nem kell tartanunk magunkat a szabályokhoz.
Szóval én is csak a fejemet fogom a címlapos mű kapcsán.

[ Szerkesztve ]

“Don’t shoot, I’m Globish.”