Hirdetés
Aktív témák
-
thesound
addikt
A folyosó végén lévő, félig üveges ajtóra néztünk ki a következő álmomban a szobában ülve. Valami zajt hallottunk és odanéztünk, miközben a szürke szőnyegen ültünk. Bentről a szobából úgy láttuk, hogy egy kutya a két melső lábával támaszkodott az ajtóra és nézett be a lakásba.
Odamentünk, hogy elzavarjuk, amikor is láttuk, hogy egy ember. Egy ember, zöld, plüss, egészalakos nyúljelmezben. Mikor odaértünk az ajtóhoz, addigra elfutott. Befutott a cserepes növények közé. Maga a lakás előtti tér egy modern panel érzetét keltette, de a jobbak közül. Nagy teraszos tetőtér, ahol többen is összegyűlve beszélgettek. Barna hajópadlóval borított tetőtér. Egész sok, viszonylag nagy, cserepes zöld növényzettel.
A beszélgető csoport érdeklődve odafordult, hogy mit csinálunk, miközben mi a közeli zöld növények környékét fürkésztük, ahová a nyúl-jelmezes figura beszaladt.
Bedobtam a növények közé egy fél literes ásványvizes palackot, hogy kiugrasszam a nyulat a bokorból. De nem akartam, hogy megsérüljön, ezért óvatosan és flippelve dobtam oda.A részletekre nem emlékszem, de megint álmodtam ugyanavval a valóságos lánnyal, akinél meg lett volna az egyértelmű lehetőség, de valahogy elengedtem fiatalon. Az élet útjai kifürkészhetetlenek.
A hárpiával is álmodtam. A savas, toxikus felhőjét eregette minden esetben. Úgy zajlott ez az álom, hogy volt egy szituáció, ahol a karmok belémmartak ismét, hiába magyarázom, hogy ne és miért ne, de 'csakazértis' újra jönnek a karmok, a passzív agresszió, a negativitás magasiskolája, a totálisan beszűkűlt gondolkodással együtt...sírhatnékom támad és kínlódok... felébredtem a sírás érzésre -ilyenkor az ébredés elég kegyetlen, mert újraélem a valós érzéseket- megfordultam az ágyban és visszaaludtam... és jött a következő szituáció ugyanezekkel a lényegi elemekkel. Ez ismétlődött ugyanígy 4-5 szituációval. El szerettem volna küldeni, hogy ne mérgezzen tovább, de nem akart elmenni és élvezte a szenvedésemet. Követelőzéssel, erőszakkal, megfélemlítéssel soha nem fogja elérni azt amit igazán szeretne... Rohadtul ébredtem fel, rohadt érzésekkel. Rohadt ismerős érzésekkel.
De vissza a valóságba. Nem véletlenek ezek az álmok sem... az ezt kiváltó napok "apró" történései. Ezen felül, az egyik hétköznap, egy éjszaka, egyáltalán nem tudtam aludni. Egyetlen percet sem. Azt leszámítva, hogy a következő munkanap "érdekes" volt, egy puzzle darab helyrekattant ezen az álmatlan éjszakán. Tipikusan az az érzés, amikor egy fogaskerék helyreugrik és tudod, hogy az a puzzle darabka a helyén van, ott volt eddig is, de nem tudtad hova tenni és egy nagyobb, igazabb képet látsz, amikor végre a helyére kerül.
Nade, ne szaladjunk ennyire előre. Philip K. Dick - Kamera által homályosan könyvét olvastam. Már a hátsó boríton lévő összegző szöveget olvasni is pszichedelikus élmény. Világoskék háttéren, piros betűk. Zseniális választás, szinte torzul a tér, ahogy olvassa az ember. Nem véletlen.
Magát a könyvet olvasni olyan érzés volt, mint Stephen King-et olvasni. Más stílus és más téma, de hazaértem érzés. Valahogy otthonos érzés volt és egyből magába szippantott a könyv. Éles, mélyrehatoló meglátások vannak a műben, engem nagyon megérintett. Nagyon érdekes volt, ahogy a két agyféltek működéséről, azoknak az együttműködéséről vagy azokról a történésekről, ahol a kettő közötti összeköttetés megszűnik, ír. Olyan egyetemes igazságok vannak megfogalmazva a műben, hogy rögtön kilövőpályára állítja az olvasó agyát.
A folyamatos látószög szűkítés, tágítás életre kelt azon az álmatlan éjszakán. Létrejött a hullám. Mintha a klasszikus fizikát, általános relativitást és a kvantum világát próbálnánk egyesíteni, hogy megkapjuk az alapvető elméletet, hogy megértsük és egy képlettel leírjuk az univerzumot.
A puzzle egy darabja helyreugrott. Az igazi kiváltó okok darabja.
Utánaolvastam és olyan tűpontos leírásokat kaptam, egy funkcionális, mentális zavarról, hogy azt csak ezen az álmatlan éjszakán fedezhettem fel. Nem, nem én szenvedek ebben, ellenben általa igen. A leírt cselekedetek, a valódi kiváltó okok, a mozgatórugók mind-mind hajszálpontosan leírják a gyermekem anyjának mindennapjait, cselekedeteit. A neurózist nem kísérik téveszmék és hallucinációk, többek között ezért sem esik kívül a társadalmilag elfogadott viselkedési normákon. Olvastam és olvastam, szelektáltam és súlyoztam, megforgattam, kritikus szemmel néztem rá, de igaz. Tűpontosan igaz és mert főleg az igazi kiváltó okok és a stratégiai következmények is egyeznek. Állam a padlón, a realitás érzékem -sajnos- szilárd, a részleteket nem bontom ki most.Ezen az álmatlan éjszakán a hajnal is valahogy másképpen jött el. Kezdett világosodni, csicseregtek a madarak, a hőmérséklet már elviselhető mértékűre redukálódott. Fiatalkoromat idézte. Milyen jó, hogy átéltem a hajnalokat, az érzéseket, de mostanában ebből olyan kevés jutott. De valahogy ez az álmatlan éjszaka ugyanezt próbálta utánozni. Ellentétje volt annak, amiben most sodródom. Értékelni kell az ilyen pillanatokat és ezt csak akkor ismeri fel az ember pontosan, ha már megtasztalta. Hálás vagyok, hogy valaha részese voltam és most az ilyen egyszerű pillanatokat, mint egy madárcsicsergős nyári hajnal, felismerem és jó érzéssel tölt el újra.
Ez eszembe juttatta még a Tokyo Ghost képregényt. Az is helyreugrott. Annak a lényege a két világ ellentétje. Egy cyberpunk disztópia és egy hagyományos, nyugodt, "megtaláltuk magunkat, a belső békét, ha nem is könnyű, de teljes", természetközeli élet.
És itt kanyarodunk vissza Philip K. Dick - Kamera által homályosan című művéhez. Benne van, hogy mi mindent veszthetünk, ha alámerülünk. A madárcsicsergős hajnalokat, a mindennapi apró csodákat, nyugalmat...de ettől többet is. Mindent. Itt említeném meg, hogy a szerelmi szál ami megtalálható a könyvben, engem egy bizonyos személyre emlékeztet. Igen, akiről álmodtam itt a bejegyzés elején.
(Majd eljutottam odáig, hogy a következő olvasmányom William Gibson - Neuromancer, a cyberpunk alzsánert teremtő műve lesz.)Ugyanezen az álmatlan, de "világos" éjszakát követő hajnalon picúrka is felébredt. (Ja, ő már nagylány ám, nem picúr
). Bepisilt éjszaka. Szerencsére már nagyon ritkán fordul elő, de néha még a dackorszak megakadályozza, hogy akkor pisiljen amikor kell. Ahogy odaültem az ágyra -miközben az anyja cserélte az ágyneműjét és picivel több, mint dünnyögött a gyermeknek- egyből mellém húzodott, odabújt hozzám, megnyugtattam, adtam rá új felsőt...stb. De írtózatósan jól esett a habozás nélküli odabújás, biztonság keresés, az érzés, hogy tudja itt vagyok... bármikor, bármiben.
Tegnap is éjszaka azt "kiabálta" álmában, hogy apa, takarj be! Betakargattam és megsímogattam és mosoly jelent meg az arcán álmában. Továbbra is megvan a bekuckózós mesenézés, majdnem mindennap. Nagyon szeret hozzám odakuckózni. Gyűjtött nekem is kavicsokat, virágot, falevelet és a bölcsiben rajzolt is nekem. És már számontartja, hogy megvannak-e. Hogyne lennének, a legfontosabb kincseim közé tartoznak. Ő szereti odarakni a többi közé az új ajándékot. Ma nekem tortát sütött játékból, a többiek csak salátát kaptak. Mindenki salátát, én meg finom tortát és elmeséli, hogy hogyan sütötte és miből. Nagy huncutka már.De visszakanyarodva az álmatlan éjszakához. Találtam még egy igen releváns szakmai cikket a kompatibilitásról. Tanítani kellene ami ebben le van írva, hogy mire odajut az ember többet tudjon... talán többet tudjon. Nehéz megérteni, ha nincs az adott szituációban benne az ember, de azért is fontos lenne, hogy ilyen dolgokat is -szakmai szemmel is- megismerjen az ember. Mert ha odajut és utólag okos, akkor már késő lehet vagy maradandó károsodást szenvedett. A tudás, hatalom... a nem klasszikus érelmezésben is.
A végére ideteszek még az említett Philip K. Dick könyből pár idézetet.
"– Képzeld el, hogy érzel, de nem vagy életben. Látsz, tudatodnál vagy, mégsem élsz. Csak nézel. Felismersz tárgyakat, de nem élsz. Az ember meghalhat úgy is, hogy közben továbbra is létezik. Meglehet, hogy ami téged néz valakinek a szeméből, már gyermekkorában meghalt. És az a halott nézeget onnan kifelé. Nem az üres test néz téged, nem; van még benne valami, csak éppen halott, mégis néz és néz. Mert nem tud nem nézni.
Másvalaki szólalt meg:
– Ezt jelenti, meghalni: nem tudsz nem nézni arra, ami éppen előtted van. Valami szart eléd tesznek, te meg semmit nem tehetsz, nem szelektálhatsz, nem változtathatsz. Csak elfogadod, hogy ott van.
– Milyen lenne, ha egy sörösdobozt kéne nézned egy örökkévalóságig?
Az nem lenne rossz, mi? Attól nem kéne félni.""Nagy-nagy bölcsesség kell ahhoz, hogy az ember tudja, mikor legyél igazságtalan. Hogyan eshet az igazság áldozatul azért, ami helyes? Hogyan lehetséges? Mert a világ el van átkozva, minden ezt bizonyítja, ez itt a bizonyíték. Valahol a mélyben a mechanizmus, a dolgok gépezete szétesett, és a maradványokból árad az a szükség, hogy mindenre tisztátalan rosszat tegyünk, amikre a legbölcsebb döntések kényszerítenek. Több ezer éve kezdődhetett, de mostanra mindent áthat. És mindenkit. Nem fordulhatunk meg, nem nyithatjuk ki a szánkat, nem dönthetünk enélkül. Nem is érdekel, hogyan kezdődött, mikor és miért. Csak azt remélem, hogy egyszer véget ér. Mint Tony Amsterdamnak: remélem, hogy egy nap visszatér a színes szikraeső, és akkor mind látjuk majd. A keskeny átjárót a békességgel a túloldalon. Egy szobor, a tenger és a holdfény. Semmi nem mozdul, semmi nem zavarja a nyugalmat."
"– Leszek még olyan, amilyen voltam?
– Az juttatta ide, amilyen volt. Ha megint olyan lesz, előbb-utóbb megint idekerül. Sőt, legközelebb talán el se jut idáig. Nincs igazam? Mázlista, hogy egyáltalán ideért, majdnem nem sikerült.
– Valaki idehozott.
– Mázlista. Legközelebb talán nem teszi meg az a valaki, csak ledobja az autópálya mellett, és azt mondja, le van ejtve."[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Pici lány ma azt mondta, hogy gördeszkát kér, ha nagy lesz. A Bing nyusziban van egy rész ahol Pandó gördeszkázik, lehet onnan vette.
Nekem volt gördeszkám. Batman-es. A jó iskolai eredményért kaphattam általános 3. vagy 4. osztály végén a nyáriszünet elején. Tesóm és a barátnője mentek a városba vásárolni és mehettem velük a helyközi járatos busszal. Elmentünk hároman az áruházba, mert én még egyedül nem buszozhattam ilyen messzire. És választottam egy fekete, Batman-es gördeszkát. Citromsárga kerekekkel. Azon a nyári napon, hazafelé a buszon ülve, fülig ért a szám és talán nemcsak a gördeszka miatt.ANNA, Laraaji, Jon Hopkins - Receiving (Jon Hopkins Piano Version)
Apák napjára kaptam két tábla csokit. Egy étcsokis kókuszost és egy étcsokis málnásat. Igazából már pénteken. A kókuszost még aznap befaltuk a picúrral. A málnás (is) nekem nagyon ízlik, így 1-1 kockát ettünk csak egyszerre, hogy tovább tartson. Mondogatja, hogy nagyon jó csokit választott nekem, miközben átöleli a lábamat, én pedig megsimizem, ahol csak érem.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Este..., nyitott ablak..., virágillat..., tripla ipa..., zene...
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Olvasok is. A Monstress-ből elérhető köteteket végigolvastam. Elég jó kis fantasy story, zseniális art-tal. Már a rajzokért is megéri. Komplex/tömény. Ha kijön a 8. kötet -angol nyelven fél év még, de magyarul kezdtem, így megvárom a magyar kiadást, szóval még szerintem 1 év-, akkor újra kell olvasni az egészet.
Kortárs magyar irók közül Brandon Hackett - Xeno-ját olvastam el. Remekbeszabott sci-fi. Nagyon tetszett és eléggé gondolatébresztő, bár a vége túlságosan valós, depressziós. Talán túlságosan is.
Kultúrák ütközéséről, együttéléséről, együttműködéséről szól. Valamint nagyon nem utolsósorban a kommunikációról! Egymás megértéséről.
Három (négy) egymástól gyökeresen eltérő fajt kapcsolnak össze különböző bolygókról. És képzeljétek el, hogy keverednek, kényszerítetten együtt élnek. Ugye-ugye, migráció, populáció növekedés/tömörülés egy kis helyen, saját nemzetiségünkkel.
Vajon mi a jó, ha egy össznépi új massza kultúra alakul ki az egész bolygón, ami mindenütt ugyanolyan, ugyanolyan unalmas konfrom, de mindenki által ismert. Vagy csak a lokális -akár területileg is- az értékes, és a diverzifikáció a lényeg? Hol a határ, az ideális metszéspont? Mi az ideális?
Mi történik, ha mindenki elfogad mindent, mindenkit? Az univerzum szintjén. Mi lesz utána a cél? Mit tesz az egyén és a nagy egész? Az életformákban a túlélés az genetikailag programozott. A minél nagyobb biztonságra törekvés is. Ez mivel is jár?
Csillagközi szinten szimuláljunk társadalmakat előre?
Ha csak a lokális az értékes és nem látunk tovább ennél, akkor az biztosan konfliktushoz vezet a különbözöségek miatt. A fajok és az emberek közötti érdemi kommunikáció szinte lehetetlen. Mást és mást értünk/érzünk a szavak mögött. A jelenlegi kommunikációs formával nem tudjuk átadni a másiknak azt amit közölni szeretnénk. Nagyon fontos, hogy érzések és érzelmek is társuljanak hozzá, ugyanazt érezzük, ugyanazt átéljük, ezért nagyon fontos a közös élmény és utána a kommunikáció is jobban mutat ugyanazon pontba.
Közben eszembe jutott, hogy vajon hogyan is kerültem közel a sci-fi-hez. Eszembe jutottak és nagyon szép emlékeket/helyzeteket idéztek fel: Nagy Franciska - Űrbicikli, Edgar Rice Burroughs - Mars ciklus -csak az első három kötetet olvastam gyerekként... atyaég, mennyiszer újraolvastam gyerekként, de most látom, hogy van még eredeti nyelven 10, magyarul 4-, Clifford D. Simak - Ha megáll az idő, Stephen King - Tűzgyújtó...stb.Most olvasom Conan Kegyetlen Kardja második kötetét. Nagyon igaz Conan-ra, hogy csak mértékkel szabad fogyasztani. Akkor viszont jó, de ha nem találjuk meg a határt, akkor egy majdnem 50 éve íródott képregény -a fekete fehér rajzok csodásak- meg tudja feküdni az ember gyomrát.
Sörözök is. A BYM főzde sörei most kifejezetten jól esnek. Néha-néha 1 lecsúszik esténként, amikor már mindenki elcsendesedett.
A melóban, a franc tudja... Volt egy ~12%-os leépítés most. Meglepett mindenkit. Jó ajánlatok vannak a piacon, de az ember mérlegel már és bizony a kor is számít és a megszokás is. Nyilván a végtelenségig nem mehet és nem innen fog az ember nyugdíjba menni, de nem is vált minden áron. Főleg az én helyzetemben, ami nem tudom hova fog vezetni a végén.
Voltunk a szüleimnél/tesóméknál, picúr imádja őket, élvezte a játékot, a cseresznye szedést...stb.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A két és fél éves picúr a héten többször megsímogatott miközben mondta, hogy jó kis apa vagy. Itthon és a bölcsiben is előadta.
A többit hagyjuk... szavakat nem találok már.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az álmomban éppen a családi házunk ajtaján mentem ki. Kora őszi idő volt. Ahogy kiléptem a bejárati ajtón, a barna fakerítésen túl láttam, hogy közvetlenül a kerti kapu elé leszáll egy cessna. Függőlegesen ereszkedett, mint egy függőleges felszállásra is alkalmas sugárhajtású gép. A fehér és sötétzöld gép orrmotorja megállt, miközben becsuktam magam mögött a kerti kaput.
Három utasa volt a gépnek, egy idősebb, egyetemi professzor kinézetű alak. Ősz, rövid szakállal, ősz hajjal és szemüveggel. A második egy fiatal bördzsekis férfi, a nyakában lógott a régi idők repülőszemüvege. A harmadik személy egy nagyon vékony sötétszőke, vállig érő hajdú fiatal nő volt, fekete kardigánban.
A nő közelebb jött és nyújtotta a kezét, hogy üdvözöljön. A prof. ki sem szállt, csak félig elfordulva az ülésből nézte az eseményeket. A régimódi fiatal pilóta fazon pedig már szállt is vissza a gépbe, jelezvén, hogy már indulnunk kellene és a felhők felett kellene legyünk.
A szomszéd utcában lett még volna elintéznivalóm, de rezzenéstelen arccal bemutatkoztam a nőnek és én is elkezdtem bekászálódni a gépbe, miközben már indult is a motor. Arra gondoltam, hogy meg ne tudják, hogy hétköznapi dolgokkal is kell foglalkoznom az olyan fontos dolgok mellett amilyenekre most készülünk. Felnéztem a bárányfelhős kék égre miközben becsukódott a cessna fedele és felpörgött a rotor.A másik álmomat már jó pár napja álmodtam, de lényeg az volt, hogy egy kisebbségi csoporthoz tartozó embernek próbáltam segíteni. Sötétvörös vászon ing és ugyanilyen anyagból készült nadrág volt rajta. Cipő nem. Éppen egy hatalmas, faragott tölgyfaajtó körül "ólálkodott". A "szabadulásának" a kulcsa/bürokráciája. Odamentem hozzá és bátorítottam, hogy induljon, ez az első lépés a kitöréshez. Tudom, hogy jó ember, csak a társadalom nem vesz róla tudomást. Felkészült a lépésre, csak bátortalan volt. Megveregetem a vállát és odakísértem az ajtóhoz, majd kinyitottam neki. Nagyon akartam, hogy sikerüljön a lépés. Ahogy bement, a közeli szökőkútnál lévő társaira néztem és reménnyel töltött el, ha neki sikerül, akkor a többieknek is fog és egy pozitív lavinát fog elindítani.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Egy héttel ezelőtt lejátszódott ugyanez durvábban. Tegnap ismét. Most már a pici is egyre jobban érzi, hogy a hárpia megbolondult. Minden jelentéktelen dologért hisztizik, durcáskodik és "csakazértis", jobban mint az akinél ez természetes a koránál fogva.
Picúrka ezt úgy tudja kifejezni, hogy kimondja, hogy apát jobban szeretem, fürdéskor pedig azt, hogy anya nem jöhet be a fürdéshez mert mérges. De aki szülő, az tudja, hogy emögött megint az van, hogy így tudja közölni még, hogy nem ok, nagyon nem ok amit/ahogy csinál a hárpia. Ma lefekvéskor a hárpia ismét osztotta a "jóságport", akit elért, arra csapódott a szar. Rosszul olvastam a mesét -LOL- miközben feküdt az ágyon és osztotta az igét.
Lefekvéskor -mindig én szoktam rábeszélni az alvásra, mesét olvasni és lerakni aludni a picit, majd elmegyek tusolni...stb.-, mindent kért a drága, cseréljünk pelust (leginkább már csak éjszakára kell), madártejet kér inni, ivott picit, fél perc múlva újra kérte...stb. Majd megkérdeztem tőle, hogy ne menjek el -mármint az ágya mellől- és azt mondta ne. Erre ment ki a játék. Meg is szünt az ilyen-olyan kérek, nem kérek, ne add ide, add ide, mese legyen, másik mese... Fogta a kezem és addig símogattam amíg elaludt. De láttam a csalódottságot a szemében, hogy miért viselkedik így a számára másik fontos ember vele és velem. Ez a kemény, nem a vídia. Biztonságban és szeretetben szeretném felnevelni a gyerekemet.
A hárpiának megint elmagyaráztam a miérteket és azt válaszolta, hogy az ő fejére nem fog nőni a gyerek.
Lassan mindent is én csinálok, mert az őrületei miatt csak velem hajlandó mindent megcsinálni a picúr. Aminek én örülök egyébként. Örülök, hogy megtalálom a hangot a gyerekemmel, még akkor is ha fegyelmezni kell.
Vannak akik soha nem fogják megérteni, soha, hogy a végén csak egy dolog fog számítani, egyetlen.Elmentem megint sétálni, nemrégen értem "haza". Megint több, mint 10k lépést mentem így az éjszaka. De maximum figyelemelterelésnek volt most jó, mert ha jobban belegondolok a dolgokba, akkor bizony folynak a könnyeim. Nem magam miatt, a gyermekem és a szüleim miatt.
Vettem ma a hölgyemények egy baba napszemüveget. Gyereknapi ajándék. Mindig az anyja szemüvegét kéri el, hogy felvegye -aztán persze ezért is veszekszik vele...- ígyhát nagy volt az öröm. Az ágy melletti széken alszik a szemüveg. Virágmintást választott.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Nincs mit írnom. Vagyis van, de semmi változás sehol. Nem panaszkodom mindennap. A hárpia mostanában nagyobbakat hisztizik, mint a dackorszak kellős közepén lévő pici. A gyerekek kegyetlenül őszinték és ma meg is mondta neki, hogy csak apával megy sétálni, mert ő barátságtalan. Egy szóval összefoglalta sok nap eseményét. Persze ismét óriási hisztit vágott le emiatt. Amit nem képes megérteni, hogy ez olaj a tűzre. Ugyanazt csinálja a picivel, mint velem és ugyanazt az érzést váltja is ki belőle.
Volt még délután folytatása, akkor én voltam soron. Erőt vettem ismét magamon -de minek- és ismét elmagyaráztam neki. Elmagyaráztam, hogy mit miért mond a pici és miért érzi azt amit ki is mond és hogy hogyan lehetne javítani a helyzeten. Érteleme nincs (ezt nem én találtam ki), de a babócskáért megteszem. Este meg is kapta megint a picúrtól, hogy csak apát szereti. Ami nyílván nem igaz, de így tudja még a drága kifejezni, hogy ez így nem ok. És tényleg nem.Bontottam egy 13%-os Roasters Paradise-t. Kávés imperial stout. Mellé folytatni fogom a tegnap elkezdett Monstress-t. Megrendeltem életem első BA imperial stoutját is. Majd valami különleges alkalomra tartogatom. Személyes átvétellel, hagy sétáljak. Valamelyik nap ismét köröket kellett tennem, már nem segített, ami megdöbbentett.
Ma is ~14k lépést mentem, amíg aludt a pici, utána meg bandáztunk hároman, meg ettünk közösen. Próbáltam a délelőtti hiszti hatását enyhíteni evvel -elég nagy erőfeszítésembe került-, aztán mégis a szart borította a pofámba. Olyan kérdések fogalmazódtak meg bennem, aminek nem örülök.
De, hogy jót is írjak, ma babakocsiztunk, sétáltunk, ettünk, helikoptereztünk, ugráltunk a bolygóknál, futkostunk a lejtőn és még epres fagyit is ettünk. Itthon főztünk a babakonyhán és sok mesét is néztünk. Pici mondta, hogy apát szereti nagyon, nagyon jó volt háromasban sétálni és tetszett neki az evés is, a fagyi meg főleg. Persze itthon még egy adag kinder csoki bement, de mellé vacsorázott szépen is.Olyan egyszerű lenne...
Mark Pritchard - Beautiful People (Official Video) ft. Thom Yorke
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Megjött az adóvisszatérítés, így megrendeltem egy master grade gunpla-t. Kíváncsi leszek, hogy milyen. Franciaországból jön, egész jó áron találtam. Majd eszközöket is beszerzek hozzá, ha odáig jutok, hogy érdemben tudok vele foglalkozni. Gyerekként volt pár repülő makettem, nem tudtam még szépen elkészíteni őket (nem volt infóm, hogy hogyan, most csak felcsapom a youtube-ot), de ott figyeltek a polcomon. Élnek az emlékeimben.
Van pár dolog amit nagyon nem értek egyes emberkben. Miért gondolja azt bárki, hogy szeretetet parancsszóra lehet kapni? Miért gondolja azt bárki, hogy duzzogással, követelőzéssel, türelmetlenséggel, "büntetéssel" szeretetet lehet kapni? Nem, nem gyermekről van szó, felnőtt emberről. Pontosan az ellentétes hatást lehet kiváltani a másikból.
Ez nem egy verseny, -és akármennyire is közhely (és ezek a mondások/közhelyek nem véletlenül maradtak fent, van bennük bölcsesség akármennyire közhelyek)- a szeretetet ki kell érdemelni. Ennyi, ilyen egyszerű. Szeretet, türelem, empátia, figyelem, apró, hétköznapi dolgok. Nem annyira nehéz. Introvertáltként is megy.
A hárpia ezt nem érti, soha nem is értette. Velem kapcsolatban sem (leginkább az utóbbi pár évben), de most a picivel kapcsolatban sem. Hiába mondom szépen, verbális agresszió, élből elutasítás, csőlátás, önzés a válasz. Pedig a tények makacs dolgok és igazolnak.
A lányunk szeret bennünket. Spontán mondta, hogy apa, szeretlek, amikor anyámékhoz indultunk a hétvégén és éppen az autóba raktam be.
Nemcsak akkor kell egy picit szeretni és maximális türelemmel lenni iránta (persze, határok vannak, de robbantás nélkül is meg lehet húzni őket) amikor a legjobb formájukat mutatják. Hanem mindig. Ez ennyire nehéz lenne? A türelem néha embert próbáló, de a saját véred felé a konstans szeretet nem nehéz. Nem szabad, hogy nehéz legyen. A többiért meg tenni kell. Figyelni, elemezni, gondolkodni, fejlődni.
Álljon itt ez mementoként azoknak, akik háborúznak a szeretetért. Engem rendesen megvisel (remélem csak engem) és látszik is rajtam.Egyik ismerősöm mondta, hogy elég cool, hogy annyi anyukával töltött idő után is ennyire imád a pici, aminek hangot is ad. Apának készített nyuszifüleket a bölcsiben, de még nem láttam, a héten megnézem. A lábamat ölelgette, míg mostam a fogam. Mindennap kéri tőlem, hogy szedjük szét a Peppa malac házat és rakjuk össze, építsünk garázst...stb. A csiklandozást még mindig imádja, szeret énekelni, a babák nem érdeklik, a plüssfigurák annál jobban és a Bing nyuszi még mindig menő, ahogy a Tűzoltó Sam is.
Ma hisztizett, hogy ne feküdjek le -gondoltam picit ráfekszem az ágyra, míg játszik- és először nem értettem. Aztán megtaláltam a megoldást. A lényeg az volt, hogy feküdjek az oldalamra és húzzam fel a lábam a szokásos pozícióba. Ő meg azonnal bekuckózott hozzám, rámdőlt és mesét néztünk.
Ez ad erőt és értelmet a mindennapoknak, amit csak tudok megteszek.Megvolt a gumicsere is. A verdán az egyik ajtó nem mindig nyílik és nem mindig záródik. Ha sokat játszik az ember a központi zárral, akkor végül kinyílik, bezáródik. Inkább nem játszom vele és bezárva hagytam. Igaz, a csomagtartóval együtt nyílik, így remélem most nem nyílik ki, ellenőrzöm mindig. Kereshetek szakit vagy szervizt. Említettem pár hozzáértőnek, de nem biztos, hogy hibakódot ki lehet olvasni. Sok minden lehet. A központi zár motorja romlott el az ajtónál vagy állítólag mini forrasztások vannak és az tud elengedni és pl. hidegben (összehúzza) vagy melegben (össze tágulnak) működik csak. Pici csepegés van az ablakmosóból(?) alul. Lehet a koccanáskor repedt meg, bár nem tűnik úgy, hogy bármilyen folyadék fogyna. Most ahogy írom, lehet, hogy meg kellene szagolni, hátha kiderül mi az ami csepeg. Figyelek.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Fogmosás után vagyok, bontottam egy Tokyo Lemonade-t. A pannonhalmis pohárba töltöttem. Megszerettem ezt a poharat. Mostanában minden típusú italt ebből iszom (na nem kell megilyedni, maradt a heti 1 sör, de valamikor csak kéthetente iszom egyet, van amikor heti kettőt), sőt még pohár desszertet is ebben készítettem, ami zseniálisan sikerült.
A napokban 1-2 kérdést új nézőpontból láttam, ami nem rosszabb, nem jobb, csak más (na jó, valamivel rosszabb). Mi az élet, mi az élet célja, hol vannak a határok...stb. Elnézést a ködös megfogalmazásért, de nincs kapacitásom jelenleg érthetőbben megfogalmazni.A munkában ismét 200%-ra vagyok bookolva, mintha én lennék a mindent ütő joker lap. Az ehhez tartozó fizetésem? Na az nem joker. Túl jó- és rendes vagyok és ezt a hiénák, hárpiák meglátják és ki is használják mind a munkában, mind a magánéletben.
A pici cseperedik, még mindig imád, igaz volt 1-2 igazán hisztis napja. Most azt várja egész nap, hogy én menjek a bölcsibe érte, de sajnos nem tudok, én full time dolgozom. Valamelyik nap meg fogom oldani a gézengúz kedvéért. A nagyszülőket és tesómékat is imádja, mondogatja sűrűn, hogy menjünk a mamához. Voltunk húsvétkor, de megyünk újra megint. Messze vannak, fársztó és költséges az út, de ennek nem ez a mércéje, de nem ám! A pici is igazán élvezi az ottlétet, a nagyszülők és tesómék meg főleg. Legutóbb sikerült neki a cicát is megsímogatni. Nagy élmény volt. Egész nap meg nem áll és mindig mást cibál magával labdázni, lépcsőzni, hűtőmágnest rakosgatni, rajzolni, csiklandozni...stb. Valamelyik nap meg rajtam mutatott meg egy bölcsis játékot, hogy olyat játszak vele, miután nem értettem elmondás alapján. Haláli.
A másik ül a fészkén és élesíti a karmait, már a héten -amikor a legjobban kész vagyok- elkezdte mereszteni is őket ismét. Gyalázatos színjáték, vakság, önzés.Elkezdtem nézegetni a gunpla-kat. Picit elindult a vezérhangya, hogy kipróbáljam milyen egyet összerakni, de ahogy látom az igazi akkor kerekedik ki belőle, ha valaki rendesen modellezik. Jó lenne, ha lenne időm, nyugalmam ebbe belefogni. Érdekelni érdekelne. A modellezésre nem lesz időm / nyugalmam, pedig de jó lenne "visszavonulni" és "gyógyulni". De még az is lehet, hogy veszek egyet és összerakom. Egyelőre ellenállok, főleg az árak és a vám / áfa miatt is.
The Cinematic Orchestra - 'All Things To All Men (feat. Roots Manuva)'
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Egy beton villanypózna tövében ültem a következő álmomban. Volt egy beton talpazata is, így magam mellé tudtam tenni a sötétzöld hátizsákomat és az ölembe vettem egy menedzser kalkulátornál nagyobb, de notebooknál kisebb, pontkijelzős eszközt.
Végignéztem az előttem elterülő téren. A vízmű épülete volt középen, körben jó nagy füves területtel és drótkerítéssel volt körbevéve. Mögötte és mellette jobb oldalról az utca túloldalán emeletes házak álltak. Békés családi környék. Itt nőttem fel.
Felnéztem az égre és már nagyon borult. Nem volt felhős az ég, de nagyon sötét kékké kezdett válni az égbolt. Feltámadt a szél és belekapott a hajamba. Lenéztem a noteszgépemre és gyorsan elkezdtem betáplálni az időjárási adatokat. A kutatásomhoz kellettek az adatok. A gumis billentyűzetet nyomkodva elkezdett egy grafikon kirajzolódni, miközben egyre erősödött a szél.
Az utcán már senki nem volt, csak én ültem a villanypózna tövében. Az ég egyre sötétebbé, viharos kinézetűvé vált. A szél felerősödött és kezdett a levegő megtelni porral. Nem kavargott, hanem már-már süvített. Folytattam az munkámat / kutatásomat / kísérletemet. Két kézzel, vakírással tápláltam be az adatokat. A készülék kijelzője sötétzöld volt és fekete pontokkal rajzolódtak ki az adatok. A szél egyre erősödött és már kisebb kavicsok is elkezdtek keringeni a levegőben és nekicsapódni az utcán álló IFA-nak, a beton villanypóznának.
Ennek a fele sem tréfa gondoltam. Védett helyre kell mennem nekem is, nincs mese. Lehajtottam a gépem kijelzőjét, ami kellemes ellenállással végezte dolgát. Nem lötyögött, pontosan és precízen illeszkedett a zsanér, ami halk kattanással ért útja végére. Igazán minőségi érzés volt használni, ahogy a kijelző ráfeküdt a gumi billentyűzetre a lehajtáskor. Felálltam és a jobb oldalam felől megfogtam a hátizsákom, hogy belepakoljam az eszközt. A szél egyre vadabbul csapdosott és egyre élesebb, apró kavicsdarabok kezdtek nagy számban sűvíteni a levegőben. Az égbolt igazán komorrá, fenyegetővé változott. A szél egy irányból fújt, 45 fokban arról amerre mennem kellett. Az utca talajától, már átláthatatlan magasságig, sűrűn, egyenesen egyvonalban süvítettek a kökemény szilikát darabok. Ahogy tettem volna bele az eszközt a hátizsákomba, a szél megvadult és majdnem kéttészakította azt. Arra gondoltam, hogy mindeképpen be kell tuszkolnom oda az eszközt, nem eshet ki. A széllökésekben volt egy másodpercnyi kihagyás, amikor is gyorsan abszolváltam a feladatom, majd a hátamra kaptam a csomagomat és elindultam a vízmű átellen oldalán lévő házhoz.
A szél ordított, a golyózáporként süvítő por és törmlék darabok miatt a szemem alig tudtam nyitvatartani. A kezem nem tudtam a szemem elé emelni, mert az utat kellett tapogatnom, hogy tudjam merre vagyok. A szemem szorosan összezártam és csak akkor nyitottam ki picit, amikor elbizonytalanodtam, hogy jó irányba megyek-e. 60-70 métert kellett megtennem, így az cikázott a fejemben, hogy itt nőttem fel, csukott szemmel is meg tudom tenni ezt a távolságot.
Annyira gorombává kezdett válni az időjárás, hogy tudtam, hogy ezt az utat így nem tudom megtenni, így lassan áttetszővé váltam és elkezdtem a földbe belesüllyedni. Így tudtam továbbhaladni, hogy a szemem alatti rész szellemként lépdelt a föld alatt a tömör talajban, míg a szemem feletti részen ellenállás nélkül haladt át a golyózáporként csapdosó törmelék. A szemem egyszínű fehérben kezdett el világítani, már nem kellett becsukva tartanom. Így elhaladtam lassan a vízmű mellett, és már láttam az emeletes házat, az uticélomat. Közben arra gondoltam, hogy most kapóra jött, hogy egy terminátor gyermeke vagyok. Azt is tudtam, hogy átváltozásommal a másik énem is erősödni fog. Ennek nem örültem, de muszáj volt most ez az áldozatot meghoznom, ha nem szerettem volna az éles kavicsdarabok által feldarabolódni.
Bejutottam a ház barna, fakerítéses kapuján. A bejárati ajtó melletti teraszra navigáltam. A másik énem egyre erősebb lett, néha vad villanások közepedte megváltozott a testem, ami még mindig, átlászóan, szellemként haladt a föld alatt. A szemem még mindig fehér reflektorként világított. Amíg a szemem az én szemem, addig nincs gond, addig ura vagyok a helyzetnek és a másik énem nem tudja átvenni a hatalmat, hiába villan át a testem néha az övére. Derekasan küzdöttem, hogy ne változzam át, de a mutatványom kedzte az erőmet felőrölni. A szél ereje valamelyest kezdett csökkenni, arra gondoltam kiemelkedem a földből és visszaváltozok azzá az emberré aki vagyok, aki a kutatást végzi.
Ahogy kezdtem kiemelkedni a terasz anyagából, a testem is kedzte visszanyerni anyagiságát. A fehéren izzó szemem kezdett halványodni és kezdett alakot ölteni a barna szemem. Ebben a pillanatban a másik énem minden erejét beleadva a felszínre tört. Az egész testem sercegve -mint egy kiégni készülő villanykörte- váltogatta alakját. Az egyik alak az emberré éppen visszaváltozó alak, a másik egy démoni alak, akinek a szemgödrei üresen és véresen tátongtak. Másodpercenként legalább harmincszor változott egyszer az egyikké, másikszor a másikká a testem. És tudtam, hogy vele együtt az elmém is el fog veszni. Ha átváltozom a szemnélküli démonná, akkor még az elmém felett nem tudja a másik énem átvenni a hatalmat azonnal, de ahogy telik az idő, a vágyott énem egyre halványuló emlékké fog silányulni.
Végül már csak a lábfejem volt benne a terasz anyagában, bokától felfelé már kiemelkedtem. Annyira elfogyott az erőm, hogy a sercegő csata, -ami értem zajlott- szinte véget is ért. Félrefordított fejjel, a nyitott számból csorgó nyállal meredtem előre. A szemgödreim üresen és véresen tátongtak. Egy halványkék szűrön keresztül láttam mindent. A terasz kövezetét, a barna fakorlátját, a kerten lévő tujákat, virágokat.
A terasz melett egy pici alak szaladt el. Nem tudtam, hogy emberi vagy sem, de azt sem tudtam, hogy az átlag ember számára látható vagyok-e vagy sem. A másik énem hátrataszította a még ép elmém és elöntötte az agyamat az éhség. Az éppen elfutó alakra horkantottam egy óriásit és hosszút. Majd mégegyet. Az alak ijedten nézett szét, de nem látott. A hangtól való félelmében a lába a földbe gyökerezett. Az elmém hátsó zugában összekupordott ép részem egy jövőbeli újságcikket látott. Újabb eltünések a környéken mondta a főcím a fekete-fehér napilapban. Az egyik hasábban egy fotó, amely egy fának a véres fatörzsét ábrázolta. A szöveget nem tudtam kivenni, mert ismét egy óriásit horkantottam az áldozatra.
A valóságban is ilyen óriásit horkantottam és erre ébredtem fel, elég zaklatottan.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Vagy 10 éve nem láttam a The Shawshank Redemption-t. Ma újranéztem megint. Bármit írnék, az nem lenne méltó.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Még a húsvétkori fél órás délutáni félkómában is visszatért. Nem ezt álmodtam akkor, de a minta ugyanaz, mint a pár nappal ezelőtti álmomban.
A gyerekkori szobámban voltunk, sötét volt és a hárpia telefonált. Az ajtó be volt csukva és belül az ajót előtt A4 lapok hevertek össze-vissza. Elkezdtem összerakni őket, hogy legyen rend. Már amikor elkezdtem összeszedni, a hárpia már akkor villogtatta a szemeit. Mondom neki, hogy összeszedem a papírt, miközben már félig lehúzta a füléről a telefont.
Amikor összeszedtem és a helyére raktam akkor fogta és szétszórta újra a papírokat a földre, hogy ő még nem nézte meg őket, hogy gondolom ezt, egyébként is telefonál.
Ekkor b@szott fel, hogy visszaszórta a földre a papírokat minden ok nélkül, csak azért, hogy ellentmondjon, hergeljen, manipuláljon. Értelme semmi, de így érzi jól magát, miközben oda sem figyel, mert telefonál vagy a telefont buzulja.
Remek érzésekkel ébredtem ismét. Déjà vu.The Caretaker - Isolated Lights (Again)
A következő álomban bicikliztem. Egy kisebb város buszmegállójában a panelek között araszoltam. A biciklim egy kék gumis BMX volt. Gyerekkoromban volt BMX-em, de abban nem vagyok biztos, hogy a kerék gumija milyen színű volt. Lassan tekertem a járdán, ami mellett egy vékony fűcsík húzódott. Egybeöntött aszfaltjárda volt, amely fel volt néhol töredezve. Azt játszottam, hogy nem mehetek rá a repedésekre és szépen lassan, szinte lépésben kerülgettem őket a bringával.
Kürülöttem tipikus szoci, panel feeling volt a jellemző. A plexi üveges buszmegállóban páran lézengtek, várták a ritkán jövő buszt, miközben három percenként megnézték a tábla alatti menetrendet. A járda túloldalán egy nagyobb füves terület mellett pedig egy lepukkanásnak indult nagyobb bolt volt. Piros szélű, lapos, szeméttel teli paneltetővel. Látszott a bolton, hogy 20 évvel ezelőtt még a kornak megfelelő volt, de a személyzettel együtt a bolt is lepukkant, nem költöttek semmit rá és nem haladtak a korral sem. Szépen csúsztak lefelé.
Az utcán komor, búslakodó és agyhalott emberek kóvályogtak felváltva. Mentek a napi csavaros kifliért, cigiért vagy csirkefarhátért a boltba vagy a közeli piacra. Nézték ahogy szlalomozom a járdán a biciklimmel és talán egynémelyiküknek eszébe jutott, hogy vajon meddig jutok az életben és ők meddig jutottak. Fél másodperc múlva -nem is értették, hogy mi suhant át az agyukon- az elméjük visszatért az addig is rágott gumicsonthoz.
Több napon keresztül is ugyanerre jöttem a biciklimmel, ugyanígy szlalomozva, lassan, figyelve a környéket, az embereket, a buszmegállót, az emberek és a környezet mögött húzódó napi tragédiákat. Viszont a buszmegállótól jobbra található utcába nem fordultam le soha. A buszmegállónál mindig megálltam és visszafordultam hazafelé. Pedig egy viszonylag tágsd tér volt. Nem volt zsúfolt sem az utca, sem a panel tornyok, sem a bolt. Volt tér mindennek, kényelmes volt. A jobbra forduló utca sem volt "tiltott zóna".
A jobbos utca bal oldalán egy salakos focipálya volt, amit drótkereítés vett körbe, de mindig üres volt. Végül az egyik nap úgy döntöttem, hogy továbbmegyek és befordultam a jobbos utcába.
Elhaladtam a salakos pálya melett és ahogy előre néztem, láttam, hogy ott kezdődik az igazi panel-negyed. De nem ilyesztő, hanem sűrű, ahol az emberek laknak és egész jó nevű lakótelep volt. Ahogy tekertem a BMX biciklimmel a lakótelep felé, az utcán 3 gyerek focizott. Középosztálybeli fiúk, akiknek ez volt a szórakozás. Passzolgattak, néha kiabáltak is, de valahogy úgy láttam nem élvezik igazán a játékot. Amikor elhaladtam mellettük megnéztek engem is és a biciklimet is. Egészen addig fordultak utánam, amíg el nem értem a panel-tömbök közé, majd visszatértek a -képzeletbeli- kapura rugáshoz.
A panel tömbök már egészen közel voltak egymáshoz, de minden rendezett volt és takaros. Ennek ellenére valami vékony, furcsa érzés kezdett körülöttem ólálkodni. Ahogy tekertem a tömbök között a tér egyre szűkebb lett és így egyre kevesebb nap sütött be a házak közé, az árnyék vette át a szerepet.
Az aszfalt járda -mert itt csak sétáló részek voltak- átváltott sötétbarna legora. Legoból volt a járda. Néhol a járdában pici, apró, leborított diorámák voltak kiállítva szintén legoból. Faház kerttel, vízesés, hegy...stb. Mind-mind apró plexi kockával voltak lefedve. Méretben kb. a biciklim kerekének a közepéig értek fel. Ahogy kanyarogtam közöttük a biciklimmel a lego járdán -ami tile volt, és csak stud-ok nélhol voltak rajta- nyikorgott a BMX kék gumikereke. Arra gondoltam, hogy ezeket hogy tudják ide kirakni, hogyhogy nem lopja el vagy rongálja meg senki. Tényleg hű lehet a jó nevéhez a lakótelep.
Embereket nem láttam sehol. Sem az utcán, sem a lakásokban. Csend és nyugalom honolt a a lakótelepen. Arra gondoltam, hogy ide aztán tényleg lakni és pihenni jönnek az emberek, tekintettel vannak egymásra. Jó érzéssel töltött el, hogy van még ilyen.
Ahogy tekertem előre egy egész szűk utcácskába értem ahol bal oldara egy beugró volt található. Megálltam és leszálltam a biciklimről, majd odatámasztottam a beton oszlopnak. Benéztem a beugró szélén és egy üres betonszobát láttam. Egy üres betonkocka aminek a másik végében egy ajtó volt, az a fele amin bementem pedig nyitott volt és a szembeni, szintén beton falra nézett. A beugró felöli rész tűnt az egyetlen bejáratnak. Bementem a betonkockába és körbenéztem, de tényleg teljesen üres volt. Lassan körbejártam és le gugoltam, hogy a betonpadlót megnézzem. Semmit nem láttam rajta. Még mindig csend volt, megnyugtató csend, annak ellenére, hogy a vékony furcsaság érzés nem múlt el.
Ahogy mentem volna ki a beton szobából, jobbról a beugró felől megjelent egy lány. Egy fiatal, 20-hoz közeli lány. Hosszú barna haja volt ami majdnem a fenkéig ért. Szépen meg volt fésülve, selymesen simult az arcához, a vállához, a hátához. Szemüvege volt. Nagy, teljesen kör alakú szemüveg. Jól megválasztotta, mert illett a barna szeméhez. A lányon térdig érő barna, vászon köpenyruha volt. Még ez is igényesen nézett ki, mert finomabb vászon volt az anyaga és női szabása volt. Ugyanilyen anyagból hozzátartozó őv is lógott rajta. Cipő nem volt rajta.
Ahogy sétált befelé látszott rajta, hogy nem ezen a világon jár. El volt varázsolva. Megláttam egy injekciós tűt a kezében. De csak úgy lazán tartotta, mint aki nem is tudja, hogy mit akar vele kezdeni. Közelebb mentem és láttam, hogy az injekciós tűben van valami. A lány lefeküdt a földre, mint akit valamiféle kóma/fáradtság gyötör. Egyre közelebb tartotta magához az injekciós tűt. Rossz érzésem támadt. Nem akartam, hogy beadja magának. Elkezdtem beszélni hozzá, mint egy kisgyerekhez, hogy eltereljem a figyelmét. Néha rámnézett, de láttam rajta, hogy valahol nagyon távol jár, bár még a hangom elér hozzá.
Elővettem egy öngyújtót, hogy avval tereljem el a figyelmét, miközben "játszott" a tűvel. Azt kérdeztem tőle -miközben meggyújtottam az öngyújtót-, hogy te is meg tudod csinálni? Rámnézett és megállt a keze, majd az injekciós tű kiesett belőle. Arrébb söpörtem a lábammal a földön heverő tűt, de nem léptem el a lány mellől. Ahogy utánanéztem a guruló injekciós tűnek, megláttam, hogy a pont a beugróban áll egy férfi. Nagydarab izmos, bár inkább kövéren izmos. Fekete póló volt rajta, amit az izom és a hájtömeg kinyomott, főleg a hasán és a csirkemellein. Az arcán némi rövid borosta is volt. Még gurult a tű, amikor felvette és bólintva megköszönte a segítségemet.
Közeleb jött elővett egy másik folyadékkal teli műanyag ampullát. Kettétörte és beadta a lánynak. Ekkor értettem meg, hogy a lány valószínűleg egy zártosztályi menekült és az öngyilkossági kísérletét akadályoztam meg. Döbbentem jöttem rá, hogy még egy ilyen csendes közösségnek is -akik itt laknak- megvannak a maga titkai, csak le kell merülni hozzá.
Megkérdeztem a fazontól, hogy most mi lesz ugye nem lesz baja a kerekszemüveges lánynak? Azt válaszolta, hogy nem, nyugtatót adott be neki és tízpercenként monitorozni fogják. A számon egy rendben jött ki, de nem voltam nyugodt. Eleve le volt szedálva a lány, ki tudja milyen mérget készült beadni magának -miért?- és még rádobtak egy lórugásnyi nyugtatót is. Aggódtam érte.
Elkezdtünk kimenni a szűk utcába a panelek közé, a sötétbarna legojárdára. A lány mögöttünk kóvályogva lépkedett, amikor megálltunk, akkor neki kellett dőljön a betonfalnak, hogy el ne essen, de majdnem elaludt/elájult. Még így is szép volt, megvolt az összhang a jelenlétében.
Az intézeti ápoló/őr -legalábbis azt gondoltam róla, hogy az- mellém állt és megkérdezte tőlem, hogy ugye emlékszem még, hogy hogyan megy egy szeminárium. Mondtam neki, hogy valószínűleg igen, de már nagyon régen volt és fel kellene elevenítenem a tudásomat mielőtt részt veszek egyen. A lány kapcsán belevonódtam valami ügybe, aminek nem ismertem a részleteit, de ahogy hátranéztem és a falnak dőlve álldogál, meg is sajnáltam és tudtam, hogy ami tőlem telik azt megteszem érte és a többiekért is a szemináriumon.Aphex Twin - Come To Daddy (Director's Cut) A videoklippes verziót nem ajánlom mindenkinek.
FKA twigs - cellophane[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A mai egyik álmom olyan szempontból volt érdekes, hogy nem tudom teljesen biztosan eldönteni, hogy több napon keresztül álmodtam apróbb eltérésekkel vagy egy éjszakán, de többször... esetleg "párhuzamosan". Elöbbire és utóbbira is volt már példa.
Az első álmomban nyaraltunk, de inkább nyaralással egybekötött bulizás volt. Egy Hawaii szerű szigeten voltunk. Ákost -aki valóságos személy- elkapta a helyi rendőrség drog terjesztésért. Meg voltunk lepődve, de valójában mindenkit tudta, hogy benne van. Rajtakapták és bilincsben vitték el a szállásról.
Éppen az előző napi buliból épültünk fel amikor elvitte a helyi rendőrség. Térdnadrágos, kék golfpólós, fekete rendőrök voltak. Ha nincs rájuk kitűzve a rendőrségi jelvény, akkor civil lakosoknak nézzük őket. Hogy kövessük az eseményeket elkezdünk öltözni.
Felvettem a hawaii mintás térdnadrágomat és akkor eszméltem rá, hogy van valami a zsebében. Egy kis tasak, fehér porral. Otthonról hoztam, de nem is tudom miért, mert nem nyúltam- és nem is igazán terveztem hozzányúlni. Olyan végszükség esetére. Már nem volt időm, hogy elrejtsem, mert a rendőrök nézték, ahogy öltözünk. Micsoda szerencsétlenség, hogy pont azt a nadrágot kaptam fel a kupacból.
Elkezdtünk kimenni a szállásról és odajött a rendőr hozzám beszélgetni, miközben beledugta a kezét a rövidnadrágom zsebébe, hogy hékás, ki van nyúlva a gumija a nadrágodnak, mindjárt leesik!
Vadul járt az agyam, hogy ez biztos egy nem hivatalos motozás, de bele kellett mennem a játékba és a small talk-ba. Az én kezem is benne volt ugyanabban a zsebben és még egy pénztárca is. A rendőr nem mert annyira kotorászni a zsebemben, ezért abban pillanatban ahogy a kollégája hozzászólt, a kis tasakot befordítottam a kezembe és kidobtam a földre. Nem vette észre senki. Megkönnyebültem, hogy ezt már nálam nem fogják megtalálni.
Egy lépcsőn mentük fel és folytatódott a small talk, hogy Ákosra mi várhat. A lépcső tetején álló rendőr egyszercsak felhúzta a szemöldökét és elindult lefelé a lépcsőn. Simán elment mellettem szó nélkül és amikor utánafordultam, akkor láttam, hogy egy kék hawaii virágfűzér mellett ott virít a kis tasak a porral a földön.
A fejemben a megkönnyebbült állapottal ébredtem fel, amikor még a kifogások megmozdultak a fejemben. Nem az enyém. Az újjlenyomatom csak azért van rajta, mert Ákos megmutatta én meg megfogtam. Csináljanak tesztet, ami negatív lesz, mert nem éltem a szerrel. Csak azt nem tudtam, hogy hogy futottam át vele a vámon idefelé jövet...Westbam feat. Richard Butler - You Need The Drugs
A következő álmom volt a többféle verziós. A legfontosabb dolog mindig az volt, hogy egy intézményből menekülök és így vagy úgy, de mindig, mindegyik variációban sikerült megszökni, megmenekülni.
Késő délután volt, kezdett esteledni -az az időszak volt amikor az emberek mennek haza a munkából. Egy építkezés állványzata előtt álltunk. Az utam arra vezetett és az épület oldalán végigfutó oromzaton kellett továbbmennem. Féltem, hogy mi történik, ha leesek, ez nagyon veszélyes. Egy anyuka vitte haza a gyerekét az óvódából és nekik a mindennapi útjuk is erre vezetett. Arra gondoltam, hogy ha ők is így félnek annak ellenére, hogy mindennap kétszer kell megtenniük ezt az utat, akkor milyen veszélyes.
Végül én mentem előre. Felkapaszkodtam az állványzaton és a falhoz simulva végül egész simán végigaraszoltam az épület oromzatán. Az épület sarkánál egy kert, egy nagyobb veteményes volt található. Körben drótkereítés védte a veteményest, de elég magas, olyan három embernyi magasságú. A kert közepén két barna faoszlop között egy trapéz lengett. Azt kellett elérnem, hogy lendületet vegyek és elérjek a veteményes másik végébe. Elrugaszkodtam és gond nélkül elkaptam a levegőben a trapézt. Nem tétováztam, az odavivő lendületet kihasználva az első kilengésnél már ugrottam is tovább a drótkerítés felé. Olyan jól sikerült az ugrás, hogy szinte hangtalanul érkeztem meg a drótkerítés tetejére. Arra gondoltam, hogy ezt egy majom se csinálná jobban.
Elkezdtem a drótkerítés tetején oldalazni jobb felé. Ez egy gazdasági épület felé vezetett, ami gyanús, hog valamikor disznóól volt. Amikor odaértem, akkor az ólak felett átvetett deszkákra felhúztam magam és szétnéztem. Láttam, hogy tiszta a terep és ekkor legugrottam az ól mellé.
Itt volt egy olyan variáció, amikor leérkeztem gugolópózba, akkor mozdulatlanul vártam pár másodpercet, de nem mozdult semmi és elindultam a szemben lévő helyiségbe. A másik variációban egy türkiz színű műanyag hordó mellé ékreztem, ami egy béka szerűségre volt állítva. Én pont a fal és a műanyag hordó mellé érkeztem. Ebben a pillanatban megmozdult a béka és egy gázmaszkos embert láttam aki elkezdte tolni. Meglátott és artikulálatlanul elkezdett ordítozni, miközben megláttam, hogy a gázmaszkjának a szűrő része is tűrkiz színű. Arra gondoltam, hogy a műanyag hordóban valami veszélyes méreg van és a gázmaszkos ember csak egy szimpla alkalmazott. De abban a pillanatban elkezdett vijjogni a riasztó. Elkezdtem futni a szemközti szobába.
A szemközti szoba már egy modernebb mindenféle színes csővel átszőtt szoba volt. A falon számos panel volt mindenféle kijelzővel, gombokkal és potméterekkel. Az első esetben simán bementem és megláttam, hogy az ebből nyíló következő szoba a vezérlőterem. A második esetben a fülemben vijjogó sziréna hangjával rohantam tovább, mert tudtam, hogy a katonák keresni fognak.
Az első esetben a vezérlőteremben találtam egy, az egész bázist vezérlő kesztyűt, amit felvettem, a második esetben kiértem egy féltető alá, ahol láttam, hogy a katonák tömött sorokban rohannak a kivezényelt őrposztokra, hogy elkapjanak.
A következő helyiség egy féltető alá vezetett, ahol a technikusok az autómat vizsgálták. Egy szürke, ferrarira emlékeztető autó volt. Tudtam, hogy avval el tudok menekülni. Fel volt nyitva a csomagtartója, a motorháztető, valamint az ajtajai is nyitva álltak. Fehér köpenyes mérnőkök -szintnén gázmaszkban- értetlenül vizsgálták az autót és nem tudták a titkát kideríteni. Az első esetben a kesztyűvel utasítotam a bázist, hogy tegye a kifutóra az autómat és a hangomra aktiválódott az autó. A második esetben csak simán beugrottam az autóba, aktiváltam a hangommal és füstölgő kerekekkel elhajtottam.
Nyugalom töltött el, hogy most már meg fogok menekülni. Az első esetben tankokkal jöttek ellenem, ahol ki tudtam volna törni a bázisról, ott félkör alakban elhelyezték a tankokat. Pont a félkör közepe felé hajtottam, amikor az összes tank egyszerre tüzelt. Az autónak meg sem kottyant, egy picit megrezzent amikor a 8-10 töltet egyszerre csapódott be. A porfelhőből előtörve áthajtottam a tankok között. Szabad voltam. A második esetben pedig motorosok jöttek utánam és özönlöttek minden irányból. Vadul szlalomoztam és faroltam az autóbal, míg végül egy emelkedőnél át tudtam ugratni a bázis falát. Szabad voltam.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A Hyperion ciklus második kötetét olvasom. Egészen a végén vagyok és kijelenthetem, hogy nem semmi. Cixin Liu trilógiája mellé sorolom, szóval elég magasan helyezkedik el a képzeletbeli listámon. Olvasás után is dolgoztatja az agyat a vallás-technológia-társadalom vonalon. Egyébként is szeretem a nézőpontjaimat gondolkodáskor egyre jobban tágítani, magasabbra vinni és a végletekig visszaszűkíteni, de Simmons ezt kb. egyszerre csinálja.
Amikor a mesterséges intelligánciával beszélgetnek az zseniális, és a versével észrevétlenül csinál meg az író. Velem rendesen megutáltatták az irodalmat középiskolában, de itt a technológiával vesz rá, hogy verset olvass.
Amikor másodszorra beszélnek Ummon-nal, akkor majdnem kifeszítettem a tenyerem és ránéztem, hogy nem-e kibrid vagyok és ez a felismerés perce/indukátora //\
Nem nagyon lehet mit írni, el kell olvasni, nagyon egyben van. A szereplők, a motivációk, a környezet, az egyes stílusban megírt fejezetek.Miközben ezt írom, életem első barley wine-ját iszogatom és Moby - Ambient 23-át hallgatom. Egész jó a barley wine, de nekem egy pastry imperial stout ugyanezt tudja. Igaz, kb. ugyanabból a kategróiából választottam. Soha rosszabbat. Nekem ezek most egész jó gasztro élményt nyújtanak.
Kicsit betegeskedem én is. Picúron jelent meg először, köhögés, láz, nátha. Talán holnap lesz az első alkalom, hogy nem tud bölcsibe menni. Nagyon stramm kislány.
Mostanság imád nyomdázni, rajzolni, festeni. Rajzkor már apát, anyát, magát és cicát is szeretne rajzolni. Mondja, hogy apával együtt rajzoljuk meg. Megfogom a kezét és együtt rajzoljuk meg. A napokban kérte, hogy tesómat és sógoromat is rajzoljuk meg pálcika emberként. Húz a szobába, hogy apa, gyere be a nagyszobába játszani, olvassak neki mesét, nézzünk mesét úgy, hogy bekuckózik hozzám. Kell ennél több?
A napokban jót nevettem, mert amikor fürdetem, anya leginkább nem jöhet be és azt mondja, hogy anya csúnya farkas, nem jöhet be. Bing mesében látta, hogy kismalac és a farkast játszottak Bing nyúlék. Aztán persze ha ő kéri akkor bejöhet. Már amikor meghallotta a lépteket, akkor rázta az újját, hogy csúnya farkas nem jöhet be... dőltem a röhögéstől.
A dackorszak megvan rendesen, de ez türelemmel és szeretettel sima ügy. Néha vicces, néha kevésbbé, amikor próbálgatja a határait. Evvel jár ez a korszak.
Mamát és tesómékat is imádja, sokat szoktunk videotelefonálni, ő kéri, hogy hívjuk fel őket.moby - 'amb 23-3' Ha valaki nem fedezte fel még magának, Moby szerintem a titkos favorit ambientben.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Erről az álomról egyből az alábbiak jutottak eszembe és egynémelyik álombeli szereplő a valóságból ugrott át "színészkedni".
Régen volt, hogy az egyik cimborámmal a bulik előtt a garázsba levittük a lemezjátszókat és pakolgattuk a lemezeket (az az időszak amikor a vinyl-eknek megvolt az előnye). Jó társaság gyűlt össze mindig. Emlékezetes esték maradtak a mai napig. A ráhangolódás az éjszakára, a bulira, az odaút...stb.
A Human Traffic remekül összefoglalja az érzéseket, szép ívet bejárva a fentekkel és a lentekkel.
Nem volt még ekkora dömping, 1-2 lemezhez még nehezen lehetett hozzájutni. Ami megvolt az értékeltük és ugyanazt jelentették mindannyiunk számára.
Szinte nem is találkozom már ezekkel a barátokkal, ha mégis akkor olyan mintha nemrég találkoztunk volna. Kíváncsi lennék, hogy hogyan is alakult az életük.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A napokban is sok álom megmaradt. A részleteket nem írom le.
Az egyikben egy házban voltunk és elég sok természetfeletti dolgot láttunk és tapasztaltunk magunkon is. Vízszintesen repültünk, rajzfilmfigura szerű, zöld szellemeket láttunk...stb. Majd ezt később ismerősöknek is bemutattuk az utcán. Egyszerre volt vicces és libabőrösen hátborzongató.
A másik álomban Szerbiából próbáltunk elmenekülni autóval, de a helyzet és a bennünket vegzáló személyek zizegése kezdett elkomiszodni. Az egyik haveromból agyilag zokni lett a történések következményeként és az egyetlen öröme az lett, hogy meztelenül táncolt önmagának az egyik helyi menedékben. Kívülről az látszott, hogy egy súlyos traumától zombi lett, egyedül a tánckor volt egyfajta bárgyú mosoly az arcán. Nem tudtam megmenteni. Szívbemarkoló élmény volt.
A következőkben ismét a hárpia igazságtalanságai miatt sírtam és riadtam fel egy éjszaka kétszer is.
Egyébként?
Elkezdtem olvasni újra és rendeltem egy egész jó kis sörcsomagot.A pici imád engem és én is őt.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A ma reggeli álmomban egy nyitott étteremben voltunk. Esteledett. Voltak egybetolt asztalok és félreeső két személyes asztalok is. A kerthelyiséget benőtték a fák, meghitt teret biztosítva a vacsorázóknak.
Otthagytam a többieket és a közeli lemezboltba mentem. Fehér, meszelt falakkal, de igényes, modern belsővel rendelkezett. Izgatottam mentem be és válogattam a lemezek között. Átadtam magam az érzésnek, ahogy nézegettem a borítókat és hallgattam a különböző vinyl-eket. Kiválasztottam négyet, amit egy szép papírtáskában adtak át. Elégedetten, sőt nagyon elégedetten távoztam az üzletből és visszamentem a kerthelyiségbe.
Az egyik félreeső asztalnál az egyik haveromnak mutattam a lemezeket. Egy volt amiről gondoltam, hogy a titkos favorit és ő az aki -remélem- értékelni fogja. Sötét, fekete és szürke átmenetes borítója volt, a bal alsó sarokban halványan szerepelt az alkotók képe, de úgy, hogy beleolvadjon az összképbe. Mellette pedig zöld, kacskaringós betűkkel volt felírva az előadó és a címek.
Megnézte a haverom a lemezeket és amelyik a titkos favoritom volt, azt meglebegtette, hogy ez az. Mondta, hogy ez igen, ő is imádja ezeket a trackeket. Mosolyogtam, tudtam, hogy ő is -stíluson belül- az igényes zenét szereti és értékelni fogja. Miközben lobogtatta a lemezt, annyit mondott: -kár, hogy kiléptél...
Mondtam, hogy a közeli lemezboltban vettem őket, érdemes neki is benézni és kincsek után kutatni. Nem egetverően drága bolt, hanem inkább normál áras. Mondtan neki, hogy mindenképpen nézzen be.
Közben kivette a lemezeket és a matricákat a tokból és szépen sorban, gondosan lepakolta őket az asztalra, hogy megnézze őket. Egyre gondoltunk, ugyanazt éreztük a múlttal és a zenékkel kapcsolatban.
A távolabb lévő asztaloktól egyre hangosabb hangzavar ért oda hozzánk, ahogy iszogattak. Odaszólt a haveromnak egy ismerős csaj, hogy hé, itt vagyok és még ide sem jöttél. Mire a haverom széttárja a kezét és lazán csak ennyit mond. -Iza, mindig nálam van a telefon![ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Pici lányommal nagyon jól megérjtük egymást. Ahogy felkel jön, hogy apa, apa és mondja, hogy egy perccel korábban mit csinált. Megfogja a kezem és húz maga után, hogy menjünk játszani. Ezt csak velem csinálja. Imádnivaló és okos picúr. Még mindig úgy szereti legjobban a mesét nézni, hogy bekuckózik mellém és nekemdölve nézi a mesét. A peluscseréhez is apát kéri. Persze, mert én nem vagyok a plafonon fél másodperc alatt és nem ordítozok vele. Hogyan tenném egy ilyen tündérrel? A tegnapi napon háromasban motoroztunk az utcán, nagyon élvezte. Azt mondta este a nap végén, hogy nagyon izgalmas nap volt. Rohangáltunk, motoroztunk a műanyag motorjával és oda mentünk ahová csak szeretett volna.
Persze a hárpia az idilli képet szétrombolta párszor és a pici üvöltött. Mintha a szívem tépnék ki, mert értelme nem volt, csak az ő agymenését szolgálta. Persze -a legfinomabb és legbájosabb hangomon, ami írtózatos nagy erőfeszítést igényel- szóváteszem, hogy miért kell ezt nyugodjon már meg, de persze ez csak olaj a tűzre. Ő így érzi jól magát, ha valakivel vitatkozhat és veszekedhet. A hárpiák elemi szükséglete, az okokat is sejtem, de itt nem fogom fejtegetni.
Este amikor hazértünk már akkor zizgett újra és elővette a legbunkóbb énjét, de ma még tudott a bunkóságra rakni egy jókora lapáttal. Robbant. Abban biztos vagyok, hogy mentálisan beteg, de annyira mélyen, a külvilág felé annyira jól tud színészkedni, hogy majdnem csak én látom mi folyik itt. Éveken keresztül tudja csinálni a közönség előtt, miközben mérgezi a családot. Nem írhatom le részletesen, de megint sok-sok kilométet kellett sétálnom. Már nem segít sajnos. A szívem szakad meg amikor fiatal családokat látok sétálgatni háromasban hasonlókorú gyerekkel, mint a lányom is. Könnyes szemekkel róttam az utcákat és a parkot. A sírógörcs kerülget amikor a pici lányom azt mondja, hogy rajzoljuk le apát, anyát és őt. Megteszem neki és a mosoly az arcán leírhatatlan. Mondja, hogy vegyünk kubut mindenkinek. A kacsájának, anyának, apának és neki. Hihetetlen, hogy mennyire jónak születik egy ember és mivé tud lezülleni -lásd a hárpiát-.
Egy személynek tudom kiönteni a szívem aki mégért, megtettem, de nem szívesen terhelem. Nagyon kemény élet vár rám, reálisan látom a helyzetet, de rámjön a sírhatnék, ha arra gondolok, hogy a picúr egy mennyivel jobb életet érdemelne és ki milyen csomagot kap a hárpia áldásos tevékenysége miatt. Ha elveszi tőlem, végem, minden értelmét veszti, minden.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Jó sok álmom volt ma reggelre, de csak három maradt meg.
Az elsőben tél volt. Hideg havas tél. Valamiért -de belső kényzerből- ki kellett mennem a tanyára -az autó és a tanya is a valóságos-. A szüleim és tesóm/sógorom le akartak beszélni róla, hogy ilyen időben nem biztosnságos útnak indulni, de nekem akkor is mennem kellett.
Téli nap volt, délutáni homállyal, de még nem volt este. A napot felhő takarta, tiszta, hűvös idő volt. Beültem az autóba és elindultam. Az úton nem tolták el a havat, hanem már rá volt taposva a járművek által. Döcögött, a nyomvonal sehogy sem akart az én autómhoz passzolni, de azért lassan és biztonságosan tudtam haladni.
Befordultam a tanya kapuján, leállítottam az autót és körbenéztem. Sehol senki, közeledő éjszaka, havas örökzöldek, téli álmot alvó táj, kristálytiszta levegő, csend.
Bementem az épületben lévő egyetlen szobába, majd becsuktam az ajtót. Tömör ajtó volt, így a kinti fények nem hatoltak be. Az ablakokon fekete falvédő volt belül, kívül bedig be voltak deszkázva a hideg ellen. Fel volt készítve a tanya, amennyire lehet a télre. Befűtöttem az ott lévő olajkályhába, majd befeküdtem egy speciális és jó vastag takró alá, ami alatt nem fogok fázni.
Egy szál alsónadrágban bebújtam a takaró alá, alacsonyabbra állítottam az olajkályhát, hogy csak a fénye pislákoljon. A nyugalom és a biztonság szigetébe kerültem. Lassú lélegzéssel és nyugalommal feküdtem a takaró alatt. El is szunyókáltam és arra gondoltam, hogy csak ilyen környezetben tudok gyógyulni.
Napokig feküdtem így, amikor felébredtem. Megnyugtató mozdulatlanság és csend vett körbe. Pontosan ugyanúgy volt minden, mint mikor lefeküdtem. Az ajtó, az ablakok letakarva, az olajkályha parázslása, a szürke speciális paplan. Már kezdtem is izzadni a paplan alatt, ezért kibújtam alóla és erőt éreztem. A gyógyulás erejét. Nyújtóztam egyet, de ahogy kifújtam a levegőt, a szúnyogok elkezdtek megtalálni és kezdtek volna csipkedni. Felkaptam az ágy mellől a fekete pólómat és csapkodni kezdtem velük. Kezdett zavarni, hogy így félbeszakítják a nyugalmamat. A szoba másik oldalán egy rozsdás chemotox-ot láttam meg az asztalon. Gyorsan befújtam a helyiség azon részét, ahol a szúnyogok voltak. Arra gondoltam, hogy a fene egye meg, hogy most minden büdös lesz, de legalább a rohadt kis vérszívók nem fognak zavarni.
Eltelt pár perc és újra visszatért a megszokott nyugalom. A letakart ajtó, a letakart ablakok, a csend, az olajkályha parázslása, a kinti téli hideg és mozdulatlanság. Ahogy álltam a kályha mellett megjelent egy töléletes testű nő. Miközben a kamera távolodott a szobától, tökéletes egységben egymásé lettünk.A másik álmomban a hárpia szerepelt. Háttérként a keleti pályaudvar szerepelt, de még építették. Éppen azt néztük, hogy hova lehetne költözni, mire is fizessünk be.
A munkások dolgoztak, épült az épület a megszokott rendben. A hárpia rámtámadt, hogy igazán szólhatnék a munkásoknak, hogy xy dolgot másképpen csináljanak, mert így nem lesz jó. Meg, hogy csinálják gyorsabban, mert nem készülnek el határidőre.
Kigúvadt szemekkel néztem, hogy miért, hiszen nem a miénk az épülő épület és úgy tűnik nem is fogunk benevezni rá, ergo semmi közünk hozzá.
A hárpia magasabb fokozatba kapcsolt és csak nyomta, hogy ennyit igazán megtehetnék, mert ő így szeretné és így nem lesz jó az ami elkészül, intézkedjek _azonnal_. Hiába mondtam neki, hogy semmi jogalapunk erre, mi itt csak nézelődők vagyunk. Erre még jobban kimeresztette a karmait és vadul, értelem nélkül nyomta a mondókáját és az ócsárlását tovább.A harmadik álomban amire emlékszem, egy hátsó udvaron voltunk. Egy szűkebb hátsó udvaron és egy fehér, lepukkant lakókocsi mellett álltunk. A kollégáim álltak még ott -közük nincs a valóságosokhoz- és vártuk, hogy elkészüljön a hamburger. A lakókocsi ugyanis kb. úgy nézett ki, mint valami lepukkant street-food kocsi.
Egyben sütöttük a hamburgert, mármint a hús kész volt, de a buciba rakva még ráraktam a vaslapra, hogy süljön. Jó szaftos volt, csorgott ki belőle a szaft, a sajt. Megordítottam és a másik oldalán is megsütöttem. Amikor kész lett, jóízűen befaltam.
Mivel nem lett elég, ezért gondoltam még sütök magamnak 1-2 darabot. Közben jött az egyik fekete kollégám és texasi kiejtéssel hümmögött. Hmmm, I'll burn' some steak. Magamban nevettem, hogy ennél texasibb nem is lehetne.
Felraktam a második hamburger húsomat is a grilllapra és mellé tettem egy english muffin szerűséget, hogy majd abba fogom a húst rakni, nem egy szimpla buciba. A hús tetejére lilahagymát szórtam és egy sajtszeletet tettem. Amikor meg akartam fordítani, akkor ketté szakadt, pont a közepénél. Nem gond, így is jó lesz az english muffinba.
Kevés volt a tányér, így picit logisztikázni kellett a tányérokkal, míg végül hozzámkerült egy aranyozott szélű nagyobb tányér amire rá tudtam húzni a szétesett húsomat és rápakolni minden cuccot, amit a truck mellett a füvön ülve fogok megenni. Közben nézem, hogy a kollégáim beszélgetnek és sétálgatnak.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A ma reggeli álmomban egy zombivonaton voltunk foglyok. Pontosabban egy ketreces kocsiban bezárva voltunk néhány közeli társammal. Az előttünk lévő kocsiban egy zombi állt a rácsnál és éreklődve nézett ránk. Már amennyire egy zombi tud érdeklődni. (az álmomban meg voltam győződve, hogy egy The Walking Dead epizódban járok, csak a valóságban. A sorozatból egyetlen részt sem láttam és az eredeti művet sem olvastam, szóval ez a része rejtély az álomnak.)
Lassú menetben ment a vonat és egy alagút felé tartottunk. Ahogy áthaladtunk az alagúton az összes rácsos kocsi köré még egy áthatolhatatlan hálót húzott az alagút bejárata. Úgy képzeljétek el, mint mikor a fenyőfát behálózzák karácsonykor.
Beértünk az állomásra ami úgy nézett ki, hogy valaminek az előépülete. Jól örzött, a steril és a valóságos épületek keveréke. Kívül még bomló, -a tetején szögesdrótos- téglafalak. Belül steril, pormentes terek, fehér ütésálló műaynagokkal és a padlótól a plafonig tartó törhetetlen ablaküvegekkel.
Lassan begurult a szerelvény az egyik steril szobába és kinyílt az ajtó. Kettő nő jött be, az arcukon nem ült semmiféle érzelem. Fekete, rövid, fül alá érő hajuk volt, Kleopátra stílusban. Világoskék garbó volt mindkettőjükön és fehér, testhezálló nadrág. A feladatuk az volt, hogy előkészítsenek bennünket a következő fázisra. Tudtuk, hogy ez jót nem jelenthet.
Valahogyan a kezem ügyébe került egy hagyományos konyhakés. Amikor közelebb jöttek, akkor egy hirtelen mozdulattal az egyik mögé kerültem és az életlen késsel megpróbáltam a torkát elvágni. Hirtelen összerogyott, majd egyetlen ugrással a másik nő mögé kerültem és szintén megpróbáltam a torkánál kaszabolni, a komikus késsel.
Viszont a csík amit húztam semmit nem ért, vékony pirosságot hagyott a nő egyébként természetellenesen fehér nyakán, de hatástalan volt. Ekkor ordított fel valaki a társaim közül, hogy ezek nem emberek, hanem androidok.
A második android nő egyre közelebb jött és azt mondta a torokvágással nem lehet megsemmisíteni őket. Megmutatta, hogy a hátán a lapockálja mellé kell döfni a kést, az tudja őket hatástalanítani, megölni. Azt mondtam neki, ha elengednek, akkor nem lesz szükség erre, megkímélem őket. Mire az volt a válasza, hogy tegyem meg neki ezt a szívességet. Ő sem akar többé ittmaradni.
Nem akartam megtenni, de az android nő csak nézett rám és lassan odafordította a hátát felém. Hátranyúlt és a kezemet megfogva a halálos pont fölé helyezte a késemet. Majd azt mondta óvatosan nyomjam be a kést amennyire tudom. Nem akartam megtenni, de továbbra is azt mondta, ő sem akar itt maradni tovább. Megtettem, de amennyire humánus módon ezt meg lehet tenni. A földre rogyott és ott maradt az üveges tekintetével.
A szerelvény elkezdett kigurulni az állomásról és mi felszálltunk rá, de már nem volt zárva a kocsink, nem voltunk foglyok. Az állomás után egy világos és teljesen fehér, műanyag alagútrendszerben haladt tovább a vonat. Mivel már szabadok voltunk felültünk az egyik kocsi tetejére és úgy utaztunk.
A társaimmal nagyon boldogok voltunk, hogy kiszabadultunk és arról beszélgettünk, hogy amíg kiérünk az alagútrendszerből, addig játszhatnánk is valamit. Kockajátékot vagy kártyázhatnánk is a szerelvény tetején[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Úgy ébredtem, mint akit agyonvertek előző nap. Este olvastam egy picit, elkezdtem a Hyperion ciklust, majd lefeküdtem, de nem tudtam aludni újfent. Ahogy elaludtam volna, már riadtam is fel. Hajnali kettőkor meg kellett ennem több, mint fél tábla étcsokit, mert leesett a vércukrom. Ízzadás, erőtlenség, melegség, enni kell érzés (nem éhség)... egyértelmű jelzések. Megint túltoltak.
Bevágtam a csokit, majd lefeküdtem, el is aludtam, de kétszer riadtam fel és utána nem tudtam igazán visszaaludni. Az álmokra nem emlékszem, de mindkettő ugyanaz volt. Kínomban sírni kezdtem volna bennük és egy bizonyos személy miatt. Erre az érzésre ébredtem fel. A szokásos.
Reggel a tükörben egy mosott sz@r nézett vissza rám. Elvittem a bölcsibe a picit és indult a munkhahelyi taposómalom/szarpörgettyű.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Ma reggel álmodtam, felkelés előtt.
Az autópályán mentünk az autómmal (a jelenlegivel). Borús is volt az idő, a féklámpák fénye visszatükröződött az úttesten lévő tócsákon. Közeledtünk a lehajtóhoz, amikor fékeztem. Láttam, hogy nem tudok megállni, pedig megálljt parancsolva világított a szemembe az előttem megálló autó féklámpája. Balra húztam a kormányt picit, így a jobb elejét kapta el (mint a valóságban). Letaglózott, hogy ismét megtörtént.
Begurultunk a lehajtó utáni településre az autómmal, a másik autós ott maradt a lehajtón, nem akadályozta a forgalmat. A településen egy főtéren tudtunk megállni egy szobor mellett, amely körül macskaköves volt a terület. Elállt az eső és 22 fokos nyári idő volt. Öten utaztunk az autóban. Sógorom, tesóm, anyukám és még egy fő aki végül nem játszott szerepet az álomban.
Szóval kiszálltunk az autóból, a plusz egy fő elment valamerre, míg tesóm és anyukám azt mondták, hogy kell hívni az autómentőt és a korábbi szerelőt. Úgy értettem, hogy ők hívják, amíg én megnézem, hogy mi is történt az autóval, mekkora a baj. Tesómék elmentek szétnézni a városba, amíg várjuk az autómentőt. Sógorommal ott maradtunk az autó mellett. A település neve Sidh volt. Az álmomban zölden kezdett villogni a Sidh felirat a "képernyő" közepén (ilyen szörnyes, ragacsos, csöpögős betűtípussal), ahol háttérben a sógorommal álltunk az autó mellett és vártuk az autómentőt.
Kezdett meleg lenni, így egy ház melletti lépcsőre leültünk az árnyékba. Odatornyoztuk az autóban lévő bontatlan dobozos telefonok nagyrészét magunk mellé. Az autóban résnyire letekerve hagytuk az ablakot, hogy nagyon ne melegedjen be a jármű, úgyis ráláttunk. A hátunk mögött lévő utcában láttuk, hogy tesóm és anyukám mennek a fagyizó felé. Ekkor tudatosult, hogy régóta várunk és tesómék nem hívták az autómentőt. Elkedztem magyarázni a sógoromnak, hogy azt mondták, hogy hívják és nem is szóltak, mi meg csak várunk, telik az idő, de akkor ezt is én csinálom meg. Felhívtam a szerelőt, hogy küldje a trailert.A lépcsőn ülve elgondolkoztam, hogy milyen jó lenne most a tanyán lenni (a valóságoson), a vak sötétben, a picit lakhatóvá/komfortossá tett, felújított tanyán. Mindentől távol, csendben, egy olyan személlyel aki szívesen van velem. Nagyon szívesen. Tudtam, hogy két ilyen lány is lenne, de nem tudtam, hogy melyik élvezné jobban a helyzetet, úgy gondoltam mindkettő. Csendes, tücsökciripelős, lepusztult romantika és bódulat egy tanyán, a vaksötétben a csillagok alatt vagy a házban, nyitott ajtóval, ahol beáramlik a friss nyári éjszaka. Maximális feltöltődés kettőnknek. De vajon melyikük élvezné jobban? És én?
Amíg ültünk a lépcsőn és elmélyedtem a gondolataimban észrevettük, hogy egy suttyó, tahó figura, lepukkant, szappantartó kék zakóban ólálkodik az autó körül. Benézett az autóba és már dugta is be a kezét az ablaknál, hogy vagy kinyissa az ajtót vagy elérje a kormányt. Odafutottunk a sógorommal és én elkezdtem a gazembernek csavarni a fülét, hogy hagyja abba. Rendesen téptem a fülét, de a figura nem eresztett, grimaszokat vágott, de nem eresztett, csak kotorászott tovább az autóban. Én láttam, hogy a hátsó ülésen még ott van egy csomó doboz telefon, biztosan azt szerette volna meglovasítani.
Tekertem a fülét és már a fehér ingét is húztam, hogy elrángassam az autótól, de nem eresztett. Ekkor megfogtam a még szabadon lévő kezét ami az autón kívül volt és elkezdtem kicsavarni. Na ez már nem tetszett neki. Felvisított, amire én mégjobban csavartam a kezét. Összerogyott az autó mellé a fazon, a kopott fekete farmerjával már a macsakövön ült és féloldalasan az autót támaszotta én meg amennyire csak bírtam hátracsavartam a kezét. Visított. Sógorom mondta, hogy rendőrt kell hívni.
És ekkor valahogy bevillant, hogy bakker a biztosító iszonyatosan le fog rántani, mert nemrégen volt az első baleset és most lett egy második. Elkezdtem sírni és én is ordítani bírtam volna, hogy nem lehetek ilyen szerencsétlen. Ekkor ébredtem fel a sírásra és ordításra vágyásra. Eléggé megkönnyebültem, hogy csak egy álom volt.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Ma délelőtt szokatlan nyugalommal mentem a boltba. Tegnap anyukám és tesómék voltak látogatóba (apukám már nem vállalja be az utat), lehet, hogy ez az oka. Sokat jelentenek. Szóval nyugiba sétáltam, téli, de napsütéses jó idő volt. Az utcának azon a felén menten ahol sütött a nap, a házak között napcsíkok vágták fel az árnyákos részeket. A nap alacsonyan és vakítóan sütött. Kevés ember mozgott az utcákon (ilyenkor még ez a nyamvadt főváros is szerethető), jó levegő volt. Sétáltam és az utcán szembejött egy templom. Arra gondoltam, hogy előfordulhat, hogy sokan azért járnak úgy általában temploma, hogy nyugalomra leljenek. Akár fizikai, akár belső, akárcsak egy-egy fél órára. Magam nem vagyok vallásos, vagyis végigcsináltam gyerekként amit az átlag magyar, de nem gyakorlom a vallást. A helye megvan, de szerintem átalakult... de most nem is a vallás a lényeg a mondandómnak.
Szóval a nyugalom. Egy templom akár jelképezheti ezt is. Utána néztem most és több, mint 100 éve épült és valószínűleg 100 év múlva is ott lesz. Ez állandóság, biztonság, nyugalom. Ki hogyan közelíti meg. Elnézést, ha nagy léptekben haladok, de rögtön a séta közben meg is fogalmazódott bennem, hogy ez egy életérzés. Lehet, hogy az ember életérzéseket keres az életben, hogy amíg végigér az ösvényen jól érezze magát? Mi kell, hogy megkaphassa ezt? Külső vagy belső hatások? A válaszokat mindenki tudja.
Mindenesetre egy már jól ismert útvonalon sétáltam a boltba, de valahogy más volt mint a többi alkalommal. Nyugodt voltam addig a fél-, egy óráig. Szemlélődtem, észrevettem az apróságokat (ez egy jó trükk, de nem minden lelkiállapotban működik), a napsütést, a jó levegőt, a kellemes tempójú sétát, a templomot, az ablakpárkányon maradt "dekás" üveget, a futárt, a kisgyereket az apukája nyakában, a "sörházban" lévő vásárt, a kürtőskaláccsal sétálgató embereket. Rögtön el is kezdett a fejemben Danny Howells - Miami albuma pörögni. Különleges varázslat, érzés, amit szavakkal nem tudok visszaadni, de azonnal felismerem ha benne vagyok.
A boltból hazafelé ugyanazon az útvonalon mentem. Éppen akkor jöttek ki a templomból az emberek. Egy részük arra ment amerre én. Egy nő ment át az egyik oldalról a másik oldalon található járdára. Elindult és látta, hogy jön egy biciklis futár és sétált a járda mellet, hogy amikor elhalad mellette a futár, átmenjen a túloldara. A futár ráüvöltött, hogy mit keres az úttest közepén maga idióta! Csak pislogtam, hogy ez meg miért nem szed nyugtatót?! Nullakezezve teker a barom, a nő még előzékeny is és nem megy át előtte, hanem megvárja, hogy elhaladjon az isten barma és az erre még ráordít. Gondolom a nő rutinos volt, mert válaszra sem méltatta, hanem haladt tovább az útján. De miért kellett ezt? Miért nem toleránsak az emberek, miért kell belerúgni mindnekibe? Miért, mi értelme van ennek? Az egyik főbérlőm mondta elszámoláskor, hogy az ilyen embereknek -mint a gyökér futár- sem jó ez, de nem tudják még.Mi van még? A munkahelyen beütött a szar, mármint úgy értem, hogy ismét olyan hetek vannak, hogy napi 25 óra sem lenne elég a munkavégzésre, hogy minden határidőre kész legyen. Így is a többségtől gyorsabban csinálok meg bármit (egyrészt ez a vesztem, meg az, hogy mindent IS meg tudok csinálni; a baszakodást még nehezebben tudom elvisleni), de ez a pörgés már nem nekem való, csinálják a huszonévesek. A fizetésemelést kb. felejtsük el, össze-vissza kamuznak, ami csak mindenkinél megöli a motivácót és beleszarik az egészbe.
Majdnem minden reggel úgy kell felkelnem, hogy a hárpia már veszekszik valami jelentéktelen hülyeség miatt a gyerekkel. Remek így ébredni, de nem csak magam miatt esik ez rosszul. De engem imád a pici, nekem szinte azonnal engedi, hogy átöltöztessem, feladjam rá a zoknit...stb. Sőt még kéri is, hogy apával! Vajon miért? Mert nekem van türelmem a lányomhoz. Hogy ne lenne? (pedig anyukám azt mondja nem a türelmemről voltam híres... a jó pap holtig tanul...) Egy két éves picivel máshogy nem lehet. Ha nem akar öltözni, akkor játszva kell megoldani, bolondozni vele, észrevétlenül is éreztetni, hogy szeretik. Igen, tudatában kell lenni, hogy lehet, hogy egy öltözés fél óra lesz mindennel együtt, bruttó. De most őszintén, egy hétvégi napon ez kit érdekel? Ki kell jelölni a határokat és tanítani, de nem őrjöngve és dacolva vele. Ez az ami mindennap pluszban kikészít.
Aztán persze a hárpia elviharzik és utána meg a pofámba vágja, hogy csak apa, csak apa létezik, mindent velem szeretne csinálni a pici. Egyrészt ez nem így van, de ha mondom, hogy miért -és tényleg merő segítő szándékkal, mert ez így neki sem jó- akkor aztán robban a pofámba a szarbomba, hogy ő ilyen, nincs igazam, mit képzelek...stb. Lazulj már el ember! Nem fog minden úgy történni és abban a másodpercben, ahogy a full controll agyad kitalálja. Aggresszív viselkedéssel senkit nem lehet irányítani. Pláne nem egy családot. Az sem tetszik neki, ha nyugiban elvagyunk és játszunk, akkor biztos, hogy jön és szétrombolja valami jelentéktelen hülyeséggel az idillt. Inkább ülne le napi 1 órára és akkor csak az legyen amit a kislány akar, nem minden jelentéktelen szarral egyszerre foglalkozni és veszekedni érte, ha mégsem abban a másodpercben és pont ugyanúgy történik ahogy kitalálja. Kell a rendszeresség, de nem másodpercre és mozdulatsorra bontva.
Január közepén volt egy újabb nagyon komoly veszekedésünk egy éjszaka, de már nem volt erőm leírni. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy egy ember hogy lehet ennyire önző, verbálisan aggresszív. Számára csak maga létezik, senki más, csak maga és a totális kontroll és irányítás mindenek felett. Ezt a szintű kontrollálni akarást nem viseli el senki, még egy két éves sem. Poénból volt, hogy odaadtam a kontrollt a kezébe, hát ki hinné, hogy az sem tetszett, abból is veszekedés lett és csak én voltam a szar alak.
Mindent nem írhatok le ide, de sokat kellett sétálnom éjszakánként ismét.De hogy jót is írjak a pici tényleg imád, amikor velem van, nem hisztizik, szépen játszunk, a hasamradőlve nézi a mesét, fürdünk, bolondozunk...stb. Engem már kezd utánozni, pl. ahogy fekszem az ágyon, haláli ahogy megnézi hogyan fekszem és próbálja ugynaúgy beállítani a testét, kezeit...stb. 4-5 szavas mondatokat is használ már. Hihetetlen okos. A bölcsis csoportba az egy évvel idősebbek sem beszélnek így. A mondókákat megyjegyzi a bölcsiből és néha elkezdi itthon énekelni. Jó érzés, hogy ilyen szépen fejlődik. Szeret rajzolni, apa fül- és fejhallgatójával zenét hallgatni (inkább játék neki még, de szokta kérni), festeni, legozni, könyveket nézegetni, az ágyon ugrálni, csikizni (persze csak ha ő akarja, egyébként mondja, hogy apa, nem szabad) és Bing nyuszit nézni ipari mennyiségben. Menő még a Tűzoltó Sam és a Calliou mesék. Szereti a tűzoltó autókat, a motorokat. A babákat egyelőre nem. A két éves születésnapjára kapott mackót elkezdte öltöztetni a babakori ruháival. Eddig ilyen nem volt még, lehet eljön az ideje ennek is.
Az alvás -milyen meglepő- továbbra is probléma, ezért sokat olvasok. Főleg képregényeket most. Elolvastam a Locke and Key Golden Age-t. Hozza a színvonalat, a Sandman crossover is jó lett. A múltkor megittam ennek a könyvenk az olvasása közben egy Strawberry Cranachan-t. Remek bragott.
Elolvastam a Gaiman féle Mágia könyvét. Nem írok ide részletesen róla -máshova megtettem-, de az a könyv tényleg egy mágia.
Most az Egérőrséget olvasom. Gyerekeknek szól, de felnőtteknek sem rossz és a rajzok, beállítások, helyzetek szerintem zsenik. Túl vagyok két köteten és már csak a Fekete Fejsze van hátra. Egy-egy estés olvasmányok felnőtteknek. Remélem pici lányom szeretni fogja, mert tervezem neki majd elolvasni a megfelelő korban.Esténként megnéztem a Star Wars Andor sorozatból is 1-1 részt. Az utóbbi években a legjobb ami a Star Warsszal történhetett. Remek sorozat, az ellenállás kezdetéről és végre a birodalmi darálógépezetbe is betekintést nyerhetünk. Nekem ez a Star Wars, amit ez a sorozat képvisel. A régi filmekben -igen a prequel-ekben is- is átjön ez.
Egyébként az egész helyzet amiben vagyok nagyon megvisel (hogyan tudok ilyen enyhén fogalmazni...). Látom magamat a fotókon és anyukám mondja is. A napokban amikor ismét eléggé elgondolkoztam tusolás közben, akkor bizony alig bírtam a kádból kikászálódni. Kristálytisztán és reálisan látok dolgokat a jövőre vonatkozóan és bizonyos aspektusai nagyon elkeserítenek. Egy csendes hely, egy csendes utca mellett, fákkal, azokkal akiknek számítottam...
Ugrálok a jelen és a múlt között, a séta a múltat idézte egy másik korszakot. Megnéztem egy adag képet egy 2005-ös születésnapból (hihetetlen, hogy hova sodor az élet) és most Danny Howells - Miami albumát hallgatom szintén 2005-ből. Véletlenül alakult így, figyeltem a rezdüléseimre. Szükségem van ezekre az energiákra is a vámpírok miatt.
Tomas Barford - Light Shine
Olof Pozsgay - Like a Virgin (Phonique Remix)
Greenskeepers - Keep It Down ( Radio Slave Dub)Amúgy meg hallgassátok meg mindkét cd-t, fűszer a mágiához.
Álmok? Vannak, nem értem rá leírni őket.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Végig olvastam a Locke and Key Compendiumot. Zseni, nagy zs-vel. Egyszerűen megszólalnak a hangok a fejemben ahogy olvasom. Hallom a nyikorgásokat, a csobbanásokat, az éjszaka zaját, régi barátomat a sötétséget, az eltorzult árnyak hangját, a kocsma háttérzaját és a helyi tahó hangját is.
Van ebben a műben minden. Családi dráma, örökség, humor, felnőtté válás (comgin of age, ahogy ma divatos hívni), valós és aktuális problémák, igazi és örök sebeket hagyó veszekedések, de mindez úgy előadva, ahogy a valóságban is történne (történt már meg mindannyiunkkal), valós idevezető utakkal.
Szívbemarkoló pillanatok, tűpontos és éles meglátások elevenednek meg a lapokon. Amikor a "hülyegyerek" játtékkatonáját széttépi az ellenség és képzeletbeli katonaként áll felette (eleve zseniális Rufus valóságának képi megvalósítása és ötlete). Egy gyermek álmát szétzúzni a legkegyetlenebb dolgok egyike.
A történelemről a meglátását pár mondatban olyan jól összefoglalja, hogy csak nézel. Sokszor gondolkoztam már erről, ilyesmikről a végtelenségig tágítva és szűkítve a fókuszt, de ilyen tömören nem tudtam megfogalmazni.
Volt pár pillanat amit majdnem megkönnyeztem. Ha nem tettek volna már félig (vagy nagyobb mértékben?) kővé, akkor lehet meg is történik. Pl. Kinsey és Scott felnövését, Ty és Nina rövid barlangos pillanatát, Rufus és Ellie kapcsolatát és persze az epilógust.
A végére az apró mozaikok hibátlanul, hézagmentesen összeállnak, egy nagyon valóságos indokokat/motivációkat felvonultató történetet kapjunk. Természetesen mivel egy horror képregényről beszélünk a következmények fel vannak turbózva és megfelelő környezetbe helyzve. Hát ettől ilyen jó a könyv. Valóságos, átélt, átérzett, azonosulásra alkalmas helyzetek, alapok és a szórakozás miatt a feltekert következmények.
A vége felé felgyorsulnak az események és hát igen, nem cáfolja meg a műfaji besorolást, bár írtam már erről, hogy milyen is és mitől jó egy horror.
Amit még kiemelnék, hogy a túlvilágról olyan szép képekkel ír Joe Hill a végén, hogy tátva marad az ember szája.
Az art zseniális, a fejekbe néző dupla oldalak álleejtősek, a nyári éjszakák, a színdarab...stb., olyan hangulatot áraszt amit ritkán látni. Olvastam pár helyen, hogy sokan gyerekesnek tartják a rajzokat. Nagyon nem azok, maximum annak aki felületes. Remek választás volt Gabriel Rodriguez és Jay Fotos, Joe Hill mellé.Ha képregény, akkor a top3-ban van nálam az biztos, de megkockáztatom az első helyet is. Ezt mindenkinek látni és olvasni kell.
Simon & Garfunkel - The Sounds of Silence Közben utánanéztem és szerencsére a magyar kiadásban sem fordították le ezt a mondatot amitől azonnal megszólal a fejedben.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Belehúztam az olvasásba. A Tokyo Ghost volt az első. Maga az art nagyon tetszett, a sztori sem volt rossz, de az valahogy annyira nem fogott meg. Azt érzem, hogy majd még el kell olvasnom ha megfelelő hangulatban leszek és akkor nagyobbat fog szólni.
A következő a Transmetropolitan 3. -befejező- kötete volt. Nagyon gyorsan elolvastam, mert izgalmas volt és olvastatta magát. A szokásos Spider agymenés, vad cyberpunk környezetben. Összességében azt mondom megérte elolvasni, de itt is azt éreztem, hogy több van benne, mint ami elém tárult az első olvasásra. Abban biztos vagyok, hogy mondjuk úgy 10-15 évvel fiatalabb fejjel más lett volna a hatása rám. Ezt még a lázadó korszakban kell elolvasni vagy ha ilyen hangulatban van az ember.
Ami viszont igazán betalált -annek ellenére, hogy 6 fejezetből csak az elsőn vagyok túl- az a Locke & Key - Keyhouse Compendium-ja. Nem pörgött az agyam közbe (nem szólt a fejemben a temérdek gyerekdal a háttérben, amit most nagy dózisban kapok
), hanem beszippantott. Végre. Ugyanúgy kikapcsolt, mint a Doom Eternal.
Joe Hilltől az első olvasmányom, de nagyon találó amit a Compendium bevezetőjében ír. Mintha hazaértem volna -és amit mindig is mondtam-, hogy a horrorban nem a vér a lényeg és a jumpscare az olcsójánosoknak való. Az igazi horror belülről fakad. Filmen nem is szeretem a műfajt, van 1-2 jó, de alapvetően taszít. Viszont King könyveit imádom, az Owen Kinggel közösen írt Csipkerózsikák is nagyon jó, annak ellenére, hogy a többség nem szerette. De King könyveiről majd máskor.
Szóval Locke and Key. Tényleg, mintha hazaértem volna. A hangulat magával ragadó. A karakterekkel azonosulni lehet, ahogy egyre többet tudunk meg, egyre többet kívánunk. Gabriel Rodriguez rajzstílusa nagyon passzol a képregényhez. Sok helyen olvastam, hogy gyerekesnek tartják. Én nem látom annak, nagyon kifejező és egyszerűen beszippant a hangulata annak ami a papírra van rajzolva.
A sztori elég sablonos, már amit spoiler nélkül le lehet írni, mert megvalósítva azért nagyon is szerethető. De ez csak a felszín. Annyi minden bontakozik ki a többi rétegben, hogy öröm nézni/olvasni.
Vannak olyan könyvek/filmek, amikor azt érzed, hogy ez a helyén van. Minden. A párbeszédek, nincs sallang, egyszerűen klappol minden számodra. Otthonosan mozogsz benne, beszippant és magával ragad. Nekem King könyvei ilyenek -ha már most a könyvekről van szó- és most ez a képregény is ilyen. Szerencsére a Golden Age-t is megvettem korábban, azt is eredeti nyelven, így együtt a kettő ~1200-1300 oldal. Szerencsére sok.
Gondolkodtam rajta, hogy miért is találnak meg ennyire a King család könyvei időről időre. Van 1-2 gondolatom róla, de majd egyszer kifejtem (kisvárosi élet, gyerekkor, természet, valós emberi kapcsolatok, apró mindennapi -helyénvaló- mozzanatok, fantázia, buborék...stb).Depeche Mode - The Darkes Star (James Holden Remix)
Volt álmom is, több is, de ami megmaradt az igazán hasonló a korábbiakhoz. Szegeden voltam ismét egy valós utcában, egy valós lakással szemben. A járda szélén lévő kertben -ami végigfutott az utcán egy csíkban- feküdtem. Vagyis nem pontosan a kertben, hanem mellette egy ágyon (tábori ágy szerűségen). De nem tudtam mozogni, mintha be lettem volna b@szva. Szédültem, nem tudtam felállni, de az agyam megfelelően működött. Jött egy fazon aki megnézett majd nekidölt a velem szemben lévő házfalnak. Attól féltem, hogy ellop tőlem valamit, így, hogy szinte magatehetetlen vagyok. Próbáltam kiabálni az utca túloldalán lévő haverjaimnak, hogy jöjjenek ide és segítsenek, de persze nem jött ki hang a számon.
A fazon a falnak dőlve leereszkedett gugoló pózba és engem nézett a napszemüvege mögül. A napszemüvegen még lógott a márkajelzést mutató cédula, fekete göndör haja volt. Vékony bomber dzseki volt rajta fehér pólóval és drapp nadrággal.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A soronkövetkező álmomban a helyszínek valóságosak egy az egyben megegyeznek a valósággal minden szempontból.
Leszálltunk a Mars téren a helyi járatos buszról és siettünk a helyközi járatos buszra. A 15:10-es már elment és a 15:20-asra siettünk. Nagyon kevés idő volt már. Szegeden lógott az eső lába. Nyári idő volt, de kezdett borulni és már szemerkélt az eső.
Felrohantunk a buszra -2 társam volt, de csak háttérül szolgáltak- és mutattam a bérletem a buszvezetőnek. Elkérte és tüzetesen megnézte. Tudtam, hogy nincs gond vele, ezért nyugodtan vártam. Visszaadta a bérletem szó nélkül és már csukta is be az a busz ajtaját, hogy indulunk.
Nem is volt időnk a busz belsejébe bemenni leülni, mert már éles ívben kanyarodott is ki a busz a Mars téri pályaudvarról. Gyorsan le is ültem a jobb oldali sorban az első ülésre, míg a társaim megálltak a lépcsőn és kapaszkodtak.
Kiértünk az főútra és a repülőtérnél kinéztem az ablakon Szeged felé. Sárga repce mező volt jobbkéz felől, egész nagy területen. Felette szép kék ég, de picit borús. Ahogy a szememmel araszoltam Szeged irányába megláttam a város felett egy szupercellát. Egy olyan szupercellát, amilyet még életemben nem láttam. Beugrott, hogy akkor ez magyarázza ezt a furcsa időjárást. Pontosan a város felett volt a szupercella, a lenyúló részéből ömlött az eső és majdnem a házak tetjét érte, mintha fel akarná őket szippantani. Maga a szupercella szürkés és fekete színben pompázott -nem sima fehérben, mint az esőfelhők-, lassan forgott és haladt előre. Villámok tarkították mindenfelé. Kicsaptak a belsejéből és hálóként szőtték át a felületét. Ahogy néztem a cellát, megláttam, hogy a teteje gombafelhő alakú.
Leesett az állam és már vettem is elő a telefont, hogy egy fényképet készítsek. Próbáltam úgy forgatni a telefont, hogy beleférjen az egész gombafelhő-szupercella, de nem igazán sikerült, valahogy nem volt éles a kép. Elkezdtem a telefonon váltogatni az üzemmódokat -éjjellátó, infra, hőérzékelős, széleslátó...stb. -, hogy egy valósághű képet készítsek, de valahogy nem sikerült.
A busz közben haladt és lassan odaértünk az egyik megállóba, ahol az egyik társam majd leszáll.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Viszlát 2022, üdv. 2023
Nathan Fake - Long Sunny (a repülős videoval)
Nathan Fake - You Are Here (Four Tet Remix)
Orbital - One Perfect Sunrise[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Nem is említettem még, hogy sikerült megcsináltatni az erősítőt. Több mint 20 éves és még érettségire kaptam a szüleimtől. A mai napig imádom és teszi a dolgát. Féltem, hogy nem lehet megjavítani. Több szervizt megkérdeztem, de csak 1 vállalta a bevizsgálást. Maga a hely elég bizalmatlan, de amúgy ez még tipikusan az a hely, ahol a szakik még javítanak, 1-1 probléma megoldása szerintem kihivás nekik és ezt szerethetik. A lényeg, hogy megjavították, kb. 1 hónap kellett hozzá, 30 ruppó volt. Nem sok (értsd, nekem többet is megért volna, ha úgy alakul), de nem is kevés. De működik ismét.
Megvolt a látogatás a szüleimnél. Jó volt. A babácska már megismert mindenkit, így szinte nem is volt feloldódási időszak, mindenkivel bandázott. Húzta a sógoromat, tesómat, hogy lépcsőzzenek, ette a mama sült húsiját és apám kalapjait próbálgatta. Soha rosszabbat.
Ma a másik oldalról voltak a látogatók, de egész vállalható nap volt. A lányunk és az unokatesók is elértek korban arra szintre, hogy tudjanak egymással mit kezdeni és élvezték egymás társaságát. Perzse a nap végére elkomiszodtak a fáradtságtól.
Este gondoltam, hogy megiszom nyugiban egy jó kis imperial stout-ot. Nasty Riff. Megittam, de nem nyugiban. Babócska nem volt hajlandó aludni, így segített apának a sörhöz egy csokis-banános sütit enni.
A sörhöz írtózatosan passzolt. Maga a sör nagyon jó fahéjas, chilis, citrusos, kakaós imperial stout. 14%-os alkohol tartalommal. Nem lóg ki egyátalán az alkohol, de fejbecsap rendesen. Először éreztem azt, hogy egy 0,33-as sör majdnem sok.Az alvással úgyis hadilábon állok, így most hallgatok egy kis zenét és lehet előveszem a Tokyo Ghost képregényt és nekiállok. A héten még szabadságon vagyok.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Sasha Refracted Live at The Barbican 2017 (Warewolf / Bring On The Night-Time)
Sasha Refracted Live at The Barbican 2017 (Celestial / Battleships / Belfunk)
Inner City – Good Life Feat. Ella Eyre
Rudimental - Waiting All Night LIVE @ EXIT Festival 2014
Madonna - I Love New York
Jeff Mills & Montpelier Philharmonic Orchestra - The Bells
Underworld performing "I Exhale" Live on KCRW
Laurent Garnier - The Man With The Red Face (Live)
Dub FX 'Flow' feat. Mr Woodnote
Dub FX feat. Flower Fairy - Cruse Along
My Baby - Make a Hundred (Live @ Sziget 2018)
FCL feat Lady Linn 'It's You' Live at Defected In The House
London Grammar - Hey Now (Live on KCRW Radio)
Portishead - RoadsVannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Itt a full Faithless show 2005-ből.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A mai álom homályosan maradt meg reggelre, de valami horror sztori volt, kétféle is. Az egyiknek a lényege az volt, hogy a wc falát valaki körbepisilte és jöttek számonkérni. Leszerelték az ajtót, hogy elvigyék és közben elkezdett esni az eső és közeledett a vihar. Egy elhagyatott házba mentek be a szerelők a vihar elől. Tudtam, hogy nem jönnek ki élve onnan, ha az egyik szobába benéznek. Utánuk akartam kiáltani, hogy A szobába feltétlen nézzenek be, de nem jött ki hang a számon. Számomra valahogy a falak átlátszóak voltak és ahogy mentem haza, láttam, hogy sorra járják a szobákat. Megint kiáltani akartam, de nem jött ki hang a számon. Itt rémlik, hogy a valóságban is ordítani szerettem volna, de nem sikerült.
Karácsony van, a veszekedés ünnepe. Ma délelőtt beugrott a Moby - 18 c. száma. Volt már itt a blogban, de olyan hirtelen és élesen villant fel és velem maradt a nap folyamán, hogy most este megint elővettem.
A fát már feldíszítettük 1x.-én, hogy a kislány lássa minél tovább és ne szenteste kelljen még megbolondulni. Furcsa ez a megbolondulás, mert én mindig olyan nyugiba szeretném tölteni, ráhangolódni -már amennyire felnőttként lehet- a karácsonyra, főzni, enni, inni, készülődni, minden ami evvel jár. De hát persze nem hagyják :( Egy napot sem bír ki, egyetlen egyet sem. Már tegnap magasabb sebességbe kapcsolt, de még lenyeltem. (persze nem lett volna a szabad, de a miértekkel tisztában vagyok). De ma sem tudta a hárpia magát tűrtőztetni. Harag, önzés, manipulálás, taposás minden áron. A toxikusság egy magas foka. Ilyenkor sem bírnak ki 1 napot? A szomszédból is áthallatszott a veszekedés.
Van egy saját Arany Ösvényem (igen, elolvastam a Dűne 4. kötetét), ami bizony fel fog emészteni, de egy valakinek biztosan jobb lesz. Az biztos, hogy ha végigérek a saját ösvényemen és visszagondolok, akkor ez fog számítani. Fog számítani, hogy azt mondjam igen, ezért megérte.Délután a babácska (bő 1 hónap múlva két éves), megkapta az ajándékokat. Örült nekik. Kapott Bing nyuszis könyvet, a konyhába kiegészítőket. Tépőzárral összerakható gyümölcsöket és zöldségeket, amit műanyag késsel tud szeletelni és egy Peppa malacos építőkészletet. Elég menő, egy emeletes ház, benne Peppa és Zsoli és csúszda is van benne. Hétfőn még a mamától kap zsírkrétát és festő készletet illetve tesómtól valamit.
Az ajándékozás után (jah, ha valakit érdekel én egy mogyorókrémet kértem és azt is kaptam, majd a picivel közösen befaljuk) játszottunk. Az intermezzot nem írom le, trágyahalom.
Utána megfőztem a karácsonyi menüt. Lazacot sütöttem, hozzá kapros mártást készítettem, köretnek rizs. Ez jó mindenkinek és pici is termelte befelé. Játszottunk a játékokkal, majd mesét néztünk. Mostanában újra rendszeres, hogy elfekszem az ágyon az oldalamra, a fejem a tenyeremen támasztom és felhúzom a térdem. Pici bekuckózik és nekidől háttal a hasamnak és a fejét is hátrandönti rám. Így nézi a mesét. Nyugiban elvagyunk. A legjobb program. Megfürdettem ahogy mindennap, aminek 90%-a játék, majd alig bírtuk rávenni az alvásra, mert izgatták az új játékok.
Felbontottam egy 0,75-ös Delirium Noel-t. Elég ütős, közel 4 dl-t megittam, viszont tavalyról úgy emlékszem finomabb volt. Egynek jó volt kategória. Vagy nem is kívántam vagy a szaloncukor után nem volt jó, vagy ennek az öröme is elveszett. Gondoltam kimegyek az loggiara és ott iszom meg, de a nyáron mozágásérzékelős villanyt szereltek fel mindenhová, így nem lehet szép csendben a sötétben eliszogatni és elmélkedni, nézelődni. A sétára is gondoltam, de kimarad most.
A sör után megettem a maradék halamat plusz a mogyorókrémet is megnyitottam. A túlevés ünnepe is a karácsony a gyakorlatban.
Hétfőn még megyünk anyámékhoz, a hét második felén a túloldalról jönnek vendégsébe. Szóval a program megvan.Említettem, hogy elolvastam a Dűne istencsászárát. Nálam egy erős 3/5. Az első háromat imádtam, de itt már túl sok volt a rendszerszintű filozófia, cselekmény alig. Furcsa, mert sokan azt mondják, hogy a Dűne messiása pont ugyanilyen, sőt még filozófikusabb. Nem tudom, nekem az nagyon feküdt és nagyon gyorsan elolvastam, mert tetszett. Megvan a következő két rész is, de most inkább szünetet tartok benne.
Nem volt agyam olvasni -azt érzem minden örömöt szépen, szisztematikusan kiírtanak az életemből-, így van jópár könyv és képregény ami olvasásra vár: a Transmetropolitan 3. kötete, több omnibus: Lucifer, Y the last man, Lock & Key és a Golden Age, a Monstress első 6 kötete, Tokyo Ghost, V, mint vérbosszú, a Hyperion ciklus első két kötete, a Dűne 5. és 6. kötete, H.P Lovecraft összesből az utolsó két kötet, S. Kingtől az Az és egy Batman képregény és egy Hawking könyv. Egész durva így leírva.
Vettem még 1-2 legót az idén, de idő és helyhiány (és lassan pénz, ár/érték) miatt ennek kb. vége. Még lesz egy technic daru jövőre, azt tuti beszerzem, ha nem cseszik el. Ha nekem nem lesz rá lehetőségem összerakni, akkor az utókoré lesz -pedig micsoda remek rendszeres ünnepi közös program lenne- vagy befektetésnek vagy örökségnek sem utolsó.
Sorozatból is itt figyel egy pár amit mindenképpen meg szeretnék nézni, de addig nem akarom amíg nem kerülök megfelelő hangulatba hozzájuk. Első ilyen az Euphoria 2. évada, plusz még SW Andor illetve a Gyűrűk Ura amazonos sorozat.That's all folks, időm nem sok, azt is inkább a lányommal töltöm. Annak van értelme. Imád engem és én is imádom. :) Huncut a kislány.
Most láttam, hogy tegnap meghalt Maxi Jazz. Bakker. Maradandót tett le az aztalra. Rest in peace.
Faithless - Insomnia
Faithless - God Is a DJ (Live At Alexandra Palace 2005)
Faithless - Miss U Less, See U More (Live At Alexandra Palace 2005)[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A ma reggeli álmomban egy egyetemi nagyelőadóban álltunk. A folyosó részen a padok mellett. Beszélgettem a régi ismerőseimmel, amikor elkezdtek susmogni a közelünkben lévő emberek. Mondták, hogy jön a főnök (ez egyik volt főnököm a B.-ből), úgyhogy ideje lenne dolgozni.
Gondoltam magamban, én már nem itt dolgozom és mégcsak nem is akarom találkozni a volt főnökömmel mert egy őstahó (haha, a valóságban is az volt). Behúzódtam a tömegbe, hogy észre se vegyen a folyosóról. Ekkor belépett az előadóba és mindenki haptákba vágta magát.
Ahogy sétálgatott, mondta, hogy ma egy kísérletet fogunk bemutatni és rámutatott az egyik ismerősömre, hogy ő válassza ki a kísérlet bemutatóját.
Az ismerősöm hátrafordult és rám nézett, avval a nézéssel, hogy na a sok léhűtő biztos nem tudja végigcsinálni a kísérletet, de szerencsére itt vagyok és bennem lehet bízni, én biztosan meg tudom mutatni az előadóban lévőknek.
Suttogva mondtam neki, hogy nem, én már nem is itt dolgozom és ráadásul ma szabadságon is vagyok, így nem készültem fel, lövésem sincs miről beszél és hogy kell rendesen végigvinni a kísérletet. Az ismerősöm csak mosolygott és látszott a fején, hogy azt hiszi kamuzok, hogy izgalmasabb legyen.
Nem volt mit tenni, elindultunk a pódium felé. Az álmomban ez egy fordított előadó volt, nevezetesen a pulpitus fent volt és a hallgatóság lefelé lejtett a "katedrától". Felértünk az asztal mellé, ahol elő voltak készítve az eszközök. Átlátszó tölcsér, egy nagy műanyag henger, víz és egy energiaforrás. Ott álltunk az ismerősömmel -aki még mindig elégedetten mosolygott- én meg odasuttogtam neki, hogy tényleg nem tudom mit kell csinálni. A kezembe vettem a tölcsért és befogtam az alját az újjammal. Öntöttem bele vizet, majd a tölcsér aljától elvettem az újjam, hogy folyjon ki a víz, majd visszaraktam, hogy megállítsam a vizet. Ezt játszottam, mikor ránéztem az ismerősőmre. Leharvadt az arcáról a mosoly és megérette, hogy lövésem nincs, mit kell bemutatni.
Odasuttogta, hogy egy végtelen energiaforrás egyszerűsített működését kell bemutatnom úgy, hogy a tölcsérben lévő fizet megforgatom és vég nélkül fog forogni. Ehhez a hengerben kell forgásra bírni a vizet, majd a tölcsérbe áttölteni. Ok, így már képben voltam valamennyire. Azt megengedték, mivel nagyon sokan voltak, hogy ne beszéljek, hanem elég mutogatani.
Felléptem a pódiumra. Rengetegen voltak, de a tömeg fekete-fehér volt. Nem fekete-fehér ruhában, hanem mintha a hallgatóságra -akik álltak, mint egy koncerten- ráhúztak volna egy fekete-fehér filtert. Szóval felmutattam a tölcsért a vízzel és rámutattam, majd megcsóváltam az újjam és egy forgó mozgást imitáltam a kezemmel. Eltelt pár másodperc mire a tömegből felkiáltott valaki, hogy jaaa, értjük, nem forog a víz! Bólintottam és odaléptem a hengerhez, a tölcsérből beletöltöttem a vizet és megforgattam az engergiaforrással, hogy a vízben egy mini tornádó alak alakuljon ki. Amikor megfelelőek voltak a körülmények, akkor engedtem a vízből a tölcsérbe, majd felmutattam a tömegnek és a kezemmel mutattam, hogy forog! örökkévalóan forog.
Booka Shade - In White RoomsVannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Újabb álmok, ugyanazon mintázatra, ugyanazokkal a kiváltó okokkal. Nem írom le részletesen. Az egyikben egy új feleségem volt. Arra gondoltam, hogy nem ismerem, de hátha jó lesz. Majd szöget ütött a fejembe, hogy nincs is szerződésünk, de azért hátha jó lesz. 5 perc után rájöttem, hogy nem tudunk többet beszélgetni ennél.
A másik álmomban az egyik ismerős haldoklása közben elkaptam a zombikórt. Figyeltem a tüneteket, kértem a környezetemben élőket, hogy ha átváltozom, akkor ne habozzanak, ne hagyják, hogy szenvedjek. A tünetek nem jöttek, vagyis nagyon enyhén és nagyon lassan. Már felmerült bennem, hogy nem kaptam el, de a szemnél lévő tünetek erősödtek. Ami a lényeg volt az álomban, hogy nem értették meg a körülöttem lévők, hogy attól még, hogy zombi leszek és le fognak lőnni, attól még most nem az vagyok és nagyon sok mindent kell elintéznem és elsimítanom. Végrendelet, öröklések...stb. De nem értették, csak várták, hogy eljöjjön az idő. Csendben. Ugrásra készen.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Próbálom megkötni a békémet saját magammal.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Egy kókuszos dubbelt kortyolgatok és felcsaptam a fülest megint. Az élet kemény, kurva kemény. Az biztos, ha zene nem lenne, már nem léteznék.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az álom első fele homályos. Egy középiskolai épületből menekültünk ki, amelyet kezdett a sötétség lassan, de magabiztosan elfoglalni.
Az álom második részében egy régi bútorozott szobába mentem be, ahol össze volt gyűrve a parkettás padlón a vonalszőnyeg. Tudtam, hogy két nő talált egymásra, akiből az egyikük éppen nem volt ott. A másikuk egy vékony, törékeny, végletekig kedves nő, olyan akire soha nem lehet haragudni. Kék egyrészes ruha volt rajta, barna vállig érő haj és barna szem. A szönyegen feküdt az oldalán és fejét a könyökén támasztotta. A szobában nagyon nagy ablakok voltak, így világos volt, kint zöld fák, kellemes nyári idő.
Mikor bementem rám nézett, én ugyanúgy szembe lefeküdtem vele a szönyegre, miközben én is a kezemmel támasztottam a fejem, az oldalamon fekve.
Valamit nagyon mondani szerettem volna neki, meghallgatott, mi több mosolygott, de már máshol járt. Ő is érzett valamit irántam és én úgy gondoltam, hogy még nincs veszve, erről próbáltam vele beszélni.
Ő csak mosolygott és azt mondta, hogy életérzéseket teremtünk most. Én nem ebbe az irányba tereltem volna a beszélgetést, de csak mosolygott és nézett rám a nagy barna szemeivel, nem tudtam rá haragudni. Azt mondta ismét, hogy életérzést és érzéseket teremtünk, de már éreztem, hogy távolodik tőlem. Hát belementem a játékba és azt mondtam neki, hogy így van, igaza van. Arra gondoltam, hogy így egy hajóban fogunk evezni és megérti amit mondani szeretnék.
Ahogy beszéltünk felállt, míg én fekve maradtam. Ahogy beszéltem hozzá furcsa dolog történt. A saját hangomat az ő fülével hallottam. Hallottam, hogy egyre távolibb a hangom, mintha elmerülne és egyre tompább és távolabbi a hangom.
A szeme fehérje lassan piros lett és kezdett elájulni. Felálltam és kitartottam a karom, hogy az esését felfogjam. A teste tollpiheként hullott a kezembe. Megkérdeztem, hogy hívjuk-e Flanagan atyát? A válasz valaki más hangján jött, sátáni hangon. -Bejöhet Flanagan atya, de ha túl mélyre jön, meghal!
Elkezdtem kivinni a karjaimban lévő lányt a szobából, hogy segítséget kérjek. Egy bankkártya méretű dolog kiesett a zsebéből és egy pici vércsepp gördült ki a szájából és lehullott a parkettára. Ekkor jöttek be a lány szülei és testvére, átvették a lányt, hogy az éppen kiérkező mentők szakszerűen ellássák.
Kimentem az utcára és a lány testvére velem tartott. Egy fekete fiú volt, buci fejjel. Fehér ing, színes nyakkendő és mellény volt rajta. Elkezdtünk sétálni a fák alatt a középiskola felé. Egyszer odahúztam magamhoz és elmondtam neki az igazságot, hogy megszállta valami a lányt és az a valami az iskolában van, vagy az iskolát is megszállta. A fiúnak a homloka elkezdett verejtékezni, félt. De jött velem az iskola felé. Egyrészt segíteni akart a testvérén, másrészt nagyon cikinek tartotta ami történt és nem akarta, hogy mások megtudják. Az utca tele volt kiöltözött emberekkel, mintha mindenki egy iskola évzárójára jött volna.
Odaértünk az iskolához és felmentünk a lépcsőkhöz, majd az ajtón beléptünk az előtérbe. Sötét volt, szinte teljes sötétség. Az összes ablak le volt takarva fekete vászonnal. Tudtuk, hogy a sátán befészkelte magát az iskolába.
Lassan elkezdtem felmenni az aulában található lépcsőn, mikor bejött a kapun egy kendős öregasszony. Egy kosár volt nála, letakarva egy kendővel. A kosárban egy csecsemő aludt. Nem tudtam eldönteni, hogy a csecsemő tisztaságával próbálja kiűzni a sátánt az iskolából majd vagy más célt szolgál majd.Orbital - Satan (30 Something Years Later Remix)
A következő álmomban otthon voltam, fejemen volt a fejhallgató és valami számítógépes játékkal játszottam. Nagyon régen csináltam ilyet, így arra gondoltam a következő óra az enyém és magammal is foglalkozom, jól fogom magam érezni.
Egyszercsak berontott a tesóm, kezében a vezetékes telefonnal, hogy keresnek. Mondtam, hogy ok, egy fél órája ültem le ide és majd visszahívom nemsokára. A tesóm elkezdett ugrálni, hogy mi az, hogy nem beszélek avval aki keres, hogy ilyet nem lehet csinálni. Felkeltem és a telefonból kihúztam a vezetéket, hogy a hívó fél ne hallja, hogy próbálom megértetni a tesómmal, hogy ez a pár perc most az enyém, mindenkit visszahívok meghallgatok, de most hagyjanak egyedül a számítógépes játékommal. Ez kapcsolna ki. Tesóm nem értette és csak elkezdett pattogni, de úgy, hogy legszívesebben megpofoztam volna. Tudtam, hogy nincs értelme mert akkor sem értené meg.
Lementem az emeletről és anyukámnak tényszerűen elkezdtem mesélni, hogy mi történt, hogy ennyi nekem is jár és mindenkivel foglalkozom, de ennyi nekem is jár sok-sok idő után. Tesóm fentről nézte az eseményeket, anyukám figyelmesen hallgattot és én zakatoló szívvel reméltem, hogy valaki megért.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Tegnap elértem az élet értelme életkort az útikalauz szerint. Nem szeretem a felhajtást, így bolognai spagettit készítettünk, de hogy extrább legyen, így harmada marhahúsból készült. Ajándék rajz és mogyorókrém, ettől jobb nem is kell. Este megittunk egy Candy Man-t. Ez egy remek tonkababos, pillecukros imperial stout.
Pici délutánra belázasodott. 39 fok és hányt is. A lázlehúzó sem segített, csak a hűtőfürdő. Miután a fürdő lejjebb vitte a lázát, már pancsoltunk is a kádban. Rengeteg foga jön egyszerre, a szemfogak és a nagyörlők is. Reggelre kiderül, hogy lesz-e bölcsi, mert megint megindult felfelé a hőmérséklete.
Ficta – Eli (Original Mix)
Ficta - Eli (James Zabiela's Rave Lizard Mix)[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Továbbfejlesztettem a receptet. Tegnap amikor ettem szezámmagot szórtam rá. Ez nem adott hozzá semmit. Ma két nagy evőkanál sűrített paradicsomot és bazsalikomot adtam hozzá. Így nagyon finom lett, jobb mint az "alap" recept. Még zöld olivabogyó karikákkal lehetne feltúrbózni a következő alkalommal.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Semmit nem veszett a kényelméből a fejes. Megint rá kellett jönnöm, hogy Robag Wruhme nem igazán tud hibázni -nálam-, legyen az produceri munka vagy set.
Robag Wruhme - Live @ Desert Hearts Festival 10 Year Anniversary
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Végre megszereltem a Shure 840-esem. Kínából már jópár hónapja ideért a csere headband, de nem igazán volt rá időm és mivel az eredeti fejpántra destruktív hatással van a csere, ezért nem is siettem vele. Annyire mállott már a fejpánt, meg a fülpárna műbőr része, hogy ma nekifogtam. Nagy mázlimra volt egy csavarhúzó, ami vitte szépen a pici csavarokat.
A fülpárna sima ügy volt, a gyári dobozból elővettem a csere párt és felpattintottam. A régit még lehetett volna használni, de mondom most vagy soha. Azért ki nem dobtam, ment vissza a dobozába vészhelyzet esetére.
A fejpánt meg szétmállott kb. Azon is a műbőr, de alatta a külső szivacs is furcsa volt. Próbáltam -mielőtt nekiállok a cserének- dörzsölni, hogy hátha elfogynak róla a lepergő kis darabkák, de aztán láttam, hogy kb soha. Szóval kis csavarozás, illetve óvatos ragasztószéttépés/leválasztás után a fejpánt szövetét óvatosan szét kellett vágni. Ment a kukába. A patentos kínait rápasszintottam. A gyáriban lévő nagy gumipántot nem raktam vissza. Egyrészét nem is fért volna bele, másrészt így sokkal könnyebb a fejes. Csavarok vissza, kész is van.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen simán fog menni, a fejpánt állíthatósága is megmaradt. Most megy a kényelmi teszt, de úgy tűnik jó lett. Nincsenek illúzióim, hogy a kínai fejpánt örökéletet bír, de ha ez is kibír 10 évet, akkor több mint elégedett leszek.Szétkaptam az erősítőt is, jó ideje nem jön ki hang belőle. Több szerviznek írtam, egy mondta, hogy vigyem be, megnézik, a többi nem vállalta ilyen-olyan okok miatt. Meglátjuk, ha lehet -és nem valami brutál drága lesz- akkor biztosan megjavíttatom.
Kész a verda, szép lett, drága volt. Az egyik nyári guminak annyi, de mivel idén kerültek fel először tavasszal és alig mentem, így azt javasolták, hogy érdemes -amíg kapni- most venni 1 db nyárit. Irány a gumiszerviz. A téli szettem is új, tavaly téli beszerzés volt.
És a többi? Áhhhh.
Ellenben a picit imádom és ő is engem. Tegnap elkezdett visítozni, hogy csak apa fürdetheti .Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az élet nagy tanítómester. Még fiatalabb koromban viszonylag jó emberismerőnek tartottam magam. Most? A france se tudja. Viszont ami biztos, hogy fiatalabb koromban egy bizonyos helyzetben lévő embereket nem jól ítéltem meg. Vagy talán az a pontosabb megfogalmazás, hogy nem láttam a big picture-t. Hiába minden, az élet rávilágított, hogy nem biztos, hogy teljes mértékben igazam volt.
Nagyon sok helyzetben az ember csak akkor lát tisztán, vagy akkor lát meg bizonyos asepktusokat amikor benne van. Hiába szemléli a helyzetet gondolkodva, több oldalról is körbejárva, csak akkor éti meg igazán amikor benne van.
Soha nem értettem azokat az embereket akik belesüppedtek a szarba. Azaz arra gondolok, hogy eljárnak a fos munkahelyre dolgozni, ahol kizsigerelik, majd a családja egy része ugyanezt teszi vele otthon mind anyagilag, mind érzelmileg. Bár ez utóbbi számít, hagy olyan sebeket amelyeknek a hege nem gyógyul be soha.
Arra gondoltam korábban, hogy az ilyen emberek gyengék és jellemtelenek, mert tudják hogy gond van, mégsem mernek kilépni belőle. Már akkor is gondoltam, hogy megoldani megpróbálták, de ha nem megy miért süppednek bele? Miért jó az, hogy undorral/idgesen kelnek fel, látszik a kimerültség, a dekoncentráltság rajtuk. Nem képesek már örülni, csak tolják a szekeret -mert enni kell-, de ami a legrosszabb -és ami meglátszik rajtuk, ha csak rájuknéz az ember- az a reménytelenség, az öröm nélküliség, a boldogság hiánya. Miért nem lépnek ki ebből a helyzetből?
Namost ezek az emberek nem gyenge balfaszok, hanem áldozatok. Segítségre -nem megvetésre- van szükségük. És tudjátok, hogy nagyrészük miért nem lép ki a szarból? A gyermeke miatt. Nem tudják elviselni a gondolatot, hogy két hetente lássák pár órára a gyermeküket, hogy úgy nőjjenek fel, hogy nem adják át nekik a tapasztalataikat/szeretetüket/segítségüket... egyszóval hogy ne legyenek teljes értékű szülők. Nagyon jól tudják, hogy mindkét szülőre szüksége van a gyereknek. Tehát tűrnek, hogy talán majd jobb lesz a holnap, de nem lesz jobb és széppen lassan -napról, napra, észrevétlenül- süllyednek. Tudják, hogy süllyednek. Nem akartak ilyenek lenni, de arra gondolnak, hogy ez a kisebbik rossz. Számukra nem, de az egyetlen fontos személynek, a gyermeküknek igen.
Rengeteg rétege lehet ennek, de innentől csak egy ugrás, hogy az ember megértse, hogy hogyan lehet innen lecsúszni, alkoholistává válni, ne adj isten valami még rosszabbá és hogy miért betegek már fiatalon és miért jön el az infraktus/stroke/rák idő előtt.
Miért csinálják ezt az emberek egymással, miért leszünk ilyenek, miért ezt a társadalmat alakítottuk ki magunknak?
Bennem is megfordult már, hogy Spider Jerusalemként kellene élnem az életem, hogy elviseljem? Egyre kisebb szögben kell felemelni a karom, hogy elkezdjen zsibbadni. És ami nagyon fáj, hogy lehetett volna másképp, egy emberi emberrel. Sétálok az utcán és látom, hogy hogyan bánnak, viselkednek egymással az emberek, vannak akik még normálisan, tisztelettel, szeretettel a problémák ellenére is. A szívem sajdul bele, ha ilyet látok, hogy nekem nem sikerült, pedig...The Chemical Brothers - Setting Sun
The Chemical Brothers - Where Do I Begin (Alt Mix / 15/6/96)Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A mai álmomban egy nyitott repülő buszban utaztunk. Mármint úgy nyitott, hogy a tetejét és az egyik oldalát energiatér védte. Repült a busz, suhantunk a célunk felé. Átlagos buszos feeling.
Egyik ismerősömmel -kivételesen nem valós- álltunk és kapaszkodtunk, miközben az előttünk álló fazont néztük. Elővett egy kártyatartót és elkezdte lapozni. Megtalálta a megfelelőt és vadul elkezdett smárolni a kártyával. Ki sem vette a tokjából, hanem az egészet a szájához tartotta és kvázi nyalogatta, mintha smárolna vele.
A haverommal elkezdtünk kuncogni, de azért próbáltuk visszatartani. A fazon észrevette és azt mondja, hogy mit röhögünk, mikor milyen jó a csaj. Megmutatta, hogy a kártyán egy női mozgókép van és avval smárol. A fazon elkezdte a többi kártyát is mutogatni nekünk, hogy milyen vicces videókat tartalmazó kártyái vannak. Mi inkább betegesnek találtuk és próbáltunk nem röhögni, de ez nem jött össze és úgy vihogtunk, hogy még ne törjön ki belőlünk a vad röhögés. Mint amikor egy tanórán valami nagyon vicces történik, próbálod visszatartani és csak halk pffhihihi, mhhihihi jön ki belőled, de alig bírod tartani magad.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Az egész álom egy telefonhívással kezdődött, majd elindultunk a helyszínre. Éjszaka volt, sötét éjszaka, az átlagosnál is sűrűbb, áthatolhatatlan. A sűrű felhőrétegek nem engedtek át semmiféle fényt, sem a holdét, sem a csillagokét. A helyszín a gyerekkori városom volt, a kenyérbolttal szembeni aszfalton. A túloldalon a régi malom/gabonafeldolgozó még megvolt.
Egy kisebb csoport előrefelé ment a parkhoz, de már alig látszottak az éj feketéjében. Hangtalanok voltak, csak 1-1 fehér pulóver villant fel néha egy pillanatra. A fákat nézték.Én a hátamon, az aszfalton feküdtem, fehér pólóban. Mellettem állt egy egyenruhás őrmester. (konkrétan Clancy Brown). Nem szólt semmit, rámnézett. Ebből tudtuk, hogy rendben megékrezett az utalás. Elővett egy futurisztikus pisztolyt és a feje fölé tartott kezével az égre célzott vele. Meghúzta az elsütő ravaszt.
A pisztolyból egy gömb alakú, két ökölnyi nagyságú dimenzió-lövedék pattant ki. Tudtam, hogy ez "csak" egy térdimenzió-lövedék, az időt nem manipulálja, tehát minden valós időben fog történni. Az idegenek eljövetele. A térdimenzió-lövedék piros gömbje, -amelynek a belseje fehéresen ízott és a gömb kerületéhez, lassan vibráló elektromos kisülésekkel csatlakozott- emelkedett felfelé. Alagutat hasított az egymásra rakódott felhőrétegekbe, megvilágítva azokat. Végül olyan magasra ért, hogy már nem láttuk. Visszatért a sötét és csak a felhőkbe vájt alagút fala foszforeszkált, halvány, kékes fényben, de ez is hamar megszünt. Jönni fognak az idegnek.Megjelent egy a jobboldali látóterünk szélén egy kékesfehéren izzó gömb. Még az űrben volt, ki tudja milyen messze. Egyre húzódott befelé a látóterünk közepébe. Még fényévekre is lehet és az is lehet, hogy még órák kellenek mire idér, de a fénye már halványan ránkvilágított. Félelemmel teli érdeklődéssel néztük a gömböt, ami fénysebességnél is gyorsabban közeledett és fényévekről is bevilágíott bennünket. Az őrnagy csak állt, én pedig megpróbáltam felkelni az aszfaltról, de nem tudtam mozdulni. Az őrnagy rámnézett és utasító hangnemben elkezdett mozogni a szája. Viszont lassított felvételben mozogott a szája, az arcizmai és nem jött ki hang a száján. Elgondolkodtam, miközben azért próbáltam sikertelenül felkelni az aszfaltról. Ez már a gömb hatása ránk? Mindenkire? Vagy csak én látom az őrnagyott lassított felvételnek? Ha utóbbi, akkor viszont én gyorsultam fel.
Egyre nagyobb erőfeszítésekkel próbáltam felkelni az aszfaltról, de nem sikerült. Gondoltam, akkor a hátamról, a hasamra gördülök az aszfalton, de az sem ment. Egyszerűen nem mozdultak a végtagjaim.Végül a valóságban is felébredtem és a hátamról megfordultam a hasamra. Gondolom itt is az történt, hogy az álom olyan fázisában voltam, ahol nyaktól lefelé a mozgásközponti izmok nem működnek, de a valóságban felébredtem (egy kisebb alvási paralízis) és meg akartam fordulni hasra és ez átszűrődött az álomba is. Szóval hasra fordultam és folytatódott az álom.
Megérkeztek az idegenek. Pontosabban egy. Egy kastélyban voltunk. Még mindig éjszaka volt. Egy kő szökőkút mellett álltunk egy kisebb helyiségben. Az idegen magas volt és vékony. Emberi volt, talán egy picivel magasabb egy embernél és a bőre picit kékes volt, illetve az arcvonásai szögletesebbek voltak. Ezt leszámítva humán volt. Bajuszt és egy fehér tábornoki egyenruhát viselt. Rajtam kívül, még 2-3 ember figyelte amit csinál, de annyira figyeltem a tevékenységét, hogy nem figyeltem rá, kik vannak még itt és mennyien vannak.
Az idegen lehajolt a szőkőkút aljához és a talpazat oldalán egy láthatatlan zárt kinyotott. Panelek és piros-kék kábelek tódultak ki a pici ajtón. Pár kábelt átkötött máshova. Kiegyenesedett, majd ránk nézve az egyenruhája belső zsebéből egy tényérnyi méretű szobrot vett elő. Halvány mosoly villant át az arcán amikor meglátta a tenyerében a két kígyót ábrázóló szobrot. A két kígyó fel volt emelkedve a levegőbe és egymás felé néztek. Szürke, kő színük volt és egy bizonyos szögből nézve szív alakot mintáztak. Az idegen rátette a szökőkűt központi helyére a kígyó szobrot. Tompa morajlással beindult egy gépezet és elkezdett valami feltárulni. Nem egy ajtó nyílt ki, nem telepórtálódtunk sehova, de elkezdett fehéren homályosodni minden, majd kitisztulni.A valóságban megint forgolódtam és felébredtem, megfordultam, majd folytatódott az álom.
Ahogy kitisztult a fehérség, egy fa padlózatú szobában voltam. Nem volt ott az idegen és más sem. A beindított gépezet tompa zajjal működött és egy szürke, kő szarkofág fedele kezdett hátracsúszni. Én egy régi, fa széken álltam a szarkofág mellett és néztem ahogy a fedele egyre és egyre hátrébb húzódik. A szoba ablakán kinézve, még mindig sötét éjszaka volt.
A szarkofágból fehér hab kezdett el hömplyögni. Felfedett egy lábfejet. Mereven néztem a lábfejet, de nem mozdult. A lábfej lassan elhalványult és eltünt. A szarkofág mellet megjelent egy lány. Egy tizes éveiben járó lány. A lába nem érintette a földet és kék szalagszerű ruhája volt, hogy a női részeit eltakarja. A haja vállig ért és vizes volt, a szarkofágból származó habot nézte. Én még mindig a széken álltam.
A szarkofág melletti hab alól, lassan, tenyérnyi méretű idegen létformák kezdtek előmászni. Lassan jöttek, tapogatózva, viszgálódva. Két fajta volt, kék és rózsaszínű, de mindkettő átlátszó volt. Látszott a gerincük és a pici erek hálózata bennük. Rák és páncélos-lárva alakjuk volt. Nem voltak félelmetesek és tudtuk, hogy ők az átalakításért felelősek, de nem akartuk -sem én, sem a lány-, hogy ránk másszanak. Az egyik rámászott a székemre és elkezdtem hátrálni a széken. A lány lábára egy kék lárva rámászott, de óvatosan és undorral lerázta.
Közben kint az áthatolhatatlan sötét éjszakából, normál éjszaka (vagy méginkáb szürkület) lett. Süvített kint a szél, rázta a póznákon átívelő telefonvezetéket, ahogy kinéztünk az emeleti ablakon. Jött egy másik nő, hogy ellenőrizte a földszinten az ablakokat, mert a környékről nagyon sok betörési kísérletet jelentettek az elmúlt órában.
Az átalakító lények szétszéledtek a szobában és kezdték magukat is átalakítani, hogy jobban elfogadjuk őket. Vidáman néző, gumi játékok lettek. Gumikacsa, víziló, bálna, mindenféle vidám és mosolygós színekben. Ahogy elhaladtak az új alakjukban egy plüss szamár mellett, a plüss szamár életre kelt és az oldalán fekve futott - úgy mozogtak a lábai. Odamentünk a lánnyal az átalakítók egy csoportjához és nevettünk.Space Dimension Controller - Unidentified Flying Oscillator (track 1)
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Megvolt az első bölcsis nap velem. Teljesen korrekt a bölcsi, a nevelők kedvesek, foglalkoznak a gyerekekkel. A kaja jó, helyben főzik. Még beszoktatás van, a 2. hetet én csinálom. Még itt vagyok kint az aulában, nagyon sokszor hallottam még sírni, hogy apa, anya, a szívem szakad meg, de megnyugtatják. Udvar nincs még ma, mert javítják a tetőt. Meg mell még szoknia és ok lesz.
Az aula gázabb. Végighallgattam anyukák beszelgetéset. Panaszkodott az egyik, hogy a bébiszitter mellé takarítónő is kellene, meg herpeszesen jött a bébiszitter, meg nem tudott öltözni rendesen, mert elitebb partyba mentek (elitebb b.meg...) és ezért le kellett csesznie a bébiszittert, az meg a ferjének nem tetszett... Holnap fülest kellene hoznom... Igaz ő volt az egyetlen közléskényszeres, de mástól úgy hallom egyébként nincs vele gond.
Amúgy érdekes élmény... kint ülni az aulában és hallgatni ahogy sír néha a sok kisgyerek és a szülőket követelik az ajtók mögött... valahogy groteszk az egész.The Chemical Brothers - Chemical Beats/The Private Psychedelic Reel - 7/24/1999
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
A mai álmomban egy agykísérlet résztvevője voltam. A helyszín az általános iskola volt ahová jártam és az előtte lévő fákkal sűrűn tüzdelt, betonos tér.
Az iskola épületéből mentünk ki az egyik az egyik évfolyamtársammal (egy lány akivel a valóságban is sokáig egy helyre jártunk, később főiskolára és másoddiplomára is.). A kisérlethez szükséges injekciók már bennünk voltak és úgy döntöttünk, hogy a késő nyári/kora őszi (de már hűvös) időben, kint, az iskola előtti téren csináljuk végig a kísérletet.
Leültünk a fák tövében található padra. Kristálytiszta, hűvös levegő volt, sütött a nap, bár inkább csak világított már. Szinte láttuk magunk előtt, hogy az iskolában lévő nyakkendős, fehér köppenyes emberek a műszereken lévő gombokat, szépen lassan elkezdik a maximum felé tekerni. Egyiket a másik után, szépen lassan, miközben monitorokat néznek a szemüvegük mögül.
Mi a padon ülve egymásra néztünk, de csak apró bizsergést éreztünk. Majd egyszercsak elkezdett bennünket rosszullét kerülgetni. Tipikusan olyan érzés volt, mint amikor másnaposan kanyarogsz egy szerpentinen az autóval. (álom közben és rögtön felébredés után is ez a rosszullét mozzanat maradt meg a legerősebben) Ez az érzés egyre csak erősödött, de nem ment el addig a pontig, hogy az ember kiadja a gyomra tartalmát. A rosszullét érzés egyre csak erősödött, majd az elménk elkezdett rázkódni. Furcsa, fehér pálcák jelentek meg a tudatalattinkból, miközben arra gondoltam, megkérdezem a padon ülő társamat, hogy mi is ez a kísérlet. Nem jött ki egy szó sem a számon, de a szemén láttam, hogy ő is erre gondol.
Nem tudtuk a kísérlet célját, arra gondoltunk, hogy egymás gondolatait kell elolvasnunk, de nem szimpla gondolatolvasás útján, hanem úgy, hogy az elménk eggyé válik és mindent tudni fogunk a másikról, a gondolatairól. Sőt, a műszereket tekergető emberek még arra is gondoltak, hogy más, még távolabbi emberkre is ki tudjuk a közös elménket terjeszteni... nem feltétlenül a jó ügy érdekében.
A fehér pálcák egyre vadabbul forogtak, majd egyszer csak hirtelen vége lett az elme rázkódásnak, majd egész gyorsan megszünt a rosszullét is. Ültünk a padon, kimerülve, izzadság cseppek voltak a homlokunkon. Az idő látszólag nem sokat mozdult előre, a napszak ugyanaz volt, amikor elindult a kísérlet. Egymásra néztünk, de nem tudtunk megszólalni, de mindketten ugyanarra gondoltunk. Mennyi idő telt el, mit csináltunk, mi volt a kísérlet célja, mi történt velünk?Helyszínváltás. Egy hegy tetején vagyok, egy padon. A pad körül van ölelve magasabb sziklákkal, így egy kis kuckós érzése van. A szatyromba pakolok be, hogy indulok haza, de annyi minden dolog jár a fejemben, a kísérlet, a célja, a jövőm, hogy a hajszárítót nem raktam be a többi dolog közé.
Hazaérve tudatosult bennem, hogy a hajszárítót otthagytam a padon. Vissza kell mennem érte, mert a hárpia le fog érte cseszni. Ráadásul jogtalanul, mert csak egy hajszárító és másnap is meglesz a hegy tetjén. De a hárpia élvezni fogja, hogy baszogathat. Így hát a félelemtől futásnak indultam, hogy még mielőtt észreveszik, hogy nem hoztam el a hajszárítót, vissza is érjek vele.
A töltés oldalában lévő betonlépcsőkön suhantam lefelé, hogy a hegyi ösvény bejáratához menjek. A betonlépcsők aljában egy nagy hosszú parkoló volt, ahol az egyik volt kollégám (SK, volt munkatársam), egy fehér, Audi S8-cal (vagy ilyesmi, a lényeg, hogy bazi nagy hűtőrács van az elején) állt. Beszélgettek több ismerősömmel az autó mellett. Miközben suhantam le a lépcsőn, nem tudtam megállni és puhán nekiütköztem az autónak, ami a elkezdett így kigurulni a parkolóból.
SK odajött, mondta, hogy semmi gond, lefékezte az autót és megkérdezte, hogy mi újság, hogy vagyok. Igazából rendes fickó nagyon, elkezdtünk beszélgetni, hogy most mit csinál, mennyit keres, ha már ilyen jól megy, hogy ilyen autója van...stb. Mindketten kapucnis felsőben voltunk és beszélgettünk.
Hirtelen belém nyilamlott a félelem. A hajszárító. Elkezdtem futni, az egyre sötétedő éjszakában, hogy megtaláljam a hegyre vezető ösvényt. Arra gondoltam, hogy ha nem találom meg időben, akkor az ösvény kapuját be fogják zárni és akkor már csak másnap reggel jutok fel. Fel-le futottam az utcákon, de nem találtam meg az ösvény bejáratát, elfutottam rengeteg drótkerítéses ház mellett, egyre távolodtam a kisváros központjából (ahol az iskola is volt, a kísérlet helyszíne). Végig az járt a fejemben, hogy megint durván és igazságtalanul fognak bánni velem, pedig mi értelme van ennek... egy hajszárítóért... ami reggel ugyanúgy meglesz a hegyen...Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Ma is sétáltam, közel 16e lépés. ~12km. A lényeg, hogy egy írtózatos nagy színjáték része vagyok és még én próbáltam tenni érte. Ahogy a dal mondja, egyedül nem megy, de nem gondoltam, hogy valaki ennyire sötét, önző és számító lehet. A gyerekünkre sem gondol. Az én lelkiismeretem tiszta és nem csak szerintem, meg a szomszédjózsi szerint.
Pici baba, aki már nem is pici, tegnap nekem engedte a fogmosást csak, nálam nem hisztizik. Ő mondta, hogy apabu és a kezembe nyomta a fogkefét. A napokban matricákat ragasztott a nadrágomra és a lábamra. Imádnivaló.
Durva, hogy mennyire kiszámíthatatlan az élet, engem is kikezdett rendesen, olyan embert próbál belőlem csavarni amilyen soha nem leszek! Hogy fel tudok-e ebből állni? Nem biztos.
Enjoy folks, while it lasts.Dehogy full lényegtelen dolgokról is írjak. Doom, Doom Eternal a 2dlc-jével nyújtott egy kis kikapcsolódást. Megszünik a Stadia, így ennek is vége. A sör minősége romlik, a mogyorókrémből extrém mennyiséget tudok megenni. Olvasáshoz, filmekhez nincs erőm, pedig van pár ami érdekelne, de ezeknek az örömét is elvette.
Egy csillag ragyog az égen. Egy. Ragyog.
Moby - 'In This World'
Moby - Why Does My Heart Feel So Bad?
Lorde - Liability
Taylor Swift – exile (feat. Bon Iver)
Fever Ray 'Keep The Streets Empty For Me'Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Kavarog bennem egy-két dolog, de még hagyom őket, magam sem tudom mi lesz a vége, alap dolgok rendültek meg.
Meg vagyok fázva, meguntam a hús/köret kombót mostanában, ezért valami "extrábbat" ettem volna. Az extra azt jelenti, hogy ritkán eszem, azaz nem megszokott.
Csináltam mogyorós tésztát. Hehe, durván hangzik, de nagyon finom, megküldtem csípőssel rendesen, hátha kihajtja belőlem a megfázást, illetve ebben a hirtelen jött hűvős időben egy elég jó kis energiabomba.
Szóval, spagetti recept újra, mert marha gyorsan készen van. Wokban 1,5 evőkanál crunchy mogyorókrém, 2 evőkanál szezámmag olaj, 1,5 evőkanál szójaszósz, szűk 1 evőkanál vörösborecet, fél chilipaprika karikákra, picivel több, mint két hüvelykújjnyi gyömbér és 2 gerezd fokhagyma.
Namost, a gyömbért és a fokhagymát lereszeltem, beletettem a többi alkotórésszel együtt a wokba. Össze kell forralni és egy kis tésztafőzőlével a megfelelő állagot kell adni neki. Mehet bele a tészta, összeforgatjuk és mehet a tányérba. Kiszedve, karikára vágott újhagymával és szezámmag szórással, valamint az egész chili 1/4-ével megszórtam.
Adta eléggé, csípős is lett mint az állat.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
addikt
Elindítottam egy folyamatot (hosszú kifutású lesz várhatóan, ha vége, előfordul, hogy leírom mit miért), ami egyedül nem fog menni, így kértem segítséget, mivel csak én próbálok tenni előre vagy oldal irányba haladásért. Kemény napok vannak mögöttem, de ez még csak a kezdet. Az elmúlt jópár éjszaka különösen gyötrelmes volt, sok esővel.
Írtózatosan okos a pici baba. Imád engem, mert én türelmes vagyok hozzá, akkor is ha hajszálvékonyságúak az idegszálaim. A fürdetést, a fogmosást is nekem engedi, sőt már a pelus cseréért is hozzám jött valamelyik nap. Mondjuk ez lehet nem lesz sokáig, mert bilizik és ma a felnőtt wc-re kéredzkedett fel. Érzi ő is a helyzetet, de szerencsére ő még másra koncentrál. A játék, csiklandozás, fogócska mindennap megvan bőven.
A munkahelyen egy több országos projektbe dobtak be ismét, de már csak akkor amikor ömlött a sz@r és majdnem rájuk borult. Kezdek átlátni a káoszon és halad a dolog. Túl vagyok terhelve folyamatosan, mindig 7-8 projektbe kell ugrálni ki-be. Inkább vinném a 3 nagy külföldi projektet, -amiből 2 több országos-, mint az egypálcás magyar projektekkel foglalkozni. Felmerült ismét a váltás gondolata. A kollégák közül, márt volt aki megkérdezte, hogy minden stimmel-e. Nagyon látszik rajtam az elmúlt időszak, mind munka, mind magánélet terén.
A gazdasági helyzetről nem írok, a 40%-os infláció az elmúlt 2,5 évben megteszi a hatását minden téren. Gazdaságilag is, társadalmilag és egyéni szinten is.
Volt egy koccanásom is az autóval nem annyira régen, nem voltam éppen top lelkiállapotban az ismert okok miatt. Senki nem sérült meg, úgy tűnik nem gazdasági totálkáros az autó, javítás folyamatban. Huszonpár év és sokszáz km alatt az első, remélem az utolsó. A biztosító jól lefog gombolni az következő években.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
). Bepisilt éjszaka. Szerencsére már nagyon ritkán fordul elő, de néha még a dackorszak megakadályozza, hogy akkor pisiljen amikor kell. Ahogy odaültem az ágyra -miközben az anyja cserélte az ágyneműjét és picivel több, mint dünnyögött a gyermeknek- egyből mellém húzodott, odabújt hozzám, megnyugtattam, adtam rá új felsőt...stb. De írtózatósan jól esett a habozás nélküli odabújás, biztonság keresés, az érzés, hogy tudja itt vagyok... bármikor, bármiben.
Lassan mindent is én csinálok, mert az őrületei miatt csak velem hajlandó mindent megcsinálni a picúr. Aminek én örülök egyébként. Örülök, hogy megtalálom a hangot a gyerekemmel, még akkor is ha fegyelmezni kell.
), hanem beszippantott. Végre. Ugyanúgy kikapcsolt, mint a Doom Eternal.
Aktív témák
Hirdetés
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest