Aktív témák

• #4 Viktor77 titán Viszlát #3

  2005-10-13 04:00:28 #4

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Viktor77

  titán

  válasz Viszlát #3 üzenetére

  Np. Closed.

• #3 Viszlát addikt VladimirR #2

  2005-10-13 01:14:15 #3

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Viszlát

  addikt

  válasz VladimirR #2 üzenetére

  Úgy tudtam... pedig az írások szóra rákerestem... no mindegy. Pls close it.

• #2 VladimirR nagyúr Viszlát #1

  2005-10-13 00:41:55 #2

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  VladimirR

  nagyúr

  válasz Viszlát #1 üzenetére

  Bővebben: link

• #1 Viszlát addikt

  2005-10-13 00:33:57 #1

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Viszlát

  addikt

  Kerestem valami ilyesmi jellegű témát, de nem találtam. Szóval, semmi extra, csak ha esetleg és miért ne, ha már egyszer... Remélem a moderátorok segíteni fognak, hogy ne überfikázós topic legyen. Ha kedved van megmutatni másoknak is, miket vetsz papírra avagy monitorra, íme a lehetőség.
  
  Be is vállalom a kezdést, a legelső novellámmal:
  
  Vallomás
  
  Csak először fog fájni. Hülyeség. Később átgondolva, végülis így működik szinte minden. A fásultság igazi csillapító, nem old meg semmit, csak feledteti a tüneteket. Ezen elindulva, talán nem téves következtetés, hogy addig jó az írás amíg fáj. Értelmét talán akkor veszti el, amikor hatás nélkül hagyja el az író testét. Fájni fog-e az írás? Ha nem magamból írok, biztosan nem, de talán magamból sem mindegy mit veszek elő. Sokkal inkább kérdés bennem, hogy miért írjak?
  Úgy érzem magam, mint egy dobos, akit leültetnek a hárfa mellé és csak ül bambán, ügyetlen és ormótlannak érzett kezeivel az ölében, próbálván fogást találni. De oly szokatlan számára az, amit meg akar szólaltani, hogy az esélytelenség valós súlyként nehezedik vállára. Meg kéne szólaltatni a lelkemet, hogy daloljon, de nem vagyok szerelmes. Ha az vagyok, a szavak és gondolatok rabszolgaként állnak parancsomra várva, és mintha minden azért lenne, hogy érzéseim betűkből formált alakban is megjelenjenek.
  Azt hiszem, könnyű a szeretetről írni. Szinte hallom, ahogy erre egy barátom rávágja: neked. Ha elfogadom igazát, hamar rájövök, hogy számomra igazán a gyűlöletről nehéz. Pedig gyűlölök. Még magamnak is csak mostanában merem bevallani, mennyire is emészt belül ez az érzés. Ha az életet egy cigarettához hasonlítom, ez a két érzés olyan, mint amikor jó nagyot szívok belőle, sokáig benntartom és lassan fújom ki. Nagyobb rész fogy el belőle; elkerülhetetlen, hogy ne legyen hatással, megszédülök, kissé megfordul a gyomrom és csak nagyon, nagyon lassan tűnik el belőlem. Ha az ember így él, szeretve és gyűlölve, hamar a cigarettája végére ér és akkor el kell nyomni a csikket, mert a füstszűrőnek rettenetes íze van.
  Érdekes, hogy ez a két érzés mennyire hasonlít egymásra. Szerelmesként könnyedén mosolyogsz arra, akitől egyébként viszketegséged van, és kebledre tudnád ölelni a világot, mindenkire kiterjesztvén szereteted. Optimizmusod már-már gyermeki naivság szintjére süllyeszt és úgy érzed nincs ami vagy aki elvehetné ezt tőled. Ha gyűlölsz még ha nem is ismered be magadnak könnyedén megbántod azokat is, akiket szeretsz, kivetítve szinte mindenkire, akár adtak okot rá, akár nem. Egyformán emészt mindkettő, építve pusztít el, ugyanúgy nagy slukk a dohányból. Ösztönöznek, heves építkezésbe kezdesz, csodálattal állva remekműved előtt, amit aztán valaki egy kézmozdulattal elsöpör.
  Mindkét esetben talán az a legrosszabb, hogy legkevésbé múlik rajtad, melyik vesz erőt feletted. Legjobban talán ezt gyűlölöm magamban, hogy ha jönne valaki szerelemmel, újra odaadnék neki mindent. Hiába, a dohányzás öl...
  
  

Aktív témák