Hirdetés

2024. május 30., csütörtök

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#13651) Ginkologic


Ginkologic
senior tag

Van egy trehány kölök. Neve: emerico2004
Múlt héten hétfőn felhívam az általa hírdetett alaplap megvásárlásának céljából. Folytatás... Nagy nehézkesen kinyögte, hogy az alaplap már nincs meg, eladta, csak a hírdetés van még kint. Remek!
Na mindegy. Azt mondta, hogy később is lesznek még olyan lapok, két nappal később hívjam fel. Fel is hívtam, de semmi... majd probálkozzak 12 órával később. Megtettem. Elmondása szerint ismét megy "dolgokat" beszerezni... De hogy mi lesz azt nem tudja még, keressem 3 óra múlva. Meg is tettem. Kiderült, hogy megint csak hitegetett... (amit egyébként nagyon hitelesen, a bizonytalanság hiányának meggyőző reményévél adott elő többszor is) A kérdéseimre azonban nem adott kielégítő választ, hiába próbálkoztam, ennek ellenére természetesen a pirosairól nem volt szabad megfeledkeznem. Be is mutatta mindet. Közben beigért telefonhívásokat is, amikre hiába vártam volna...

Ha valaki nem törődik kellőképpen a vevői körével, az magára vessen. Ez lesz az eredménye: A szememben egy nulla a srác!
Röviden: BUNKÓ
Ha valakit ez nem zavar, akkor vásároljon tőle. Nekem nem mindegy, hogy hogyan állnak hozzá a kérdéseimhez az eladók! A többit döntse el mindenki magában!

Köszöntem!

üdv

[ Szerkesztve ]

Tévedni emberi dolog, viszont állati nagy hülyeség ;)

(#13652) emerico2004 válasza Ginkologic (#13651) üzenetére


emerico2004
aktív tag

Önnek is kellemes ünnepeket. Igen a termékek jó áron vannak aki elöször lefoglalja az viszi el öket,a hirdetést azért szokás fenn hagyni a termék eladása után mert igy lehet az értékelést megtenni.Semmi olyat nem igértem hogy biztosan lessz még lap mondtam hogy érdeklödjön pár nap múlva hátha lessz,ahogy ezt ön is leirta.Értem hogy rossz lemaradni egy jó vételről de ez nem ide való ide akkor szokás irni ha valakit szándékosan becsaptak,megkárosítottak. De itt erröl szó sincs kérem az adminokat töröljék a 2. hsz-t. :R

(#13653) Santosh


Santosh
tag

Mivel most tudtam meg, hogy van ez a topik, ezért két embernek is szeretnék fekete pontot adni, sajnos átvágták két hét alatt kétszer is.

Tehát az első:

Kérnék egy negatívat ( fekete pontot) tolgyfa85 - nek ezért . Azt mondta, hogy tökéletesen működik a gép. Ehhez képest egy számítógép sem hajlandó kommunikálni a fényképezőgéppel usb kábellel, valamint elmondása szerint tudom tölteni a fényképezőt az usb kábellel, ennek ellenére ez nem sikerült. Természetesen ezt a két dolgot helyben nem próbáltam ki, bíztam az illetőben. Utólag látom, hogy sajnos hazudott nekem. Összesen 6ezer forintot kell pluszba költenem a gépre, hogy az minden funkciójában használható legyen.

Másik:

Óriási fekete pontot kérek, ugyanis a következő történt: Mayster16-tól rendeltem egy HP gépet, megjött postán, a notebook viszont nem működik megfelelően. Csíkozódik, ugrál a képernyője. Elvittem, azt mondták valószínű, hogy szalagszakadás. Ez 5ezer forintba került nekem, viszont nem javult meg a gép. 28ezer plusz ÁFA-ért tudnak bele adni egy új kijelzőt. A mostani állapotban viszont már használhatatlan, gyakran az egész képernyő csíkokból áll.
Ezt jeleztem az eladónak, kértem, hogy fizesse ki a szervizköltségemet, mert a leírásban és az elmondásában az volt, hogy hibátlan a gép. Ehhez képest ő nem akarja kifizetni nekem, és visszafizetni sem a pénzem a notebookért cserébe.

(#13654) opel8v válasza datten (#13622) üzenetére


opel8v
tag

Öreg kérdeztem hogy nem volt sütőzve( ebben azt is értettem hogy esetleg nincs e gányolva) azt irtad hogy nem, ehhez képest az összes cimke barnult. témát lezártam, nem voltál korrekt, mert nem mondtad hogy gányolt a cucc, igaz nem is kérdeztem, mert még itt soha senki nem b@szott át.

Ha hirdetés miatt privit írsz, írd már oda mi után érdeklődsz, mert sok mindent hirdetek ám ! ! ! és telon gyorsabb ám 06706090258 ! ! ! Egy napban 24 óra, egy ládában 24 sör van. Ez nem lehet véletlen!!!

(#13655) Whaazzup válasza datten (#13622) üzenetére


Whaazzup
senior tag

Szerintem a hibás te vagy ne csinál olyat amit szakmailag nem te csinálsz így nem teszed ki magad ilyeneknek.Most leírom milyen is a VGA javítás kamu és igazi oldala.

Szia.Én egy igazi szaki vagyok de neked el kell mondanom hogy naiv vagy mivel ismerem azt a javítási formát amivel a PH-án javítanak.Általában simán átmelegítik a GPU-kat vagy jó vagy nem hőléggel a rosszabbak simán beteszik a sütőbe ennyi az egész.Nekem volt reballing GPU- javító szettem de eladtam még így is sok kártya csak ideig óráig jó.Ezért mondom ne javítas másokkal ha te nem vagy szaki,mert csak a gond van vele.Ahhoz hogy egy GPU újra működjön teljesen le kell szedni letisztítani és a nyákot lapot is és teljesen újra kell golyózni az egészet és figyelő rendszerrel monitoron a folyamatot követni nehogy elmelegedjen a GPU egy ilyen gép több százezer forintba kerül ez nem hiszem hogy van nekik de szerintem még a GPU-sem veszik le két illetőből az egyik biztosan nem mert tudom,és még vagy 3-mat ismerek aki szintén kokler.ÜDV.

[ Szerkesztve ]

Boxer, imádom. Intelligencia minta képe.//////------ezzel gyorsabb--06204489764

(#13656) opel8v válasza Whaazzup (#13655) üzenetére


opel8v
tag

Hát lehet azt melegiteni, csak ésszel, nem obis hőléggel, és megfelelő folyasztószerrel. Én 1,5 éve használok egy ilyen 8800gts-t és még mindig megy. És igen vannak itt koklerok akik még a hűtöt se veszik le ilyenkor. Nem akarok nevet mondani, de egy javitó azt se tudta nyáron mi az a flux. 3 nevet mondhatnék de nem fogok, mert nem akarok balhét. Be fogok ruházni egy komolyabb infrás gépre jövőre, és amikor 10-10 rework jo lesz talán hirdetek. Addig inkább a zárlatos karikkal foglalkozok, mert azt szépen tudom javitani. Te meg dateen kollega aki javitást is hirdetett, jobb lenne ha meghuznád magad, mivel az általam javitott vga-t is hibátlannak hirdetted, pedig az egyik dvi szar volt rajta. Nehogymár én érezzem meagam szarul mikor engem basztál át. Ja és irtad hogy hegénél is voltak a karik. Ő pedig megitra nekem hogy belejölt mindent amit gázosnak látott, és amikor ideért a csomag nyoma sem volt ennek. Szerinted akkor még tényleg korrekt voltál?

Ha hirdetés miatt privit írsz, írd már oda mi után érdeklődsz, mert sok mindent hirdetek ám ! ! ! és telon gyorsabb ám 06706090258 ! ! ! Egy napban 24 óra, egy ládában 24 sör van. Ez nem lehet véletlen!!!

(#13657) opel8v válasza datten (#13622) üzenetére


opel8v
tag

TE ha akkora arcod van akor mért nem hirdetésbe irsz be? Átbasztál ennyi. Elég lett volna ha mondod kitől van és nem is ajánlottam volna mást, csak hogy ne boltolj vele.. És nehogymár neked legyen ezek után problémád a 2 karit jol eladtad, nekem meg itt a szemét szar.augy meg [link] én nem titkolom amit mások itt igen

[ Szerkesztve ]

Ha hirdetés miatt privit írsz, írd már oda mi után érdeklődsz, mert sok mindent hirdetek ám ! ! ! és telon gyorsabb ám 06706090258 ! ! ! Egy napban 24 óra, egy ládában 24 sör van. Ez nem lehet véletlen!!!

(#13658) AAAKEEE


AAAKEEE
tag

Üdvözletem mindenkinek!

Neki adnék egy nagy fekete pontot :

[zoltan7611]

Ugyanis megbeszéltük tegnap, hogy találkozunk, egy sima telefoncserére. Háromnegyed órát álltam a hidegben. Sehol senki. semmi telefon.
Ma megbeszéltük, Borároson találkozunk. Megint vártam háromnegyed órát. Nemjött senki. Hívtam nem vette fel.....
Nemértem minek ígér meg valamit, ha nem teszi meg.

(#13659) Nesztovidis


Nesztovidis
tag

pistike_23 negatív tapasztalat , link ember , a megbeszélt üzletet elinkesekdi ,nem veszi fel a telefont , nem ír vissza

nem ajánlom senkinek

Csak telón érsz el : (30)-989-2062 - Hívj ...

(#13660) juhig12 válasza XZoliX (#13470) üzenetére


juhig12
tag

már ne is haragudj, de amikor megkérdeztem, hogy van -e benne víz, azt mondtad hogy nincs.

HA nem lett volna benne, akkor meg is lehetett volna csinálni, ha meg mondtad volna hogy vizes, akkor nem vettem volna meg...
szóval remélem jóváírják a feketédet te gerinctelen ***

(#13661) Lewee77


Lewee77
csendes tag

Egy feketepontot kérnék Mikike17 -nek ezért az üzletért.
Mert nem a megbeszélteknek megelelő állapotú árut küldött és a kárpotlásnak igért alkatrészeket sem küldte el.
:((

[ Szerkesztve ]

(#13662) Milka 78


Milka 78
nagyúr

Üres!

[ Szerkesztve ]

(#13663) .bruszli.


.bruszli.
aktív tag

jayboss érdemelt ki egy FEKETE pontot. A hirdetésére jelentkeztem csereajánlattal,privátban lebeszéltük hogy 12.16-án feladjuk egymásnak a csomagot. Részemről ez meg is történt,viszont én azóta sem kaptam semmit...rákérdeztem a dologra privátban,azóta nem válaszol,pedig többször is bejelentkezett.
Nem egy nagy összeg,max 2000 ft postával,de ha neki ennyit ér a becsülete,hát lelke rajta.
Kérném az ilyenkor szokásos szankciókat ( mondjuk 23.-a óta nem jelentkezett be,de csak benéz még )

...ja és szóljatok ha kell olcsón egy kanna besugárzott hangya !

(#13664) mclaren-d


mclaren-d
aktív tag

Egy régi történet de le irom mer szerintem feketét érdemel, Volt egy Hkc 550w-os tápom volt rá 2 vevő egyik megbizhatatlan volt, gondoltam na majd a másik Andrisboy megbeszéltük előre utalással fog történni, le irtam az adatokat vártam,csak vártam ..semmi,irok neki hogy mivan? Nekem sürgös lenne kell a pénz,ő erre ezt irta Most azthiszed h én nem utaltam?
Poénból irogatok neked, napok-hetek óta.....
nekemis ugyanannyi szükségem van a tápra mint neked a pénzre.... de ha nem hiszed el, este linkelem a képet (most melóban vagyok)

Ezaz ember 1 gerinctelen feketét érdemel !

★Corsair vengeance c70★MSI B450 Tomahawk ★AMD Ryzen 2600★Sapphire5700

(#13665) mclaren-d válasza mclaren-d (#13664) üzenetére


mclaren-d
aktív tag

Persze a pénz nem érkezett meg!

★Corsair vengeance c70★MSI B450 Tomahawk ★AMD Ryzen 2600★Sapphire5700

(#13666) Burhnam


Burhnam
csendes tag

Sziasztok!

Nem csalót, csak egy emberkét szeretnék bejelenteni, aki úgy érzem nem éppen korrekt az üzletelés során. A nick, ami mögött meglelhető: sanadreas.

Indok:
Erre a kártyára jelentkeztem pár perccel a hirdetés feladása után, hogy akár aznap vinném. Mivel ünnep volt, ezért azt mondta legkorábban 27-én, azaz ma tudja átadni. A furcsaság már tegnap kezdődött, először javította a topik címét, hogy jegelve, mikor rákérdeztem, akkor azt mondta nem azt akarta, majd hirtelen megemelte az árat 2000 Ft-al.
Ekkor szintén megkerestem, majd korrekten azt mondta nekem, hogy tartja az árat, és azt is mondta, hogy ma 10 és 20 között átvehetem. Ma reggel írtam neki, hogy küldje el a számát, felhívom, és megbeszéljük a részleteket. Azóta bejelentkezett, nem válaszolt, a topikot is törölte.

Nem vagyok haragtartó, megértek mindent, de annyi korrektséget elvárok, hogy legalább böfögjön rám, hogy bazdmeg (én kérek elnézést) elkelt, nem akarom neked eladni, vagy valami hasonló.

Üdvözlettel:

Burhnam

[ Szerkesztve ]

(#13667) mamed


mamed
csendes tag

Kérek egy nagy fekete pontot – de a fórumból való kitiltás is kijárna - Szemes0822- nek, aki Tokics András (6723 Szeged, Lomnici. u. 28.) néven gyűjti a pénzt az OTP Bank 11773353-00142737 számú bankszámlájára. Ellene a feljelentést már egy hónapja megtettem a Szegedi Rendőrkapitányságon!

Olyan ASRock alaplapot küldött amelyen „csak” 5 púpos kondenzátor volt, amelyet azonnal visszacsomagoltam és visszaküldtem neki. Nyolcezer forinttal vert át, mert a pénzt azóta sem utalta vissza.

Értesültem róla, hogy most Balgab0822 néven van itt a fórumban és mást is becsapott már.
Most Bálint Gábornak (Bálint Gábor 6724 Szeged, Nyitra u. 8. 4./10 ) illetve Nagy Zsoltnak adja ki magát.

Kérek mindenkit, akit átvert ajánlott-tértivevényes levélben tegyék meg ellene a feljelentést a Szegedi Városi Rendőrkapitányság Panasziroda 6700 Szeged, Párizsi krt. 16-22. címen.

Senki ne utaljon neki előre és nagyon vigyázzatok vele, csak személyesen és alaposan nézzétek meg, hogy mit vásároltok tőle. A 7 pozitív értékelése pedig senkit ne tévesszen meg…

Soha ne tegyél olyan dolgot mással, amit nem szeretnél ha veled is megtennének!

(#13668) Taru


Taru
tag

Fekete pontot kérnék xmxnorbi -nak mert egy nem megbízható, link ember.

19.-én szólt, hogy kéne neki 2db hűtőborda, aznap átvette volna, de nekem nem volt jó, így megbeszéltük, hogy másnap 14:30kor a Blahán átveheti, mobil számomat elkérte, de az övét nem adta meg (később néztem az adatlapját de nincs kint a száma, ez mondjuk akkor még nem zavart mert volt már ilyen).

Én 14:27-től ott álltam, és vártam, 15:00-kor elsétáltam a villamoshoz és még onnan is néztem hátha megjelenik de semmi, nem is hívott, nem is írt smst. Mikor hazaértem 15:59-kor írtam neki, hogy azért szólhatott volna ha nem jönn, azóta se írt, még 1 bocsánatot se, azt meg pláne nem, hogy már nem kell neki (lásd aláírásomat, nem oknélkül van ott, pont az ilyenek miatt). Türelmesen kivártam az 1 hetet, és mivel ez idő alatt többször is belépet úgy döntöttem, nem megbízható, link és megérdemelte a feketét. Bár direktbe csak a jegy árát buktam (640Ft) ennek ellenére szerintem megérdemli és remélem meg is kapja a feketét ha másért nem akkor a jegyek miatt mivel ha akkor, miatta nem megyek a Blahára akkor nem mentem volna olyan messzire, hogy jegyre legyen szükségem.

[ Szerkesztve ]

(#13669) Gabbo válasza Toomy (#13641) üzenetére


Gabbo
aktív tag

Üdv mindenkinek!!

Nem szeretnék senkinek fekete pontot, nem károsított meg senki.
Egyik fórumtárs szavait nem szeretném válaszolatlanul hagyni:

Javaslom mindenkinek hogy újoncoktól személyes találkánál személyit kell kérni!

Miért kell általánosítani? Nem egy tag csinált már segget a szájából előttem, bombáztak a link ajánlataikkal, jött a szokásos ha törik ha szakad akkor is megveszem/elcserélem szavakkal fűszerezett levél száz számra.

Elég régóta regisztráltam már, volt egy két üzletem, ÚJONC LÉTEMRE SOHA NEM CSAPTAM BE SENKIT!
Az értékelések sem érnek semmit, nekem csak egy pozitív van, pedig páran megígérték a pirosat.

Szerintem sokkal több újonc megbízhatóbb mint egy-két hugyos-szájú tag.

Köszönöm, hogy meghallgattatok. :R

Nem fogok senkivel levelezgetni! Ha kell amit árulok, cserélek HÍVJ!!!

(#13671) Zotya0218


Zotya0218
tag

Kérnék egy óriási feketét Csuhaaa - nak (http://hardverapro.hu/tag/csuhaaa.html) ezért:
http://hardverapro.hu/apro/2600_barton_proci_elado_2/friss.html#msg11

2010.12.30.
7:45- 8:30- ig vártam a srácra, az Aréna Plázában nem jött el, 8: 00- ra volt megbeszélve a Tesco elé. Most biztos áll neki a rúdja, valószinűleg ebben élvezkedik.
Nem baj ez legyen a legnagyobb öröme az életben.
(#8) csuhaaa válasza Zotya0218 (#7) üzenetére
Új Válasz Privát 2010-12-30 12:32:04

csuhaaa
(újonc)
Nem lehetett volna letolni privátba?
A történet rém egyszerű és banális: Simán elaludtam.
Mentségemre legyen mondva, hajnal 4-ig Open S-t (KDE4 fujj) szerkesztettem.
Ha már így kikiáltottad a világfájdalmad, megkövetlek. Ezúton is elnézésed kérem.
Ui.: Az obszcenitást mellőzzük ha egy mód van rá.
Rosszul viselem.
(#9) Zotya0218 válasza csuhaaa (#8) üzenetére
Új Válasz Privát 2010-12-30 13:27:37

Zotya0218
(újonc)
"Ui.: Az obszcenitást mellőzzük ha egy mód van rá.
Rosszul viselem."
Örülj neki, hogy csak ennyit kapsz. Nem hogy a volánnál aludnál el. Kifizeted a 2*365ft- os buszjegyet, amit ellyukasztottam? De azért neked nincs telefonod, ugye Frédi, tudod ilyenkór jó lenne.
[ Szerkesztve ]
(#10) csuhaaa válasza Zotya0218 (#9) üzenetére
Új Válasz Privát 2010-12-30 13:53:03

csuhaaa
(újonc)
No mégegyszer.
Miért mit is kapnék?
Nem lehetne privátban banyek?
Másik: azért nincs telefonom, mert elkutyultam a kártyám és semmi időm kártya miatt rohangászni.
A buszjegyedet pedig kifizetem, ha már voltál olyan jónevelt és kilyukasztottad.
Téma részemről lezárva.
Holnap már nem dolgozom, átvehető bármikor.
(#11) Zotya0218 válasza csuhaaa (#10) üzenetére
Új Válasz Privát 2010-12-30 14:00:10

Zotya0218
(újonc)
"Másik: azért nincs telefonom, mert elkutyultam a kártyám és semmi időm kártya miatt rohangászni."
Tegnap még azt montad, hogy a 3. Iphone- t ejtetted le.Még jópofiztál is, hogy ez egyéni rekórd.
Mit kapnál? Óriási fekete pontot, vagy moderátór értesítőt. (Bár jó magam az erőszak híve vagyok. )
Tudod mit? Megbocsájtok neked, de mégegyszer nem dőlök be + 2 buszjegyért.

(#13672) Zotya0218


Zotya0218
tag

Kérnék egy óriási feketét Csuhaaa - nak ezért:
http://hardverapro.hu/apro/2600_barton_proci_elado_2/friss.html#msg11

2010.12.30.
7:45- 8:30- ig vártam a srácra, az Aréna Plázában nem jött el, 8: 00- ra volt megbeszélve a Tesco elé. Most biztos áll neki a rúdja, valószinűleg ebben élvezkedik.
Nem baj ez legyen a legnagyobb öröme az életben.

(#8) csuhaaa válasza Zotya0218 (#7) üzenetére
Új Válasz Privát 2010-12-30 12:32:04
csuhaaa
(újonc)
Nem lehetett volna letolni privátba?
A történet rém egyszerű és banális: Simán elaludtam.
Mentségemre legyen mondva, hajnal 4-ig Open S-t (KDE4 fujj) szerkesztettem.
Ha már így kikiáltottad a világfájdalmad, megkövetlek. Ezúton is elnézésed kérem.
Ui.: Az obszcenitást mellőzzük ha egy mód van rá.
Rosszul viselem.

(#9) Zotya0218 válasza csuhaaa (#8) üzenetére
Új Válasz Privát 2010-12-30 13:27:37
Zotya0218
(újonc)
"Ui.: Az obszcenitást mellőzzük ha egy mód van rá.
Rosszul viselem."
Örülj neki, hogy csak ennyit kapsz. Nem hogy a volánnál aludnál el. Kifizeted a 2*365ft- os buszjegyet, amit ellyukasztottam? De azért neked nincs telefonod, ugye Frédi, tudod ilyenkór jó lenne.
[ Szerkesztve ]

(#10) csuhaaa válasza Zotya0218 (#9) üzenetére
Új Válasz Privát 2010-12-30 13:53:03
csuhaaa
(újonc)
No mégegyszer.
Miért mit is kapnék?
Nem lehetne privátban banyek?
Másik: azért nincs telefonom, mert elkutyultam a kártyám és semmi időm kártya miatt rohangászni.
A buszjegyedet pedig kifizetem, ha már voltál olyan jónevelt és kilyukasztottad.
Téma részemről lezárva.
Holnap már nem dolgozom, átvehető bármikor.

(#11) Zotya0218 válasza csuhaaa (#10) üzenetére
Új Válasz Privát 2010-12-30 14:00:10
Zotya0218
(újonc)
"Másik: azért nincs telefonom, mert elkutyultam a kártyám és semmi időm kártya miatt rohangászni."
Tegnap még azt montad, hogy a 3. Iphone- t ejtetted le.Még jópofiztál is, hogy ez egyéni rekórd.
Mit kapnál? Óriási fekete pontot, vagy moderátór értesítőt. (Bár jó magam az erőszak híve vagyok. )
Tudod mit? Megbocsájtok neked, de mégegyszer nem dőlök be + 2 buszjegyért.

Bocs hogy 2 szer van, csak most jöttem ki az oviból, s tanúltam meg linkelni. Remélem így jó lessz.

(#13673) dvdbackuper válasza Zotya0218 (#13672) üzenetére


dvdbackuper
őstag

azért még mindig nem tökéletes :)

(#13674) #19103744


#19103744
törölt tag

fixedgear-nak kérek egy feketét inkorrekt üzletelés miatt. Ezen a [link]-en árult egy készüléket. 2010-12-28 03:11:45, majd szinte ugyan ekkor kültem neki privátot is. 2010-12-28 11:06:20 válaszolt, 13:28:52-kor szintén privátban adott egy telefonszámot. (Eddig azért volt jelentősége az időpontoknak, mert a hirdetésben szereplő dátumon belül voltunk.) A hölgy akivel beszéltem telefonon, elmondása szerint barátnője hirdette a készüléket, most ő nem ér rá mert családnál vendégeskedik. Másnap külföldre mentem ezért a mai napra tettük át az üzlet. Még annyit, h. tegnap még küldtem egy sms-t (mivel nem vette fel a telefont) h. ha rugalmas akár este megvenném a készüléket. Válasz nem jött. Szintén még tegnap este ujjabb privát, utalva a mai találkozóra. Délután ismét hívom nem cseng ki. A másik számommal megcsörgetem kicseng de nem veszi fel. (letiltotta az előző számomat) A délutáni privát válasz:

"fixedgear privát üzenete Mindenhova számára
Új Válasz Törlés 2010-12-30 13:30:54

fixedgear
(kvázi-tag)
eladtam expressz.hu-n 35ért
üdv"

Én azt gondolom, h. ha valakivel megbeszélek valamit az úgy korrekt ha tartom magam hozzá. Ez a fajta viselkedés és cselekvés az üzletben elfogadhatatlan. Tartózkodjatok tőle!

(#13675) Cyberslider


Cyberslider
őstag

pottyka: fekete pont, mert:

A lent linkelt hirdetésben árult 2db processzort, 3db alaplapot, egy tápot, két RAM-ot, két videókártyát, valamint három HDD-t.
Elmentem érte, a cuccok lehányva, kipróbálni semmit nem lehet. "Mindegyik működik". Hát jó...

Valóság a következő:

1db processzor halott, a három alaplapból kettő rossz, nem kapcsol be, a harmadik bekapcsol, de instabil, szóval midhárom lap rossz. Egyik videókártya memóriahibás, - rossz (szemetel), a három HDD-ból egyik motorja nem működik, másik "egy nagy db bad sector az egész", harmadik láss csodát működik. A RAM-ok valamiért szintén jók. Táp szintén, bár bontott.

Végeredmény: 1hdd, 1 proci, 1 videókártya 1 táp - OK.

Többet persze sosem veszek próba nélkül. Nagyon messze kerüljétek el az illetőt, mert jól nem fogtok kijönni. A lényeg a következő: adok egy csomó rossz dolgot, mert az, ami jó, a felét éri, és így legalább elviszed.

30-as telszám, XVI. ker. Vidámvásár utca...

[hirdetés]

https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/cyberslider/index.html

(#13676) Hukimoo válasza Cyberslider (#13675) üzenetére


Hukimoo
csendes tag

Hatalmas fekete pont Davzone-nak

mert:
[link]
projektort hamis lámpa óraszámmal adta el, és erre akkor sikerült rájönnöm, amikor kevesebb mint 100 órányi használat után kiégett egyszercsak az égő.
Adásvételkor közölte hogy a számláló rezetelve volt csere után, és maximum 70 órával van benne több, ehhez képest pár órányi használat urán kiégett benne az izzó.

A projektort megfelelően volt használva, szünetmentesen tartva, tiszta helyen, ergo a lámpába nem a valós idő volt. Sajnálom, mert korrektnak tünt az eladó.

vigyázni vele, üdv!

dead end of the black lines

(#13677) madaraszf válasza kirkri (#1) üzenetére


madaraszf
aktív tag

Sziasztok. [link] kollégáról lenne szó. A sráccal 12. 25.-én megbeszéltem, hogy az általa hirdetett [link] hűtőt megvásárolnám tőle. Mivel neki szüksége volt egy másik low profilos hűtőre ezért én (hál istennek) egy barátomnak leküldtem egyet (ajánlva elsőbbségivel 800 Ft.), hogy vele intézik a csere ráfizetést, ami a részemről +2000 Ft lett volna. A hűtő 28.-án lent volt Pécsett. Felhívtam a kollégát, mire közölte, hogy van egy kis gondja, de 1-2 napon belül rendezni tudjuk az üzletet. Elküldtem neki a barátom adatait, és közöltem vele, hogy ő fogja odaadni neki a hűtőt és a kp.-t. 4 azaz NÉGY napja nem érem el, a telefont több alkalommal kinyomta vagy fel sem veszi és az üzeneteimre sem reagál. Gondoltam biztos baj lehet és nem ér rá felvenni a telefont és üzenetet írni. A telefont tényleg nem tudja felvenni, privát üzenetre sem reagál, de ennek ellenére a mai napon 17:00 órakor és 20:17 órakor be tudott jelentkezni az oldalra.

Ha lehet ilyet kérni, egy moderátort vagy valakit szóljon neki, nem azért a 800 Ft.-ért, mert le....om, hanem azért, hogy ne szórakozzon az emberrel, mert nem mindenki veszi jó néven ha hülyére veszik.

Köszönettel

madaraszf

madaraszf felhasználónak 58 pozitív és 0 negativ értékelése van a fórumon!

(#13678) Ice!?


Ice!?
őstag

Sziasztok!

Gabid22 -vel SENKI NE ÜZLETELJEN!
Az átverést bővebben kifejtettem ITT.

(#13680) dahyder válasza N.Trógerson (#13643) üzenetére


dahyder
csendes tag

A TRÓGER alias Balogh Krisztián, 8900 Zalaegerszeg, Hegyalja u. 3/B fsz 3.

(#13681) Attila8006


Attila8006
aktív tag

Hát sajnos csak negatív tapasztalatom van xigris fórum társról.
Lebeszéltünk egy üzletet"alaplap+proci+memo+hűtés csere"majd mikor közeledett az idő a postára adásra,elkezdett variálni,hogy kér teszt képeket.
Tuningoltatja velem hogy lássa valóban lehet-e.
Természetesen mivel csere bolt lett volna és a postázás is levolt fixálva,darabokra szedtem a gépet és becsomagoltam!
Majd mikor minden kérésének eleget tettem,közölte boccs mégse kell,mert az övé számára jobb...
Ráadásul a csere dologgal ő állt elő,tehát tudta mit kínálok!
Károm nem keletkezett csak legalább kipucoltam a gépet,de amit tett az teljes mértékben elfogadhatatlan!
Érdemes elővigyázatosan üzletelni vele,és semmit sem Jegelni neki,mert az utolsó pillanatban úgyis meggondolja magát :W !

Az elv olyan, mint a fing:Tartja az ember, amíg tudja.

(#13682) orkester


orkester
senior tag

Ph! megbízhatósági oldal idáig frissítve!

PSN: orkester ** Aki tud olyan nemzetközi hírről, ami a Ft-ot nem gyengíti dobjon egy privátot - 2012.05.24. óta 0db üzenet ** Ha nem válaszolok valószínűleg le vagy tiltva és nem véletlenül. ** Ha valami karcos, kopott, megrágta a kutya, kérlek ne hirdesd újszerűnek, köszi!

(#13683) rg1011 válasza marcell1993 (#12216) üzenetére


rg1011
csendes tag

...

[ Szerkesztve ]

gyorsan és korekten egyezezkedek

(#13684) djculture


djculture
félisten

Erre szerintem rákéne nézni,ha minden oké vele és nem egy újabb alteregó nick akkor elnézést az illetőtöl. [link]

(#13685) csuhaaa válasza Zotya0218 (#13672) üzenetére


csuhaaa
csendes tag

"Tudod mit? Megbocsájtok neked, de mégegyszer nem dőlök be + 2 buszjegyért."

Még szerencse, hogy a "kolléga" olyan nagyon szavatartó ember.
A privát üzenetet még távolról se ismeri, ellenben mocskolódni azt tud.
1 hónap alatt kb. 30 üzletet bonyolítottam le a vevők legnagyobb megelégedésére.
Most írjak mindenkinek körlevelet, hogy kapjak pirosat?
Mindezt egy 2000Ft-os proci miatt, ráadásul úgy, hogy felajánlottam a 2 BKV jegy megtérítését.

Ha esetleg az Admin kollégákat érdekli a múlthavi adás-vételem szives örömest kilistázom őket.

Zotya0218 úrnak pedig én is kérnék egy feketét a modortalanság és kompromisszum készség teljes hiánya miatt.

Üdv és BUÉK
csuhaaa

(#13686) kerxy válasza csuhaaa (#13685) üzenetére


kerxy
senior tag

Ultimate teljes mértékben inkorrekt, hitegető, csomó ideig nem válaszolt.
Zavaros volt, hogy kért a termékről képet, küldtem neki emailben, majd visszaírt, hogy jó, mennyiért vihetné el. Erre nem sokkal később jön egy másik email címről egy levél, de az ő nevében. Azt mondja nem ő írta, elég simlisnek tűnik... Azóta egyszer válaszolt, kb semmit mondóan. Én biztos elkerülném, és bőven megérdemel egy feketepontot. Egyébként ezzel az üzlettel kapcsolatban.

(#13687) peti368


peti368
csendes tag

Igen téged csak egy procival huzott volna le engem meg 40 ezerrel.

Meg azokkal a cuccokal amik jók lettek mindet elopta.
Nagyon vigyázatok vele.
A szemetet meg viszakülte javitottként.

(#13688) RgS


RgS
tag

christiaan86 fórumtárssal kapcsolatosan, kétszer is meggondolám mielőtt valamiféle üzletet kötnék vele. Szokásos pár napos account, meglepően olcsón árul(t) HTC HD2 mobilokat. Elmondása szerint gyárilag függetlenek és angliából "szerzi" őket; nem mellesleg olyan ár alatt amennyiért az USA-ból ebay-en rendelhető. Rákérdeztem hogyan tudja bizonyítani a telefonok eredetét (számla, esetleg garancialevél), erre egy kisebb porhintés után törölte a topikat, majd megnyitotta újra. Ezt ma reggel ismét eljátszottuk...
Mivel előreutalásos dologról van szó így plánenem tűnik túlságosan bizalomgerjesztőnek az illető! Eddigi hirdetései:
HTC HD2 1.kör

HTC HD2 2.kör

(#13689) wesaaa válasza MrCsiT (#13487) üzenetére


wesaaa
aktív tag

:D

[ Szerkesztve ]

OLDPH! wesaaa felhasználónak 74 pozitív értékelése van a fórumon! OLD PH!

(#13690) Atos23


Atos23
senior tag

Hali,

Az alábbi Úriember nem károsított meg anyagilag, ellenben sokat szívtam miatta.

platyatka
hírdetése

Jó srácnak tűnt, azt ígérte, hogy elküldi nekem az eszközét, majd ha minden okés fizetek. Előre nem akartam utalni szerencsére újoncsága miatt.
Sajnos hibába vártam az alkatrésznek való gépét, hogy az enyémet megjavítsam belőle, nem jött meg. Igazából sok ilyen eset van, nem lennék meglepődve, de megírta hogy feladta postán, várjak türelemmel, és emiatt elmulasztottam olyan vásárlási lehetőségeket, ami által most lenne alkatrészem, ergo jó gépem. De se alkatrészem, se gépem nincs, hála az általa adott mélytorkosnak. :((

[ Szerkesztve ]

(#13691) lujó55 válasza Taru (#13668) üzenetére


lujó55
őstag

Ráadásul tahó is, azzal szórakozik, hogy belerondít más hirdetésébe, hogy ő jobb színben tűnjön fel. Ki kéne tiltani. El kell kerülni nagyívben! :(((
Röviden és tömören: xmxnorbi rászolgált a fekete pontra.

(#13692) Hequila


Hequila
őstag

Reméltem, hogy soha nem kell ide írnom, de most mégis.
Fekete pont Roland81 -nek ezért a hirdetéséért.

2010.12.17 - megkapta a termék ellenértékét
2010.12.27 - megérkezett hozzám a winchester. Azonban az kerreg krákog, tele van bad sectorral.
2010.12.27 - jeleztem kifogásom az eladó felé... nem érkezett válasz
2011.01.02 - ismét jeleztem kifogásomat az eladó felé... válasz nem érkezett.

Első reklamációm óta legalább 2x lépett fel a PH!-ra.

''Nem kell hajó, nem kell repülőgép, | Van mit ennem, van hol aludnom még!'' Tankcsapda

(#13693) mmacsekk


mmacsekk
csendes tag

Kendi81:fekete pont! Hírdet, megkerestem. Először válaszolt, viszont amint meghallotta a posta szót, nem válaszolt többet. Pedig a hírdetésében nem szerepelt hogy csak személyes átvétel. És amúgyis akkor írja meg hogy nem, azt kész. De idegesítő hogy egyáltalán nem válaszol! :W
De minek hírdet az ilyen??? :F

neszójjjábeeeee!!!!

(#13694) djsnail válasza mmacsekk (#13693) üzenetére


djsnail
csendes tag

Kendi81:fekete pont!
Szintén ugyanaz a probléma, csak én már az elején sem kaptam választ.
Pedig én még karácsonykor írtam neki...
Pedig naponta fellép PH-ra.

[ Szerkesztve ]

djsnail felhasználónak csak pozitív értékelése van...

(#13695) x.Koki.x


x.Koki.x
csendes tag

Üdv Mindenkinek! erröl lenne szó
Bár már régebben történt ügye ez az üzlet de a mai nap belinkelték nekem ezt hogy emiatt nem vesznek tőlem telefont és csak annyit szeretnék hozzá fűzni, hogy ehhez az üzlethez nekem igazából semmi közöm nem volt csak annyi hogy én feltettem egy ismerősömnek a telefonját amire jelentkeztek, elmondtam rolla amit én tudok de ezután megadtam az ismerősöm telefonszámát a kedves vevőnek és innentől kezdve én kiléptem ebből az üzlet lébonyolításából nem voltam ott amikor kilett fizetve se telefonon nem beszéltem senkivel stb stb stb és azok akik tőlem vettek telefont vagy cseréltek velem azok nagyon jól tudják hogy mien korrekt eladó vagyok úgyhogy sajnálom ha valaki emiatt esetleg nem vesz tőlem meg valamit simán csinálhatnék egy új felhasználó nevet és ellene felejtve de ehelyett inkább ezt ide leírtam hogy ne ilyen alapján ítéljenek el köszönöm hogy elolvastátok minden jót :R x.Koki.x

[ Szerkesztve ]

(#13696) leewi


leewi
aktív tag

putyika10-nak kérnék egy Fekete pontot az alábbiért:

November 12. körül vettem tőle egy Fujitsu 1705-ös laptopot alkatrésznek (a hirdetést már nem találom). Megerősítette, hogy semmi gond az alaplappal és bármi is lenne akkor "garanciát" vállal. Másnap volt időm szétszedni és akkor láttam, hogy az egyik usb csatlakozót kitörték a helyéről, írtam neki és elnézést kérve azt mondta nem tudta. Elvittem megcsináltatni és miután végre sikerült összerakni kiderült, hogy a touchpad gombjai sem működnek. Újabb javítás és így már 10e Ft körül volt a javítás költsége. Megegyeztünk, hogy kifizeti a javítás felét, csak várjak amíg megkapja a fizetését (Dec. 10.-ig). Utána még hajlandó volt írni párszor, hogy várjak de azóta nem hajlandó válaszolni. Elég gyakran bejelentkezik így gondolom ideje lenne.

Privát üzenetek rendelkezésre állnak ha esetleg bizonyítanom kell az elmondottakat.

kOrÁn kELtEm, hOL aZ aRaNy?

(#13697) best_unideb


best_unideb
csendes tag

fekete pont-ot ítélnék gYaLo nevű kollégának, véleményem szerint jogosan.

vettem tőle egy hibásnak hirdetett ipod touch-ot ütött kopott állapotban betört érointővel, háttérvilágítás nélkül.
azt mondta le lett ejtve és nem világít...
megvettem 11500ért, szervíz, szétszed, látom szét van rohadva az alaplapon az lcd csati, be van ázva a gép, szét volt korrodálva... nem csak a csati egy két dolog még...
írtam neki, hogy nem említette, hogy meg is lett fürdetve, vagy hogy vízbe esett...
mentegetőzött, hogy ő nem tudta, haverjától vette 10000ért, van szervizes ismerőse, de nem akart rákölteni.
úgy voltam vele, én nem b.aszok ki vele, hogy visszakérem a pénzem, mert akkor magammal is kicsesztem volna, nem volt kedvem összerakni, postát fizetni, vitatkozni, mikor gondoltam ugyis mindegy, nem megyek semmire.
mondtam nkei anynira lehetne akkor már korrekt, hogy annyit visszafizet, hogy ő ne bukjon semmit.
persze lesz.rja nagy ívből, azt mondja nicsn egy árva forintja sem. nézegetem miket árul, hát igen, én is így gondolom.....
mondta telefonba még anno, hogy értékeljem, nem tudtam hol ekll, mondtam neki, hogy telepostolhatném a hirdetéseit, hogy milyen rendes de nem teszem, csak nem tudom hol ekll értékelni.
erre nagy képűen ennyit kaptam, hogy:
"Keresd meg, újonckám
Nyugodtan tele postolhatod, előbb kapod a bannt, mint, hogy visszaírjak "
írtam, hogynem postolok, mindegy...
nagyképű, mert ő senior tag, és megkárosított, szerintem nem korrekt, én eladó vagyok más licites oldalakon már több száz eladásom van 100%os pozitív véleménye van a vásárlóknak rólam.
mindegy ez nem is lényeg.
nem volt korrekt, nem ide való és nagyon szeretném, ha már pénzemnél ugyan nem is leszek, kapna valami szankciót, vagy nyoma maradna a dolognak.
köszönöm hogy elolvastad.
ui: remélem jó helyre írtam, szabályokkal nem vok nagyon tisztában, remélem ez nem gond, egy másik topikból lettem ide igazítva.

üdv, best

(#13698) hastalavista


hastalavista
csendes tag

Kérnék egy negatívot ill. fekete pontot xmxnorbi-nak, mert előre megbeszélt időpontban és helyen nem jelent meg, nem adott hírt sem magáról és a privátokra sem felel. Ha valaki szakít időt, fáradtságot és benzint nem kímélve találkozna és kifizetné az vásárolt árút, illene legalább a megadott mobilt felvenni, ha valami közbejön és nem tud eljönni.

[ Szerkesztve ]

Nem szívesen vívok szellemi csatát fegyvertelen emberrel. Peace.

(#13699) Dodder válasza Dodder (#13537) üzenetére


Dodder
tag

Az előző hozzászólásomhoz csatolnék képet hogy bánnak itt a dolgokkal. Ez egy 55 colos Tv volt.Ha egy ilyen drága holmival igy bánnak angliában akkor otthon mit művelhetnek a postán egy notebook-al.

[ Szerkesztve ]

Én bízom az emberekben,csak a bennük rejtőző ördögben nem.

(#13700) Zotya0218 válasza csuhaaa (#13685) üzenetére


Zotya0218
tag

Kérjél nyugodtan, kedves csuhaaa
Jaj most mi lessz? :O
Amúgy meg nincs az az ember, aki a levelezést elolvassa és ne nekem adna igazat. 3 sikeres üzlet? Júj de jó, akkor a 4. le van szarva? A megbízhatatlanság glóriája vagy.
Csumi. :))

[ Szerkesztve ]

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.