Saját versek (csak óvatosan).

=====================
Az atomerőmű gyermeke
=====================

Szemünkből nem fakad
csak méregessárga genny,
orrunkból nem jön más,
csak haragoszöld ömleny.

Ha jönnek az új betegségek
az okozói mi vagyunk.
Ha nem jöttél volna rá eddig,
az erőmű gyermekei vagyunk.

Nesze neked, szép új világ!
Atomkor! Meg anyád!
A kismamák újszületteiket meglátva
gondolkodás nélkül dobják ki őket a kukába.

A múltkor belenéztem
egy szemetes kosárba
benne egy újszülött, aki
30 kilós tumorral jött a világra.

Sokkolva álltam ott,
s elhűlve néztem,
Ahogy a mutáns egy kidobott
tornacipőt emészt éppen.

És ahogy álltam,
földbe gyökerezett a lábam.
A kisbaba szólásra nyitotta
cserepes kis száját:

''Halandó, ki itt állsz,
add hírül a hazának,
száz év múlva Pakson
új ura születik ennek a világnak.''

Megrémülten futni keztem, ki ebből az utcából,
eszelős kacaj zengett mögöttem a kukából,
''Ő lesz a főisten, kezében az agylebontó húsrotátor,
neve lesz a hatalmas, mindenható Generátor.''

==========
Sugárhalál
==========

Működésben a reaktor,
A paksi reaktor,
Ijesztve rohasztva eget-földet,
Zöld hullámokat vet - a takony
Rémítő ereje.

Látjátok ezt a robbanást,
Halljátok ezt a sikolyt?
Nem hiszem, mert a szemetek
A taknyotokkal egybefolyt.
Így mulat a nép.

Reng és üvölt a földalatti bázis,
Hánynak a karbantartók,
Süllyednek a pokolra,
Generátor és reaktor
Csavarig a savba lóg.

Tombold ki, te savfolyam,
Tombold ki magadat,
És dobáld szana szerte-szét
Szánalmas roncsaikat.

Vésd bele földbe s kőbe
örök tanulságul:
Habár felül a Lóversenypálya,
Alul meg az magneto-izotópprotonok árja,
Azért a Főmaggenerátor az Úr.

Éljen a szép új nano-világ!

===============
Új Világ (Paks)
===============

Hová zöld csápjaim miatt
mindig mindenhonnan visszahoztak,
Ujra láttam végre létrehozásom helyét,
A szép nanomagfúziós génintegrátort.
Bejártam az erőművet,
melyet átölel a lerakat nyomasztó szaga
És ölében, mint atommag protongyermekét,
Én lebegtem nehézvízben, a Generátor sarja.

Itt vagyok megint,
A magsugárzásszűrők örökös zajában,
Ó de a testem,
A Generátor bionikus burkában.
Generátor fején groteszk korona,
Ő az új világ korlátlan gépura.
Testi szemeimet behunyva rácsatlakozok ridegacél agyára,
És fénysebességgel lépek be a virtuális világba.

Kopár, kietlen NYÁKlap-bolygóra érkeztem,
Füstölgő, kormos roncsok fekszenek köröttem.
Kiégett kábelek, mint valami abszurd élő gépspagettik,
Gonoszan egymás után magukat lábamra tekerik.
Itt-ott szilikonzsír tör fel sűrű gőzoszlopban,
és beterít engem hatalmas halomban.
Fölöttem kék égbolt, rajta fehér szöveggel:
''Súlyos kivétel az alábbi helyen: EMBER.''

========
Fájdalom
========

Hatalmas ólomkockába zárva keringek
Nap mint nap a viruális térben,
A fejemre kötött agykompresszor
rozsdásodik az agylében.
Szétrepedt koponyámat
bronz kapcsok tartják össze,
A réseken át szivárog valami,
na mi, vajon rájössz-e?

Igen.

Szétszakadt az agylebenyem,
ezer apró darabra,
pici foltozórobotok milliói
vetik magukat arcomra.
Fölmásznak az orromon át
Szájpadlásra, nyelvemig,
nyelvem tövénél gégefúróikat
torkom fölé beledöfik.

Zúg a fúró, ömlik a vér,
alakul már a vájat,
ordításom közepette a létrejött lyukba
darálórobotból felküldenek még vagy százat.
Bontják a húst, elérték a csontot,
erősebb szerszám kell ide,
Nagy rideg idegtumorrágóbogár
rohan föl sebtibe.

Szörnyű kitinfogaival csontomat rágja,
hamarost végez,
engem senki sem kérdez,
Vajon miért ez?

A szabaddá vált alagúton
kötőbotok nyomulnak
agyam sorvadt szekcióin
minden ép részt letipornak.
Idegsejtjeimen át törtetnek
a sérült agylebenyemhez,
lesorvadt szervem miatt
tüdőm utolsókat lélegez.

Hála néked modern technika
Lebenyem fél perc alatt kész van,
Nem kellett ide lobotómia,
Nanoagytumorsebészettan.
Szilikon álmok, hamis képek,
agykéregfúró generátorgépek,
Megbocsájtok néktek,
de én inkább még egy kicsit tépek.

============================
Egy gondolat bánt engemet...
============================

Egy gondolat bánt engemet:
Gennyes bubótumorban halni meg.
Agyam lassan sorvad el, mint a kutyám,
amelyen titkos neuronpályafúróbogár foga rág;
Elrothadni belülről lassan, mint a cefréshordó,
ami a szerzetesek pincéjében 500 éve áll.
Ne ily halált adj, istenem!
Ne ily halált adj énnekem!

Legyek génsáska, melyen idegméreg fut keresztül,
vagy melynek beleit ionvihar csavarja ki tövestül;
Legyek erőmű, mit a hegyről a pokolvölgybe
Eget-Földet rázó hidrogénbomba dönt le... -
Ha majd minden mángorló- és üvegszilánkzúzógép
direktíváit megunva síkra lép
Szürke arccal és fémszínű zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
''AGYHALÁL!''
S ezt elharsogják,
Elnyikorgják szörnyen kelettől nyugatig,
S a zsarnoki maggenerátorsereg velök megütközik:
Ott dögöljek meg én,
A szilikongépsav mezején,
Ott folyjon ki az ifjú ragadós, nyúlós velő agyamból,
S ha állkapcsomra ordító lárvafúróbogár-pete települ,
Hadd nyelje el azt a metálos zörej,
Húsdarálóhang, fúziódörej,
S holttestemen át
Hatalmas gőzgép masinák
Száguldjanak a kiásott robottemetőbe fémhulladékot enni,
S ott haggyanak engemet földbe taposva. -
Ott szeggyék össze szilánkosra tört vascsontomat,
Ha jön majd a nagy temtési nap,
Hol sötét, kurva gyors hardcore-zenével
És fátyolos torzított géphangok kiséretével
A darabjaimat a sarki autóbontóba adják,
Belőlük lesznek majd az új Suzuki karosszériák

======================
A Generátor karácsonya
======================

Harag csendül
Gépzaj zendül,
Messze zsong a halálének,
A Generátor világában karácsonykor
az emberek máglyán égnek.

Minden ember
Kormos testtel
borul földre haldokolva,
az agyfúróbot eszelősen csak arra vár,
hogy koponyájukból agyvelejüket kiszipolyozza.

A Magközpontban
Hosszú sorban
Indulnak el robotok, gépek,
Mindannyian a Generátort tartják
a világmindenség Istenének.

Mivel itt lent,
a magmadokkban
Impluzusok zúgnak, szállnak,
A Generátor gúnyosan harsog:
''Örülj ember, élj a mának!''

Akiket nem vittek el, megmaradtak,
koszos barlangjaikban egyre csak
rettegnek,
A robotok a következő karácsonykor
értük is eljöhetnek.

============================
Gépmadár (technokrata eposz)
============================

Húsdarálót hordozott a Generátor páncélozott sarja,
hogy megtanuljon embert ölni, ahogy atyja akarta,
városokat tüntetett el a Föld alá,
okosabb volt a iontelepítő főaggregátornál,
s lánctalp mellett vaszúzógépet is vitt a lábán.
Ha csak egyet dobbantott is roppant géplába,
mögötte mint tenger, pusztuló városok árja,
Ismeretlen ultramodern fegyverek fordultak felé,
de a golyók titánszínű acélforgácsként peregtek róla lefelé.
Az egész vidék véres olajban fürdött,
halott volt, a robot pedig harci láztól fűtött.
Vért akart, sokat, többet,
Egy új világot, ahol életről és halálról
Ő dönthet.

Egy idő után nem ismerte el a Generátort urának,
és saját magát tekintette az új világ urának.
Ő volt rendelkezője eföldön az összes uránnak,
szénnek, kőolajnak, propánnak és butánnak.
Mindent, mi nem szintetikus, megtett rabszolgájának,
Mert agykompresszoros géntudósai az emberi vért
tartották a világ új üzemanyagának.
Vérrel ment a daráló, hogy mégtöbb vért szedjen,
Vért nyeltek a géppuskák, hogy minden ''olajozottan'' menjen.
Igen ám, de a túlzott irtásban a sarj elvetette a sulykot,
A vérgazdák utánpótlására nem fordított elég gondot.
Az éltető vörös nedű egyre gyorsabban fogyott,
s mindez a magasságos Generátor gépszenzorába jutott.

A Generátor a hír hallatan gyorsan felmért, analizált,
Fülsértő nyikorgó hangján a Gépmadár felé kiált'.
Messze innen, Szibéria vad zord tájain mélysilógarázs nyílt,
S egyenesen a magmából feltörve repült a Gépmadár, hogy
elhozza a KÍNT.
Hatalmas volt, több teratonnás. Acélos bőrén több száz méteres
wolfrámiumtüskék meredtek,
Ha csak eltátotta kilóméteres vascsőrét,
A hidraulika zajától a lánchegységek megremegtek.
Hangja, mint egy tíz megawattos bádogcsőtörés,
A Földre oly erősen hatott.
Igazi titkos fegyverei azonban mégsem ezek voltak,
hanem a gyilkos vasrágó hernyóférgek, amelyeket
tonnaszámra a bombaterébe fúrtak.

Aki a Generátorral szembe mer szállni,
azzal a Gépmadár nem fog vaskarmos kézzel bánni.
Kiereszti gyilkos terhét roppant gyomrából,
és mindenki, ki él vagy halott, kapni fog a vashernyók zivatarából.
Belerágják magukat, emberbe és gépbe,
Emberből vérzombi lesz, a gépből meg a Generátor ebédje.
Minden ember eztán vérzombiként termeli a vért,
a fellázadt gépsarj pedig lett roncstelepi bezúzósegéd.
Így jár mindenki, aki a Generátor ellen fellázad,
Húzd meg magad, és talán megéred, amíg eljön a XXXI. század.



És egy kis elmélkedés:

================
Teregetek ciklus
================

Éppen teregetek. Csengetett a postás. Motoros postás, nem ám
biciklis és nem is kettőt. Egyet. Csengetett? Mylord. Most
megy a tévében. De nem nézem. Nézek ki az ablakon a fejemből,
látom ahogy teregetek. A ruhákat fújja az Északi boszorkány
szele. De hol van Dorothy-t alakító, tehetségtelen színésznő
csodálatos cipője? Lenézek. Nincs a lábamon. Ezt nem is
várhatom, nem is várom el. Kint a Madárijesztő égeti magát.
A napon. A Bádogember a bátorszívű Oroszlánnal küzd a
söröspincében. Budweiser természetesen. 239 fél liter.
Az Auchanben. De utálom a franciákat. Ciklámen kamionnal
szállítanak. Olyan színű a tolószékem is. Amin ülök
éppen. Csengős tolószék. Általában egyet csenget. Pont mint
a postás. Össze is szoktam keverni. Ezért néha nem megyek ki,
azt hiszem, a székem szórakozik velem. Ez érthető. Milyen
világ ez? Világtalan. Vak vezet ciklámen kamiont. Mi jogosítja
fel arra, hogy jogosítványt kapjon? Ha még csengő sincs rajta,
amivel csengetni tud, ha hozza a postát.

Teregetek. Alice futkározik körülöttem a fűben. Elgáncsolom.
Mivel cselgáncsozom. Már tíz éve. Volt. Amikor az utolsó
edzésre mentem. Saját lábamon. De most már nem. Egy nő
levett a lábamról: lánccal, fűrrel meg ésszel. Ésszel? Abból
nekem nincs sok. Mivel kevés van. De beérném kevéssel is,
ha lenne. Ha lenne árleszállítás a Metróban. Mint a múlt
hónapban. Csak akkor elfelejtettem venni. Mert pénzem sem
volt. A leárazottat megvenni. 7000-ről volt leárazva nyolc-
ezerre. Micsoda üzletpolitika. Nekem jó lenne akár a markomba
is nem kell mindjárt díszdobozba, vagy reklámszatyorba, ami
30 forint. És szakad. Az eső. Megáznak a ruhák. Megintcsak
bele a sárba. Nini, átjött a Sára, szomszéd Anna lánya.
Férje Matyi. Üres, mint a Bádogember. Fején ész helyett
sapka. Májer kalap. Leonardo ing. Haján kilós zselé. Tüskésre,
ahogy azt kell. Mint a sündisznó a Vukban. Amibe, a múltkor,
csak úgy minden politikától mentesen beleléptem. Vagy beléptem.
Mint anno a KISZ-bem Apó, már nem tudom mikor.

Kimostam a ruhákat és újra csak teregetek. Közben mélázgatok,
almázok, pálinkába való szilvát szedek, és közben az egyik
hülyeséget vezetem át a másikba, hátha jobb lesz.

Kezemben pirospozsgás, fényes alma. Külsőre ezt mutatja.
Beleharapok. Rohadt és férges. De nem dobom el, mert jobbat
úgy sem találok. Beletörődöm. Eszem, ami van.

Teregetek. Továbbra is.

Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::