A Hattyú gyerek akkor eszik, amikor akar. Felőlem fotoszintetizálhat is. Az nekem olcsóbb, neki meg divatos keszeg-segge lesz, meg szép zöld színe.
Pofákat viszont nem vághat. Ha a Hattyú Mama véleménye nem tetszik neki, akkor felém fintorog, hogy ''ez milyen hülye'', ha meg én a Hattyú Mama mellé állok, nem mellé, akkor én is hülye leszek. Pedig alapból jó cimbik vagyunk, és HM-t is nagyon szereti, de hát ő már olyan okos nagylány, hogy mindenről eltérő véleménye van, ami az objektív igazság is egyben. Aki ezt nem ismeri el az hülye, meg szemét, vagy mindkettő.
Elmondtam már neki százszor, amit végig is hallgat, sőt, egyet is ért vele: Ez egy család. Vagy valami ilyesmi. Nem demokrácia. Vannak kötelességek és lehetőségek. A kötelességeket meg kell tenni noszogatás nélkül, a lehetőségeket pedig azok teszik elénk, akik megküzdöttek értük: HM és NA. Ő választhat. De ő nem választani akar, hanem neki ez jár, meg az jár! Na, ez így nem járja...
Ugyanitt tartunk az étkezésnél is. Ő soha nem azt kéri, ami van. Azt egye meg a kutya. Ő nassolni akar inkább, mert az finom. Elmondtam neki, ez nem étterem. HM sokszor megkérdezi ugyan, mit szeretne enni és azt főzi, de nem mindig. A kishattyú tehát szabállyá tette: mivel néha kikérjük a véleményét, ezért most már csak ez számít. Ha ő bolognait akar enni, és az nincs, akkor nincs kaja! Hehe! A hűtőt kinyitom és nem jön ki belőle fény, úgy tele van pakolva... Egy megoldást látok, ami nem jár üvöltözéssel meg ilyesmivel. Üres lesz a hűtő. Csak az lesz benne, amit HM főzött, aztán lehet kényeskedni, meg nassolgatni... Meg pofákat vágni.
Válasz tömören: Ja, igaza van. Vágjon pofákat, nézzen minket hülyének, mert úgy véli, neki jogai vannak. Biztosan ez a normális. Holnaptól meg megkérem, hogy ossza be fizetésemet, és írja le a teendőmet!