Aktív témák

• #14 thesound addikt

  2022-02-05 23:43:17 #14

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  thesound

  addikt

  Tettem egy több mint 2 órás sétát az este/éjszaka. Nem bírom elviselni a légkört. Félek, összerezzenek. :(
  Mostanában egyre többet iszom. :( Eddig egyrészt egészségügyi okok miatt nem ittam sört (nem, nem a májam ittam el), másrészt nem tartom megoldásnak. Csakhogy értsétek, az utóbbi ~10 évben majdnem absztinens voltam, 1-1 pohár bort/pezsgőt megittam alkalomkor, de kb. ennyi. Előtte meg az átlagos fiatalok életét éltem. Tavaly nyáron felfedeztem újra a sört. Mostanában heti ~2 dobozzal megiszom. Szóval ezt jelenti az egyre többet iszom. Mihez képest ugye. Amiért eszembe jut, hogy -annak ellenére, hogy ezt a kraft forradalmat finomnak tartom (most a séta után egy Liquid Cocaine-t kortyolgatok)- valami más is ennek az oka.

  Az életem romokban. Kívülről nem látszik, de egy olyan életet élek jelenleg, amilyet nagyon nem akartam. Szépen belecsúsztam, félig-meddig észrevétlenül. Persze menetközben elhessegettem az intő jeleket, red flageket, mondván nem tökéletes az élet, senki nem az, én magam sem. Menet közben úgy látszott megoldottuk őket, de valójában nem. Utólag könnyű okosnak lenni, de sajnos az élet mindig bonyolultabb. Egyedül anyukám veszi észre (vagy ő ad neki hangot), hogy valami nagyon nincs rendben. Nem szeretem őt terhelni a gondjaimmal. Pár hete beszélgettem vele hosszabban, azt mondja, jobb, hogy most már tudja mi van az életemmel. Egy biztos, jó volt, vele egy igazit beszélgetni.

  Pici lányom lassan 1 éves lesz, imádnivaló, a koránál sokkal fejlettebb. A védőnő azt mondta, hogy nem is kell a következő "ellenőrzésre" menni, majd elég csak az azt követőre. Pedig a saját tempójában halad, tényleg semmit nem erőltetünk. Ha egy kívánságom lehet az élettől, akkor neki kívánok boldog(!) életet, mident megteszek ezért.

  Szóval a séta. Felét a közeli parkban, a másik felét a belvárosban tettem meg. Nagyon érdekes a kettő közötti kontraszt. A parkban szinte senki nem volt, a tó mellett aludtak a kacsák, én pedig egyre azon rágódtam, hogy hogyan jutotottam idáig. Mikor és hol csúszott el ez az egész. Reménytelenség, gúzsba kötöttség, nem látom az igazi kiutat.
  Míg a belvárosban sétáltak az emberek, a kis kocsmák/kajáldák előtt fiatalok dumáltak, dohányoztak, elszeparált csoportokban beszélgettek (több külföldi, mint magyar). A pici beülősökben emberek ettek, beszélgettek. Covid ide vagy oda, de jó volt látni, hogy van még élet. A hangulat, az éjszaka, a sülő étel illata, dohányfüst, parfüm, andalgó párok, az élet nagy dolagait egy pohár sör melett megbeszélő baráti társaságok, bulihelyet kereső ifjoncok, bőröndöt toló turisták, világító feliratok, kapualjból elinduló vagy hazaérkező emberek... egyből eszembe jutatták a 20-as éveimet. Remek volt, jó életem volt, átéltem ezeket az érzéseket és azonnal visszarepítettek nosztalgiázni.
  Akkor jó volt, most pokol. Néha úgy érzem, hogy a kettő között egy hajszál van, néha pedig úgy, hogy egy Mariana-árok.

  Egy ideje már, mint megdermedt szarvas remegek a fényszóró fényében, elugorjak vagy robogjon végig rajtam a vonat? Meg vagyok bénulva. A végső döntés a kezemben van, mindig is ott lesz. Legyen ennek így vagy úgy, de vége.

  Moby - 18

Aktív témák