A 9500 fő nem baromság. Katona ismerősöm mondta, aki belűlről látja. Az alakulatok száma önmagában semmit sem mond, egyik sincs 80%-nál jobban feltöltve. Éppen a tényleges harci állomány csökkent a legerősebben, a háttérintézményeké a kegkevésbé.
Alapvető probléma, hogy akik esetleg fel is szerelnek, nagyrészt 1-2 év után ott is hagyják, mert az ígért feltételek fele sem teljesül. Ráadásul a honvédségnél jelenleg létszámstop van! Tehát nem is fog nőni, miközben a teljes feltöltöttség nem éri el a 70%-ot sem (több forrásból megerősítve).
Ultram3jor: Persze, hogy ott a legtöbb a fegyveres bűnelkövetés. De ez egy abszolút érték, önmagában nem jelent semmit. Relatív viszont nagyon alacsony a fegyveres bűncselekmények száma. Ellenben Nagy-Britanniával, ahol köztudottan betiltották a polgári fegyverviselést. Na ott viszont emelkedik a fegyveres bűnözés évről-évre nem is kis mértékben. A tiltás bevezetése utáni évben több mint 15%-kal!
A jogosultság eldöntése érdekes kérdés. Minimum egészségügyi vizsgálat, ami a pszichológiai vizsgálatot is magába foglalná. És azért utánanéznék a múltjának sok szempontból. De a rendőrség mérlegelési jogkörét mindenképpen megvonnám.
[Szerkesztve]
Gyorskeresés
Legfrissebb anyagok
- Retro Retro Kocka Kuckó 2024
- Bemutató Spyra: nagynyomású, akkus, automata vízipuska
- Bemutató Route 66 Chicagotól Los Angelesig 2. rész
- Helyszíni riport Alfa Giulia Q-val a Balaton Park Circiut-en
- Bemutató A használt VGA piac kincsei - Július I
Általános témák
LOGOUT.hu témák
- [Re:] [btz:] Internet fejlesztés országosan!
- [Re:] [bb0t:] Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- [Re:] [ubyegon2:] Airfryer XL XXL forrólevegős sütő gyakorlati tanácsok, ötletek, receptek
- [Re:] Az S3 Graphics történelme III.
- [Re:] [antikomcsi:] Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- [Re:] [D1Rect:] Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- [Re:] [Algieba:] Aurora borealis
- [Re:] [Luck Dragon:] Asszociációs játék. :)
- [Re:] [Krisztianby:] Az ügyintézésnek mindig ilyennek kell lennie?
- [Re:] eBay-es kütyük kis pénzért
Szakmai témák
PROHARDVER! témák
Mobilarena témák
IT café témák
GAMEPOD.hu témák
Hozzászólások
#65675776
törölt tag
Mai Hardverapró hirdetések
prémium kategóriában
- AKCIÓ! Szépségápolás, Haj - és Szakállápolási márkás gépek - BOLTI ÁR FELÉÉRT!
- Bomba! HP EliteBook 1040 G7 x360 Érintős Hajtogatós Ultrabook Tab 14" -70% i7-10710U 16/256 FHD LTE
- BONTATLAN Új Iphone 15 és 15 Plus 128-512GB 1év APPLE garancia gyári független Deák AZONNAL Átvehető
- BONTATLAN Új Iphone 13 128-512GB 1év hivatalos Apple garancia gyári független Deák Azonnal Átvehető.
- ÚJ BONTATLAN Apple Watch Series 8 S8 41-45mm Azonnal Átvehető DEÁK TÉRNÉL 1 Év Apple Garanciával.