Kábé másfél éve írtam ezt a posztot, nem itt. De remekül passzol ezekhez a képekhez.
Alumínium öntésnél az alapvető probléma mindig az hogy a szerszám egyenletesen töltődjön fel olvadékkal, lehetőség szerint ne hűljön ki sehol idő előtt, mert akkor nem tölti ki rendesen a formát, valamint ne keletkezzenek sehol olyan zónák, ahol az olvadékban lévő gázok és egyéb szennyeződések fel tudnak halmozódni és porozitásokat, zárványokat létrehozni. Minél nagyobb fizikailag a szerszám, annál nehezebb ezt megoldani, annál érzékenyebb az öntvény minősége a technológiai paraméterek ingadozására. A következő probléma az ellenőrzés maga: az olyan alkatrészeket amik strukturális vagy egyéb szempontból kritikusak manapság 100%-ban CT vizsgálatnak vetik alá. Sajna ezeknek a gépeknek a mérete egyrészt korlátozott, másrészt ha lenne is ekkora akkor is nagyon hosszú ideig tartana a vizsgálat.
Minél nagyobb egy alkatrész, annál valószínűbb hogy hűlés közben deformálodik, vetemedik.
És végül minél nagyobb annál nehezebb megmunkálni, mert nagyon nagy gép kell hozzá, és a darabok mozgatása is problémás.
És ez csak a gyártás volt. Ott van még a karosszériamerevség, a sérülések következményei, javíthatóság, stb.
A nagyméretű öntött karosszéria csomópontok és strukturális elemek használata nem új dolog, ennyire messzire viszont valóban nem ment senki, de nem azért mert nem jutott eszébe, hanem azért mert az előnyök és hátrányok valamint az elérendő célok mérlegelése után más megoldást választott.
Persze a Tesla lépése elhozhat egy technológiai fejlesztési hullámot ezen a területen, és egyre több helyen fogunk ilyet látni.
Igazából az alumíniumöntészet van már vagy száz éves történet, nyomásos öntés is van már tömegesen legalább ötven éve, de lehet hogy régebben. Ezen a területen nagyon alapos tudományos kutatás folyt és folyik ma is, csodákra nem lehet számítani. Gyakorlatilag mindenféle ötvözetet kipróbáltak és részletesen leírtak már, gyökeresen új dolgokat nem lehet itt feltalálni.
Az ötvözeteknek alapvetően 3 fő tulajdonsága van: az önthetőség, a mechanikai szilárdság, és a megmunkálhatóság. Sajna általában az egyik paraméter javulása egy másik vagy akár a két másik romlását eredményezi, csodák nincsenek. A nagy hátránya még ezeknek a nagyméretű darabokban hogy baromi drágák hozzá a szerszámok és nagyon rugalmatlanná teszi a gyártást. Egy ilyen szerszám (nem a gép az Idrától) alsó hangon másfél millió euró, de lehet hogy több. Lehet hogy kivált mondjuk 20 másik lemezalakító szerszámot, de azok sokkal olcsóbbak és egyszerűbbek. Nyilván kell tartalék szerszám is. Ha jön egy változás, akkor a szerszámok komplexitása és fizikai nagysága miatt nagyon drága és lassú lesz a bevezetés. Márpedig változás folyamatosan van.
A legnagyobb kockázat szerintem az hogy a működési paraméterek nagyon szűk tartományban lesznek csak stabilak. Olvadék hőmérséklet, szerszám hőmérséklet, befecskendezési nyomás, ezeknek mindig egy szűk tartományban kell mozogniuk, mert ha elmászik bármelyik, esetleg kombinálódik egy ötvözet-ingadozással akkor máris jönnek a hibák. Zárványok, repedések. Kőkemény technológiai fegyelem kell hozzá hogy ez ne történjen meg, és az nem a Tesla erőssége. Lehet nem az elején jön, hanem mondjuk a második évben, amikor már kopottak a gépek, a szerszámok, koszolodik a környezet, stb. Na ekkor fordulhat elő hogy akár tömegesen is rejtett hibákkal gyártsanak, amiknek messze menő következményei lehetnek. És itt máris felvetődik a kérdés hogy nem lett volna-e jobb a hagyományos technológiát jobban megtanulni és kioptimalizálni.
[ Szerkesztve ]
Pazarol a világ, én meg segítek neki.
