Véletlen akadtam rá erre a videóra, de egyszerűen valami ferge...várd ki...teges
Star Wars fanoknak kötelező!

A videó elérhető: ITT

Luke arckifejezése mindent visz

A napokban ügyködtem kicsit és született egy új mashupom, természetesen ennek nyomot kell hagyni a blogban is, tehát itt is vagyok

Dj.Sobolev & Sidney Samson - Get the Fuck Shut the Riverside (Dj.Beat Mashup)

Letöltési link a youtube-on.

A mashup Acid Pro 7-el készült. Nem hibátlan, de szerintem egész vállalható lett.

A hétvégén akadtunk rá erre a számra a bulira való ráhangolódás közben, aztán gyorsan függők lettünk Persze nem a zene miatt. Bár úgy 10 megnézés után az is elkezd tetszeni, végül pedig azon kapod magad, hogy egyfolytában dúdolod.

Dan Balan - Chica Bomb

Hát ez se egy hétköznapi dolog. Hajóbusz. Vagy buszhajó?

[link]

Azt hiszem kijelenthetem, hogy van már egy kis rálátásom a klubok, bulik, diszkózás világára, azonban amiket alább leírok, azok kivételesen nem a diszkós pult mögötti eseményekről szólnak.

Gondolom mindenki volt már életében legalább egyszer valamilyen nagyobb buliban, esetleg ismertebb szórakozóhelyen. Valószínűleg mindenkinek van tapasztalata, véleménye a dologról. Én most mégis megpróbálom megfogalmazni néhány pontban, hogy mik azok az elengedhetetlen dolgok, amik nélkül nem buli egy buli

Kéretik nem komolyan venni, poén, kifigurázás.

1. Természetesen kellenek csajok, nők, lányok, nőnemű egyedek

Hogyan tudhatod meg, hogy hol vannak a klub legjobb/jó/kicsit is csinos és kívánatos egyedei? Pipiskedj kicsit, ha alacsony termetű vagy akkor rácsesztél, de esetleg opcionálisan felülhetsz barátod nyakába, csak ezek után nem biztos, hogy sikered lesz a nőknél. Ha valamelyik megoldást sikeresen alkalmaztad, akkor nézz körül jó alaposan. Keress egy nagy csapat, idétlenül táncoló, bevágódni próbáló, lehetőleg izompólóban feszítő srácot, ezen egyedek nagy valószínűséggel kört formáznak a táncparketten, a kör közepén pedig ott lesznek azok a bizonyos jó nők, akiket keresel. Több ilyen képződmény is előfordulhat, némely esetben megtörhet a kör formája.

Hihetetlenül jól nyomja a srác, csak ámultam a videón.
Közzé is teszem, hogy mások is táthassák egy kicsit a szájukat.

Itt is van: [link]

A napokban megláttam, hogy az IT.Café nyereményjátékot indított a Linux és a szabad szoftverek témakörében, úgy voltam vele miért ne próbáljak szerencsét, ha már Debiannal dolgozom nap mint nap.

A helyes válaszok megtekintése után úgy tűnt elhibáztam egy kérdést, de a szerencse végül mégis rám mosolygott, mivel az általam bejelölt választ is helyesnek ítélték egy rövid tanácskozás után. Örültem mint majom a farkának, bekerültem a kalapba 60 fórumtársammal együtt. Gyorsan le is fényképeztem az ablakot, hogy megörökítsem magamnak és legyen mivel büszkélkednem a jövőben, de mire frissítettem egyet már a következő kép fogadott:

Az írás közben ezt hallgattam: [link]

Ősz

Ő meg én sosem voltunk jóban. Régre nyúlik vissza ez a dolog, nem is tudom már hol kezdődött. Mára már viszont teljesen belém égett, hogy az ősz számomra mindig csak rosszat hozhat. Elmúlást, fájdalmat, magányt. Pedig az eszem tudja, hogy kár ezért az évszakot okolni, ő nem tehet semmiről. Ráadásul pont én vagyok az, aki mindig bőszen hangoztatja, hogy mindenben meg kell tudni látni a szépet. Az őszben is. Ilyenkor viszont mégsem megy olyan könnyedén, mint szeretném.

Ha visszatekintek az utóbbi 4-5 évemre mindig ugyanazt látom. Amint véget ér a nyár és elkezdődik az ősz, az életem egy szép és fontos szakasza is tovatűnik vele. Tegnap döbbentem rá erre, ahogy hallgattam az esőcseppek kopogását a tetőn álomra várva. Így volt ez idén is, azelőtt is meg azelőtt is. Nem csoda hát, hogyha ezentúl fenntartásokkal tudok csak tekinteni erre az évszakra. Persze biztos lesz majd másképp is. Egyszer megtörik tán az "átok".
Az ilyen borongós, merengős napokon mégis kicsit magamba nézek és néha megijedek attól a változástól, ami végbemegy bennem és a körülöttem levő világban. Úgy érzem ahogy telnek az évek lassan, de biztosan elveszítek magamból valamit, amit nagyon szerettem és amiért talán mások is szerettek. Nem tudom még, hogy a múló évek vagy a leküzdendő akadályok miatt történik-e mindez. Talán a felnőttkor átka. Nem tudom. Amikor még gyerek voltam megfogadtam, hogy sosem növök fel teljesen. Már akkor is láttam, hogy a felnőttek világa milyen bonyolult, nehéz és küzdelmes. Én úgy döntöttem, hogy a lelkemben belül valahol mindig gyerek maradok és sosem fogom hagyni, hogy kikezdjen a világ. De mára már nem tudom. Más lettem. Néha már én sem tudom igazán milyen vagyok. Azt tudom milyen voltam. Azt is, hogy milyen szeretnék lenni. De hogy most milyen is vagyok azt nem látom igazán. Mostanra kiütéssel győzött az eszem a szívem felett és már-már csalónak és hazugnak érzem magam emiatt. Én, aki mindig azt hangoztatta, hogy hallgass a szívedre, én, akit sosem érdekelt, ha a világ is van ellene, akinek nem számított, hogy értelmetlen és felesleges harc az egész. Ma már ez nem így van. Meghallgatom mit súg ugyan, de legtöbbször csak legyintek egyet és megyek tovább. Képtelen vagyok úgy küzdeni, mint régen és ez nagyon hiányzik. Akkor is tudtam, hogy felesleges, mégis megpróbáltam, mert elég volt az a pár pillanatnyi öröm és boldogság, amit közben elérhettem vele. Ma már nem elég. Lehet így a jobb, megvédem magam a csalódásokból érkező fájdalmaktól, mégis úgy érzem, hogy ez nem én vagyok. Olyan dolgokat teszek és mondok, amik nem illenek hozzám. A gond az, hogy a legtöbb bennem kavargó gondolatot le sem tudom írni úgy, hogy az bármiféle értelmet nyerjen mások és magam számára. Furcsa dolgok ezek...

Szintén kommentár nélküli bejegyzés, tessék megnézni a videót: [link]

Az életemben a családom az egyetlen biztos pont, amelyre mindig és mindenkor számíthattam, akik sosem hagytak egyedül és akik mellett bármikor menedéket találtam. Sokan és sokszor hagytak már el, sok embert veszítettem el vagy így vagy úgy, de a családom volt az egyetlen sziklaszilárd pont, ami időtlenül állandónak és rendíthetetlennek tűnt. El sem tudnám mondani mekkora hálával tartozom nekik ezért és talán viszonozni sem fogom tudni soha. S bár néha az érzéseim kimutatásával is gondban vagyok, de remélem tudják mennyire szeretem őket. Édesanyám, édesapám, nővérem és nagyszüleimet. Nem is tudom mi lenne velem nélkülük.

A minap régi fényképeket nézegettem és rábukkantam néhány 2006-ban készült fotóra. Rögtön tudtam mit ünnepeltünk és eszembe juttatta az akkori érzéseimet. Szinte visszarepültem az időben és újra átéltem azokat a boldog perceket. Ez lesz a következő történet a virtuális emléktáramban.

2006 októbere. Sürgött-forgott a ház, minden szobában készülődött valaki, csapódó ajtók és léptek zaja, csörgés, mozgás, hangos nevetés az alsó szinten. Nem véletlen, hiszen fontos és különleges nap volt. Nagyszüleim hatvanadik házassági évfordulója. Még belegondolni is sok. Hatvan év. Mai fejjel már olyan elérhetetlennek és lehetetlennek tűnik. Ismerve őket pedig még irreálisabbnak hat, tudván azt a tényt, hogy az addigi életem során még sosem hallottam őket veszekedni, sem vitatkozni. Mindig boldogok voltak. Mindig szeretetben éltek. Most pedig a hatvan közös év elteltével elérkezett az ünneplés ideje! Hivatalos volt hozzájuk az egész család egy közös ebédre, ezért hát a nagy készülődés. Szüleim gyorsan végeztek, így hát előre mentek hogy segítsenek az előkészületekben. Csak mi fiatalok maradtunk a lakásban. Teo, Anita, Csabi és én. A két pár. Amíg Anita a haját szárítgatta (és Csabi sürgetését hallgatta) én elfoglaltam a fürdőszobát. Nagyon ki akartam csípni magam, hisz fontos alkalomról volt szó, na meg ott volt a szerelmem is, akinek bizony nem árt imponálni. Egy jó órát töltöttem benn, énekelgetve a rádióból szóló muzsikákat, míg végül kezdett kialakulni az összkép. Még ébredéskor megbeszéltük párommal, hogy nem fogjuk látni egymást, csak mikor mind a ketten elkészültünk, szóval nagyon izgatott (és boldog) voltam mikor felkiáltottam az emeletre, hogy indulásra kész vagyok, lenn találkozunk. Sose felejtem el a pillanatot, ahogy megpillantottam őt a lépcsőfordulóban. Mintha valami angyal vagy hercegnő lépett volna ki egy meséből, annyira szép volt. A szívem szó szerint majd kiugrott a mellkasomból. Kocsiba ültünk és néhány perc múlva már meg is érkeztünk a falu végi kis utcába. A család autóitól szinte el sem lehetett férni, de én örültem ennek. Szerettem, ha együtt van mindenki.