Egy aprócska történetecske.
Nos, ma úgy döntöttem, hogy gulyásleves lesz a vacsora. Már fől, csak arra kell figyelnem, hogy mikor lesz kész. A poén nem is itt van.
Szóval megvettem a tálcázott husit, krumpli volt itthon, az nem kellett. Viszont mi kell még?
Hagyma. Bár van itthon az is, kinéztem egyet a választékból, amely megnyerte tetszésemet. Szakítottam egy nejlonzacskót, beleraktam kiválasztottamat, a zacsi száját elkötöttem.
Sárgarépa. Hú, de szép vagy, gyere, de egyedül. Újabb zacsi, újabb csomó.
Fehérrépa. Zacsi, csomó, veled is nagyobb lesz az örömöm. Csak te kellesz, a többi marad.
Zöldpaprika. Azannya, de drága vagy, de kellesz. Egyetlen darab zacsiba, csomó, kosárba vele.
Paradicsom. Spanyol szemét. Viszolyogva kiszedtem egyet, aztán zacsi, csomót rá.
Irány a pénztár. A két paradicsomlén hamar túl voltunk, csippant a lézeres izé. Utána jött a tortúra. Minden izét külön mért a hölgy, én pedig mosolyogva közöltem vele, hogy azért aprózom el a feladatot, mert minél több időt szeretnék eltölteni a közelségében. Hálás mosollyal nyugtázta szavaimat, aztán dolga végeztével közölte, hogy mennyit kell fizetnem.
Szomorúan néztem rá, és valami olyasmit mondtam, hogy azt hittem, irántam való szimpátiából tevékenykedett, és nagyon nem esik jól, amit mond. Ja, persze, mi férfiak kiszolgáltatottak vagyunk, csak a pénzünk számít...
Nem találok más szót rá, kacagott a hölgy, és még a szemüvegét is levette, hogy felitassa vidámsága könnyeit.
Szép percek voltak.
Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)