Hirdetés

2024. május 9., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Fórumok  »  Kultúra, művészet, média  »  Gitáros topic (kiemelt téma)

Téma összefoglaló

Téma összefoglaló

  • Utoljára frissítve: 2023-12-13 06:43:03

LOGOUT.hu

Gitáros topic ♪♫ eddig összegyűjtött tapasztalataink itt.
(gitár-, erősítő-, effekt- és húrválasztásról, hangkártyákról)

Összefoglaló kinyitása ▼

Hozzászólások

(#45201) Goose-T válasza Goose-T (#45196) üzenetére


Goose-T
veterán

A vártnál is sokkal jobb az új keverő. Már ahogy az első hangokat megszólaltattuk rajta, észrevettük, hogy sokkal tisztábban, érthetőbben szól minden. Úgy látszik, hogy az analóg keverőben ahogy végigmegy a sok dróton, tekerőn meg tolattyún a hang, nagyon lebutul a végére. Itt csak átmegy egy előfokon, és onnan már rögtön az A/D konverterbe megy, nem romlik tovább a hang. Nagyon sokat számít. Sokkal-sokkal érthetőbben szólt minden, és érdekes módon az éneket is hangosabbra tudtuk venni, mégsem gerjedt egyáltalán. Az is feltűnt, hogy eddig mindig tökre lefáradtam agyilag a próba végére, de most nem, mert sokkal jobban hallottam és értettem amit játszok, játszunk, nem kellett annyira koncentrálni.

Rockbandám: https://fb.me/scharlotterhodes *** Gitárelektronikai műhelyem: https://www.fb.me/goosetgitar

(#45202) Goose-T válasza Goose-T (#45201) üzenetére


Goose-T
veterán

Itt egy kis hanganyag ének nélkül az új számunkból, amit ma vettünk fel a próbán az új keverővel. Minimális utómunkát végeztem csak rajta.

Rockbandám: https://fb.me/scharlotterhodes *** Gitárelektronikai műhelyem: https://www.fb.me/goosetgitar

(#45203) kukulec válasza Goose-T (#45202) üzenetére


kukulec
őstag

Semmit nem értek a keverőkhöz, a hifihez igen. Tök jó, de a dob picit hangos.

Luxman L-507ux II, Primare i22, Yamaha A-S801 // Pro-Ject Dac Box S2, SMSL SU-9 PRO // Elac Vela 408, Elac FS 147, Q Acoustics 3030i

(#45204) Goose-T válasza kukulec (#45203) üzenetére


Goose-T
veterán

Rosszat linkeltem, ez még a nyári házistúdiós felvételünk, és eléggé félkész. Ez a mostani próbatermi felvétel.

[ Szerkesztve ]

Rockbandám: https://fb.me/scharlotterhodes *** Gitárelektronikai műhelyem: https://www.fb.me/goosetgitar

(#45205) beteg válasza Goose-T (#45204) üzenetére


beteg
őstag

:Y KJÓ! Grat!

Csak futni kell!

(#45206) Eastman válasza gaborbol (#45194) üzenetére


Eastman
őstag

A JustinGuitar miért nem jó, ha folyékony az angolod? Szinte mindenki azt ajánlja.

...amire rámondod, hogy hát Fender, ami egy csomo kerdest felvet,amire nincs ki valaszoljon. :) (?)

üdv.

[ Szerkesztve ]

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

(#45207) FockeWulf válasza Eastman (#45206) üzenetére


FockeWulf
tag

Az még akkor is jó ha minimàlis az angolod, teljesen jól érthető, de mellette tömérdek videó van yutubon, lehet válogatni. Kinézel egy dalt ami tetszik,és nagy esélyel válogathatsz az oktató videók közt.

(#45208) Eastman válasza FockeWulf (#45207) üzenetére


Eastman
őstag

Én tudom. ;)

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

(#45209) gaborbol válasza Eastman (#45206) üzenetére


gaborbol
őstag

Justine gitarral kezdtem az elofizeteses verzioval, nem jott be csak ugy mint az alap Yamaha pacifica.
Aztan par honapig probaltam egy masik online verziot, meg sima akusztikus gitart, picit jobb volt, vegul "megallapotam" a klasszikus gitarnal es Fender Play-nel.

Igazabol egyikkel sincs gond , csak az elejen minden neheznek tunik , meg minden terhelo. Most mar sokmindent mashogy latok, de nem akarom, hogy Fender Play legyen a harmadik dolog amit abbahagyok, csak hogy valamit megint elorol kezdjek.
Most hogy lesz tanar, az elet egyszerubb lesz. Igazabol turelmetlen vagyok, elegge onfeju is, a sajat donteseimnek koszonhetoen eleg sokaig eljutottam az eletmas teruletein, itt azert sikerult megrazni a pofonfat parszor :)

Gyakorlatiag az olyan egyszeru kerdesktol kezdve elbizonytalanodtam neha, hogy pl hogy fogd a pengetot, amit szivem szerint alapbol nem is hasznalnek. De aztan tobb Youtube video, Justin gitar stb " a kezdok 90% kihullik azok kozul akik nem hajlandoak penzgetot hasznalni. OK
Kozpes kemenysegut kell minden kezdonek hasznalni! Justin gitar, a legvekonyabbat vedd.

A klasszikus gitar, sokkal jobban bejott a szeles nyak miatt es a muanyag hur miatt, amivel sokkal hamarabb sikerult elvezheto hangzast eloallitani mint barmi massal. Nade az 52mm-es nyak gyakorlatilag nem letezik se eletromosba se fem hurosba 97%-ba.Nem akarok klasszikus muveket jatszani , tehat ha a vilag 43mm-es nyakat gyart akkor erdemes a szeles nyakat elengedni es atszoktatnom magam ra.
Most itt tartunk.A munkamban haromfele keppen elo tudok allni barmifele problemara, itt meg olyan alap dolgokon tudok rugozni, hogy milyen kezdo erositot vagyek ?

2021-ben informatikus reven nem ertem meg ,hogy miert nem lehet egy alap erositobe BT, vagy wifi a backing track nek, vagy hasznalni mint egy vezetek nelkuli hangszoro, fejhallgato kimenet akar meg vezetek nelkuli, miert nem lehet a hangerot levagni pl 1 W-ra, legyen benne egy pedal beepitve es interface kent lehessen hasznalni. Ezt kb 2-3 darabbol lehetne osszegyurni.

Nagyon neztem a boss katana KMII-t vegul egy fender junior go lett, ami szinte mindent tud, kiveve a hangero levagast, legszivesebben visszavinnem es elhoznek valami mast :DDD

Szoval ez kegyetlen ,na. Kedvencem Rick Beato egy idosebb arc, amikor o tanult akkor internet sem volt, bakelitet lemezt porgetett es a gitaron addig proballkozott amig meg nem talalta az adott hangot, es igy tanult meg. Nekem egy gombnyomasra eloall minden a telefonon, es igy is picsogok.

[ Szerkesztve ]

(#45210) Alexios válasza gaborbol (#45209) üzenetére


Alexios
veterán

Igazabol egyikkel sincs gond , csak az elejen minden neheznek tunik , meg minden terhelo.

Szerintem igazábból ez a probléma :) Lehet keresni a könnyebb utat, és néha értelme is van, de ha elektromoson fogsz játszani, akkor ígyis úgyis meg kell szokjad a fém húrokat pl. Az elején én is ezt csináltam, kerestem az újabb dolgokat, mi az amitől jobban fog menni, hátha az új erősítőtől jobban szólok, hátha ha ezt vagy azt lecserélem, stb, de végső soron igazából úgyis csak az fog számítani ha kitartóan gyakorolsz, nem nagyon vannak shortcutok.

Én amúgy jártam tanárhoz évekig, számomra kevésbé az volt a fontos benne, hogy megmondja hogy fogjam a pengetőt, hanem hogy hétről hétre rávegyem magam hogy gyakoroljak. De ha ez megvan szerintem justin majdnem ugyanolyan jó tud lenni, nem is kell a fizetős része, simán a weboldalán követheted(szerintem igazából még jobb is a weboldala mint az appja).

[ Szerkesztve ]

(#45211) beteg válasza gaborbol (#45209) üzenetére


beteg
őstag

Uh.
A puha pengető miért jó?
Tényleg naivan kérdezem. Azzal gyotsabban lehet játszani?
Én utálom. Utálom a szar hangját, ahogy pattog. Csak keménnyel játszom. Ez hátrány a fejlődés szempontjából?

Csak futni kell!

(#45212) benedekco válasza gaborbol (#45209) üzenetére


benedekco
addikt

Gityótanárom azt mondta, hogy szóló gitározáshoz kezdőként is válasszak valami vastag keményet. Pl a krokodilt a dunloptól. Abból lett a JB. Baromi sokat számított, hogy eldobtam a puha szarokat. Sokkal pontosabb lettem tőle. A hangon is változtatott rendesen.

re: beteg
Én puhát használok ritmusra és keményet szólóra. Klasszikusra meg szintén puhábbat.
De most találtam a melóban a kukában egy ilyen Dava pengetőt. Nagyon érdekes, hogy puha de közben kemény.

[ Szerkesztve ]

Mos mé, hánem? De! Vagy nem...

(#45213) beteg válasza benedekco (#45212) üzenetére


beteg
őstag

Köszi! Kipróbálom. A pöttyök csak minták rajta, vagy kidomborodnak?
Alul az éle kemenyebb?

Csak futni kell!

(#45214) Carlos Padre válasza benedekco (#45212) üzenetére


Carlos Padre
veterán

En is kaptam egy olyat, hamar ment a kukaba. Ugy latszik igy mennek ezek korbe :D

Genyó vagyok, ha hülye vagy megmondom.

(#45215) Moleman válasza benedekco (#45212) üzenetére


Moleman
addikt

+1, ritmusra én is vékony 0.60-ast használok (narancs Tortex), szólóra/riffekre 1-1.5 mm Tortex/Ultex vagy Fender Heavy.
Régebben próbáltam a Gravity-t is, de 1.5-2 mm akril nekem már túl kemény volt hosszú távon.

(#45216) Goose-T válasza benedekco (#45212) üzenetére


Goose-T
veterán

Én csak akkordozásra szoktam használni puha pengetőt, bármilyen metálra vastag, kemény, hegyes pengető való. Jobban szól, pontosabb, lehet füttyögtetni. Veszel egy ilyen ötvenes csomagot, és el vagy látva egy életre pengetővel. :D Vagy Jim Dunlop Jazz III, régen azzal toltam.

Van egy barátom, ő még keményebben tolja, Jim Dunlop Big Stubby 3mm-essel. Nem is az a zúzós fajta, inkább rockandrollos/bluesos arc.

[ Szerkesztve ]

Rockbandám: https://fb.me/scharlotterhodes *** Gitárelektronikai műhelyem: https://www.fb.me/goosetgitar

(#45217) Neuler


Neuler
csendes tag

Sziasztok. Meglehetősen régóta nem jelentkeztem, hasonlóan régóta nem gitároztam aktívabban de most, hogy újra a kezembe kerül alkalmanként elgondolkodtam azon, hogy a régóta fontolgatott váltást megejtem. Amim van az egy SX seg1-std, kezdésnek megfelelt de a termoló felesleges rajta teljesen, egy fél kategóriával feljebb lépnék.

Ami szempont nekem az, hogy fix húrlábas legyen, lehetőleg testen átmenő, 22 bund elég (24 is lehet persze, a lényeg, hogy lényegtelen :D ). Hangszedői legyenek elfogadhatóak, a nyaka kényelmesen, jól játszható. Cél a metál, rock elsősorban, emellett pedig másodsorban "bármi". Tudjon azért tisztán is megszólalni.

Ami eddig képbe került:
- Cort Kx300 - Ezen tetszik, hogy EMG 77 van.
- Ibanez S521-MOL
- Jackson JS32Q
- SGR Banshee-6
- Ibanez RGA42FM
- Dean Custom 350 GN

A keret az a "kerekítve legyen 100k".
Les Paul forma is tetszik, azokat ugyanakkor kevéssé néztem.

Nem tudom volt-e ajánlott vagy nem ajánlott ebben a sávban nemrég.

Másik kérdés:
Nem tudom valaki emlékszik-e még rá. Ki tudja mikor elindítottam egy soundcloud gitáros topic "játékot". Él még az a csoport vagy elhalt? (Ha senkinek sem rémlik akkor ez utóbbi lesz a szitu.)

(#45218) FockeWulf


FockeWulf
tag

Amúgy ez a ritmusozásra/akkordozásra puhábbat, vékonyabbat, szólózásra meg vastagabb dolgot hogy kell érteni? Adott dal közben szokás cserélgetni a pengetőket?

(#45219) Moleman válasza FockeWulf (#45218) üzenetére


Moleman
addikt

Ha van rá időd, akkor akár igen. Régen volt egy számunk, aminek az első pár perce fingerpicking volt, aztán a zúzás elé direkt betettünk egy rövid dobszólót, hogy legyen időm felkapni a pengetőt. :D

(#45220) Goose-T válasza Neuler (#45217) üzenetére


Goose-T
veterán

Mi a bajod az SX-szel? A tremolót ki lehet ékelni, a nyak pedig ha nem csavarodott, akkor be lehet rajta állítani alacsony húrnyomást. Maximum egy bundsíkolást kell elvégezni rajta, ha nagyon összevissza állnak. Ilyen még a 100 ezres hangszerekkel is előfordul, én most síkoltam a Jackson JS32-met, pedig alig volt még használva. Az Ibanez RG421-emnek is elkel lassan egy síkolás. A floyd babákat ki lehet cserélni, ha standard magasságú, Alin kb. 15 ezer forint egy készlet CNC-zett acél baba. A pickupokat is ki lehet cserélni, 10-15 ezerből már nagyon jók vannak abból is Alin (nem darabja, hanem szett).

Szerk.: ha nem floydos, akkor még olcsóbban kicserélhetőek a babák, sokat dob a hangzáson, ha spiáter helyett acélon vagy sárgarézen fekszenek fel a húrok.

Ha mégis eladnád az SX-et, szerintem 30-40 ezernél többet nemigen kapsz érte. Ibanez RGA42FM-et vagy Jackson JS32TQ-t (a JS32Q az floydos) tudom ajánlani, nagyon kényelmes a nyakuk. Könnyű gitár mindkettő. Nekem a Cort X/KX sorozatú gityók nyaka sosem jött be (volt pedig már pár a kezemben), a G sorozat sokkal kényelmesebb, de cserébe az nem annyira metálos.

Ha nincs lehetőséged kipróbálni, akkor inkább az Ibanez RGA42FM-et vedd, mert a Jackson trükközik a nyakprofilokkal. Van nekem egy JS32-m, egy barátom vett egy totál ugyanolyat, mert nagyon megtetszett neki a nyaka. Csak az évjárata volt újabb, és már vastagabb volt a nyaka 2mm-rel. Így nem is volt annyira kényelmes neki, mint az enyém, úgyhogy el is adta.

A Jackson mellett viszont az szól, hogy a gyári pickupjai vastagabban szólnak, az Ibanez gyári Quantum pickupjai nagyon csirkék. Az enyémből ki is hajintottam, totál erőtlen a hangjuk. A nyakakkal bár trükköznek, viszont a JS32-kben grafitos megerősítésű nyakat használnak, sokkal stabilabb az Ibanezénél. Az Ibanezem nyaka, hát, elég mozgékony, a hőmérsékletváltozásokat nehezen viseli. :D

Deannel és SGR-rel nincs tapasztalatom. Az SGR olyan a Schecternek, mint mondjuk a Gio termékvonal az Ibaneznek.

[ Szerkesztve ]

Rockbandám: https://fb.me/scharlotterhodes *** Gitárelektronikai műhelyem: https://www.fb.me/goosetgitar

(#45221) Neuler válasza Goose-T (#45220) üzenetére


Neuler
csendes tag

A nyakat, húrmagasságot állítottam rajta, az már egészen elfogadható ugyanakkor í hídnak csak hátrányát érzem, a kiékelést néztem régebben mint opció de elvetettem.
Az elektronikájával sem vagyok megelégedve, ha nem is sokkal de valamivel jobbat azért el tudnék viselni. A potik, kapcsolók helye sem annyira előnyös nekem. Szóval nem használhatatlan de van annyi számomra gyenge pontja (ami valószínűleg a legtöbb olcsó tremolós gitárnak is van), hogy erősen gondolkódóba essek.
Alis linkeket megköszönöm, hogy mi az ami bevált. Nem hiszem, hogy alakítanék már ezen, inkább nézek új irányba de sosem lehet tudni... :D
(Sajnos floydos...)
Eladni lehet eladom, lehet nem, az nem kimondottan szempont, hogy mennyit kapok érte.
Jacksonnál természetesen szintén a testen átmenőt néztem. Jó jel, hogy a hangszedő ok, a nyak meg élőben tapizós lesz akkor.
Ibanez is nagyon tetszetős csak a hangszedők... nem cserélném kimondottan a komponeneseket ha nem romlott el szóval egy harckész megoldás lenne a fő szempont.

(#45222) Neuler válasza Neuler (#45221) üzenetére


Neuler
csendes tag

Jajj és egy fontos elem kimaradt a listából: Yamaha Pacifica 311H ... :D

(#45223) FockeWulf válasza Moleman (#45219) üzenetére


FockeWulf
tag

Olyan esetben nem a tenyérben szokták tartani a pengetőt, és mikor már nem ujjakkal bontasz akkor az ujjaid közé csúsztatod? Nem tudom mi a technika neve..már ha van neve :) de valami ilyesmi rémlik...

(#45224) espista


espista
senior tag

Csak a Telecaster! :-)

Romani ite domum!

(#45225) Moleman válasza FockeWulf (#45223) üzenetére


Moleman
addikt

De igen, de ahhoz én béna vagyok. :DDD

(#45226) kemotox válasza Neuler (#45217) üzenetére


kemotox
addikt

Elhalt, rövid életű volt

(#45227) Goose-T válasza Neuler (#45222) üzenetére


Goose-T
veterán

Volt már olyan is a kezemben, nem egy különösebben metálos gitár. A nyaki P90 totál nem, a bridge humbucker is inkább PAF jellegű, kisjelű, rockandrollozós-bluesozós pickup.

Rockbandám: https://fb.me/scharlotterhodes *** Gitárelektronikai műhelyem: https://www.fb.me/goosetgitar

(#45228) bigrob válasza Neuler (#45217) üzenetére


bigrob
őstag

SGR-en kívül bármelyiket venném.

GSFanaticon körbenéznék a használt piacon.

Soundcloudos játék nekem még megvan. :DDD

Nincs életlen fúrószár csak gyenge előtolás!

(#45229) nap válasza Neuler (#45217) üzenetére


nap
addikt

Én ezt venném... ;)

browser.tabs.insertRelatedAfterCurrent;false | wing32.dll -> Windows\SysWOW64 | január, február, itt a nyár...

(#45230) arnyekxxx válasza nap (#45229) üzenetére


arnyekxxx
veterán

+1
végre egy formás gitár:)

(#45231) arnyekxxx


arnyekxxx
veterán

Péntek és szombat este Szegeden miniklubfesztivál ha valaki depresszióba esve akarná végigugrálni az éjszakát csörömpölős zenére

(#45232) V.Stryker


V.Stryker
nagyúr

Sziasztok,

A kislányom kitalálta, hogy gitározni szeretne. Vennék neki egy elsőre nem túl drága akusztikus gitárt, de a méret homályos terület számomra. A gyerek 9 éves és 136 cm magas, kislány. Mekkora akusztikus gitár kellene neki?

És még balkezes is.

Organic Maps - ingyenes, offline navi iOS-re és Androidra.

(#45233) V.Stryker válasza V.Stryker (#45232) üzenetére


V.Stryker
nagyúr

Közben nézegettem és úgy látom, hogy 3/4-es kéne neki, de közben meg balkezes. És a kettőt együtt nem nagyon látom. :U

Viszont... valami olyasmire gondoltam, hogy nejlon húrosból meg vehetnénk 3/4-es méretet és balkézre húroznánk fel. :U

Organic Maps - ingyenes, offline navi iOS-re és Androidra.

(#45234) consono válasza V.Stryker (#45233) üzenetére


consono
nagyúr

Hát, ha még sosem gitározott, akár megpróbálhatja a jobbos húrozást is :) Akár rendes, akár balos tartással (egyik cimborám így tolja évtizedek óta). Hosszú távon szerintem jobban járna vele...

"In God we trust. All others must bring data"

(#45235) V.Stryker válasza consono (#45234) üzenetére


V.Stryker
nagyúr

Amúgy a nejlon húros gitár tényleg kétkezes, csak húrozás függvénye?

Organic Maps - ingyenes, offline navi iOS-re és Androidra.

(#45236) consono válasza V.Stryker (#45235) üzenetére


consono
nagyúr

Szerintem minden akusztikus gitár kétkezes, ami szimmetrikus :)

"In God we trust. All others must bring data"

(#45237) Carlos Padre válasza V.Stryker (#45235) üzenetére


Carlos Padre
veterán

Ha nincs cut out akkor csak hurozas fuggvenye.

Genyó vagyok, ha hülye vagy megmondom.

(#45238) V.Stryker válasza Carlos Padre (#45237) üzenetére


V.Stryker
nagyúr

Akoor a köv kérdés, hogy kezdőnek fém vahy nejlon húrost?

Organic Maps - ingyenes, offline navi iOS-re és Androidra.

(#45239) benedekco válasza V.Stryker (#45235) üzenetére


benedekco
addikt

Hát nem biztos. Meg kell nézni, hogy a nut hogy van vágva. Ha különbözőek a bevágások akkor annyi. Illetve a húrlábak intonálva szoktak lenni, ha így van akkor egy megfordított húrozással szar lesz az intonáció. De ha egy egyenes vonal a húrlába akkor mindegy.

Bal kezes gitárosok nagyon jók akik jobb kezesen tanulnak meg játszani. Másképp használják a hangszert. Én azt ajánlom hogy balkezesként jobbos gitáron tanuljon meg ha lehet. Kevesebbet fog szívni később. Lehet válogatni a listából kit szeretünk legjobban ;)

Miért klasszikus gitár? Ő szeretne azt vagy a tanár mondja?

Nem annyira a test magasság a lényeg vagy a kor, inkább ha nagy a tenyere és elég hosszú a karja akkor nem lesz gond nagyobbal se. Sokan már kis korban normál méretű gityóval kezdenek, hogy később ne kelljen átszokni, van ismerős aki nem tudott 3/4-esről átváltani, azaz tudott, csak sokkal kényelmesebb volt neki a kis méret. Mert azon játszott sokáig.

re: Nejlon vs fém.
Ez nem így működik. A két hangszeren mást játszunk ennyi.
Ő mit szeretne? Halász juditot, vagy Bach-ot? Majdhogynem. Tanár mit mond? Mind kettőnek megvan a maga nehézsége. Az, hogy maga a húr milyen anyagból van kb tök mindegy. Egyik bevág, másikat nehéz lefogni mert nincs rádiusza a fogólapnak.
Melyik hangja tetszik jobban, talán ez fontosabb. Miért nem elektromos hangszerben gondolkodtok, ott ki lehet kapcsolni a hangot (fejhallgató bedug és nincs lárma).

re: consono
Akusztikus biztosan intonálva van, azt te fel nem húrozod fordítva! Klasszikus más kérdés, ott elképzelhető a fordított húrozás. Ne keverd az akusztikust a klasszikussal vagy a spanyol gitárral.

[ Szerkesztve ]

Mos mé, hánem? De! Vagy nem...

(#45240) Eastman válasza arnyekxxx (#45231) üzenetére


Eastman
őstag

Üdv.
Hogy' sikerült a koncert?
(Kérdezem az ország másik sarkából.)

[ Szerkesztve ]

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

(#45241) consono válasza benedekco (#45239) üzenetére


consono
nagyúr

Nekem klasszikus van, abból indultam ki :) De 25 éve fém húrokkal. Csak annyira hamis az intonáció, amennyire kell, hogy legyen :D Én erre nem vagyok háklis...

"In God we trust. All others must bring data"

(#45242) V.Stryker válasza benedekco (#45239) üzenetére


V.Stryker
nagyúr

Köszi a kimerítő választ. :R

Hogy milyet kér a tanár, azt még kiderítem. Tegnap találta ki, hogy pár osztálytársa jár és őt is érdekelné.
A jobb és balkezes dolgot megfontoltam és igazad lehet. Sokat egyszerüsítene a dolgokon. Lesz neki jobbkezes.

A mérettel viszont bajban vagyok, mert odaadtam neki az én normál méretű akusztikusomat és a kis kezecskéinek még nagyon messze vannak a bundok egymástól. Értem ez alatt, hogy a 4 ujját nem tudja négy egymás melleti bundnál a hurra tenni, mert túl nagy a távolság.

Organic Maps - ingyenes, offline navi iOS-re és Androidra.

(#45243) consono válasza V.Stryker (#45242) üzenetére


consono
nagyúr

Nyugodtan vegyél neki 3/4-est, unokaöcsém is azon kezdte 9-10 éves korában. 14 lett mire normál méretű gitárja lett.

"In God we trust. All others must bring data"

(#45244) Eastman válasza V.Stryker (#45242) üzenetére


Eastman
őstag

Lesz neki jobbkezes.

Egyébként a jobbkezes gitáron a bal keznek ügyesebbnek kell lennie, ezt biztosan Te is tapasztaltad. :) A legtöbben jobbal pengetünk. Valszeg, mindegy melyik vonalon indul el, tuti, hogy fejleszteni fogja magát vele.

De tény, hogy a jövőben, a haverjainál, tábortüzeknél gyakrabban jobbkezes gitárok lesznek majd a közelében. Ez is szempont talán.

[ Szerkesztve ]

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

(#45245) consono válasza Eastman (#45244) üzenetére


consono
nagyúr

Igen, az utolsó bekezdésed miatt javasoltam én is a jobbkezesen kezdést, ha még nincsenek megszokások. Hangszerboltban is szinte minden gitár jobbkezes...

"In God we trust. All others must bring data"

(#45246) V.Stryker válasza Eastman (#45244) üzenetére


V.Stryker
nagyúr

Köszi mindenkinek a tanácsokat. :R

Közben néztem a suli oldalát és minden csoport fotón nylon húros klasszikusok vannak a gyerekeknél. De jobb elkerülni a félreértést és küldtem egy mailt nekik, hogy milyen elvárásaik vannak.

Organic Maps - ingyenes, offline navi iOS-re és Androidra.

(#45247) Eastman válasza V.Stryker (#45246) üzenetére


Eastman
őstag

Ugyan, ugyan. Breakin' the law! Támadjátok be a sulit egy ilyen gityóval! :D

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

(#45248) Goose-T válasza Eastman (#45247) üzenetére


Goose-T
veterán

Van akusztikusban is ordenáré gitár. :DDD

Rockbandám: https://fb.me/scharlotterhodes *** Gitárelektronikai műhelyem: https://www.fb.me/goosetgitar

(#45249) Eastman válasza Goose-T (#45248) üzenetére


Eastman
őstag

Háromnegyedes? ;)

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

(#45250) Smiley


Smiley
őstag

Amugy miert van az, hogy a gyerekeknek kb mindenhol a klasszikus/acoustic vonalon kezdik el a tanitast? Azert 9-10 evesen a gyerekek tobbsege nem ilyen zenet hallgat, foleg a mai generacio aki szamara minden mufaj 1 kattintassal elerheto. Persze az irany elso sorban az lesz amit a szulok hallgatnak otthon, de en emlekszem, hogy mi direkt olyan zeneket kerestunk es masoltunk amiket a szulok nem hallgattak.

Én mondol, Maga mondol, Én mondol. Így kell normál beszélgetni...

Útvonal

Fórumok  »  Kultúra, művészet, média  »  Gitáros topic (kiemelt téma)
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.