Deep Water

A covid korszak újabb hányattatott sorsú alkotása, aminek az életpályáját szemlélve még Jób is elismerően csettintene. Tologatták, nem tudtak vele mit kezdeni, igazából szerintem voltak olyan napok, hetek amikor az Amazon és Hulu munkatársai meg is feledkeztek róla, hogy ezt amúgy valamikor a közönség elé kéne tárni.
De aztán idén gondoltak egyet, felpattintották a szerverekre és mindenki streamelhette, amit természetesen senki nem tett meg, mert a kutyát sem érdekelt ez a történet, Amazon Prime-on a top 10-be alig vergődött be szerencsétlen.

Na most, ha valaki trailer alapján egy Holtodiglan 2-t várt trailer alapján, az sajnos csalódni fog. Random választás volt, nem is néztem meg, ki a rendező, aztán mikor megláttam Adrian Lyne nevét, rögtön értettem, miért is lett olyan a végeredmény, amilyen.
Lyne alig létező renoméját a felszínes érzelmi világú, sekélyes filmek adják: ő rendezte a Flashdance-t, Végzetes Vonzerőt, Lolitát, a Hűtlent és ezek mindegyike végtelenül egyszerű karakterábrázolás tekintetében, rendszerint a legrosszabb rajzfilmek szerint egy-egy kulcsszó köré vannak felhúzva szereplőink.

Mindezek után a Deep Water egy felszínes érzelmi világú, sekélyes film, aminek a szereplői egy-egy kulcsszó köré vannak felszkeccselve. Van a szenvedélyes, van az unalmas, van a bárgyú, van az okos és van a minden lében kanál. A többiek csak vannak, nekik ennyi sem jutott.
Az alap felvetés akár még érdekes is lehetne, a szenvedélyes latina helye az unalmas kerti partizó és grillezgető amerikai upper class közegében, de a rendező, híven korábbi munkáihoz sikeresen lecsupaszította a karakterek motivációit, sajátosságait könnyen érthető attribútumokra. Ana de Armas Melindájának szenvedélye nagyrészt táncban és szexéhségben nyilvánul meg, Ben Affleck unalmas Vic-je pedig csigákat tenyészt hobbi gyanánt. Mindez olyan nevetséges jeleneteket szül, amik után csak elismerően tudok Lyne-ról beszélni, mert a Modern Család vígjátéksorozatként nem tudott szándékosan ilyen elnagyolt és komikus párost teremteni Jay és Gloria személyében, mint amilyen Vic és Melinda lettek egy alapvetően komoly pszichológiai thrillerben.
A legérdekesebb amúgy maga a színészi játék, na nem a színészek, hanem inkább a színészvezetés miatt. Ana de Armas és Ben Affleck, noha nem óriásai a szakmájuknak, de képesek összetettebb, mélyebb karakterek megformálására, azonban ebben a filmben ordít róluk, hogy nem kaptak teret és megfelelő instrukciókat. Ana csak táncol, szexel és részegen dülöngél, Ben meg néz, a film felénél már a sokadik kitartott bámulós közelinél tartottunk, egészen komikus mélységeket elérve ezzel.

A történet szintén végletekig lecsupaszított, csak a legfontosabb mozzanatokat látjuk és emiatt nincs is nagy súlya a rejtélyeknek. Beszélnek dolgokról, tesznek dolgokat, de abszolút nem teszik érdekessé a néző számára, ahogy a karakterekhez, úgy az eseményekhez sem tudunk kapcsolódni, nincs suspense és nincs izgalom, szinte már monotonnak érződik az egész produkció, ritmikusan váltakoznak a hasonló jelenetek. Egy részlet emelkedik talán ki, mikor Affleck beszélget Joellel, ott még bíztam benne, hogy ebből valami jó kis pszicho thriller lesz, de sajna nem lett

Érdektelen történet érdektelen karakterekkel, sehova nem futó mellékszálakkal és némiképp érthetetlen befejezéssel. Kicsit talán offenzív is az egész film, olyan sztereotipikusan ábrázolja a társadalmi archetípusokat, mintha egy detroiti krimiben minden rendőr művelt fehér és minden bűnöző analfabéta fekete lenne.
Nem ajánlom megtekintésre, Ana de Armas meztelen amúgy totálisan felesleges jelenetei úgyis felkerülnek a releváns videó megosztókra, az ő keblein kívül más pozitívumot meg nem találok ebben a két órában.

Some motherf*ckers are always tryna ice skate uphill.