Hirdetés

Keresés

Aktív témák

  • johnson

    csendes tag

    válasz DonLeo #157 üzenetére

    Üdv !

    Azért egy kicsit túlzás az a 2,8 milla. Jó ha van 2,5. Igaz még ebből az összegből is viszonylag könnyen ki lehet gazdálkodni egy normális számítógépet.

    Igen, könnyen ki lehet gazdálkodni, ha az ember egyedülálló, és nem kell egy családot is eltartania. Említenék egy példát saját környezetemből, amikor is már nem is tűnik olyan soknak az a havi 200 nettó.

    Ismerősőm is kb. havi 200 nettót vissz haza, de otthon várja a két kisgyerek és a gyesen (vagy gyeden már a fene se tudja, hogy melyiken) lévő felesége, akiket etetni és ruházni kell. Aki már találkozott kisgyermekeknek szánt ruhákkal az tudhatja, hogy majdnem egy árban vannak a felnőtt ruhákkal, csak például az 5-10 ezer forintos cipőt 1-2 hónap alatt kinövik, nem nyúzzák éveken keresztül. Fizetniük kell a rezsit, és a lakás utáni törlesztőrészletet is. Ja és a szüleit is havi rendszerességgel támogatja, mert a nyugdíjukból nem sok marad a rezsi kifizetlése után, főleg a téli hónapokban. Hogy esetleg vegyenek maguknak egy számítógépet? Fel sem merült bennük. Nem nagyon tudnák kigazdálkodni. Az új, megváltozott feltételek melett a támogatást a felesége nem vehetné igénybe, gyes melett nem nagyon van miből visszaigényelni, az ő fizetése után járó pár ezer forintos visszatérités meg nem segíti ki őket.

    Amúgy meg mindenki szépen leadózza a 20 százalékot a fizetéséből, csakk annyi a különbség, hogy a minimálbéren lévők ezt jóváírásként visszakapják.

    Johnson

Aktív témák

Hirdetés