Először is köszönöm, hogy elolvastátok suta emlékezésemet.

Szándékosan nem személy szerint válaszolok, hiszen akkor is elmondtam volna a következőket, ha nincs semmi, ami motiválna.

No, csókolom alássan, az agyam óriási tárháza emlékeimnek. Tény, hogy ha lecsukom szemeim, és elmerülök a múltban, akkor nem csak látom, de át is élem a megtörtént eseményeket. Érzem az illatokat, érzem, ahogy simogat a szellő, érzem, ahogy kedvesem karja átölel.
Csuda tudja. Talán ajándék, talán sorscsapás ez a tulajdonság, bizonyára nem sokaknak adatik meg. A butuskák talán szenvednek tőle, hiszen vissza akarják álmodni magukat a múltba. Én viszont építkezem, töltekezem emlékeimből. Jól érzem magam jelenlegi állapotomban, és az már csak ajándék, hogy újra át tudom élni a múlt emlékeit.
Legkorábbi emlékeim nyiladozó értelmem koráig vezethetőek vissza. Még anyám is meglepődik időnként, amikor olyan emlékeimet sorolom neki, amelyekre nem is gondolt volna. De hát még pici voltál, fiam, erre meg hogy emlékezhetsz? Pedig emlékszem.

Más hozzászólás alapján.
Változtatni a múlton? Ugyan minek? Ha annak idején másként történtek volna(, ahogy ma szeretnénk) a dolgok, események, akkor most nem azok lennénk, akik vagyunk. Biztos, hogy jó lenne? Ki merné kockáztatni, hogy a múltat megváltoztatva egészen más lenne, mint ami most? Én biztos nem.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)