Szerinted az hova vezetne, ha mindenki a maga szíve (kénye-kedve) szerint szabná meg a korlátokat?

A szülő tiszteletét a megbocsájtáshoz hasonlítanám.
Jó esetben azoknak is megbocsát az ember, akik nem is kérnek bocsánatot,
vagy akik arra méltatlanok,..ugyanígy a szülőket is lehet (''illik'') tisztelni még akkor is,
ha azok nem is voltak a legjobb szülők..és nem tisztelték a gyermeküket.
Csak persze ez nem könnyű...
A rossz cselekedet szerintem senkit nem kötelezhet arra, hogy ő is gonosz legyen.

Hogyha jól megismerjük egy ember körülményeit, indítékait vagy indokait, akkor nagyon soxor meg is értjük a cselekedeteit is. A ''nehéz'' emberekből viszont nehéz kihúzni a szót.

Hallottam egy fura történetet egy apa-fiú viszonyról. Az apa soha nem ölelte magához a fiát, soha nem bátorította, soha nem dícsérte, ..s ha beszédre került a sor, akkor is csak korrigálta, kritizálta. A fiú ezért nagyon nem szerette az apját. Évek múlva azonban az apa nagy beteg lett, és a kórházi ágyánál a fiú némán (magában) megbocsátott az apjának. Ezt követően a fiú még meg is simogatta az apja kezét. Az apa szeme könnyes lett és bocsánatot kért azért, hogy ''rossz'' apa volt. ..majd kifakadt, hogy neki semmilyen apja nem volt. Soha senki nem mutatott neki jó példát, hogy milyennnek kellene lennie . Egyszerűen nem tudta, hogy milyen a ''jó apa'' . Ilyen is van.


[Szerkesztve]

IN GOD WE TRUST!