Mivel vita alakult ki, megpróbálom érhetőbben elmagyarázni, mi a baj az áteresztéssel és a hatásfokkal ebben a témában. A számok hasraütéssel keletkeztek:

Van egy tárgy, annak van egy felülete, ennek van egy részlete, amelynek van egy fénysűrűsége (cd/m2). Ezt érzékeljük mi a felület "fényességének". A kamera is. Ez legyen X cd/m2

Van egy lencsénk, legyen 50mm gyújtótávolságú, 25mm átmérőjű.

A nyílásviszonya (fényereje) 25mm : 50mm azaz 1:2,0

Egy képlettel, méghozzá egy veszteségeket kizáró képlettel kiszámoljuk, hogy X cd/m2 fénysűrűségű felületről ez az 1:2,0 lencsénk 100 lux megvilágítást hoz létre az érzékelő felületének megfelelő részletén.

Megmérjük f/2,0 rekeszen az érzékelőn létrehozott megvilágítást, és a valóságban nem 100 luxot kapunk, hanem csak 95 luxot.

Ugyanezzel a képlettel visszafelé kiszámoljuk, hogy 95 luxhoz mekkora nyílás, nyílásviszony kellett volna. Az eredmény az, hogy 25mm helyett 22,7mm-es nyílás is elég lett volna, ami 50mm : 22,7mm => 1:2,2 nyílásviszonyt ad.

Ezt a 2,2-es számértéket nevezzük el "T"-nek, ezt írjuk rá az objektívre, hogy T2.2.

A veszteség (hatásfok) az 1:2,2 és az 1:2,0 különbsége.

De magát a 2,2-t fényáteresztésnek, fényhasznosításnak, hatásfoknak nevezni abszurd.

[ Szerkesztve ]