Ok, megmagyarázni tényleg elfelejtettem.

" ...egyedül volt mindig. Egyedül volt az első lépéseknél, egyedül volt kamaszkorában, egyedül volt most is – immár felnőttként. "
" ...mindig minden ugyanolyan volt. Egyhangú, de megszokott, egyfajta biztonságérzetet adó monotonitás. "

Ezekből az idézetekből nekem úgy tűnik, hogy Lélek egy zárkózott egyéniség és egyáltalán nem nagyravágyó/törtető a szó jobbik értelmében. Egy napon belebotlott Angyal, akit egy rövid időre elkábított a Lélek életét körülölelő nyugalom meg esetleg Lélek se lehetett egy "ronda" személy külsőleg.

"Voltak, akik nem akarták, hogy boldog legyen. És ők megtettek mindent azért, hogy elszakítsák őt a fény szülöttjétől. Lélek nem vette észre, de Angyal egyre halványabban tündökölt. ..... végül már nem bírta tovább ....."

Amíg lélek nem találkozott Angyallal, addig senkinek sem "volt" az útjában, senki nem lehetett rá irigy, mert nem volt miért. Már pedig a való világban ez egy igen gyakori jelenség. Léleknek át kellett volna ugrania azokon az akadályokon amiket rosszakarói elé és Angyal elé gördítettek, de ő erre nem volt képes, mert kamaszkorában nem tanulta meg hogyan kell, vagy csak egyszerűen hiányzott a génjeiből(belső tulajdonságaiból) ez a képesség.
Az angyalok viszont szeretnek tündökölni és ha ezt Lélek mellett nem tehetik meg akkor előbb utóbb odébb szállnak.
Azonban ha Lélek sohasem találkozik Angyallal, akkor sohasem érhette volna olyan hatalmas veszteség és nem vágyódott/vágyódna ilyen erősen Angyal után, miután az elhagyta őt.

Remélem érthető amit írtam, ha nem akkor szívesen kifejtem még részletesebben és bocsi amiért ilyen materialistán értelmeztem a szöveget. Ha még nem tettem meg az előző kommentben, akkor most gratulálok az íráshoz, személyes logout TOP3-ban simán benne van.