Keresés

Aktív témák

  • radio100jozs

    őstag

    válasz lajosdani2 #12217 üzenetére

    Nem csodálkozom, hogy azt mondta a Telekom, hogy nem fognak jönni, mivel most csak azokra a településekre koncentrálnak, már ami nem saját körzet, amit megnyertek, így is nagyon sok a munkája a Telekomnak az elkövetkező 2 évben tele vannak. Az meg azért nem gondoljátok, hogy azokon a településeken, ahol csak elég magas állami támogatással építik ki az optikát (ez volt a pályázat lényege), majd saját zsebből megérné egy másik cégnek is kiépíteni a hálózatát, miközben meg már lenne ott UPC optika is. Elég illúzió úgy vélem. A kistelepüléseken, nem hinném, hogy lenne több párhuzamos optikai hálózat kiépítve, pont azért, mert abszolút nem éri meg, nincs annyi ügyfélpotenciál, és a 29-esben a kis települések maradtak csak, amit pont ezért pályáztatta meg állami támogatásra.

Aktív témák