(Nem) Egyedül a sötétben: Resident Evil, 1996 I.
Az 1996. március 22-én megjelent RE, mint utóbb kiderült, történelmet írt. Ma már nehéz megfejteni a népszerűsége titkát. Az, amit az első cikkben a modern horrorról írtam, nagyban hozzájárulhatott. A zombik, vámpírok és a folklór más, elcsépelt rémségei kezdettől állandó szereplői voltak a videojátékoknak, de többnyire természetes közegükben: fantasyk szűk katakombáiban, kísértetjárta erdőkben, barlangok mélyén. Ám a Capcom kiragadta őket a megszokott kontextusból, és az amerikai Közép-Nyugat unalmasan ismerős, hétköznapi kulisszái közé hajította, pontosabban a fiktív Raccoon City közelében elterülő Arklay-hegységbe, megfejelve mindezt a bioterrorizmus nagyon is valószerű fenyegetésével. A játékosokat ez éppoly felkészületlenül érte, ahogy a játékbéli S.T.A.R.S. rendőri különítmény alfa egységének tagjait, Chris Redfieldet és Jill Valentine-t is.
Itt jegyezném meg, hogy bár nem kerülöm a spoilereket, egészen konkrét részletekbe nem szeretnék belemenni, mert azzal elvenném a felfedezés örömét az újoncoktól és a (hozzám hasonlóan) feledékeny veteránoktól.
A már ezerszer ismertetett sztori: a S.T.A.R.S. alfa egysége a bravo egység tagjai után kutat, akik a Raccoon-erdőben elszaporodó eltűnések és erőszakhullám miatt vonultak ki, majd az unalomig ismert horror toposzoknak megfelelően egyből nyomuk is veszett. Hőseink már csak holttesteket találnak, majd hirtelen ritka vérszomjas és szívós (zombi)kutyafalka támad rájuk. A közeli Spencer-kúriában (Talán utalás az Ecstatica atyjára, Andrew Spencerre?) lelnek menedéket, ahol azt hiszik, biztonságban vannak. Egyelőre… Később, már a játékmenet során kiderül, hogy a kúriát élőhalottak, és mindenféle biológiai fegyverek lepték el, az ugyanis az Umbrella Corporation nevű, gyógyszerkísérletekkel és biológiai fegyverek gyártásával is foglalkozó multi titkos, földalatti laboratóriumainak leplezésére szolgál.
A RE története filmes mércével borzasztóan klisés, de 1996-ban, ebben a médiumban valóságos unikumnak számított. Az AitD cselekménye még vázlatos, alulírt. Bár a naplójegyzetek, levelek és egyéb töredékinformációk már megtalálhatók, de nomen est omen, mivel a játékos (szinte) végig egyedül van, hiányoznak a párbeszédek és a cselekmény alakításának lehetősége (vagy legalább illúziója). A RE abban lépett óriásit, amiben az európai kollégák konzervatívnak bizonyultak: a lehetőségekhez képest filmszerűen valósítja meg a cselekményvezetést. Jóféle, olcsó génhorror, amely nem volt rest jobbtól lopni, felvonultatva mindent, ami a kor kommersz filmalkotásaiban akkoriban megőrzésre méltónak tűnt: tökös (bocs, Jill) kommandósok, válogatott rémségek, ódon, csapdákkal és fejtörőkkel teli kúria, bajtársiasság, tragédia, árulás, és a totalitárius (ál)kapitalizmussal szembeni bizalmatlanság. A Robotzsaruban OCP volt, a Terminátorban Cyberdyne, az Alien-sorozatban Weyland-Yutani. A RE-sorozat „gonosz cégének” neve Umbrella Corporation, mert mi lehetne abszurdabb egy piros-fehér esernyőnél?
Ahogy az AitD-ban, itt is két karakter közül választhatunk, de ezúttal nem csak a bemutatkozásuk és a külsejük változik, eltérő feltételekkel is indulnak, mások a mellékszereplők, és így kicsit a sztori is. Jill pisztollyal indul, egyszerre 8 tárgy lehet nála, és már az első percekben kap egy álkulcskészletet. Chris-szel nehezebb dolgunk lesz: bár nagydarab fickó, ő csak 6 tárgyat „bír el”, és vele álkulcs híján több kulcsot kell megkeresnünk. Ő öngyújtót tart magánál, aminek ritkán vesszük hasznát. Jill az alfa különítményt vezető Albert Wesker századossal, és a veterán Barry Burtonnel kezd, Chris-nek már a sztori elején nyoma vész, de ha épp őt választjuk, Barrynek kell búcsút intenünk, és a többiek maradnak. A két eltérő cselekmény itt párhuzamos valóság. Chris-szel Jillt menthetjük meg a történet végén, míg a másikukkal épp fordítva történik. A bejárandó helyszínek és az áruló személye azonosak, a különbségek inkább a többiekből adódnak.
[Chris a bravo csapat egyik túlélőjével, az újonc Rebecca Chambers-szel kooperálhat (a lány vegyészeti jártassága jól jöhet az óriásnövény ellen), míg Jill jótevője és felelőssége Barry. A kooperáció a sorozat legújabb részeiben tartós együttműködést, páros játékmenetet takar, itt azonban még legfeljebb percekre kapunk társaságot, akik a harcokban csak szkriptelve vesznek részt. A korai részek egyik legidegesítőbb visszatérő eleme, hogy társaink állandóan előre rohannak és egyedül hagynak, mintha az alkotók képtelenek lettek volna leprogramozni a viselkedésüket. Mindig úgy gondoltam, hogy a későbbi epizódok „ketten a világ ellen” felállása vezeklés volt e kínos megoldás miatt, de megtudtam, hogy a játék korai buildjei még tartalmaztak többjátékos módot, tehát eleve kooperatív élménynek szánták, csak az a megjelenítés miatt használhatatlan volt.
Mivel az irányítható főszereplők „egymást” is megmenthetik, a RE nyolcféle, eltérő befejezéssel bír. Ha a játékos nem vigyáz társai testi (és lelki!) épségére, a Spencer kúria elvarratlan szálként épségben maradhat a sztori végére, ugyanis nem lesz, aki felrobbantsa, ráadásul a végső harcról is le kell mondanunk. A cselekményszövést kisebb-nagyobb elágazások csipkézik, bizonyos események maguk után vonnak más eseményeket, vagy épp azok elmulasztását (például a hírhedt alternatív ebédlői jelenet). A szavatosság fenntartása érdekében számos nélkülözhető, de a végjátékra ható közjáték kapott helyet a programban. És hogy miért írtam lelki épséget? Barryben a játék során többször is megrendülhet Jill bizalma. A játékosnak – sejtelmesen fogalmazva – „mindössze” az a dolga, hogy mindvégig bízzon benne. Nos, ez nekem 20 év után sem jött össze, a YouTube kellett, hogy kiderítsem, hogy lehet előhozni Jill legjobb befejezését. Le a kalappal a Capcom programozói előtt!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
