My Darling Valentine – Resident Evil 3 (1999) II.
A Capcom jó lóra tett, amikor a Silent Hill sikere ellenére ragaszkodott a prerenderelt hátterekhez, a grafika ugyanis pazar. Ilyen részletességű térbeli megjelenítés valós időben akkoriban teljesen nonszensz lett volna, sőt, úgy vélem, ez igaz volt a RE Engine 2017-es debütálásáig. Gondoljunk csak bele, vagy nézzük meg a képeket. Ha eltekintünk a pixelességtől és a dinamizmus hiányától, lehengerlő az összkép. Minden cégér, minden neonreklám, minden egyes felvert térkő, roncs, leszaggatott utcatábla, felkunkorodó tapéta, golyónyom vagy kopás a falon, sőt még a (végre!) szálanként megrajzolt flóra is a megszólalásig valósághű és egyedi.
Raccoon City településmérnökei jó munkát végeztek, a középnyugati kisváros egyszerre tipikusan vidéki és utópisztikusan grandiózus. A park és az óratorony mellett számos szobor, műemlék és gazdagon díszített homlokzat jelzi, hogy mintavárosban járunk, nem beszélve a RPD-székházról és a villamosvonalról (mekkora rongyrázás!) rámutatva arra, hogy az Umbrella nem csak elvett, adott is: volt pénz lóvéra.
Még szerencse, hogy a Capcom programozóinak szaktudásával együtt (szarkazmus tábla kitéve) valami rejtélyes módon a PS1-es hardver is évről-évre fejlődött, és nem volt szükség a karaktermodellek geometriájának butítására (szarkazmus tábla levéve). Hát persze, hogy dehogy. Aoyama pókerarccal előadott kamuinak pont az ellenkezője igaz: a RE 3 akciódús stílusa (egyszerre akár kilenc zombi is lehet a képernyőn) miatt Jill alig vállalhatóbb, mint 1996-ban, a raccooni fauna esetében pedig a minőség átcsapott mennyiségbe, értsd: a zombik ismét baromi rondák, alig szebbek, mint az évtizedekig agyonhallgatott zabigyerek, a RE 1.5 esetében. Egyetlen pozitívumként megemlíteném, hogy vannak már köpcös, pocakos élőholtak is.
A csodás környezet és a szegényes 3D objektumok közti kontrasztot az alkotás dinamizmussal palástolja. Minden épp összeomlik, robban, vagy épp lángokban áll, a RE 1.5-re ígért, manipulálható kulisszák végre a sztori és a játékmenet fontos letéteményesei: ha akarom, rágyújthatom Nemesisre a konyhát, vagy plazmaágyúval égethetek szerpentin vastagságú menetet a gyárépületbe. A legtöbb mozzanatnak avatárunk persze csupán elszenvedője: az elszabaduló villamos lerombolja az óratorony udvarát, később a patinás épület is összeomlik, néhány orvul elhelyezett robbanótöltet pedig a levegőbe röpíti a városi kórházat. De mit számít mindez, amikor végül úgyis minden az enyészeté lesz? A RE 3 maga a terror: frusztrálóan kiszámíthatatlan és nehéz, eposzi és fatalista. Szóval kiváló szórakozás.
A zenesáv részben a RE 2 népszerű dallamait ismétli. A szerzők közül ketten maradtak a projektben, Masami Ueda és Shusaku Uchiyama mellé ezúttal a RE-szcénában újoncnak számító Saori Maeda társult. A játék képessé vált a zenesávok lekeverésére, ha a címszereplő feltűnt. A hangeffektek terén csak apróbb előrelépések történtek, leszámítva persze, hogy Jill (Catherine Disher) immár nem egy second hand Harley Quinn-imitátorra hasonlít.
A RE 3 kaján vigyorral tapossa szét az elődök által épített homokvárakat, az elbizakodott veteránokat megalázza, a vérpistiket megsemmisíti, a spórolós, maximalista stratégákat szembeköpi, a sztoriorientált horrorfanokat pedig elgondolkoztatja: Hát hülye vagyok én? Kell ez nekem? Nos, a szabályok azért vannak, hogy idővel meghaladjuk őket. A mechanikát felpezsdítő/leromboló újdonságok abszolút érthetőek és üdvözlendők a platformhoz a végnapjaiban is hű sorozat harmadik részében.
A RE 2 tökéletesre csiszolta a Capcom stilizált formuláját, így ideje volt felrúgni szinte az egészet. Csakhogy ennek ára volt. A RE 3 siker lett, a 3.5 millió eladott példány viszont halovány eredmény a Dino Crisis-szel és a RE2 N64 portjával közös, 20 milliósra duzzasztott marketingbüdzsét és az előd eladásait nézve.
A PC port a hátterek jócskán megnövelt felbontása ellenére nem lett siker, ami jórészt a késés és a konkurencia, pl. a Nocturne által túl magasra tett mércének köszönhető, DC-on pedig azért nem fogyott jól, mert a Code: Veronica mellett gyászosan festett. A 2003-as GC kiadást (a képek ebből készültek) sokan egyenesen felháborítónak tartották, ugyanis a finoman szólva sem budget árcédula miatt a vásárlók okkal hihették, hogy a REmake-hez hasonló felújítással van dolguk. Az alig több, mint 43 ezer eladott példány alapján úgy kerülték szegény RE 3-at, mint a leprásokat, úgyhogy még sürgetőbbé vált a már évek óta érzett, drasztikus változtatás igénye.
És most reklám:
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
