Hangfalfelújítás II.
Jöjjenek a betegeskedő mélysugárzók. Elég sokat kísérleteztem, hogy azt a bizonyos két lyukat miként tudnám eltüntetni. Az egyik szimpla, lapos csavarhúzós lyukasztás lehetett, a porvédő mellettit viszont a lengőcséve szála okozta. Ez arra vezethető vissza, hogy a bakelit forrléc leszakadt a szegecselésről, és valaki szétszedéskor megránthatta a hangszórót.
A membrán javításának folyamatát nem szeretném közkinccsé tenni, mivel meg szeretnék kímélni mindenkit a gányolt hangszórókkal való találkozástól. Legvégső lépésben mindkét mélyet „impregnáltam”, hogy ne legyenek olyan fakók, illetve a porvédőt is helyrehoztam, amin most egyáltalán nem is látszik, hogy valaha igen meg volt gyötörve.
Összerakása előtt még kellett egy nagyobb barkácsolást tartani, ami nem kozmetikai és nem is egyszerű beavatkozás volt. A hangváltó kondenzátorait kellett kicserélnem, mert kapacitásukat tekintve a talajszint alatt jártak, így érdekes hangja volt mind a hat hangszórónak. Eredetileg minőségi ROE-tárolókat kapott, de nem mostanában volt 1987, így bőségesen megérett a cserére. Mivel manapság ez a típus az arany árával vetekszik, így más alternatívát kerestem. Egy helyi üzletben sikerült audiocélra való F&T kondenzátorokat találnom, ráadásul egy igazi REMIX kuriózumra is ráleltem.
ROE bipoláris kondenzátorok:
47 µF, 100 V
8,2 µF, 100 V
3,3 µF, 100 V
A 8,2 µF-os értékűvel meg voltam lőve, mivel bipoláris kivitelben nem igazán létezik, ezért helyette 10 µF-os értékűt használtam.
F&T bipoláris kondenzátorok:
47 µF, 100 V
10 µF, 100 V
REMIX C219 fóliakondenzátor:
3,3 µF, 100 V
Mivel a hangváltón volt még 1-1 db kerámia huzalellenállás, és sok jót nem olvastam az eredetileg benne lévő típusról, így inkább cseréltem azokat is. Ennél az értéknél nem tértem el, gyárilag is 5 W-os, 2,2 ohmos volt a forgácslapra applikálva.
Úgy gondolom, nem kell leírni, hogy mekkora élménynek is számít egy relatíve kis méretű hangfalban forrasztóval és elemlámpával szórakozni, ráadásul ezt kétszer eljátszani. Megkímélvén magam a vérizzadástól, az új elemeket nem a forraszpontokhoz applikáltam oda, hanem a kényelmesebben elérhető helyekre. A régi kondenzátorok gyantával voltak a helyükön tartva, de az idő múlásával ez is megcsorbult, így könnyen le lehetett pattintgatni mindegyiket. A cseredarabokat meleg ragasztóval biggyesztettem a helyükre, a végeredmény pedig így fest:
Ezek után jöhetett az egész legjobb része, az összerakosgatás. Csillapító anyagként a gyári izolitszerű képződményt használtam, mivel törekedtem a korhűségre, ahol csak lehetett. A mély hangszórónak alapból volt egy vékony szivacsgyűrűje tömítés céljából, de a közép és magas nem kapott semmit, ami számomra érthetetlen, mert képes volt szelelni. Ezt fekete sziloplaszttal le is tudtam, ráadásul a furnérhoz hozzá sem tud ragadni az olajozás miatt, így később sem kell vakarászni a maradékát, viszont a funkcióját tökéletesen ellátja.
Jöjjön egy kép a magassugárzó csonkításáról, mérgemben erre a megvalósításra futotta:
Legnagyobb szívfájdalmat az eredeti logó elvesztése jelentette. Ez a lényeges szöveg a műanyag fóliára volt festve, így a vasalós gyógyításkor direkt megmentettem őket, mert nem volt szívem kidobni. Mint később kiderült, jól is tettem, mivel fogalmam sem volt, miképp pótlom őket, de egy helyi kis üzletben megvalósult a lehetetlen, mert tudtak matricákat nyomtatni.
A fóliamaradékot szkennelésnek vetették alá, majd öntapadós formában kaptam kézhez, amit ezek után betűnként fel kellett csak ragasztanom. A legjobb az egészben az, hogy mind színben, mind méretben és formában a gyári színvonalát hozza.
Egy érdekességet megosztanék, amit majdnem el is felejtettem. A hangszórók körül lévő műanyag elemek krómozottak egy vékony sávban, amelyek idővel mattosodtak. Ezek a krómcsíkok kaptak egy krómtisztítós pucolást, de maga a műanyag keret eléggé fakó volt, néhol fehéres-szürkés. Ha nedvesség érte (víz a paszta lemosásakor), akkor szép fekete lett, amíg meg nem száradt. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy mivel tudnám tartósan ezt elérni, és a kezem ügyébe került a TF2-es teflonspray.
Vattával jó alaposan beledörzsöltem a felületébe, mert valamennyire érdes, majd vártam negyed órát. Ezen idő leteltével még mindig tartotta a szép fekete színét, teljesen hibátlanul nézett ki az „A” kódjelű alany. De jött egy újabb gondolat, ezt még meg kellene koronázni egy kis WD 40-nel. Szintén kapott egy vattás simogatást, és konkrétan még a krómozás is jobban csillogott, mint előtte. A legjobb az egészben az, hogy hónapok múltán is ugyanolyan állapotban van, mint a kezelés első perceiben, és egyáltalán nem ragad, teljesen száraz mindenhol az összes keret.
De jöjjön a hangfal:
Már csak egy lépés volt a kész szóig, az pedig az előlap felújítása. A hangfalselyemből ugyanolyan szövésűt és vastagságút kaptam, mint amilyen az eredeti volt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
