Indulás a hangok világába

Bizonyára rengeteg ember szeret zenét hallgatni, abból is az átlagosnál minőségibb megvalósításban, már amennyire a pénztárca megengedi. Sokan azt gondolják, hogy minőségibb hangok megszólaltatásához egy komolyabb egyvelegre van szükség, legyen az sztereó, 2.1 vagy 5.1. Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, a zenehallgatás költséges hobbi, mert ez sajnos nagyon is így van.

Ettől függetlenül senkinek sem kell lemondania a kicsit gusztusosabb és a fül számára esztétikusabb hangzásról, mert egy belépőszintes sztereórendszerrel is kellemes perceket okozhat magának bárki. Ráadásul anyagilag sem megterhelő, és egy kevés gondoskodással még inkább jobbá tehető egy adott rendszer. Személy szerint a sztereó pártján állok, sosem szimpatizáltam a „sokpontegyekkel”, számomra még mindig mű hatást keltenek, ráadásul az evolúciós fejlődés is csak két fület növesztett az emberek fejére...

Erről a témakörről sokat lehetne vitatkozni, de még mindig meglepő eredményt lehet elérni egy jól működő sztereórendszerrel, csak sajnos lassan kihalófélben lévő fajnak és műfajnak számít. Arról nem is beszélve, hogy egy átlag magyar embernek az első, ami eszébe jut a sztereó szóról, az egy Videoton, Orion, Tesla névvel fémjelzett valami, legyen az hangfalpár vagy erősítő.

Kis írásomat kezdeném a membránok világánál, de először egy kis átlagolást szeretnék megejteni. Mindenkinek van egy kedvenc gyártója, amihez hűen ragaszkodik, legyen az egy TV, egy mosógép vagy a szóban forgó audiorészleg.

Vannak kevésbé köztudatban élő márkák, mint például a Wharfedale, a Boston Acoustics, a Braun.

Ott van viszont a másik véglet, amiről az emberek egy bizonyos rétegének a retró, egy félresikerült konstrukció avagy egy gagyi márka jut eszébe először, pedig nem minden esetben ez az igazság. Például az alábbi nevek csenghetnek ismerősen sokaknak: Panasonic, AKAI, PHILIPS, Sony.

Az általam beszerzett és nagy kedvencnek számító hangfal sem tartozik a felső kategóriába, sőt egy teljes mértékig belépőszintet képviselő darabról van szó. Ezeket a régi portékákat nem könnyű beszerezni, szépen lassan az enyészeté lesznek, esetleg egy lelkes felújító kezei között végzik, akik Somogyi-termékekkel „operálnak”.

Beszerzés

Egy teljesen átlagos napomon, szokványos keresgélések között sikerült meglelnem az én szívem választottját. A hirdetés képein nem látszott semmilyen rendellenesség, így azonnal el is happoltam mások elől a hangfalakat, mint utólag kiderült, nem biztos, hogy megérte (de-de, másképp ez a bejegyzés sem született volna meg, és különben is, az ilyen brutalitás a fétisem).

Mikor kezeim közé kaptam a csomagot, kibontáskor egy perces néma csenddel adóztam az eladónak, látva azt a förmedvényt, ami fogadott. Röviden és tömören összegezve: mindkét mélysugárzó lyukas volt, a porvédő horpadt, a dobozuk pedig agyon volt verve, ráadásul az egyik meg is ázott, nem kicsit. Ebből a hirdetett képen csak a porvédő horpadása, a hangfalselyem viseltessége, illetve egy kis felületi hiba látszódott a dobozokon.

Nem igazán volt tervben egy komplett generálozást igénylő hangfalbeszerző túra, de ez volt, ebből kellett építkezni. Annyit még hozzátennék az elemi csapáshoz, hogy kipróbálás után az is kiderült, hogy mind a kettő magassugárzó néma, halott. Ja, és ezúton köszönöm az eladó korrektségét, remélem, olvassa majd ezeket a sorokat...

Specifikáció:

● Típus: GRUNDIG BOX 5000
● Gyártási év: 1987.
● Méretek: 280 X 460 X 240 mm (sz, ma, mé)
● Kivitel: 3 utas/zárt
● Mélysugárzó: 200 mm
● Középsugárzó: 90 mm
● Magassugárzó: 60 mm
● Teljesítmény: 60/90 W (névleges/zenei)
● Hatékonyság: 86 dB (1 W/1 m)
● Frekvencia: 40–20.000 Hz
● Impedancia: 8 ohm

Hangfalfelújítás

Első nekifutásra a dobozok kárának felmérése volt a fő cél, addig a hangszórók állapotát kicsit hagytam ülepedni magamban. Mivel egy műanyag fóliával volt burkolva, aminek egy részét kézzel is simán le lehetett húzni, viszont így nagyon nem volt haladós a tempó. Itt vetettem be a régi vasalóm, amivel egy-két másodperces melegítés után könnyen eltávolításra került a legutolsó fecnije is.

Az elázások egyáltalán nem tűntek vészesnek, így ezeket a kitüremkedő részeket szikével óvatosan lehántoltam, majd mindkét dobozt kétkomponensű kittel kentem be vékonyan. Rövid száradási ideje miatt még aznap csiszolható volt, így ezzel a részével hamar végeztem.

Muszáj volt komolyabb mennyiségű időt szentelnem a magassugárzó pótlásának, de nem akartam elkapkodni ezt a lépést sem. 60 mm-es Westra gyártmányúak tartoztak a dobozokhoz, de a pótló hangszóró darabja 4500 Ft lett volna, így ezt a lehetőséget meghagytam anyagiasabb sorstársaimnak.

Sokadik nekifutásra is csak 65 mm-es hangszórókat találtam mindenhol, de végül megleltem két 60 mm-nek hirdetett, állítólag Samsung márkájút. Igen, tudom, szerencsétlen hangfalak porait ezzel a gondolattal gyaláztam meg, de nem volt más választásom. Szépen meg is vettem őket fillérekért, ellenben a csomag kibontásakor jött az újabb pofon, ezek is 65 mm-es csipogók voltak...

Mivel nyugodt ember vagyok, így hamar kerestem is B-tervet, ami a csonkítás lett, mondván olcsók voltak, mindegy nekik, ha bajuk lesz. A legnagyobb problémát a hangszórók előtti műanyag keret jelentette, mert ez szorítja őket a doboznak, ráadásul most ez a leszorító rész útban is volt. Szikével ezeket a pöcköket legyalultam, majd a magassugárzók sarkait fogóval lecsipkedtem.

A növekedett hangszóróméret megkövetelte a dobozokon lévő lyukak kezelésbe vételét, ezt egy felső maróval orvosoltam.

És akkor a burkolásról is essen szó. Már a szétbontás első másodpercében világosan láttam magam előtt azt, hogy fekete színű lesz, így nem is térnék el az egyik gyári színtől, ami egészen pontosan a dió és a fekete színvilágban kimerült, de mégis kicsit komolyabb hatást kelt így.

Ezt a műveletet először öntapadós fóliával terveztem megoldani, de akadtak apróbb problémák a felrakáskor, így az két hisztizés között a kukában landolt. Az itt bekövetkezett idegállapotban azonnal nyúltam is a mobilomhoz, hogy furnért, gyorsan, tölgyet!

A furnér ragasztása nem egyszerű eset otthoni körülmények között, pláne az élek egymáshoz illesztése, így ez a beavatkozás elég hosszadalmasra sikeredett. A „technológiája” a következő volt: a méretre vágott darabot ragasztóval egyenletesen bekentem, majd vasalóval szépen nekiálltam melegíteni, ennek hatására egy idő után ki tud keményedni bármilyen általános faragasztó. Közben persze simogatni, nyomkodni és vasaló-hőmérsékletet növelni, illetve csökkenteni kellett, de megérte a fáradozást.

Az egyik felázás kicsit látványosabban, közelről, megcsiszolva:

Mikor kész lettem, akkor estem kicsit gondolkodóba, hogy lehetne mégis egy kicsit másabb színe, olyan posztmodern keverve a retróval, meg a retrót a még retróbbal, így egy koptatott szürkés megoldással is próbálkoztam, ami lehet, kicsivel jobb lett volna, de már kár ezen bánkódnom. Szóval a nyertes a fekete lett, így vettem denaturált szeszt, por formájú ében szeszes pácot, és kezdődött a kotyvasztás, hogy azt a fekete árnyalatot kapjam, ami emberien néz ki, és nem csak egy sötét paca.

Pácolás után lenolajjal kezeltem a felületet, így megszáradva egy mattosabb felületet kaptam. Valahogy már nem vonz a lakkozás, sem oldószeres, sem vízbázisú formában, az olajozás sokkal természetesebb összképet biztosít.

A végeredmény ilyen lett, igaz, itt nem volt teljesen megszáradva, így még csillogott elég rendesen:

Száradás után közelről, az eredeti előlaptartó gumival:

A dobozok hátuljával egyáltalán nem foglalkoztam, mert sötétszürke laminálást kaptak gyárilag, így nem volt probléma a kinézetükkel. Egyedül az élzárás volt érdekesen megoldva, konkrétan szögbe vágott fóliát kapott az él, ami egy kicsit rá is takart a hátlapra. Itt túlzásokba nem estem, mezei, matt fekete erezett élfóliát vasaltam fel rá, szintén szögbe vágva.

Hangfalfelújítás II.

Jöjjenek a betegeskedő mélysugárzók. Elég sokat kísérleteztem, hogy azt a bizonyos két lyukat miként tudnám eltüntetni. Az egyik szimpla, lapos csavarhúzós lyukasztás lehetett, a porvédő mellettit viszont a lengőcséve szála okozta. Ez arra vezethető vissza, hogy a bakelit forrléc leszakadt a szegecselésről, és valaki szétszedéskor megránthatta a hangszórót.

A membrán javításának folyamatát nem szeretném közkinccsé tenni, mivel meg szeretnék kímélni mindenkit a gányolt hangszórókkal való találkozástól. Legvégső lépésben mindkét mélyet „impregnáltam”, hogy ne legyenek olyan fakók, illetve a porvédőt is helyrehoztam, amin most egyáltalán nem is látszik, hogy valaha igen meg volt gyötörve.

Összerakása előtt még kellett egy nagyobb barkácsolást tartani, ami nem kozmetikai és nem is egyszerű beavatkozás volt. A hangváltó kondenzátorait kellett kicserélnem, mert kapacitásukat tekintve a talajszint alatt jártak, így érdekes hangja volt mind a hat hangszórónak. Eredetileg minőségi ROE-tárolókat kapott, de nem mostanában volt 1987, így bőségesen megérett a cserére. Mivel manapság ez a típus az arany árával vetekszik, így más alternatívát kerestem. Egy helyi üzletben sikerült audiocélra való F&T kondenzátorokat találnom, ráadásul egy igazi REMIX kuriózumra is ráleltem.

ROE bipoláris kondenzátorok:

47 µF, 100 V
8,2 µF, 100 V
3,3 µF, 100 V

A 8,2 µF-os értékűvel meg voltam lőve, mivel bipoláris kivitelben nem igazán létezik, ezért helyette 10 µF-os értékűt használtam.

F&T bipoláris kondenzátorok:

47 µF, 100 V
10 µF, 100 V

REMIX C219 fóliakondenzátor:

3,3 µF, 100 V

Mivel a hangváltón volt még 1-1 db kerámia huzalellenállás, és sok jót nem olvastam az eredetileg benne lévő típusról, így inkább cseréltem azokat is. Ennél az értéknél nem tértem el, gyárilag is 5 W-os, 2,2 ohmos volt a forgácslapra applikálva.

Úgy gondolom, nem kell leírni, hogy mekkora élménynek is számít egy relatíve kis méretű hangfalban forrasztóval és elemlámpával szórakozni, ráadásul ezt kétszer eljátszani. Megkímélvén magam a vérizzadástól, az új elemeket nem a forraszpontokhoz applikáltam oda, hanem a kényelmesebben elérhető helyekre. A régi kondenzátorok gyantával voltak a helyükön tartva, de az idő múlásával ez is megcsorbult, így könnyen le lehetett pattintgatni mindegyiket. A cseredarabokat meleg ragasztóval biggyesztettem a helyükre, a végeredmény pedig így fest:

Ezek után jöhetett az egész legjobb része, az összerakosgatás. Csillapító anyagként a gyári izolitszerű képződményt használtam, mivel törekedtem a korhűségre, ahol csak lehetett. A mély hangszórónak alapból volt egy vékony szivacsgyűrűje tömítés céljából, de a közép és magas nem kapott semmit, ami számomra érthetetlen, mert képes volt szelelni. Ezt fekete sziloplaszttal le is tudtam, ráadásul a furnérhoz hozzá sem tud ragadni az olajozás miatt, így később sem kell vakarászni a maradékát, viszont a funkcióját tökéletesen ellátja.

Jöjjön egy kép a magassugárzó csonkításáról, mérgemben erre a megvalósításra futotta:

Legnagyobb szívfájdalmat az eredeti logó elvesztése jelentette. Ez a lényeges szöveg a műanyag fóliára volt festve, így a vasalós gyógyításkor direkt megmentettem őket, mert nem volt szívem kidobni. Mint később kiderült, jól is tettem, mivel fogalmam sem volt, miképp pótlom őket, de egy helyi kis üzletben megvalósult a lehetetlen, mert tudtak matricákat nyomtatni.

A fóliamaradékot szkennelésnek vetették alá, majd öntapadós formában kaptam kézhez, amit ezek után betűnként fel kellett csak ragasztanom. A legjobb az egészben az, hogy mind színben, mind méretben és formában a gyári színvonalát hozza.

Egy érdekességet megosztanék, amit majdnem el is felejtettem. A hangszórók körül lévő műanyag elemek krómozottak egy vékony sávban, amelyek idővel mattosodtak. Ezek a krómcsíkok kaptak egy krómtisztítós pucolást, de maga a műanyag keret eléggé fakó volt, néhol fehéres-szürkés. Ha nedvesség érte (víz a paszta lemosásakor), akkor szép fekete lett, amíg meg nem száradt. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy mivel tudnám tartósan ezt elérni, és a kezem ügyébe került a TF2-es teflonspray.

Vattával jó alaposan beledörzsöltem a felületébe, mert valamennyire érdes, majd vártam negyed órát. Ezen idő leteltével még mindig tartotta a szép fekete színét, teljesen hibátlanul nézett ki az „A” kódjelű alany. De jött egy újabb gondolat, ezt még meg kellene koronázni egy kis WD 40-nel. Szintén kapott egy vattás simogatást, és konkrétan még a krómozás is jobban csillogott, mint előtte. A legjobb az egészben az, hogy hónapok múltán is ugyanolyan állapotban van, mint a kezelés első perceiben, és egyáltalán nem ragad, teljesen száraz mindenhol az összes keret.

De jöjjön a hangfal:

Már csak egy lépés volt a kész szóig, az pedig az előlap felújítása. A hangfalselyemből ugyanolyan szövésűt és vastagságút kaptam, mint amilyen az eredeti volt.

Erősítő

Ez a rész hasonlóan kezdődött, mint a hangfal beszerzése. Rengetegszer néztem az aprókat, hátha az utamba kerül pár kedvenc darabom, majd sok idő elteltével ez meg is történt. Mint a bejegyzés címe is elárulja, szintén alapszintű példányról van szó, kívül-belül faékbonyolultsággal rendelkezik, ez a PHILIPS FA561.

Specifikáció:

● Típus: PHILIPS FA561
● Gyártási év: 1986.
● Teljesítmény: 2 X 28 W
● Impedancia: 8–16 ohm
● Loudness
● 4 hangfal használatának lehetősége

Mivel itt is 80-as éveket írunk, így előfordulhatnak problémák, márpedig elő is fordult velem ismét. A hangfalak rendbe tétele után már volt normális erősítős viszonyítási alapom, és elég hervasztó eredményt hozott a kis PHILIPS. Nulla hangszín, csapkodós összevisszaság, totális káosz volt a hangja.

Bármilyen elektronikai cikket vásárolok, az első dolgom vele, hogy kap egy „vegyi tisztítást”, így ez a jószág sem maradt ki belőle, de ahogy a képeken látható, rá is fért már.

Van itt minden, por...

szőr...

háziállat...

Korosodó erősítőknél ildomos cserélni a pufferkondenzátorokat, mivel elég szép kapacitásveszteséget könyvelhetnek el, így a hangminőség is drasztikusan csökkenhet. Ezen kívül rengetek elektrolitkondenzátor lapul a paneleken, amik kis tárolókapacitással rendelkeznek, és még hamarabb bevégeztetik a sorsuk, pláne melegebb környezetben, ami finoman szólva sem segít a helyzetükön.

Mindenképpen egy kis extrával felvértezett erősítő volt a fő cél, így a pufferkondenzátor sem hétköznapi darab lett. Egy márkásabb csavaros kondenzátorral sokkal többet lehet elérni, mint hagyományos beforrasztós társaikkal. A hátrányuk viszont a hatalmas méretük, ami miatt sok helyen nem alkalmazhatóak. Jelen esetben volt hely, túlságosan is soknak tűnő, ami később komoly fejvakarásra váltott át.

Kondenzátorvadászaton sikerült teljesen korrekt árban beszereznem helyettesítő darabokat. Mivel a gyári 4700 µF, 45 V értékekkel rendelkezett, így kapacitásból tartani szerettem volna annak az értékét, így 4700 µF, 70 V értékű lett a cseredarab. Ilyen cserénél bizonyos esetekben érdemesebb lehet nagyobb kapacitásút használni, de elsődlegesen a gyári értékeket érdemes megcélozni. Volt terén már más a helyzet, jó, ha kicsit „túl van méretezve”, mert káros hatása nincs, egyedül az alkatrész mérete növekszik.

Szintén a minőségibb darabok egyike, betyáros méretekkel, harcra készen:

És itt jön képbe a fent említett komplikációs bezsúfolás, amire először csak legyintettem, hogy csak belefér. Hát nem, nem fért el, meglepő módon...

Így görnyedve az erősítő romjai felett, csak egy megoldás jöhetett szóba, a trafó áthelyezése. Sok-sok mérés után mindennek kialakult a végleges helye, így neki is kezdtem a trafó rögzítésének kifúrásához.

Tisztítás után:

A kondenzátorok rögzítő furatai a hátlapon:

Erősítő II.

A szerkezeti átalakítás ezzel le is lett tudva, így ugornék egy lényegi részhez, mégpedig a kondenzátorok világához. Mivel elég komoly befolyásoló tényezők a végleges hangzásban, így azt gondolom, megérdemel egy apróbb kitérőt ez a témakör. Nagyon nem mindegy, milyen típusút, illetve márkájút használunk egy erősítő bizonyos részein, mivel mindegyiknek megvan az előnye, illetve a hátránya.

Ez a rész megint fül és ízlés kérdése, mindenkinek saját magának kell kísérletezni a számára leginkább kézenfekvő kombináció megtalálásához. Egy listával próbálnék valamennyi viszonyítási alapot nyújtani, pár általánosabb fajta megemlítésével, ami persze nincs kőbe vésve, mivel ahány fül, annyi hallás.

Számomra az alábbi szerint alakulnak sok-sok használat után a következő típusok és alfajaik:

ELNA:

● Silmic-széria: felső kategóriás, lágy, kellemes, részletes hangzással, klasszikus zenét kedvelőknek előnyösebb.
● Elna for Audio: audiocélokra használva egy alapszintű kondenzátort kicsit lágy, elalvósabb hangzás, pici pluszt ad a mély hangokhoz, a magashoz viszont nemigazán nyúl hozzá.
● Elna (mezei): leginkább pufferkondenzátornak célszerű használni, de nem sok helye van audiorendszerben.

Panasonic:

● FC: audiocélokra elsődlegesen használt típus, kicsit lágyítja a hangképet, magas tartományban erősebb picit.

● ECA: no name kondenzátorok cseréjére alkalmas, mivel olcsó, de ennek ára van, mivel teljesen semleges összképet mutat, bár még így is jobb a sok névtelen kínai csodánál.

● NHG: személy szerint az egyik kedvencem, sokan nem használják, nem értem, miért. Analóg világban elég jellegzetes karakterisztikát eredményez, kicsit ridegebb hangzása van.

Nichicon:

● Muse: a gyártó kínálatában az egyik legjobb, lágyabb mélyek és kicsit harsonázós magasak jellemzik.

● HZ: alacsony impedancia jellemzi, kicsit csapkodósabb a hangja alsóbb tartományokban.

● UHD: túlságosan tiszta hangvilág, keverve ajánlott pár darabot elhelyezni belőle, elsődlegesen bemeneti részen.

● Nichicon (mezei): sok régebbi erősítőben megtalálható, általános célokat maximálisan kielégít Rubyconnal keverve, így semleges hangképet nyújt, szeretem ezt a kombót.

Rubycon:

● ZA/ZL: elég sok helyen találkozni vele, audiocélokra nem igazán való, semleges és rideg.

● Rubycon (mezei): A jelöletlen kondenzátorokkal nem nagyon éri meg foglalkozni, de ezek is puffernek vagy csatolónak felelnek csak meg.

Jelen vérfrissítésnél az alábbi szerint osztottam el a kondenzátorokat:

● Puffer: RIFA
● Csatoló: Elna for Audio, Panasonic FC
● Bemenet: Panasonic FC/NHG
● Hangszínszabályzó: Panasonic FC
● Egyéb helyeken: Panasonic NHG

Igyekeztem nem beleesni a kondenzátortúltengés csapdájába, mivel ez is okozhat hangminőségromlást.

Van még egy dolog, amit érdemes cserélni régi technikánál, ez pedig a műveleti erősítő. Apró, de annál nagyobb jelentőséggel bíró alkatrész. A szóban forgó erősítőnél ez a rész gyenge pontnak bizonyult, mert elég sok utánaolvasással mindent megtudtam róla, amit csak lehetett. Újfajta és bóvli gyártás végterméke, szó szerint egy fillért sem ér, ezért kerestem másik dual sztereó OpAmpot.

Tengernyi lehetőség létezik, az már egy keményebb dió, hogy az ember találjon róluk némi infót, na meg be is tudja azt szerezni. Végül az OPA2228P kódjelűre esett a választás, ár-érték arányát tekintve jó vételnek számít. Akadt némi problémám az erősítővel a vásárlása után, mégpedig az, hogy extraárnyékolt kábellel is elég komoly alapzaja volt, bármelyik bemenetre is csatlakoztattam a kábelt. A műveleti erősítő cseréje után már semmi hasonló zaj nincs.

Erősítő III.

A fő panel és a trafó takarítása után költözhetett is vissza a fémházba egy ideiglenes összeszerelésre, illetve a pufferkondenzátorok kábeleit is a helyükre forrasztottam, így kiderült, hogy életképes-e így a konstrukció. Egy aggodalmam volt, az pedig a trafó közelsége a környező alkatrészekhez, de semmi „bumm” és „brumm” nem hallatszik szerencsére.

A trafó rögzítése és szintezési kellékei:

A graetz útban volt, így kicsit elfektettem:

A teszt után újabb szétszedés következett, mivel volt még min a ráncokat felvarrni. A hangerőszabályzó potmétere megérett már egy kis karbantartásra ennyi év után, mivel loudness potmétert lehetetlen kapni, pláne minőségi ALPS márkájút, így maradt a házilagos korrigálás. Kimérve is más értékeket kaptam mindkét szénpályán, de alsó tartományban nem egy hangerőn szólt a két csatorna, így egy pucolás és a szedőpálya-állítás csodákat tudott tenni.

A pálya meglepően jó állapotban volt, minimális szénport távolítottam el, a szedő pedig pályamódosítást kapott:

Összerakva:

A trafó áthelyezésével toldanom kellett a hálózati kábelt, illetve a pufferkondenzátorok zsinórjait lecseréltem. Első próbánál réz hangfalkábelt használtam, de vékonyabb PC-tápkábelre váltottam, ami ezüst színű, így a hangja is érezhetően másabb lett.

Hangszínszabályzó és a Panasonic FC:

Helyén minden:

Előtte...

...utána:

Hangkártya

Legvégül jöjjön a harmadik fő egység, a hangkártya, aminek a módosítását Ramachandra írása indította el. (Segítséged pedig ezúton is köszönöm.)

Mivel innen kezdődik el a hang körutazása, így nagyon nem mindegy, milyen is az a bizonyos indulási pont. Nálam egy átlagos minőségű Creative Sound Blaster® Audigy™ SE (SB0570) lapult a gépben, aminek a házi barkácsolás sem vált kárára, mivel értéke gyakorlatilag nincs.

Specifikáció:

● 24-bit / 96 kHz hangminőség
● 100 dB jel-zaj arány
● 7.1 Surround
● EAX ADVANCED HD 3.0

Első lépésként eltávolítottam a Surround kimenetekhez tartozó három műveleti erősítőt.

A második lépés a kondenzátorok cseréje lett.

Sztereókimenet: Panasonic FC
DAC és környéke: Elna for Audio, Panasonic FC / NHG
A Surround-kimenet kondenzátoraival nem foglalkoztam, mivel mind a három műveleti erősítőt eltávolítottam, illetve a vonalbemenet/mikrofon kondenzátorai is maradtak a régiek.

Legvégül a kristályoszcillátort cseréltem le egy precíziósra, amivel eddig sosem találkoztam a való életben, de már tudom, miért nem. Mindkét alany 24,576 MHz-en üzemel, így semmilyen fennakadás nem történt az előző kísérletekkel ellentétben, ahol 24 MHz-es kristályt is használtam, ezáltal darabosabbá, furcsábbá vált a hang. A kristályoknál van egy bizonyos PPM-érték, ami a stabilitásra utal, ez egy átlagos darabnál 20–50 PPM-ig terjed, ellenben a beszerzett precíziós 0,3 PPM értékű.

Kristály:

Precíziós:

Igyekeztem 5 V-on működő darabot beszerezni, mivel ezt a legkönnyebb a PC tápjának valamelyik ágára rákötni, így megúsztam egy újabb építgetést. Ezt egy ventilátor 3 pines csatlakozójával és egy MOLEX-3 pinátalakítóval oldottam meg, így relatíve esztétikusabb lett a végeredmény, bár a gépház legalján senki sem fogja látni. Az oszcillátornak nem volt könnyű helyet találni, hogy a kimenet lábának kábelezése se legyen túlságosan hosszú.

Eredeti állapotban:

Módosítás után:

Kész

Összegezném az eddig leírtakat, így jobban átlátható a módosítások végeredménye. Mivel több fázisban, több próbálgatásban, rengeteg időt felemésztve készült el mindenből a végleges verzió, így csak ezeket a részeket foglalnám össze.

Hangfalak:

Az első és legfontosabb változás az lett, hogy egyformán szólnak, így ezt már előrelépésnek vettem, ráadásul egyértelművé vált, hogy nincs semmi baja egyik hangsugárzónak sem. A kondenzátorcsere ellenben magával hozott bizonyos fokú minőségjavulást, még ha csak aprócskát is. Legfőképp a mély hangok tisztultak, most már tényleg csak az jut el ahhoz a hangszóróhoz, aminek kell.

Középtartományban minimális erősödést hozott magával, de a magas hangszórónál drasztikusabb változás következett be. Kicsit csilingelős hangja lett, lett végre benne erő, és kellőképp dinamikus, szóval maximálisan meg vagyok elégedve velük. A hangfalkábelekről nem tettem még említést, de most megteszem. Őket egyébként sem terveztem cserélni, rézkábelekről van szó, nem találok olyan okot, ami miatt váltani kellett volna, plusz egy kicsit hozzáad az eredetiséghez.

Erősítő:

Kezdetben a pufferkondenzátorra összpontosítottam, mivel az a rész tartozott a kriminálisabbak közé, mert csavaros verziót használtam, és hát a méretek... A két RIFA-kondenzátor beépítésével már egy minőségi szintet ugrott az erősítő, dinamikusabbak, pörgősebbek lettek a mély hangok, nem mellesleg megjelentek bizonyos tartományok is, amik előtte csak kopogtak, fújtattak. Az egyéb kondenzátorok cseréje szintén egy újabb lépés lett előre, mert egy teljesen más hangkép jelent meg, szép és telt hangokkal minden tartományban, semmiből nem lett kevés vagy éppen sok, illetve eltűnt mindenféle csatornák közötti gyengeség, eltérés.

A műveleti erősítővel sem sikerült befürödnöm szerencsére, a mélyebb hangokat kicsit megszínezte, kellemes hangja lett, sok apró részlet került elő, amiket előtte ugyanazoknál a zenéknél sosem hallottam, de még a létezésükről sem tudtam. A másik említésre méltó dolog pedig az, hogy bizonyos daloknál teljesen jól hallani azt, ha az előadó a mikrofon előtt kicsit „táncikál” és forgatja a fejét. A tér is megnyílt, kicsit szélesedett, elég jól kivehető az emberek és a hangszerek helyzete.

Hangkártya:

A kondenzátorok lecserélése önmagában is komolyabb ugrást jelentett, de a precíziós oszcillátor tette fel az i-re a pontot. Ellenben a Surround OpAmpok eltávolításával kicsit több erőt vártam, de egy ilyen kaliberű kártyánál a jelenleg elért szint is komoly előrelépést jelent a gyári verzióhoz képest, ráadásul ezeket az alkatrészeket másik kártya vásárlása esetén is fel tudom használni. Összességében tovább növekedett azoknak a hangoknak a listája, amelyek létezéséről eddig nem tudtam, illetve tisztább, rendszerezettebb hangképet kaptam.

Egy kép pedig a végére:

Ha valaki szeretné tesztelni a rendszerét, annak tudom ajánlani Roger Waters Amused to Death című albumát, ami speciális technikával lett megalkotva. Még kiemelhető Jan Garbarek Legend of the Seven Dreams zeneműve, ami szintén nem ma lett felvéve, mégis lemossa a mostani minőséginek számító dalokat.
Akinek viszont ez sem elég, annak tudom ajánlani a Belga Sanyi című albumát.

Köszönöm, hogy megtiszteltél figyelmeddel, és sztereóra fel!