Hirdetés

Ford Fiesta 2004 1.4 költségei - 1. év

Sziasztok!

Februárban meglett mennyasszonykámmal első autónk, egy Ford Fiesta Mk5 1.4-es benzines, 80 lóerős autó sötétkék színben :C
A kocsi 113.500 km-el lett véve, jelenleg kicsivel több mint 135e van benne, ami február óta bő 21e km-t jelent. Igen, kicsit sok benzineshez, de anno nem gondoltuk, hogy ennyire megtetszik a menés (tervben évi max 15e km volt...)
Két kép a kocsiról:


Már az elejétől írtam a kocsi minden nagyobb költségét, így egy viszonylag pontos kép van arról, hogy a vételárán kívül mennyibe kerül egy kisautó fenntartása az üzemanyag költségeken is túl.

Naplóm 1. rész

Remélem tetszik:)

Na szóval nekiálltam naplót írni. Fogalmam sincs miért most, meg egyáltalán azt sem tudom mikor tanultam meg írni, de valahogy megy, és nem is rossz! Persze a Világevő leverése előtt nem sok esélyem vagy épp időm lett volna írni, de a nyolcaknak (kilenceknek?) hála, sikerült megakadályozni, hogy degeszre egye magát velünk.
Vettem házat Fehérvágtában, mert azért jobb ott aludni, mint a kocsmába, az kicsit ugyanis zajos. Viszont ezután beütött az unalom, én pedig a nagy semmittevés közepette gondolkodtam, mint havasi medve az üres mézes csupor mellett, hogy ugyan már mi légyen mostan velem?
Jött a világmegváltó ötlet, mint a villámcsapás: a Hajnalőrség úgy is katonákat keres valami vámpírok ellen, szóval hát kalandra fel! Igaz nem sárkányok, de hát azért egy nagyra nőtt denevért még mindig élvezetesebb gyepálni, mint az asztalt otthon.
Így hát én, s hű csatlósom Lídia, felcsaptunk vámpírvadásznak. El is mentünk a Sodrásd melletti hegységbe, valami Hajnalőrség erőd nevezetű helyett keresve. Nagyon kreatív név, biztos rengeteget gondolkodtak rajta, meg mondjuk magának a szervezetnek is érdekes a neve… Hajnalőrség. Talán a vámpírok hajnalba támadnak? De mindegy is, sikerült megtalálnunk. Hát valami hatalmas egy erőd, viszont a környezete az valami borzalmas. Jég, vihar, sziklák, annyiból érthető az elhelyezkedése, hogy vámpírként tuti nem jönnék ide, szóval ez biztos jó búvóhely előlük. De azért albérletbe nem adnám ki.
Be is engedtek minket az erődbe, s valami Isran nevezetű egyén elé lettünk vezetve. Annak a fickónak akkora pörölye volt, hogy ekkorát még nem láttam s nem is szeretném érezni magamban sem… Na basszus, ez kissé félreérthető lett, de a végkövetkeztetésen nem változtat. Arcra meg olyan mogorva volt, hogy a vámpírok helyében egy tartalék alsógatyát hordtam volna magamnál.
Rám nézett, illetve a felszerelésemre (a nehézpáncélom volt rajtam a törp pajzsommal s harci bárdommal, jó az szinte bármi ellen) s csak ennyit mondott: van egy küldetésem számodra. Mondom akkor fel vagyok véve igaz?
- Látom téged sem az eszedért neveltek fel a szüleid. – közölte rezzenéstelen arccal, majd folytatta:
- Szeretném, ha elmennél a Mélyhomály sírboltba, ugyanis A Vigyázók rendjének vezetője szerint a vámpírok kutatnak ott valami után, és engem nagyon érdekel, hogy mit keresnek ott. Lehetőleg előttük szeretném megtudni, szóval indulj, Veli majd megadja a többi infórmációt, ami kell.
Hátat fordított s valami Toron nevezetű emberrel elbandukolt egy kisebb tanácsterem fele. Veli-vel beszéltem, adott néhány főzetet s figyelmeztetett a vámpírok egyik legfőbb veszélyére, mármint a varázserőn, fegyvereken, halálkutyákon kívül: az úgynevezett vámpírizmus betegséget terjesztik, mely ha nem gyógyítod meg hamar, vámpírrá változtat. Mondom remek, hol a Mélyhomály sírbolt?
Megkapva az instrukciót Veli-től, felcuccolva a létező összes betegséget gyógyító főzettel, elindultunk Mélyhomály sírbolt felé, hogy kiderítsük, vajon a vámpírok tényleg találtak valamit, vagy csak egy jó pohárnyi Bloody Mary-t kerestek?

AMD R9 390 8gb gyorsteszt: felejtős 1080p fölé?

Sziasztok!

Nem régiben sikerült szert tennem egy 4k-s freesynces monitorra, s szomorúan kellett látnom, hogy a natív felbontáshoz akár lowon is de kevés az r9 380-as vga-m, így szét kellett néznem a használt piacon, hogy mivel tudnám leváltani. A keretem szűkös volt(r9 380 ára+30k kb) s csak amd vga jöhetett szóba, meg kellett volna rá 8gb vram is, így igazából 6 vga jöhetett szóba csak: rx 470, rx 570, rx 480, rx 580, r9 390 és r9 390x. Mivel az rx-ek árai mostanság kicsit el vannak szállva, s javarészük bányászcsákány volt, valamint a 8gb-os modellek javarészt 85 felett mentek így sajnos kiestek, maradt a két r9-es. A nagyobbik sajnos szintén 80+-ról indult, míg a kisebbikekre nem volt jellemző a garancia, de szerencsémre sikerült találni egy Msi Gaming R9 390 8gb-os vga-t postával együtt 77k-ért, s így 3 hét hazsnálat után gondoltam megosztom veletek mit is lehet várni egy rx 570 szintű vga-tól manapság.

A gépem elemei a következők voltak:
i7-4790k 4,7ghz-en
8gb 2400mhz/cl11 ddr3 ram
Asus Z97 Pro Gamer lap
Cooler Master Seidon 120 V3
Windows 10 Pro 64 bit

Batman Arkham Knight grafikai beállítások teljesítmény igénye

Sziasztok ismét!

Egy újabb fajta tesztet szeretnék most megosztani veletek, ilyet ugyanis még nem csináltam előtte, így elnézést az esetleges hibákért:)
Mivel magyar nyelven eddig nem igen találtam ilyet, ezért gondoltam belekezdek én, hátha lesz rá közönség, esetleg valakinek hasznos is lesz a későbbiekben.
A teszt lényege, hogy a játékok egyes grafikai opcióinak a teljesítményigényét vizsgálom meg, angol tesztoldalakon szoktam találkozni ezen típusú teszttel, illetve gbors kolléga úr processzoros tesztjeiben volt hasonló eszmefuttatás, de ő direkt a processzor terhelését vizsgálta, míg én igyekszem a vga-ra eső terhelést vizsgálni(persze a kettő nem megy külön, de annyival jobb helyzetben vagyok, hogy egy 4,5 ghz-re húzott 4790k-m van így ki merem jelenteni, hogy a cpu-limitem fhd-n a lehető legminimálisabb),
Az első játék, amit kicsit megvizsgáltam a Batman Arkham Knight. nehézkes indulás, újra kiadás, majd rengeteg patch...nem épp a legsikeresebb bemutatkozás a világtörténelemben. Mentségére legyen mondva, azóta jól kikupálták, de közel két év el is telt a megjelenése óta....
A használt konfiguráció az alábbi volt:

Gtx 1060 3gb vs r9 380 4gb

Sziasztok ismét!

Remélhetőleg nem sokára megjelenik egy logoutos cikkem a gtx 950vs rx460-ról, addig is azonban eladtam mindkettő vga-mat, s sikerült szereznem egy Msi Gaming R9 380 4gb-os videókártyát. Azt tudni kell rólam, hogy amióta ez az új Twinfrozr hűtésük van, azóta szeretnék egy ilyen hűtéssel rendelkező kártyát. És most sikerült! Nagy terveim vannak vele addig is azonban gondoltam, ha már volt egy gtx 1060 3gb-osom is, s volt vele egy cikkem, akkor összeugrasztom őket, hogy még is mennyivel jobb egy gtx 1060 3gb-os egy r9 380 4gb-oshoz képest?
A tesztrendszer valamint a használt beállítások a nagy procitesztes cikkemben olvashatóak, nem szeretnék ugyanis annyi képet ide beilleszteni. A linkelt tesztből a 4,6ghz-en járatott i7-4790k oc-s eredményeket vettem figyelembe, s az r9 380 esetében is így járt a proci, annyi a két teszt között a különbség, hogy az egyik win7-en a másik win10en futott, de ez maximum 2-3%-os difit okozhat elméletben dx11 alatt.
A tesztek eredményeit kicsit ömlesztve fogom tálalni, annyi megjegyzést fűznék hozzá a teszthez, hogy az összes mérés 1920x1080as felbontásban futott, kétszer lett mérve s ezen mérések lettek átlagolva.

Gtx 950 2017 ellen

Sziasztok!
Elég sok minden történt velem mostanság, lediplomáztam, lett munkám, ethereumláz, gtx 1060 3gb eladása...Mozgalmas egy időszak volt. Mivel szeretett vga-mat eladtam(kicsit már bánom, mert most lenne időm játszani, de ez van), be kellett szereznem egy pót-vga-t eme ínséges időkre, ami végül is egy Gigabyte gtx 950es lett:

A kis erőgombóc

A kis 950es 2015 augusztus 15.-én debütált, tehát körülbelül két hét múlva lesz két éves. Akkor a középkategória egyik legjobb darabja volt, de a kezdeti árazása nem volt túl szerencsés. Később, mikor beállt az ára, már sokkal jobb vétel lett, s az ún. kocagémerek illetve e-sportolóknak tökéletes választás volt.

Ez volt két éve. Az akkori játékok többségéhez 1080p-s felbontásban elég volt, még ha nem is maximumon, de mi a helyzet később, 2017-ben? Illetve mi történik akkor ha valaki nem 1080p-ben tolja, hanem 768p-s felbontásban?
Ez utóbbi felbontást ugyanis a gémerek jelentős része használja még(lásd közvélemény kutatós bejegyzésemet, több mint 18% használja a hd felbontást).
A másik kérdés ami foglalkoztatott, hogy vajon mennyit lehet a felbontás csökkentésével nyerni, így ez volt a másik ok, amiért bevettem ebbe a tesztbe. A használt tesztkörnyezet az alábbi volt:
I7-4790k 4,5ghz-en
Asus z97 Pro-Gamer alaplap
8gb ddr3 2400mhz cl11 ram
120 gb Kingston ssd
750gb wd green hdd(játékok erről mentek)
Windows 10 64bit op-rendszer
Benq G2220HD FHD monitor

"Kihajcsa-e,, avagy a nagy prociteszt - kicsit más szemszögből

Sziasztok!

Az előző kiemelt cikkemben, melyben 12 darab processzort teszteltem le egy gtx 1060 3gb-os kártyával több felbontásban, a hozzászólásoknál heves vita alakult ki arról, hogy a pentium g4560 vajon elég-e az 1060ashoz, illetve mennyire költséghatékony ez, s sokan még a teljesítmény/ár mutatót is hiányolták a cikkből. Ezt a két dolgot szeretném pótolni így utólag, igaz kicsit változtak azóta a viszonyok processzoréknál, de maga a cikk még mindig helytálló szerintem, miszerint minimum egy húzott i5-2500k vagy egy fx 8350 kell a gtx 1060as megfelelő kihajtásához FHD felbontáson.
A mostani bejegyzés lényege, hogy hozzátegyem a cikkhez a költséghatékonyságot, ileltve megvizsgáljuk, hogy vajon a g4560 annyira bestbuy amennyire mondják?
Ehhez a cikkemben szereplő adatokat vettem alapul, még pedig az 1080p-s mérésekét. Ezek után összeszedtem, hogy mely közös alkatrészek vannak a különböző koonfigurációkban s árat kerestem hozzájuk, ez után pedig az egyes processzorok valamint a hozzájuk tartozó alaplapok árát kutattam fel, aho llehetett új árakkal számoltam, ahol nem ott igyekeztem LeC kolléga árait alapul venni, s ha ezt sem lehetett, akkor a Hardveraprós árakkal kalkuláltam, illetve az i3-4130nak az árát azért 15 e ft-ban határoztam meg, hogy a g4560at tudjam szemléltetni, hiszen amennyivel erősebb a g4560 annyival olcsóbbra raktam az i3-ast (15e vs 18e) így szerintem hasonló ár-érték aránya lesz majd mint a g4560ak lenne.
A közös alkatrészek:

A legtöbb dologból igyekeztem a lehető legolcsóbb ajánlatot figyelembe venni, de ezek akkor is körülbelüli értékek, 1-2 ezres különbség lehet, de szerintem egy jó becsléssel körülbelül ennyiből ki lehet hozzni normális dolgokat.
A processzorok s az alaplapok, illetve a hűtők árai:

Igyekeztem itt is mindenből a legolcsóbbat nézni, megfelelően összeválogatva, tehát k-s procihoz z-s lapot vagy p-set, illetve nem húzható procikhoz meg a g3258-hoz h-s lapot. A hűtőkön lehet vitatkozni, de egy 6800ft-os hűtő nem a világ vége s ismerőseim közül szinte mindenki le szokta cserélni a referenciahűtőt. A húzható prociknál meg egyértelmű, hogy miért kell ekkora hűtő(deepcool neptwin ver. 2.0).
Szemfülesebbek észrevehették, hogy használt procikhoz is új vga-t meg kiegészítőket ,,vettem". Nos ez azért van, mert így volt a legkönnyebb számolni vele, s eme lustaságomért elnézést kérek. Ha mindent használt piacról szereznénk be lényegesen olcsóbbra jönnének ki a sandy-k illetve az amd-k is.
A képen látható a teljes konfiguráció ára, végig ezzel lett számolva is.