Folytatnám...
Meglepődtem hogy milyen sokan néztek be ide hozzám. Tisztában vagyok vele hogy ez még nem jelent semmit. Akinek tetszett talán látogat később is. Gondolom akinek nem nyerte el a tetszését úgysem fogja tovább olvasni.
Picit még visszakanyarodnék a kapcsolatunk előtti időszakra amikor még csak beszélgettünk. Én szülés után 2 héttel nagyon megbetegedtem. Ő volt az első aki másnap reggel azonnal az állapotom felöl érdeklődött. Majd Ő volt az egyetlen aki minden reggel megkérdezte hogy vagyok?. Igazán jól esett és talán akkor döbbentem rá hogy alakul közöttünk valami. Még magunk sem tudtuk mi. Talán csak sejtettük de nem mertük felismerni. Mivel mindketten nagyon zavarban vagyunk telefonálásnál ezért üziben tartottuk a kapcsolatot. A gép elé nem nagyon tudtam ülni mert vagy időm nem volt rá a pici mellett vagy azért mert nem éreztem jól magam. Itt kezdődött el az üzenetváltás. Eleinte néha-néha egy üzi. Aztán volt egy találkozásunk is. Érdekes volt. 
Nem kettesben voltunk. Én a családommal Ő pedig a párjával. Rettentő zavarban voltunk mindketten. Szinte nem is pillantottunk egymásra. Ha megemlékezünk erről a találkozásról a mai napig jókat derülünk rajta. Ő csak úgy emlegeti hogy akkor kapta élete leggyorsabb pusziját. 
Mi akkor találkoztunk először. Ő már képen látott engem de én nem láttam Őt soha. Persze a szívem őrülten kalapált amint megpillantottam. Végre láthattuk egymást még akkor is ha nem mertünk egymáshoz szólni. Innentől sokasodtak meg igazán az üzik száma. És itt kezdődtek igazán a nagyon mély beszélgetések...
Miután végre megvallotuk milyen érzelmek vannak bennünk nagyot fordult velünk a világ. Hirtelen újra tininek éreztük magunkat. Kivirultunk és semmi nem tudta lombozni a hangulatunkat. Hirtelen elkezdünk ábrándozni a közös jövőről. Én egy kicsit visszafogottab voltam. Túl gyors volt nekem minden. Mindketten nehezen tudtuk kezelni a külvilággal szemben ezt az érzést. Elkezdődött a szerelmes levelek időszaka is. Nem törődve semmivel és senkivel minél több időt akartunk egymással lenni. Persze csak így a távolból. Mi ugyanis messze lakunk egymástól. Minden nap beszéltünk és olyan hirtelen elszaladt az idő mintha csak perceket lettünk volna együtt. Néha virágnyelven kommunikáltunk hogy csak mi értsük miről is beszélünk. Az érzéseinkről. És hogy mennyire boldogok vagyunk együtt. Csodálatos érzés volt vele beszélni. Amint egymásra köszöntünk fáztam az izgatottságtól és hevesen vert a szívem (ez az érzés a mai napig tart ). Szeretem ŐT! És végre elmondhattam neki minden nap. És nem csak kimondhattuk de éreztethettük is egymással. Nincs is annál szebb érzés amikor érzed hogy fontos vagy valakinek és érzed mindent megtesz azért hogy veled lehessen. Biztos vagyok benne hogy sokan megkérdeznék ha ennyire őszinték és erősek az érzelmeink akkor miért nem élünk együtt?. Erre is van válasz. Mindketten nagyon családcentrikusak vagyunk. Családunk van és nem szeretnénk nekik fájdalmat okozni. Ők nem tehetnek aról hogy mi egymásba szerettünk. Nekünk ők is fontosak hiszen tizenéveket nem lehet csak úgy elfelejteni és félretenni. Maradunk titokban boldogok csak őket nem szeretnénk bántani. Természetesen tudjuk hogy ha egyszer kiderül akkor vállaljuk a következményeket.
Történt is már ilyen a kapcsolatunk elején...
Kellemes napot mindenkinek!
