Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
-
veterán
válasz Gróf... #2250 üzenetére
a peremek amik élesek. A CM690 III-ban jobban el volt minden kerekítve, itt párszor megvágtam magam ezzel-azzal...
Nálam a házzal kapcsolatban a legnagyobb igényem az volt, hogy ne legyen optikai meghajtóhely benne. Évek óta nincs ilyen a gépemben, a helyet meg feleslegesen foglalja, ráadásul optikailag is zavaró, ha nincs valami komplett előlap. Ilyen driveless ház pedig igen kevés van még jelenleg. Pláne megfizethető áron, kellő méretben.
A zaj kérdést a venti cserebere megoldotta, most csak fix rpm-ű ventik vannak benn (kivettem az F14-eseket), tehát elől van a két GP-14 meg egy Pure Wings 2, hátul pedig egy Pure Wings 2 (előbbi 19, utóbbi 18 dBA hanggal). Így most kb néma a gép. Hogy pofásabb legyen a dolog, előre a PW2 helyébe kellene egy harmadik GP-14-et tenni, de csak feketében találtam eddig (és 3x4k-t nem akarok adni csak ezért, jobb lenne 1x4-5k körül csak, meg a fehér venti jól is mutat a házban)
Még lehet hogy majd játszogatok az F14-esekkel, hátha be tudom normálisan üzemelni a pwm-et windows alatt is (mert bios-ban ugyan visszaveszi magát ha azt mondom neki, de windows alatt már nem akarta)A HDD-k csendben vannak, mivel azon az oldalon a fal is hangszigetelt (meg fenn). A kábel elrendezésen lehet még majd dolgozok egy kicsit, most egy kicsit zsúfolt még. Nekem még épp belefért hogy csak 5 (3 hdd + 2 ssd) meghajtót támogat a ház, mivel a 750-eset még le tudom cserélni egy 2 TB-sre később. De helyből sosem elég, mindegy hogy az embernek 1TB vagy 10 van Nem kell különösebben gyűjtögető életmód sem, a Final Fantasy 13-am 60 gigát eszik, a steam könyvtáram is 400 felett van, pedig a 270 játékomnak csak egy töredéke van leszedve. Origin, GOG Galaxy... Erre jönnek rá csak a zenék (FLAC könyvtáram is 100 giga felett van), filmek (720p+ általában, de ezek ugye 10-15 giga darabja nem ritkán)
Amúgy korrekt ház, de elég sok a pro-kontra vele. Egyrészt ugye érthető módon nem olyan masszív mint amiben több a merevítés, összeszerelve nincs gond, de pl a plexis oldallapot felrakni kissé nyomva lehet csak, mert ez (is) tartja össze a házat. Nagyon jó ötletek vannak benne, van egy fajta "nerdgasm" amikor valamit el akarnál valamerre vezetni és látod hogy pont ott van egy rögzítési pont, egy kivágás, egy kábelrejtő. A tépőzáras kábelrendezés szuper, a meghajtó rögzítés is (mindegyik hdd-t és ssd-t egy gumírozott alapra kell csavarozni, az rögzül a házhoz, viszont nem tool-less a szerelés mint a CM690-nél). Jól néz ki, csöndes (most így fix ventikkel csöndesebb mint a 690, bár addig még nem teszteltem a hőfokokat amíg nincs minden megcsinálva rendesen, de rosszabbnak semmiképp sem rosszabb, sőt ahogy néztem jobb, bár ugye hűvösebb is az idő). Az is "nerdgasm" volt, ahogy pont kiemelkedik egy kicsit a ház és a gumírozott kivágás az alaplap mellett, és így a sata kábeleknek csak a legvége látszik csak ki, maga a kábel kb egyáltalán nem. A fenti venti helyek viszont nem porszűrősök, és ugyan lehet rá venni 3rd party szűrőt, de drága nagyon. Viszont a fenti záró elemek is hangszigetelők, tehát amíg fenn vannak, akkig hang is kevesebb szűrődik ki.
Összességében amúgy elégedett vagyok a házzal, szellősebb, kevésbé marcona mint a 690 III, és remélhetően takarítani is egyszerűbb lesz (alul-elől porszűrő, ráadásul rejtve, tehát nem zavaró a látvány amíg nem takarítod). Viszont vannak vele gondok is. Az eredeti árán teljesen okés lenne, az már az én türelmetlenségem hogy egy jó 20%-al többet adtam érte csak hogy meglegyen gyorsan (Mo-n nem lehetett kapni, és nem is tudták megmondani hogy mikor jön, így Németországból rendeltem az enyémet)
[ Szerkesztve ]
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
Tengo
aktív tag
Milyen perifériákkal nyomjátok az SC-t? Vannak ajánlásaitok, good to know stuff and shit.
-
Yllgrim
őstag
válasz Menthirist #2252 üzenetére
(#2253) Tengo: maszkalni eger-bill, repulni hotas, de ebbol lehet Warthog lesz, az eleg faszanyosnak nez ki meg anyagbol van, bar ez is tetszik nekem nagyon.
[ Szerkesztve ]
Peace is a lie, there is only passion. Through passion, I gain strength. Through strength, I gain power. Through power, I gain victory. Through victory, my chains are broken. The Force shall free me.
-
veterán
-
veterán
Én egy T16000M és egy X65F gázkarjának kombójával repülök, de amúgy antitalentum vagyok. Mármint a gépet elvezetem, de célozni nem tudok (nem is gyakorlom sokat). Majd többszemélyes hajókkal biztos jobb lesz Pilótának elmehetek, de vadászpilótának nem
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
Tengo
aktív tag
válasz Menthirist #2257 üzenetére
Haha, összeállhatunk. Én mindig is Chuvi akartam lenni a falconon.
-
veterán
-
Tengo
aktív tag
válasz Menthirist #2259 üzenetére
Én most raktam össze ebbe a buildem. Nincs HDD keret, minden rejtve.
-
veterán
Igen, tudom, ez a másik, ami drive cage nélküli. Ezen a kettőn kívül talán van még egy harmadik, de ezzel kész, pont.
Ennek az eleje (azaz az elejének a teteje) kevésbé tetszett, ahogy a gombok is. Emellett nekem egy kicsit túl sokat világít (bár lehet ki lehet lőni az nzxt logó világítást). A 440 elülső légbeszívója csak az egyik oldalon van, én nyugodtabb vagyok hogy a Define S mindkét oldalról szívja a levegőt.Összességében agyaltam hogy h440 vagy Define S, de végül a szememben a Define S nyert. Azt a PWM elosztó hub-ot azért sajnáltam
[ Szerkesztve ]
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
Tengo
aktív tag
válasz Menthirist #2261 üzenetére
Nagyon enyhe az nzxt logo világítása, azon kívül csak a backplate van kivílágítva ráadásul mind2 kikapcsolható gombbal hátul. Define S baromi szép amúgy.
[ Szerkesztve ]
-
Drenadar
Topikgazda
válasz Gróf... #2250 üzenetére
amióta bekerült a VGA és durvább játékokkal játszom azóta szarakodik a CPU.
A régi HD7770 be se tudta melegíteni... és nem játszottam aidával.Itt egy régebbi kép pár napos amit egy másik topicba tettem be:
Számla megvan még, csak lusta vagyok kiszedni, és gariztatni... de aztán lehet az lesz, de akkor ki tudja hány hetet PC nélkül leszek :|
Ezen a képen az is látható hogy alig kap feszt a CPU...
De akkor is nagyon gáz hogy az INTELNÉL nem értenek ahhoz hogy hogyan pasztázzanak kupak alatt vazze...
[ Szerkesztve ]
-
Yllgrim
őstag
válasz Drenadar #2263 üzenetére
Figyi, ha mar a gep mellett van, feldobnal par kepet par szogbol a belsobol, eleje, kozepe, ventik, legaram, ilyenek...
Elfogja a levegot a VGA a proci elol, nem lesz eleg ha elszivod, le kellene fujni.
[ Szerkesztve ]
Peace is a lie, there is only passion. Through passion, I gain strength. Through strength, I gain power. Through power, I gain victory. Through victory, my chains are broken. The Force shall free me.
-
Yllgrim
őstag
válasz Drenadar #2265 üzenetére
Hogy lassuk hogy a legaram utjat meg kielljem a mai gep fetisemet, pliz pliz pliz
Nem baj ha gaz, adhatunk par hasznos tipet, eszrevetelt
[ Szerkesztve ]
Peace is a lie, there is only passion. Through passion, I gain strength. Through strength, I gain power. Through power, I gain victory. Through victory, my chains are broken. The Force shall free me.
-
veterán
Picit játszadoztam még a kábelezéssel. Viszont most a GP-14-ek is elkezdtek zúgni, bár nem annyira mint tegnap az F14 (bár azoknak nagyobb a max sebessége)... Persze itt olyan hangerejű zúgásra kell gondolni, hogy ha bukóra kinyitom az ablakot, akkor már a kinti zajok elnyomják, csak minden kikapcsolt hangforrás esetén hallani.
Mindegy, most nem játszadozom vele többet, majd a napokban még utána járok alaposabban. Most már legalább a kábelezés relatíve rendben van.
Yllgrim: hozzáér az oldallaphoz, de van olyan benga állat hogy rendet tegyen Nekem is a középső kábelköteg elég vastag, mert ugye az alaplap főtápja is elég vaskos szegény. Plusz nem moduláris a tápom, minden kábel kijön belőle.
[ Szerkesztve ]
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
Yllgrim
őstag
válasz Drenadar #2267 üzenetére
Le kell venni az oldallapot es csoki Nekem nincs webcameram Nincs ra szuksegem.
Viszont inteztem jegyet (voucherrel) a LinuxCon-ra, uh a szabira megvan az egyik programom, szerdan hazajovok, aztan szombaton meg CitizenCon
Elegge jo a program, most pakolgatom ossze mire megyek, a Dronos program mar megvan, a reptetesre is lehet kinezek, az kitolja egy nappal a programot ha megyek ra
Meg nem voltam ilyenen, uh mar elmenynek is remek lesz
(#2268) Menthirist: Amig nem nyomja ki az oldalapot mint ahogy nalam szokta neha addig nincs gond 3-4cm hely nem eleg, mert egybe rakok mindent...
[ Szerkesztve ]
Peace is a lie, there is only passion. Through passion, I gain strength. Through strength, I gain power. Through power, I gain victory. Through victory, my chains are broken. The Force shall free me.
-
veterán
Na jó, szerintem már csak behaluzom azt a hangot Már konkrétan a fülemet tapasztottam a házra hogy füleljek Ez már túlzás, pláne hogy a gép a székemtől egy, az ágyamtól kb 2 méterre van És amúgy zárt ajtó/ablak mellett, házra tapasztott füllel hallani a búgást
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
Yllgrim
őstag
válasz Menthirist #2270 üzenetére
Nalam van egy kis alaphang, de ez mar nem erdekel, nema ugysem lesz sosem, beletorodtem, kerepeles meg ilyenek nincsenek szerencsere...
Peace is a lie, there is only passion. Through passion, I gain strength. Through strength, I gain power. Through power, I gain victory. Through victory, my chains are broken. The Force shall free me.
-
mrfire
őstag
válasz Menthirist #2268 üzenetére
Elég pöpec lett Bár így nem kapnak hűtést a HDD-k, nálam mondjuk nem is fordult elő, hogy túlmelegedtek volna.
Ami a zajt illeti, sosem vártam el, hogy teljesen hangtalan legyen a gép. Sőt sokáig indokolatlanul sok ventit használtam, mert nem érdekelt a zaj, csak hogy mindig legyen hűvös. Most alapesetben 2db CM Jetflo van benne, ventilátor szabályzóval 1000 RPM-re vannak korlátozva, de van hangjuk pedig se nem olcsó ventik, és nincsenek is felpörgetve. Sőt az egyik néha elkezd berezonálni, nem tudom hogyan, mert rendes csavarokkal, fém menetben van bent és még gumi alátéte is van. Lehet maga a venti a rossz, de egyszer már cseréltem. Egy ilyen 3-4 ezres házhűtő többet bírhatna zajtalanul, mint egy év.
Így utólag azt bánom, hogy nem moduláris tápot vettem, hanem egy nagy dögöt, amiben millió kábel van, és még így is, hogy van egy átlagosan bő hely a hátlap mögött, alig férnek el a kábelek, feszül az oldallap. -
ttamashu
aktív tag
válasz Menthirist #2270 üzenetére
Ja hát így már elmegy, én is hallok valamit, éjjel, csukott ablaknál (lehet, hogy a wincsi), de ennyi már bele kell hogy férjen.
Tea az élet!
-
veterán
Kap azért némi levegőt, de amúgy sem tartok attól hogy nagyon felmenne a hőmérsékletük.
Mivel a kábelek most már úgy ahogy rendben vannak, ma majd lehet hogy játszadozok egy kicsit a ventikkel, a harmadik alaplapi venti kimeneten majd tesztelem az F14-eket beszerelés nélkül.ttamashu: nem a vinyóknak van hangja, ezek egyértelműen a ventik. Ha leállítom őket, a gép majdnem néma. Persze ettől még nem hangos, sőt én sem vagyok háklis a hangerőre, amennyiben nem zavaró hangot ad. Sima légzaj jöhet, de ha már susog meg cinceg, akkor már nem, akármilyen halk is legyen
[ Szerkesztve ]
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
Gróf...
aktív tag
válasz Drenadar #2263 üzenetére
0.99-1v/3400-3600MHz/91-99 fok. Ezt nem okozhatja "rossz légáram"
1.3v / 4300MHz / 54 fok (58-ig megy fel játék közben, de abba már a VGA is besegít!) Direkt alá írtam mégegyszer, hogy lásd: Ott valami kurvára nincs rendben! Van azon a procin egyáltalán hűtő???[ Szerkesztve ]
Fogadatlan prókátorokra nem vagyok kíváncsi!
-
Malibutomi
nagyúr
Multi crew csapatmunka masik jatekban : Pulsar Lost Colony
Urcsata 5:48-tol
[ Szerkesztve ]
-
Malibutomi
nagyúr
válasz Malibutomi #2278 üzenetére
Bolygo felfedezes 11:40-tol
-
veterán
ilyen ész nélküli rohangálás lesz majd nálunk is?
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
Malibutomi
nagyúr
válasz Menthirist #2280 üzenetére
Szerintem igen. A bolygofelfedezest megnezted? Jo a first contact
[ Szerkesztve ]
-
Tengo
aktív tag
válasz Malibutomi #2279 üzenetére
First contact is kill. Hát itt már sírva nevettem.
-
mrfire
őstag
válasz Malibutomi #2281 üzenetére
Én csak beletekertem, de azt a részt pont láttam. Ilyen jöhet az SC-be is.
-
veterán
válasz Malibutomi #2281 üzenetére
Jah... bár kétlem hogy elkezdenék ordibálni és sikítozni.
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
veterán
Közben megjött az új játszótársam
2.2-es i7, 16 GB DDR1600-as ram, Iris Pro 1.5 GB-os vga, 256-os ssd, 2880x1800-as felbontás.[ Szerkesztve ]
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
Szőrös
veterán
válasz Menthirist #2285 üzenetére
SC hogy fut rajta ? jaa Mac ööö bocs
https://starcitizen.hu ha tudni akarod mi újság az univerzumban
-
veterán
Nekem is ez volt az első felmerülő gondolatom. A 2880x1800-as felbontáson nagyon durván jól nézhet ki. max majd 4k screenshoton megnézem
Amúgy céges, ergo ingyen volt, ergo whatever annyi hogy nagyobb mint a 13-as, viszont vékonyabb is, úgyhogy külön vigyázhatok rá... van vagy 750k, szóval csak óvatosan
[ Szerkesztve ]
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
Szőrös
veterán
válasz Menthirist #2287 üzenetére
Najó de OSX alatt nem fut SC nem ? Kép alapján az van rajta . Van rajta Win emu ?
https://starcitizen.hu ha tudni akarod mi újság az univerzumban
-
veterán
Persze hogy osx van rajta. Macbook Pro lehetne ugyan windowst is tenni mellé, de a 256-os ssd-n nem erőltetném a két os-t és még hogy munkára is maradjon elég
az SC pedig még csak windowson fut, ezért is mondtam hogy max screenshotot tudok nézni De amikor láttam az első nagyfelbontású háttérképet, az első gondolatom az volt, hogy az SC milyen durván nézhet ki rajta
[ Szerkesztve ]
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
veterán
most egy kicsit ráfüggtem az 1440p és 4k Star Citizen videókra Szép színei vannak a macbookoknak gyárilag is.
[ Szerkesztve ]
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
Malibutomi
nagyúr
válasz Menthirist #2290 üzenetére
Nekem majd remelem nem olyan sokara tervben van egy 1440-es moncsi. Addig marad a VSR
-
Yllgrim
őstag
válasz Menthirist #2289 üzenetére
En szeretem nagy felbontason nezegetni a jatekokat, SC reszletessege is eleg jol kijon am, csak meg nem elterjedt elegge.
Peace is a lie, there is only passion. Through passion, I gain strength. Through strength, I gain power. Through power, I gain victory. Through victory, my chains are broken. The Force shall free me.
-
mrfire
őstag
Mármint a fizikai számolás golyónként. Hogy elkezd valaki egy gépfegyverrel lőni, és a szerver minden töltényre kalkulálja az utat.
A netkód trükköket más MMO-kból ismerem, ahol lag esetén elég látványosan ugráltak a karakterek, mert csak X méterenként tudott egyeztetetni irányt és mozgást a rendszer.[ Szerkesztve ]
-
veterán
-
mrfire
őstag
válasz Menthirist #2294 üzenetére
Hát ennek akkor volt látható a hatása, ha nagyon-nagy volt a lag, de azt nem lehet kezelni. Viszont jól látszott, hogy alapesetben hogy egyeztetik a mozgásokat.
[ Szerkesztve ]
-
Drenadar
Topikgazda
Gyűlölöm a magyar hatóságokat... legelőször a NAV, (mondjuk ő most talán épphogy jogosan) most meg a kormányhivatal vagy azt se tudom mi ez, okmányiroda, miszerint az adásvételi szerződés nem jó ezért semmis... hát miért nem mennek el a.....? GRHHH elegem van
-
Drenadar
Topikgazda
válasz Nathan Boggs #2297 üzenetére
hogy nincs feltüntetve rajta külön rublikában, hogy jogilag ingyenes vagy visszterhes ügyletről van szó... vazze :| ha van vételár hogy lehetne ingyenes szerződés? :|
És persze leírnak minden hivatkozást, fenyegetést, mindent, de azt hogy ezt hogyan lehet orvosolni azt nem.
Ennyire egy retardált országot mint ez nem látott még a föld...
megj. : Az első találatról töltöttem le az adásvételi szerződés mintát tök jó hogy még az is el van baszva
[link] Feltételeztem, hogy akkor talán jó is Én balfasz... -
Nathan Boggs
senior tag
válasz Drenadar #2298 üzenetére
Jah, ezeket én is szeretem, amikor a példa rossz... Ebben viszont nem tudok segíteni, lehet, hogy elég egy nyilatkozat, amiben erről nyilatkoztok, ugyanúgy aláírva a vevő, eladó, tanúk által, de lehet, hogy kell egy új adásvételit csinálni, viszont ott már az a gáz, hogy a régi dátumot nem írhatjátok, mert akkor azt benyújtva hamis magánokirat felhasználása lenne, viszont gondolom már a vevő használja az autót egy ideje... A szomorú amúgy az, hogy fölöslegesen ilyen bonyolult a rendszer, aki akarja, simán ki tudja játszani...
1._Magyar_Kereskedelmi_és_Iparos_Szövetség robertsspaceindustries.com/orgs/HUNS Hel_Taktikai_Támogató_Flotta_CTF robertsspaceindustries.com/orgs/CTF
-
Drenadar
Topikgazda
válasz Nathan Boggs #2299 üzenetére
Jah majd holnap felhívom a mélyen tisztelt ügyintézőt, hogy wtf? :|
Sztem az jogellenes lenne ha tulajdonképpen még mindig enyém lenne az eladott gépjármű. Ki tudja ki és mit okoz vele?
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- HMD Skyline - jó szerelés
- Windows 10
- Samsung Galaxy Watch5 Pro - kerek, de nem tekerek
- Szólánc.
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- War Thunder - MMO Combat Game
- Honor Magic6 Pro - kör közepén számok
- Nagyrobogósok baráti topikja
- Napelem
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- További aktív témák...
- Fiio Q15
- Dell Latitude E5470, 14" HD Kijelző, i5-6300U CPU, 8GB DDR4, 256GB SSD, W10, Számla, Garanci
- HP ZBook 17 G5, 17,3" FHD IPS, I7-8850H CPU, 32GB DDR4, 512GB NVMe SSD,1TB HDD, P3200 6GB VGA, WIN 1
- HP ZBook Fury 17 G7, 17,3" FHD IPS, I7-10750H CPU, 32GB DDR4, 512GB NVMe SSD, T1000 4GB VGA, WIN 10/
- HP ZBook 15u G6, 15,6" FHD IPS, I7-8565U CPU, 32GB DDR4, 512GB NVMe SSD, 4GB VGA, WIN 10/11, Számla,
- Erős Okostelefon V2
- PlayStation 30th Anniversary Limited Edition DualSense (Bontatlan/Új)
- Eladó MSI X399 Gaming Pro AC Carbon + AMD Threadripper 1950x
- 6TB WD RED PLUS!!! WD60EFPX 6TB 5400rpm 256MB! RECERTIFIED, bontatlanok, 2 év garral!!!
- 6TB WD RED HDD!!! WD60EFAX 6TB 5400rpm 256MB! RECERTIFIED, bontatlan, garanciával!!!
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen