na igen ebben van igazság. egy ARM proci esetén sokkal primitivebb az erőforrás ütemezés. ha nézünk egy 4+4 magos procit. Ahol van mondjuk 4 mag 1,6 Ghz és van 4 gyors mag 2,4 Ghz.
Ott azt csinálja, hogy ha kicsi a terhelés akkor a 4 gyengébb magot használja valamilyen terhelési szint felett meg a gyorsa nagy fogyasztású 4 magot. Megjegyzem az idő nagy részében szinte be se kapcsolnak a gyors magok legfeljebb pár játékban vagy esetleg CPU teszt programban. Viszont annyira primitiv a vezérlés. hogy ha én futtatok a telefonon mondjuk egy 2 magot használó applikációt, és elég neki a kisebb mag teljesítménye. Akkor auz látjuk, hogy a 4 gyengébb mag teljesítménye együtt változik. tehát egyszerre hajtja mindig 4 magonkánt az órajelet. Akkor is ha a 4 magnak éppen csak kétmagon van dolga. ettől még a nem terhelt két mag órajele is simán felmegy a 2 terheltel együtt. Tehát ez egy meglehetősen primitív vezérlés.
X86-os procik esetében viszont különféle terheléseket látunk magonként. Simán látunk adot pillanatban 80%,50% 45% 25% 12% 5% és mind ezt egyszerre eltérő órajelen. Tehát egy X86-os proci a konkrét magon szükséges terhelés mértékében vezérli a szükséges magokat. Persze bonyolítja a helyzetet, hogy a magok alapból eltérő teljesítményre képesek. Olyankor össze kell valahogy hozni a nagy számításigényű programágat a nagy teljesítményre képes magokkal. Amig ez nincsen megoldva hogy kezelje a kérdést mind a program, mind az rendszer erőforrás ütemezője, addig csak a véletlen múlik, hogy mi hol fut adott pillanatban. Sőt kifejezetten béna is lehet a dolog. Ha a nagy számítást igénylő progrmágat akarja a lassú magra tenni, és a kis számitást igénylő programágat ütemezi a nagy teljesítményű magra.