"Ki az, akiben igazán meg lehet bízni? Szerintem nincs olyan ember. Legalábbis nincs olyan, akiben mindig feltétel nélkül megbízhatnánk."

Ezek szerint még nem volt igazi barátod. Tény, hogy egy kezemen megszámolható, de nekem volt.
Egy szavamra ugrott, ha segítségét kértem, nyugodt szívvel kisírhattam magam a vállán, soha nem számoltuk a "kiadás-bevétel" rovatot.

Aztán feltétlen meg kell említeni, hiszen az életben talán a legfontosabb, a nőt, a nagybetűs ŐT, a kedvest, szerelmünk tárgyát. Nem a viszonzatlan szerelmek tárgyára utalok, hanem az igazira, az egyetlenre.
Már hogy a csudába ne bíznál meg benne, amikor sorsotok közössé válik, és ott csillog szemében az irántad érzett feltétlen bizalom?

Olvastam mindegyik írásod. Időnként belekezdtem, hogy írok valami okosat, aztán inkább mégse.
Szóval figyelek rád, ha ez számít valamit.

[ Szerkesztve ]

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Figyelmedet megbecsülöm . Köszönöm.

Egyébként ez a "senkiben nem bízhatsz meg eléggé" dolog sem olyan, hogy mindig igaz. Sőt, én csak egy átlagos senki vagyok, nem pedig egy filozófus, bölcsész akárki, szóval nem kell komolyan venni azt, amit ideírok. Összehordok mindenféle zagyvaságot . Vannak barátaim, legalábbis bennük mindig és mindenkor megbízok.

keep calm and code erlang

Én úgy vélem, hogy mindenki önző. Nem általános értelemben. Például: (megtörtént eset, szóval átélhető, kipróbálható) Egy láthatóan gazdag fickó felfordított bringával gubbaszt az út szélén, látom szereli a kereket. Mondjuk rá, hogy értek a bringákhoz, tudtam, hogy valószínű nem kell neki segítség, de azért megkérdeztem segíthetek-e neki. Természetesen nem kellett, csak ragasztó száradását várta. Ennyivel le is rendeződött a dolog. Ha megvizsgáljuk a gondolatmenetet, mindig visszaérkezünk önmagunkhoz. Én sokszor szeretek segíteni, főleg ha értelmét is látom, na de miért? Mert jólesik, nekem. Mivel jó érzésem támad tőle, segítek másnak. Az egy mellékes dolog, hogy közben hasznos a másiknak, hogy ő ebből profitálhat. Így mindkettőnk elégedettebb lesz a történés által.

Vannak viszont a rossz-önző emberek, akik úgy akarnak saját boldogságukért tenni, hogy mások ebből nem profitálnak, hanem veszteséget okoznak nekik. Például kevés a pénzem elveszem másikét, vagy gonosz vagyok és nekem az okoz örömöt, hogy másikat kigáncsolom.

Mindkét változatban önmagunknak akarunk jót, a kettő közti különbség, hogy ezzel ártunk, vagy használunk-e a másiknak. Tehát, ha az a kérdés, hogy én önző vagyok-e, akkor azt mondom igen, de úgy, hogy ezzel másoknak is jót tegyek.

A másik ember megsértése: én utálok hazudni, de félek sokszor, hogy őszinteségemmel megsértek másokat. Így tudat alatt szintén visszajutok oda, hogy mi okoz nekem kisebb lelki terhet: ha hazudok a béke megőrzése érdekében, vagy őszinte leszek tudván, hogy valószínűleg megsértődik.

Másikban való csalódás: azt hiszem ez nem más, mint hogy valaki másképp viselkedik, mint én vártam. A jövőképen sérül ezáltal. Ilyenkor nem is a másikra lehetnék mérges, hanem magamra, hogy rossz következtetéseket vontam le a másik fél elkövetkezendő viselkedése kapcsán az eddigi tapasztalatokból. Ez abból adódhat, hogy nem volt elég információm a tökéletesebb jövőbeli viselkedés kikövetkeztetéséhez. A másikban való csalódottságot a megbocsátás oldhatja fel, ami az én értelmezéseben annyit tesz, hogy elfogadom a történteket. Elfogadom, hogy rosszul számítottam a jövőt.
Ez bármikor bárkivel megtörténhet és ha megtörténik, akkor leginkább csak azt mondom magamban, hogy rendben, ez van, és változtatok a róla kialakult képen.

Ez az egész így nagyon szárazan hangzik, de én így látom az emberi viselkedés néhány alappillérjét. Elvégre mi emberek is egy adott környezetben élünk, annak szabályai szerint, mint minden más. És aki megtalálja az alapszabályokat, az nyugodtabban élhet, kevesebb megválaszolatlan kérdéssel. Hogy ez lenne az abszolút igazság? Talán.