Szerintem nem szerencsés, ha ifjúkori szerelmét veszi el feleségül az ember. Én például akár a kutyája lettem volna a lánykának, akitől megkaptam az élet legkegyetlenebb mondatát: maradjunk inkább barátok. Ha feleségül jött volna hozzám, feltétel nélkül uralkodhatott volna rajtam, annyira szerettem. Ehhez hozzájárult az is, hogy kemény teremtés volt, irányításra termett. Egy ideig eltűrtem volna neki, aztán amikor elpárolgott a szemem elől a rózsaszín köd, kiegyenesítettem volna a gerincem, de akkor már késő lett volna.
Jobb ez így. Nem szerelemből házasodtam, de természetesen nem hiányzott a szeretet a kapcsolatunkból.
"... tisztelettel közeledett volna a lány felé..."
Megér egy misét. Sofőr voltam, sok céghez jártam. Kedveltek mindenhol, hiszen udvarias voltam, és amennyire szabad volt, bolondoztam. Tisztelettel bántam a nőkkel, viszont volt, aki a tiszteletet lerombolta. Az egyik targoncás a rugalmasságát fitogtatta, mire azt mondta neki (állva) a nő: ha felteszed a lábad a nyakamba, itt helyben lesz*plak. Iránta való tiszteletem úgy pukkant ki, mint egy lufi, de ezt természetesen nem éreztettem vele.
Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)