Volt vala egy könyv, A rakodók mindenkit csókoltatnak.

Valahol itt kuksol valamelyik polcomon, tanulságos mű.
Egyetlen réteg nem volt hajlandó nyilatkozni, a temetkezésiek.

Az "őszinte részvétem" úgy hangzik el, hogy tenyérrel felfelé nyújtja a kezét a temetőszolga. Értsen a mozdulatból a gyászoló, és nyomja csak a jattot bő kézzel.
Nem elég a gyász, még a hiénák is megkeserítik az ember életét.

Feleségem halála után terveztem egy írást. Címe az lett volna, hogy "Ki akarsz cseszni szeretteiddel? Halj meg!"
Halva született ötlet volt, hogy stílusos legyek.
Megírhattam volna a könnyekkel áztatott kálváriát, hogy miként akart pár lelketlen személy több, és még több pénzt kicsavarni belőlem. Lazán megtehetik, hiszen a félájult hozzátartozó nem a pénzt számolgatja, hanem azon van, hogy tisztességgel búcsúztassa szerettét.

Pokol bugyra, lelki mélypont. Ezt lovagolják meg azok, akik megtehetik.
Már a portás kezdi, aki a telefonos érdeklődésre válaszként közli, hogy igen, megcsináltuk, x Forint lesz, tessék befáradni.
Befáradtam, x+y Forint a kezébe, hivatalos papír az én kezembe.
Nincs még vége, csak most kezdődik.
Hamvasztás, szórásos temetés. Vadi új lepedő a boncmester kezébe, mert ugye szállítani is kell az elhunytat. Aztán ugye x Forint, mert speciális módon kell tárolni a halottat...
Nyomja a lóvét a hozzátartozó, nem tehet mást. Számla persze nyista.
Irány vissza a portáshoz a boncmester határozott javaslatára.
A portás barátságos. Tél van ugye, ilyenkor nincs szórásos temetés, de ő elintézi, csak hát az nem egyszerű...
Mivel le sem ültem, egyszerű volt szó nélkül hátat fordítanom a halottak vámszedőjének.

Egyértelmű, hogy a tájékozatlanokat megvezetik, kifacsarják.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)