Tíz évvel ezelőtt tévéket árultam egy nagyáruházban. Akkoriban kezdtek bejönni a FHD tévék, konkrétan egy darab volt elérhető áron, egy Thomson förmedvény. A márka hulladéksága mellett olyannyira vállalhatatlan képpel, hogy konkrétan olyat csinált erősebb képtartalom frissítéskor, mint bizonyos alacsony bitrátás videók, hogy egy pillanatig bennt maradt a kép egy része amolyan koszként.
Szerinted tízből hány vásárlót sikerült lebeszélni róla, aki azzal jött, hogy neki az kell? Még jó, hogy a felük utána élt a három napos visszahozatallal.
Aztán eltelt talán öt év, és lett egy belépő kategóriás, de jófajta DLP mozis projektor, szürke vászonnal, sötét szobában. Ja, 720p és másfél méter széles kép. Azóta egészen biztosan tudom, hogy a felbontás az marhára egy sokadrangú szempont, hogy jól néz-e ki a kép vagy sem.
Persze már rég megszabadultam az egésztől, mert rájöttem, micsoda életpazarlás ilyesmiken rugózni.
■■■ pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt
