Sziasztok,

32 éves vagyok, 6 napja volt műtétem, -3/-0,5Dcyl és -3,5/-0,5Dcyl hibával. Standard PRK, -3,75/-3,75 a budaiban, elég rögös volt a műtétig vezető út.

9 éve volt az első vizsgálatom műtétre, eltanácsoltak szemfenéki elváltozás miatt (pigment foltok) illetve utolsó OCT vizsgálatra ami 2 hónapja volt miniális retina leveálás és előrehaladott makula degeneráció is a mixbe került. A műtéthez 5 vizsgálat kellett és egy retina specialistával való konzultáció.

Mindezek végére PRK vagy PRK no touch maradt csak, mint választható opció, (2 hétig nem tudtam elérni az orvosomat, de mint kiderült, mivel a többi eljárás vákumos olyan kockázatokkal járnak amelyek legrosszabb esetben véglegesen ronthatják a látásomat). Az összes létező lelettel egyébként felkerestem minden egyes budapesti klinikát abban a 2 hétben, mert a kezelés szopás részét minimálisra szerettem volna redukálni egy LASIK vagy FEMTO kezeléssel, csak és kizárólag a sasszem klinika adott érdemi választ és vette a fáradtságot egy orvos, hogy ránézzen a 10 oldalnyi leletemre és ajánlott a PRK-n kívül más lehetőséget.
Végülis a sima PRK-t választottam, mert annak ellenére, hogy ez jár a legtöbb kellemetlenséggel, a komplikációk esélye itt a legalacsonyabb, míg az elérhető látásminőség a legjobb, úgyhogy igazából hálás is vagyok, amiért ebbe az irányba lettem terelve, mert magamtól biztos, hogy a kényelmes utat választottam volna.

Bár nincs reklámozva, a lebenyes eljárásoknál végleges komplkációk és látásminőség romlás alakulhat ki a microbuborékok és maradandó hegek miatt (homályos foltok, fényudvar, fényérzékenység, farkasvakság). Az elmozduló lencsét meg már meg sem említem.

Maga a műtét egyébként eseménytelenül zajlott. Kontaktlencsét viselek már közel 14 éve, és ahogy az köztudott, már 1 havi lencseviselés után is jelentősen csökken a szaruhártya érzékenysége, ami megkönnyítette az egész procedúrát a cseppentéstől kezdve, a vizsgálaton át, a műtétig, tényleg mindent. Vigamox/Flucon kombót kaptam.

napi 3x2 ibuprofennel terveztem túlélni az első hetet, de sokkal kevesebbet vettem be, műkönnyet eddig még nem használtam.
1. nap
viszonylag éles látás, mérsékelt fájdalom (többnyire szúró), mérsékelt fényérzékenység, időszakos könnyezés, fájdalmas cseppentés, olvasni, filmezni..stb, tudtam bár nem igazán erőltettem, problémamentes alvás.
2. nap
kicsit homályosabb látás, a nap második felében erősödő szúró fájdalom (5 órán keresztül járkáltam föl-le, mert ez valahogy elmúlasztotta a fájdalmat), erősödő fényérzékenység, rengeteg könnyezés. A cseppentés már nem mart.
3. nap - lencse levétel
Abszolút gyilkos nap, reggel 9-kor lekerült a lencse, valószínű, hogy egy kicsit korai volt, mert még nem ért össze mindenhol a hámosodott réteg. A levétel pillanatában mindkét szemem elkezdett szúrni és órákon át könnyeztem megállás nélkül, mindez kombinálva homályos látással és nagyon durva fényérzékenységgel. Korábban azt az infót kaptam, hogy nem lesz változás a levétel után, úgyhogy 1 órával későbbre egy 3 órás, 200 km-es út volt betervezve. Hát....megkönnyeztem. A cseppentés is úgy mart, mint még előtte soha. Délutánra szinte semmit sem láttam, a legkisebb fény is irritált, még csukott szemmel is. Ez volt az egyetlen nap, amikor bettem mind a 6 szem fájdalomcsillapítót. Az alvással amúgy nem volt probléma.
4. nap
Reggelre sokat tisztult a látásom, a fájdalom és a fényérzékenység szinte teljesen elmúlt, a nap végére már egy kis nagyítással a monitort is tudtam olvasni, a könnyezés is megszűnt
5-6. nap
minimális változás a 6. nap végére közelre már tisztább a kép, a Flucon érezhetően lassítja a szemem fókuszálási sebességét

Összességében eddig elégedett vagyok szinte mindennel, a gyógyulás sokkal simább, mint vártam, közel sem volt annyira fajdalmas, mint amire készültem a beszámolók alapján.
Számomra az egyetlen hatalmas mínusz az a folyamatosan "rotáló" doktori gárda. 3x voltam bent az intézményben, mind a 3x más kezelt/vizsgált, rá lehet persze fogni, hogy legalább ellenőrzik egymást....de vannak kétségeim ezügyben. Nem azért, mert úgy gondolom akár egy kicsit egy kicsit is, hogy nem megfelelően képzett szakemberek, hanem mert ebben a posványos magyarországnak nevezett fostengerben a személyes felelősségvállalás, mint fogalom, nem létezik. Gondolom a nagyobb klinikákon is hasonló a leosztás a forgalom és a személyzet méretéből fakadóan, de ettől még hiányolom annak a személynek a létét akiről tudom, hogy bizony, ő felelős értem.