Hirdetés

Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Drizzt

    nagyúr

    válasz concret_hp #438 üzenetére

    Infelm: nem voltam, csak kb. az első két előadáson. Korán volt. Aláírás mákkal lett meg, aztán kemény magolás, szenvedés, s megvan a vizsga 3-as is. Nálam alapszabály, hogy 8 elé nem állítunk ébresztőórát, hacsak nem vizsga, vagy valami egyéb malacság lesz reggel. :) Mi: egy ideig bejártam, maga a téma érdekel, de az anyag túlontúl szerteágazó, meg a zh-n, s pótzh-n a rezolúciókat rendere el bírom cseszni. Aztán idővel elhagytam. Laci már éppen indulni akart, úgyhogy igyekeznem kellett.
    Dp tavasz: A Prolog első blokkra bejártam, de akkor úgy döntöttem, hogy egy trónolás alatt gyorsabban haladok, mint egy heti előadás alatt elmagyaráznak, aztán ennek olyan formában lett meg a böjtje, hogy kiderült, hogy a könyvem vége kb. a felénél van az új könyvnek, így először el is véreztem a vizsgán, másodjára már valami 9x%-os 4 lett.
    Hálók: Ez is korán volt, vagy hétfőn, vagy valami ilyesmi gond volt vele. :D A könyv tényleg jó, az anyagot meg lehet érteni, de a könyv végéig úgysem érsz el, illetve pontosan kell tudni, hogy miféle választ várnak egy kérdésre, ha nem pont ugyanazt mondod, akkor egy 10 pontos feladat könnyen 0 lehet, varázsszavak nélkül tényleg kb. el sem olvassák, ezért az eredményhirdetésen erre érdemes megkérni őket, hogy: azért ez az A4-es oldal ha nem is pont úgy és azt tartalmazza, mint amit ti elvártatok, azért legalább belenézhetnétek... Majdnem elcsúsztam rajta 1 heti tanulással(főleg wiki alapján, a könyv 1st editionben jutottam kb. 350 oldalig), illetve a feladatokat néha tényleg félreértettem, ez egyrészt a két óra alvás miatt, másrészt meg azért, mert nem is mindig teljesen egyértelmű a feladat(számomra...). Talán az előadásfóliák lehetnek hasznosak, mert mindig arra hivatkozott Kondorosi a feladatok megoldásainál mindig.
    Mérés2: no comment. Szinte semmi segítséget nem kaptunk gyakvezéreinktől, így meg nem ért semmit.
    Szabtech előadás: nem volt valami jó... A kivetítős cuccokat utálom. :(
    Töki kereszt: amikor bent voltam, teljesen érthető volt a dolog, igazából sokkal jobban, mint a könyvben, ellenben elég unalmas egy tárgy szerintem. A zh pontjaimra kiváncsi lennék, mert úgy érzem nagyon jó lett, de rakták ki csak azt, hogy aláírás megvan.
    Opre kereszt: 0 db előadás, első vizsgán 1 nap tanulással 2-es a korábbi emlékeim alapján.
    Algel kereszt: nincs összevetésem rendesen az egyenesre, itt zh után jártam be, illetve a gyakokra is, meg pótgyakokra is. Zh után végig Friedl tartotta az előadásokat, nem volt velük gond, eléggé lehetett érteni a dolgokat.

Új hozzászólás Aktív témák

Hirdetés