Aktív témák

• #584 Csemike aktív tag

  2012-08-19 00:02:29 #584

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Csemike

  aktív tag

  Váóóó, tök ügyesen feldobtam két hirdetési portálra is a tévémet és a dvd lejátszót is. Egyelőre senkit nem érdekel az évszázad nagy biznisze, nem is értem mi van az emberekkel.

  Tegnap délután a Déliből gyalogolván jelenlegi szálláshelyem felé, összefutottam az ált. sulis legjobb barátnőmmel. Most, hogy elvégezte a fősulit, tesztmérnök lett annál az elektronikai cégnél, ahol már majdnem 10 éve dolgozik és ezzel a fizetése bruttó 100.000 Ft-ot ugrott. Próbált rábeszélni az állás váltásra, mert ő betanított munkásként többet keresett, mint én most a 1,5 diplomámmal, szóval ment a szokásos rizsa, hogy "Te csak ennyit...? Pedig olyan szép hivatás... Nekem nem lenne hozzá türelmem... Nekem a szívem szakadna meg... " És amit minden ismerősöm adu ászként tartogat: "Pedig te a nagy gazdagburzsuj környéken nőttél fel...". Hát, bakker, tényleg ott. Mea maxima culpa, attól még meglehetősen nagy szociális érzékenység fejlődött ki bennem. Például hazahordtam a környék összes kóbor macskáját és kutyáját, sőt, gyerekként az abszolút nem kúl gyerekekkel haverkodtam. Ez a barátnőm sem a népszerűek táborát gyarapította abban a budai suliban, ahová jártunk. A szülei ittak, mint a kefekötő, nem törődtek vele, aztán még gyerekként az anyja le is lépett. Mikor mentem át hozzájuk, az apja már általában be volt állva (délután), de akkor még menni kellett neki a borért és a cigiért. Így hát elkísértem a barátnőmet cigi- meg bortúrára. Mert akkor még adtak simán kiskorúaknak is ilyesmit. Utólag visszagondolva, vajon mi járhatott a borkiméréses fickó fejében, amikor két 10 éves kislány 5 liter bort kért műanyagkannában? Ha járt egyáltalán valami a fejében, de lehet, hogy ez tök megszokott dolog volt az ilyen zugkimérésekben... "Csókolom, egy kanna xy bort kérek! Tessék." És elveszi a pénzt és odaadja a bort a 10 évesnek. Ugyanez a trafikban, amikor kértünk piros Szimfóniát vagy helyette "tigrisszofit". Ezek után visszamentünk a barátnőmékhez és megírtuk a leckét, vagy fantáziáltunk arról, hogy írónők leszünk, mintha mi se történt volna. Közben meg az apukája a szomszéd szobában kiabálta, hogy BUMMM! Mindig ezt kiabálta részegen, de amúgy békés volt.
  Szóval míg otthon a szüleim által megteremtett meleg családi fészek várt, addig én már szociálkodtam kiskoromban. Szerencsére, a meleg fészek ellenére a szüleim nem burokban neveltek, szóval nem volt olyan, hogy most tiltanak a barátnőmtől, mert nahát, isznak a szülei, meg micsoda kupi van náluk (mert borzasztó rendetlenség volt mindig). Talán nem is volt idejük a 3 testvérem mellett, hogy ilyeneken aggodalmaskodjanak, de nem is baj.
  A "gazdagburzsuj" környék ellenére pedig a szüleim ugyanúgy alkalmazotti bérből és fizetésből neveltek minket, élhettünk volna akár a XV. vagy a XIII. kerületben, de anno a nagypapám még a II. világháború előtt tudta hol kell telket vennie (akkor itt még csak szőlők és hétvégi házak voltak).

  Szóval, ahogy cseperedtünk a barátnőmmel, egyre nőtt benne a keserűség a helyzete miatt, egyre jobban haragudott a világra, és néha belém is mart. "Sznob, gőgös hegyiek"-nek tartotta a fajtámat, mert hiszen aki ilyen burzsoá negyedben lakik, az csak sznob köcsög lehet. Büszke természete volt mindig is. Velem nem rivalizált a suliban, hiszen pont azért voltunk barátnők, mert ő volt a harcias én meg a békés, mellé álltam, amikor kiközösítették a szegényes ruhái és a belőlük áradó áporodott cigarettaszag miatt, és egyáltalán nem bántam, hogy a kis duónkban ő a határozott vezéregyéniség, mindemellett velem nem lehet rivalizálni, mert nem vagyok vevő az ilyen dolgokra. De mindig jobb akart lenni mindenkinél, nagyon jól tanult (százszor jobban mint én), mert valahol kompenzálni akarta az otthonról hozott hátrányát. Hogy ezt már kiskorában is felismerte és így csinálta, hát minden tiszteletem érte. Fogadkozott, hogy soha egy korty alkoholt nem fog inni és cigarettára se gyújt rá. Undorodott ezektől.

  Aztán más középiskolába kerültünk, a találkozásaink megritkultak, a gyerekkori véd- és dacszövetségünk felbomlott, barátságunk elhalványult. Ritkán telefonon beszéltünk, így tudtam meg, hogy az édesapja meghalt ő pedig 18 évesen egyedül maradt, a lakást eladta és az árából kettőt vett. Egyet magának, egyet pedig az anyjának, Budapest másik felén (aki évek óta hajléktalanként élt, de az örökség hírére ismét jó anyává akart volna válni)...
  Végül (hát hol máshol) a facebook-on újra találkoztunk. Megörültem neki, írogattunk egymásnak és megbeszéltünk egy találkozót. Sajnos ott derült ki, hogy csak 1 órát ér rá, mert aztán egy másik barátnőjével találkozik. És egyébként végig olyan volt velem, mintha egy idegen lennék, vagy egy kedves távoli rokon, akivel udvariasnak kell lenni, a hajdani forrófejű, bátor és büszke lánynak nyomát se láttam. Sajnáltam, de tudtam, hogy nem lehet ott folytatni a barátságunkat, ahol abbahagytuk, pedig én - úgy érzem - úgy fogadtam őt, mint, ahogy egy régi barátot fogad az ember, ha hosszú idő után újra találkoznak és senki nem olyan felnőttként mint 10-14 évesen.
  Abban az egy órában elmondta, hogy sajnos klausztrofóbiás és pánikbeteg lett az apja halála után, lefogyott 46 kilóra (mindig sovány volt, én meg mindig dagadt, a suliban jókat derültek rajtunk). A betegségei nem múltak el teljesen, de jól van, tanul, dolgozik, egyedül fenntartja a két lakását, mert időközben az anyja is meghalt.

  Ez volt tavaly télen, és most újra összefutottunk. Felhívtam a lakásba, ittunk egy-egy alkoholmentes citromosat az erkélyen és csak úgy dőlt belőle a szó. Még mindig vannak pszichés problémái, nem tud férfiakkal megismerkedni, mert nagyon zavarba jön, ha közeledésről van szó. Ezen felül a szokásos ismerkedési problémái vannak, amik általában mindenki másnak, hogy aki neki tetszik, annak ő nem, akinek pedig ő tetszik, neki az nem. A klausztrofóbiája mára már megtűrt vendég, pánikrohama elég régen volt. Én csak ültem és hallgattam, és mosolyogtam magamban, hogy a kis fizetésem miatt vagyok lesajnálva. Ám legyen! Megint nem tudunk rivalizálni, hisz' nekem nincs mire.
  Remélem lassan megbékél a burzsoá hátteremmel is, mert egyébként jó lány, jó ember, bedobhatnánk majd még pár alkoholmenteset (csak hogy vaduljunk).

  U.i.: ma ismét "lelkigondoztam", ismét párkapcsolati problémákban szenvedő páciensem volt, a legjobb barátnőm. Kibérelem ezt a lakást rendelőnek, Borisz (aka Marcipán) lesz az asszisztensem, és hülyére keressük magunkat:

  

Aktív témák