24. fejezet
Megint nem írtam egy darabig, mert sok volt a dolgom. Most megint sokat rohangászok, alig vagyok a halaknál.
A malom majdnem kész. Megjött a tengely, amit Béla nem vállalt be és beszerelték a villanymotort is. Tulajdonképpen már őrölhetnének, de Bandi nem akarja, mert vízzel akar. A villany csak a biztosíték kedvéért van. Mondtam is, hogy megértem, mert a villanyhoz tényleg kell a biztosíték, de erre megint bokánrúgott.
A major is majdnem kész. Még a lovaknak kell egy istálló, meg karám, de amúgy már Bandi átvitte a gépeket.
A régi telepen meg letolták a vacak épületeket, de egy régi pajtát meghagytak. Az még olyan szép, fából épült. Bandi azt mondja, hogy kicsit kicsinosítja és lehet belőle valami közösségi tér. Meg hogy akár esküvőt is lehetne ott tartani, mert le lehetne ültetni 70-80 embert benne, de akár 100-at is!
A vendégházakat is elkezdték tervezni. Most egyelőre kettő lesz, mindegyikben két darab négy személyes lakással. Aztán később lesz még más elosztású is, ha bejön a dolog.
Lassan a veteményessel is foglalkozni kell, mert most korán jött a tavasz. Igazából tél sem nagyon volt. Mondtam is Lacának a múltkor:
- Emlékszel az idei télre? Egy szép keddi nap volt!
Eléggé röhögött!
A veteményes meg igazából eléggé egyszerű. Hagymát szoktam, répát, petrezselymet, zellert, paprikát, paradicsomot, borsót, meg cukkinit. Más nem is nagyon férne. Nem is nagyon marad semmiből. Egy kevés borsót szoktam lefagyasztani, meg elteszek pár üveg lecsót, de ennyi. Kisjulitól mindig van mindenféle, úgyhogy inkább csak megszokásból csinálom.
Aztán még azon gondolkodtam, hogy kellene valami háziállat, mert most se kutya, se macska. Viszont én annyira nem is vagyok oda értük, de arra gondoltam, hogy lehetne egy kecske, mert azokat meg nagyon bírom. Olyan jó bolondok. Beszéltem is Imivel, mert ő tart kecskét (És hogy milyen rohadtul finom a kecskesajtja!). Aszondta, hogy a nőstények szelídebbek, de azokat fejni kell (Azt meg nem akarom), a bakok meg eléggé akaratosak, de elvileg működhet. Aszondta, hogy még szobatisztára is lehet nevelni őket. Csak arra kell figyelni, hogy mindent megrágnak, meg mindenhová felmásznak. El is hoztam tőle egy gidát, mert az úgy jött hozzám, amikor megnéztem őket. Imi is mondta, hogy ez jó kezdet, csak ne kényeztessem, mert akkor kezelhetetlen lesz.
Pár napja már nálam van, de egyelőre fura kicsit. Nem igazán marad meg egyedül éjszaka, úgyhogy be kell engednem a szobába, különben egész éjjel mekeg. Meg amúgy is mekeg. Nyilván még nem szobatiszta, úgyhogy körbebogyózza a házat. Mondjuk a szobába nem. Mindig fel akar kérezkedni az ágyra, de azt nem engedem. Ettől függetlenül mindig arra ébredek, hogy fent áll az ágyon és az orromat nyalogatja! Meg nagy szemeket mereszt, amikor kérdőre vonom, hogy mit keres az ágyon!
Marcsa eléggé meglepődött, mert nem szóltam neki róla. Mondjuk csak addig volt baja, míg fel nem pattant az ölébe és el nem kezdte nyalogatni az orrát, miközben mekegett. Onnantól eléggé elolvadt tőle! Marcsát egyértelműen szereti, de házőrzőnek is jó lesz, mert Tatát például megugatja (Illetve megmekegi).
Még valami nevet kellene találnom neki.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!