1.

Előzmény 1 ----> Előzmény 2. -----> Előzmény 3. ------> Előzmény 4. ----> Előzmény 5 -----> Előzmény 6 -----> Előzmény 7. ------> Előzmény 8. ------> Előzmény 9. ------> Előzmény 10 ------> Előzmény 11------>Előzmény 12 ------> Előzmény 13------> Előzmény 14 --->> Előzmény 15--->>Előzmény 16.--->>Előzmény 17.

Július 14. 21 óra 30 perc Loch Gowna-Írország

Itt vagyok! Illetve vagyunk! Jelentem, megérkeztünk szerencsésen, ez azért nagy szó ám! Ennyit én még „szemben” a forgalommal nem mentem egyhuzamban. Ahogy leszálltunk Dublinban a hajóról, szomorúan konstatáltam, hogy az írek is a rossz oldalon mennek. Persze tudtam róla, hogy nem normálisak, de titkon azért reménykedtem, hogy csak szólt nekik már valaki. Ráadásul az utak szélessége fele-kétharmada az angolnak, így erőteljesebb az orgazmusélmény. Még a bevezetőhöz annyit, hogy az előbb, egy film befejezése után, úgy gondoltuk, adunk a sportnak is egy kicsit, és elsétálunk a tőlünk néhány száz méterre levő tóig. Még bőven világos van, én is felöltöztem, Krisztián is lekászálódott az emeletről. Kinyitottuk az ajtót, én kiszálltam, és ebben a pillanatban gyakorlatilag leszakadt az ég. Ma már nem is tudom, hányadszor. Mondjuk tegnap is esett félóránként… Egy pillanat alatt visszapattantam a kocsiba, nem hittünk a szemünknek, mintha dézsából öntenék. Nem esett sokáig, éppen addig, míg a gyanútlan emberfia szarrá nem ázik. Én nem is tudom, láttam errefelé néhány nyitott sportkocsit. Ők akkor ezt most élvezhetik? Vagy az adrenalinra tesz még egy lapáttal, hogy sosem tudni, mikor szakad nyakukba az eső? Fene tudja, lehet, simán csak szeretik az izgalmakat.
Szóval vissza is kucorogtunk az autóba, es fiam a PSP-jét kezdte nyúzni, én meg nekiálltam pötyögni. Tehát vasárnap hagytam abba, még Calaisban. Hétfőn reggel, annak rendje-módja szerint felkeltünk, mosdás, kávé, és a többi után kijelentkeztem, és 8 órakor kigurultunk a zsilipen az ekkorra már félig üres parkolóból.

ellenőrizték is a fülkét

Kis izgalommal, ugyan akkor szomorúan tettük, mert nagyon jó társaság jött össze, sajnáltuk otthagyni. Először tankolni mentünk, előírásszerűen telenyomtam a két tankot üzemanyaggal. Ezután csak néhány kilométert kellett megtennünk, és már a Csalagút termináljánál találtuk magunkat.

Krisztián rettentően izgult, neki itt minden új volt, hisz most járt erre életében először. A kötelező kontroll után beálltunk a kijelölt sorba, és vártuk, hogy felszállhassunk a vonatra.

az első ellenőrzőpont

Vonatra fel

Viszonylag sokat, bő egy órát kellett várnunk, hogy aztán mire felocsúdunk, már a szigetországban találjuk magunkat. Úgy vettem észre, Krisztián is csalódott kicsit, lehet, többet várt ettől az átkeléstől, bár én neki is elmondtam, hogy ez olyan, mint otthon a metró, csak kicsit hosszabb, meg kicsit mélyebben megy.
Tíz óra után néhány perccel gurultunk le a vonatról, és innentől a gazpedálé volt a főszerep.

Vonatról le

Ami hozott

Több, mint 600 kilométer várt ránk Holyheadig, és én mindenképpen szerettem volna elérni a kikötőt, hogy másnap tiszta idővel mehessek at Írországba. Én nyomtam vadul a gázt, a tempomatot feljebb tettem egy kilométerrel, és a széles sztrádán faltuk a mérföldeket. A Londoni ringen volt egy kis torlódás, de nem volt komoly, igy első körben Beaconsfield-nél álltunk meg egy service-nél, ahol még netet is találtunk.

45 percben

Eztán újabb 3 óra 45 perc vezetés, következő megálló Chester. Még volt két óra pár percem, meg a lehetséges plusz egy, a hátralevő táv a kikötőig 160 km. Úgy számoltam, meglesz, akár a kilencben is. Végül bejött, két perc híján kilenc órában elértük a kikötőt.

Közeledünk észak felé

Szerencsére nem keveredtünk el nagyon sehol, és a parkolót is könnyen megtaláltuk. Egészen tenger mellett, a kikötőtől talán egy kilométerre álltunk meg 20 óra 20 perckor. A hajónk másnap délután kettőkor indult angol idő szerint, igy időmilliomosok voltunk. Másnapra is mindössze a lerakóig való elérés volt kitűzve célul, mivel a lerakó idő szerda reggel 10 óra volt. Azt hiszem, régen értünk rá ennyire.

A kikötő városa

üdvözöljük a holyheadi kikötőben

Miután leparkoltunk, vacsoráztunk, elindultunk felderíteni a tengerpartot a közelünkbe. Jócskán északon voltunk, a hűvös mellett meglehetősen sokáig nappali világosság volt, még este 11 órakor is akár olvasni lehetett volna a szabadban. Tehát melegítőbe öltözve elindultunk az apály miatt kilátszó sziklás part felé.

Terminálon belül

20 méterre möggöttünk

Pillanatok alatt teleszedtünk egy szatyrot gyönyörű, tenyérnyi Shell-kagylóhéjakkal, meg sok másfajta kagylóhéjjal, otthon jó lesz az akváriumba. Ezenkívül találtunk sok rákpáncélt, és ollót, nem egy, hatalmasra nőtt életében, ezekből is tettünk el néhányat. Most hátul, a pót oldaldobozában vannak hermetikusan elzárva, mert némelyik határozottan büdös.

Ez mi lehetett?

Óriási szerencsénkre, egy tőlünk néhány száz méterre horgonyzó hajóról elért hozzánk egy gyenge WiFi jel is, így egész este, meg másnap fél délelőtt volt netünk is, így gyakorlatilag folyamatosan on-line voltunk a családdal, meg fiam barátnőjével.
Egyedül a wc hiányzott, miután az értelemszerűen nem volt a tengerparton. De bíztunk benne, hogy másnap reggelig kibírjuk, akkor, olyan tíz óra körül terveztem, hogy becsekkolok. Hamar el is telt az este, meg a másnap délelőtt, a potya jelet adó hajó is kifutott valamikor délelőtt, így mi is „felszedtük a horgonyt”, és 11 óra magasságában a kikötőhöz gurultunk.

A Wifi-hajó

Mérlegelés, jegyek átvétele után, már a terminálon álltunk, a számunkra kijelölt helyen. A hajónk még sehol sem volt, autó is csak néhány lézengett az óriási placcon, ezért újra felderítő sétára indultunk. Sok látnivaló ugyan nem volt, megcsodáltunk ket mobilházat, elsétáltunk a móló végéhez, ahol drótkerítés állta utunkat, meg találtunk wc-t és zuhanyzót.

A Terminál

Nagyjából ennyiből állt a terminál.
Itt már baromi lassan teltek az órák, éhesek is voltunk nagyon, mert aznap még nem ettünk. Elhatároztuk ugyan is, hogy majd a hajón lesz eszem-iszom, legalább nem a saját készletünk fogy.Lassan azért csak eltelt az idő, és végül fél kettőkor felálltunk a hajóra. Szép egy csónak volt, az Irish Ferries társaság Ulysses nevű kompja. A nagyságáról csak annyit: a harmadik szinten volt a mi kocsink, a kabinunk a 10.-en, és a 11.-en volt az étterem…

Kompra szállás

Egykettőre megkaptuk a kabinunkat is, ennek megkeresését hanyagoltuk, első feladatként a sofőröknek fenntartott éttermet kezdtük keresni, hogy minél hamarabb túladhassunk a két kajakuponunkon.
Miután megleltük e szentélyt, és eltüntettük a bőséges ebédet, immár jóllakottan elindultunk a kabint birtokba venni.

Szerencsére véletlenül éppen arra a folyosóra fordultunk rá, ahol fel volt tüntetve a mi számunk is, így nem bóklásztunk hosszú órákon át a folyosók útvesztőjében. Ja, csak érdekességként: amikor éppen megtaláltuk a kabinunkat, a hangszórókból a Titanic zenéje szólt…

A takaros kabinban aztán mindketten megfürödtünk, majd újra nyakunkba vettük a folyósokat-emeleteket, vadul kattogtatva a fényképezőgépet. Sajnos kint nagyon barátságtalan, esős, szeles idő volt, így a fedélzeten nem sokat időztünk. Ott is lőttünk néhány képet, és igyekeztünk vissza a hajó belsejébe. Kicsit aggódtunk is, hogy esetleg gondok lesznek kint a nyílt vízen, de szerencsére nem volt haragos a tenger, igy nem láttuk viszont az ebédünket.

Meg egy kis szunyára is jutott időnk később, hogy aztán 18 óra 40 perckor kiguruljunk a hajó gyomrából, immár Dublinban.

Innen mar csak bő 20 kilométer választott el bennünket úti célunktól, amit háromnegyed órával később meg is találtunk. Itt is volt parkolási lehetőség, igy este már szinte a cég kapujában zártuk a műszakot. Újabb feladat teljesítve, a táv ezúttal 2251 kilométer volt.

Másnap, 12 óra 10 perc-ugyan ott…

Tegnap már nem volt energiám folytatni, így fél nappal később teszem. Tehát az este leparkoltunk Dublinban, a lerakó kapujában, zártam a napot, es elindultunk körülnézni, meg boltba. Bekanyarodva a Business Park-ba ugyan is, láttunk egy bevásárló-központot, többek között LIDL áruházzal.

Miután készleteink apadóban voltak, ezt vettük célba. Az árak láttán nem kicsit csalódtunk, átlagban a duplájába került minden, mint máshol. Ezt később egy Aldiban is tapasztalhattuk, nekünk nagyon drága volt itt minden. Egy doboz sör pl. átlag két pénzegységbe került, így ezúttal nem kóstoltam meg az itteni árpaszörpöt.
Azért otthonra, az érdekesség kedvéért vettem egy doboz körtesört. A körtesör állítólag itteni specialitás, viszont majdnem 3 Euróba fáj. Közben nem kicsit kezdek pipa lenni ír barátainkra, mert valahogy ők sem kapkodjak szét magukat. Reggel 8-kor szóltak, hogy 5 percen belül rakni fognak. Én elindítottam a tachot, és kinyitottam a kocsi oldalát. Aztán szóltak, hogy 11 óra… majd legutóbb 11 óra 40 perc.

Ezen kívül azóta sem történt semmi, de még csak nem is pakolnak egy kocsit sem, pedig van néhány az udvarban. Időnként elmegy egy targonca mellettünk, hol hoz, hol pedig visz egy-egy rakat furnért, vagy leteszi, vagy felveszi az udvaron ennek megfelelően, és annyi. A napunk már úgy is a kutyáké, este 20.55-kor indul a hajónk Dublinból, ami ide 150 km, remélem, azt azért elérjük…
Miután valamelyest bevásároltunk, megvártuk, míg a menetrend szerinti zápor is elvonul, visszasétáltunk a kocsihoz. Vacsora, majd újra kis netezés, meg filmnézés következett. Elég nehezen aludtam el, meglehetősen későn is, szokatlan volt, hogy este 11 órakor még szinte nappali volt a világosság odakint. Éjjel aztán néhányszor felébredtem, hogy szakad az eső, később meg megindult a jövés-menés a parkolóban, igy összességében nem mondom, hogy túl jól aludtam. Néha meg majdnem fáztam is. Reggel már jó korán fent voltam, Kiki meg a felső ágyon húzta a lóbőrt. Azért olyan 8 óra tájban felkeltettem, ekkorra mar a cégnél is mozgolódtak az autók, igy mi is bejelentkeztünk. Mondták, hogy pár perc, és állhatunk be, majd szólnak. Elindítottam hát a műszakot, és vártunk a sorunkra. Itt kell megemlítenem, hogy eddig nem volt különösebb gondom az angol megértésével, amit kellett, megértettem, meg el is tudtam mondani, fiamnak meg pláne, de itt újra kellett értelmeznünk nyelvtudásunkat. Két eset lehetséges: vagy mi, vagy az Írek nem tudnak angolul, ugyan is néha, egy árva szót sem értünk abból, amit mondanak, pedig meg a szájukról is megpróbálunk olvasni. Csak egy-két elcsípett szófoszlányból rakjuk össze, ha sikerül, mit akarnak mondani. Legtöbbször inkább eltáncoljuk mondandónkat nekik, mert ők ugyan úgy nem értenek minket, mint mi őket. Jó móka, nem mondom. Kis idő múlva már a rámpán álltunk, és a pót mozgásából hamar rájöttünk, hogy szedik is le az árut. Újabb egy óra elteltével már kaptuk is meg a leigazolt CMR-t, végeztünk.
Összecsomagoltuk a pótot, és jobb híján kiálltunk esti pihenőhelyünkre, a kapu elé, új feladatra várva.
Aztán itt én, a potyautas átveszi a szót, vagyis a laptopot mert időközben pakolnunk kellett és el is indultunk.

Szóval vártunk kint a bejárat előtt, ahol az estét is töltöttük. Mivel elkezdtünk unatkozni, összepakoltunk, elhúztuk a függönyöket és elindultunk sétálni, illetve vásárolni. A fényképezőgépet ezúttal is hoztam, de sajnos amikor először be akartam kapcsolni szembesültem vele hogy az aksi bent maradt a kocsiban a töltőn. Séta közben megpillantottuk a LIDL tábláját.. (amúgy azt tudtátok hogy ennek a boltnak a nevét úgy is ki lehet mondani hogy a nyelveteket a szájpadlásotokhoz szorítjátok?) (Most fogadjunk sokat kipróbálták.. xD
Még apa jött rá, amikor Móron az első LIDL-hez vittünk acélszerkezetet..) El is sétáltunk arra, vásároltunk magunknak is és otthonra is salátaöntetet, csokikat, anyának mustárt és stb.. Visszafelé mivel nem akartunk túl sokat a cuccokkal mászkálni, árkon-bokron, völgyön hegyen mentünk a kocsihoz. Igazából kicsit reménykedtem benne hogy villog a számítógép, de csak csendesen szunyókált.. Kipakoltunk, összedobtuk a reggelinket ami jelen esetben saláta és fasírt volt, majd elszunyókáltunk. Nem volt nehéz elaludni, a dvd ment, az eső csöndesen kopogtatott a fémbódénk tetején. Az idő mondhatni takarós volt. Be kellett takarózni, hogy ne fázzunk. Mikor felébredtünk, vadul villogott a Cason, feladat érkezett. Felrakó: Loch Gowna (Ireland), Érintési pont : Dublin, Holyhead, Folkestone, Calais, Aachen. Lerakó: Podoli u Brna (Czech Republik).. Hazafelé kell kanyarodnunk, mert lejár 22.-én a pótunk műszakija, meg amúgy is megy a kukába, úgymond leszerelik az öregsége miatt. Pedig nagyon jó kis pót, szépen gurul.
Gyors összepakolás után elindultunk a felrakóra ami Dublin-tól úgy 160km-re volt található nyugatra.

Anyu azt írta hogy Google Maps-on megtalálta, tavak és havas hegyek között található nagyon szép helyen. A koordinátor is hívott, meglepően jót beszélgettek Apuval, még a GPS--ről is dumáltak.. Ő mondta hogy az utolsó pár kilométer valami zergebaszta keskeny úton lehet.

Még Franciában mondták nekünk hogy majd vigyázzunk mert a kétsávos úton alig férünk majd el. Ez végtére be is igazolódott, olyan keskeny úton mentünk hogyha valaki jön szembe, biztosan nem férünk el. Úgy látszik szerencsénk volt, nem jött semmi szembe azon a körülbelül 10km-es szakaszon.

A felrakót viszonylag könnyen megtaláltuk, csak egyszer kérdeztem meg merre van. Itt vajmi keveset ér az én angol tudásom. Ők sem értenek engem, én sem őket és így teljes a kép. Állítólag Írország fő nyelve az Angol, de ezt a dialektust amit itt leraknak az asztalra ember nem érti meg. Érdekes, mert a Floridai nőcivel tudtam beszélgetni a hajón..
Beálltunk a placcra, elmentünk az akkorra már zárva talált recepcióra, majd a raktárba. Ott egyből mondták hogy majd holnap szívesen látnak minket. Nem is számítottunk másra, a casonban is úgy szólt, hogy másnap reggel 8 óra. A meglepetés azonban csak most következett, amikor elindultunk volna kifelé, az ajtónyitásra körülbelül 2 liter víz a nyakba volt a reakció.

Írország-eső

Még jó hogy Apa ment elől, nem én a fényképezővel. A bent tartózkodásunk alatt (kb másfél perc) úgy elkezdett esni az eső, hogy egy kisebb horgásztó építhető lett volna (ejha, éppen most tévedünk el Dublinba.. Na megvan. A GPS nem tudta pontosan melyik úton vagyunk.. Nagyon durva pályarendszer van errefelé..:) ) ha gyorsan ásunk egy nagy gödröt.. Az igazi perverzió itt Írben elmenni sétálni.. Sose tudni mikor szakad a fejünkre az ég. Miután kicsit elcsendesedett az idő, felmásztunk a hajónkra, akarom mondani kamionunkba. Megvacsoráztunk, megnéztük a Lepattintva című filmet (hatalmas xD), majd az éjféli napsütésben elaludtunk. Volna, ha nem lettem volna rosszul. Kiraktam a reggelit és a vacsorát, majd lefeküdtem.. Aztán megint kiraktam a maradékot, bevettem egy gyógyszer és sikerült elaludnom.
Ma reggel Apu hamarabb ébredt, mint én így ő ébresztett. Hamar elmentünk bejelentkezni, majd jött is a targoncás hogy indíthatjuk a műszakot, megmutatta hova álljunk, bontsuk az oldalait. Ezt mind meg is tettük, majd szóltak hogy 11 órakor majd elkezdenek pakolni álljunk arrébb mert útban vagyunk. Ezt mind otthoni idő szerin 9 órakor (ami itt 8 óra.) Félreálltunk és beraktuk a Világ legjobb apja című filmet. Én már láttam, így kicsit unatkoztam, de viszonylag hamar elment az idő.
11 órakor bementem megkérdezni most mi van, lesz e valami, mondtam, hogy nekünk elvileg 2 órakor megy vissza Angliába hajónk, de nem nagyon hatotta meg őket, szemrebbenés nélkül mondta, hogy várjunk még 50 percet és pakolni fognak. Vártunk, és tényleg elkezdtek rakodni.

Az eső szerencsétlenségünkre elkezdett szakadni, így mire végeztünk a pakolással csontig áztam. A rakományunk műanyagtábla így le is kellett kötni 12 spaniferrel. Gyors mosakodás, majd átöltözés után el is indultunk ide ahol most már állunk.

Megérkeztünk időközben a kikötőbe, be is jelentkeztünk, így most már várjuk, hogy 20:30 legyen, ugyanis akkortól lehet beszállni az Ulysses nevű csónakunkba. Szerencsénkre ugyan azzal a ladikkal megyünk vissza, mint amivel jöttünk, így már ismerni fogjuk a járást, tudjuk, mi merre van. Már csak 5 és fél óra.. Hamar el fog menni.
Majd nem tudom, honnan jelentkezünk.. .

2010.07.16 – Manchester gyűrű – 11:17

Tegnap délután azzal fejeztem be az írást, hogy várunk a hajóra, ami magyar idő szerint 22:00-kor fog indulni vissza Holyhead-be. A várakozást könnyítette a parkolóban összegyűlt magyar társaság, ami most 3 Waberer’s-es kocsiból, és egy Gyurkamion-os szerelvényből állt. ,

Viszonylag jó társaság volt, nagyon jót beszélgettünk a kocsik végénél. Net volt, fel is csatlakozott, de sajnos csak a router oldalát adta be, azzal pedig nem tudtunk mit kezdeni.
Úgy 8 óra tájban megmozdult a kamionhad, lovak ezrei ébredtek fel a placcon pillanatok alatt.

Mindenki első akart lenni, legelőször akart feljutni az étterembe.. Kicsit olyan érzés ez mint amikor állsz a buszmegállóban, megjön a busz, kinyitja az ajtókat és az összes ember egyként akar fellépni az ajtón. Most, mint odafelé a 3. emeleten támasztottuk le a biciklit és mivel úgy, ahogy tudtuk mi merre van, betámadtuk a recepciót, mint valami hadjáratban. Egymás után ötször hangzott el a Hungary, mint később megtudtam azért, hogy a kabinba ne valami japán versenyzőt tegyenek mellénk. Velünk nem volt gond, mivel egybe adtuk le a Cabin Vouchert, megkaptuk a 310-es számú lukat. A szoba ugyan olyan volt, mint odafele, csak a szembe oldalon. Elég szegényes a berendezés, de minden megvan ami kell. Lehet fürdeni, WC-zni, aludni, meg ülni egy tükörrel szemben lévő asztalnál. Itt ki is merültek a szoba által kínált lehetőségek.
Miután kiraktuk az egy hátizsákunkat, miben a ruhánk lapult, nyakunkba vettük a hajó és az étterem kínálatát. A férfi megérzésünk után mentünk, így eljutottunk a full rossz oldalra, még irányba se volt jó a kamionos étterem..

Körülbelül 20 perc mászkálás után csak feljutottunk a 11. emeletre, egy kis tanakodás után már az asztalunknál ültünk. Biztos tudjátok milyen az amikor a sok jó közül nem tudod mit egyél.

Én újra a rántott tengeri halnál és krumplipürénél maradtam sok zöldségekkel, ja meg rakott hozzá chips-et (hasábkrumpli) is, meg valami szószt. A bejáratnál lehetett szedni a nap levesét, ami most bazsalikomos paradicsomleves volt. Alapjában véve nagyon nem szeretem a paradicsomlevest, de a gyomromra tekintettel megettem és azt kell mondjam nem volt rossz.
Apu, ha jól emlékszem valami steak-et evett chips-el, meg krumplipürével.. A desszertre jól emlékszem, de nem tudom megmondani mi volt.. Puding volt a tetején, és barack a közepén.. (aki megmondja hozzászólásba mi a neve, egy virtuális vállveregetést nyer!)

Miután teleraktuk a pocit minden földi jóval, kimentünk a fedélzetre megnézni mi újság. Az eső ekkor még csöndesen esett, a szél nem fújt le a fedélzetről. A víz sem volt szomorú, nyugodtan ringatóztunk vissza Anglia és a kabinunk felé. Ekkora már helyi idő szerint 22:30 felé járhatott. Volt még 2 óra a kikötésig, így aludni kellett egyet, más úgyse lehet csinálni. A boltban már vásároltunk mindent ami kellett, körülnéztünk a hajón, az emberek mindenhol aludtak (ezt így ahogy írtam kell érteni.. mindenhol aludtak. Székben, földön, asztalon, plafonon.. ((na jó ott nem)) Kicsit úgy néz ki a fedélzet ilyenkor mint valami koszos pesti aluljáró tele hajléktalanokkal. Kevesen kérnek kabint is a jegy mellé.
Mikor csörgött a telefon, koromsötét volt már a nyílt vízen. Úgy számoltuk kb még fél óra lehet a kikötésig, és a bekopogó ember aki felébresztette az alvókat is meggyőzött a „Good Morning!! Hollyhead” üvöltözésével… Összepakoltuk a cuccainkat, majd elindultunk volna a kamion felé, hogyha nem állt volna a lépcső előtt egy festékesdobozra hajazó hölgyike.. Eszméletlenül túl volt sminkelve, de alapjában véve nem lett volna rossz bige.. Ahogy ott mondta a magyar kolléga, nem lenne helypazarlás a kocsiban. A hangszórókból a kapitány beszélt, miszerint azt mondta, hogy elnézést, de nem tudunk kikötni a 90km/órás szél miatt, a partot nem tudjuk elérni, mert a szél visszafújt a nyílt vízre bennünket, de azért nyugi meg béke van, valamikor kikötünk.

A bejelentés után kimentünk a fedélzetre megnézni mi igaz ebből. Mikor kiértünk, üresen találtuk a nagy nyílt teret, ember nem járt arra. Nekik volt eszük. Körülnéztem és nem hogy a kikötőt, még egy árván pislogó világítótornyot sem láttam. A motorok hangosan morogtak, de tették a dolgukat ami jelenleg annyiból állt hogy próbálják tartani a pozíciót.. Nem vagyok kis darab ember, de rendesen kapaszkodnom kellett, hogy ne fújjon hátra a szél.. Ahogy a kapitány mondta, sodródtunk vissza a nyílt tenger felé. Ilyet én még nem láttam.

A körülbelül 2 méteres hullámok tetejét úgy kapta le a szél mintha habból lettek volna. Ezt a víztömeget meg lehetett kóstolni, csak annyi kellett hozzá hogy kinyissa az ember a száját, mert „porlasztott” állapotban kaptuk az arcba. Nem volt kellemes, sőt szinte már fájt, ahogy a víz az arcunkhoz ért. Némelyek biztos nem bírták a megpróbáltatást, néha akkorákat estünk vissza hogy rendesen kapaszkodni kellett az egyenesen járás érdekében.
Végül is sikerült kikötünk, több mint 4 óra késéssel. Úgy tízszer biztosan megpróbáltuk megközelíteni a kikötőt, de nagyon nem akart összejönni. Inkább visszahúzódtunk a nyílt vízre, és megvártuk, míg annyira lecsendesedik a szél, hogy biztonságosan ki tudjunk kötni.
Ahogy beszéltünk a hajón, Írországban semmi szépség nincs. Nem fogott meg, egyáltalán nem láttam semmi szépet. Inkább tényleg csak arra volt jó, hogy ki tudjam pipálni. Egy Magyar, de Írországban kamionozó srác mondta vacsora közben, hogy a 6 év alatt mióta ott van, nem látta meg benne a szépséget. Az állandó esőzések, a kiszámíthatatlan időjárás nagyon lehúzza a helyet. Nem telik el úgy nap hogy ne esne az eső.
Végtére reggel 4 óra 20-kor dobtuk ki a horgonyt több mint 4 órás késéssel. Mivel a munkaidő és minden más ilyenkorra már teljesen megroggyant, ugyan ott álltunk, meg mint három nappal ezelőtt. A szél még mindig úgy fújt, hogy majd felborította a fülkét, de a fáradtságtól mégis hamar kidőltünk…

Július 19. 14 óra 00 perc Rozvadov-Nemet-Cseh határ…

Átveszem a klaviatúrát. Az éjjel „átütöttük” szerencsésen staulandot, most itt várjuk a régi vámplaccon, hogy leketyegjen a pihenő. Na, de haladjunk sorban: Miután kis híján megéltük full 3 d-ben a Titanic-ot, azért, mint Krisztián írta, csak kikötöttünk Holyhead-ban. Borzalmas idő volt, ömlött az eső, orkánerejű szél cibálta a ponyvát a kocsikon, a fülke sokkal jobban billegett tőle, mint a hajó néhány órával korábban. Szerencsére stabil csónak volt, meg, ahogy észrevettem, a nyílt vízen, mikor nem tudtunk kikötni, úgy manőverezett, hogy mindig szemből kapjuk a hullámokat, igy a tengeri betegség ezúttal elmaradt. Minden esetre nem mindennapi élmény volt, ahogy ez a hatalmas szerkezet küzdött a természettel. Igen, küzdött, mert sokszor lehetett érezni, ahogy a motorok erőlködnek, hogy irányban tarthassak a hajót egyáltalán, remegett az egész hatalmas test.

Végül azért valamikor reggel 4 után csak sikerült kikötnünk, igy végre eltehettük magunkat a kikötő mellett, ahol kifele is éjszakáztunk. Üvöltő szél ide, billegő kabin oda, pillanatok alatt elaludtunk. Miután a hajón töltött pihenőt meg lehet szakítani, úgy számoltam, még 3-4 órát állunk, és indulunk is tovább. Nagyon elegem volt már az egész „fordított világból”, meg a csöpögős időből, igyekeztem vissza az öreg kontinensre. Hamar elszaladt az a pár óra, reggel fél tízkor ébresztett a mobilom. Nem mondom, hogy kipihentük magunkat, de indulnunk kellett. A lerakó hétfőre volt írva, ami szerintem eleve teljesíthetetlen volt, de a kedd reggeli órákat elérhetőnek tartottam, így nyomni kellett a gázt rendesen. Következő megállónak Calaist tűztem ki magam elé, ez jó 600 km, ami ugyan nem sok, de ott a londoni ring, ami keresztül tudja húzni a számításainkat.

A meg mindig vadul billegő kabinban lefőztem a kávét, ketten majdnem megittunk egy hat személyes adagot, és a ménes közé csaptam. Csak el innen, ez lebegett előttem. Miután visszafele Csalagut volt, így legalább az idő nem játszott ezúttal, csak arra kellett összpontosítani, hogy a 10 órába beleférjünk. Ahogy számítottam, a ring kis híján keresztül húzta a számításainkat, óriási forgalomban, több, mint két óra alatt kerültük meg az angol fővárost. Az agyam lázasan pörgött, a vezetési időt számoltam, ami veszettül fogyott. Azt hamar kikalkuláltam, hogy maximum perceim maradnak Calaisig, már, ha maradnak egyáltalán…ugye a tacho könyörtelenül ketyeg akkor is, amikor lépésben haladunk, és ilyenkor csak az idő fogy, a kilométer nem. Végül azért csak begurultam a Marc parkolójába, este 10 óra után néhány perccel. Átértünk a „jó” oldalra.

A szigetország szép volt, esős volt,de elég volt.Azt hiszem ma nem kell altatódalt énekelni egyikünknek sem, így eltesszük magunkat holnapra.

Jó éjszakát drágáim, Jó éjt Magyarország!!!!!!!!!!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!