Annyi sztorit olvastam már itt, a Logouton a hányatott gyermekkorról, hogy kedvem támadt becsatlakozni. Sokunkkal történik olyan esemény, ami meghatározhatja, milyen emberré válunk, DE minden példát fel lehet fogni negatív példaként és pozitívként is.

Az én családomban hemzsegtek a példák, főleg az olyanok, amiket negatívként kellett értékelni. Már gyerekként azt mondtam magamban, én ilyet nem teszek majd felnőttként, én nem így akarok élni! Úgy vélem - és remélem az is így látja, aki ismer gyermekkorom óta a körülményekkel együtt, amiben felnőttem -, hogy én jól alkalmaztam a negatív példákat!

Legyen hát a példa közeli, nagyon közeli: a Szarvasvadász. Apámat nevezték el így, mert egy időben erősen Hubertus párti volt, aminek a címkéjén egy szarvas trófea díszeleg.

Apám már 2000-ben meghalt. Mivel 1953-as évjáratú volt, ezért nem terhelte meg túlságosan a nyudíjfolyósító pénztárcáját a nagy felmarkolt dohánnyal… Korán halt, mindent meg is tett e cél érdekében. Fő rizikófaktor az ital volt.

Mikor Nagyatádról Pestre költöztünk 1985-ben, apám maszeknál kezdett el kőműveskedni. Néha ki is fizették, ilyenkor rettentő részegen járt haza, és rettenetesen viselkedett. A pénzből semmit nem látott a család. Anyám sitty-sutty el is vált tőle.
Tesómmal anyám mellett maradtunk, mert akkoriban a bíróság mindig az anyának ítélte a kölyköket – a mi nagy szerencsénkre. Apám egy bőrönddel távozott tőlünk kb. 5 m-re, a szomszédba. Ott kötött eltartási szerződést Pusi bácsival, aki szintén alkoholista volt. Szobám fala, apámék szoba-konyhás lakásának nappalijával közös volt, tehát megvolt az apa közelsége.
Teltek-múltak az évek, apám eltartottja szépen halálra itta magát apám segédletével. Ez egy szép cifra sztori önmagában is, ha valakit érdekel, majd megírom egyszer. Maradt hát a lakás az öregemé. Néha átjártunk hozzá kártyázni, mert snapszerozni nagyon tudott még részegen is. Egy idő után már úgy néztünk rá, mint egy öreg lecsúszott cimborára; apának már rég nem hívtuk.
Unatkozott egyedül, mert ökör iszik magában… El is szerette egy pesterzsébeti cigányember barátnőjét, Borit, aki oda is költözött hozzá. Na, ez a sztori is megérne egy pár oldalt… Bori esetén tökéletes a szentencia: Nomen est omen. A nevében benne volt fő üzemanyagának a rövid leírása: BOR. Itták is apámmal a jófajta kupakos, meg pillepalackos nedűt. Apám is rákapott, mert ez volt a legköltséghatékonyabb módja a kívánt mámor elérésének.
Munkája egyiküknek sem volt, a segélyekből meg csak erre futotta. Volt olyan nap, hogy ketten 14! litert benyeltek. Mivel enni nem nagyon ettek, csak leveskockából meg vegetából főzött leveseket, ezért érthető is a dolog…
Bori szeretett bulizni. Esténként elkérték az ITT magnómat. Hoztak bort, belökték a Dupla Kávé valamelyik kazettáját, oszt együtt üvöltötték a holdat. Kedvencük a „csiki-csuki állapot” volt. Egészen megszerettem egy idő után a fal túlsó oldaláról hallgatva…
Magnómról szép lassan fogytak a gombok, mivel a műszerek kezelése egy idő után komoly problémát okozott.
Egyik bulijuk alkalmával valamin összezörrentek apámmal. Ahelyett, hogy jól elverte volna az öregemet, ahogyan azt már többször megtette, inkább észérvekhez nyúlt. Közölte, hogy ezt a ki**szott színes tévét is ő hozta ebbe a putriba, mert nem volt itt semmi. Igaza volt. Apám erre flegmán közölte vele, hogy akkor dobd ki az ablakon. Bori megmarkolta a készüléket és ki is dobta. A konnektorból sem húzta ki, tehát vagy 1,5m kábelt kirántva a falból repült át a csukott ablakon, át a körfolyosón le az udvarra a másodikról. Volt hangja…
Erre már én is kimentem. Apám röhögött a fotelban: „Te hülye vagy! Megölted az Antal Imrét! Pont benne volt a tévében…”, Bori kiállt a folyosóra és komoly hangerővel, rendkívül képzetten káromkodott. Én leindultam a földszintre, hogy mentsem, ami menthető. Vittem fogót, meg csavarhúzót – egy-két kapcsoló, pár méter rézdrót az érték. Amikor a kihűlő tévétetem fölé hajoltam a földszinti szomszéd néni seprűvel elkergetett onnan: „Hagyod azt békén, te csirkefogó! Az bűnjel! Már a rendőrséget is kihívtam…” Futottam is onnan, mint a nyúl.
Apámék ezalatt szabadfogású birkózómeccset vívtak Borival. Szétszedtük őket. Bori elviharzott valahová. Apám kinyilatkoztatta: „ A qrva ma el is költözik!” Ráhagytuk, nem az első hasonló veszekedésük volt. Mint kiderült, a szavakat aznap este tett is követte. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy apám az ablakom előtt korlátba és falba kapaszkodva valamit rugdos maga előtt. Régen ugyan focista volt, de nem hittem, hogy tökrészegen újra edzésbe fogott; kíváncsi lettem hát. Kihajoltam az ablakon, látom, hogy a Bori ruhái hevernek előtte egy kupacban, azokat terelgeti lépcsőház felé, közben meg ilyesmiket motyog: „Visszaköltözöl a putriba a cigányvajdádhoz, te cafat!” Szálltak a ruhák lefelé a másodikról; tundrabugyikkal, melltartókkal volt meghintve az udvaron álló két akác. Rendesen fel voltak már díszítve, úgy néztek ki, mint valami karácsonyfa. A körfolyosó térfigyelő rendszere kitartóan követte az eseményeket: az összes öreglány kuksizott ki a függönyök mögül, na meg én is. Öregem kitartóan el is focizta a bálát a lépcsőházig, közben csak egyszer esett egy óriásit. Amikor a lépcsőház ajtón akarta átküldeni a málhát, csak megakadt valamiben. Megérkeztek a törvény őrei. Apám aznap nem otthon aludt.
Bori persze maradt. Ruhatárát pótolták lomtalanításkor meg a vöröskereszttől. Engem hiába kértek, egy bugyogójáért sem másztam fel a fára. Lehet, hogy még azóta is ott leng a szélben némelyik…
Még több évig együtt voltak. Idilli kapcsolatuknak egy késszúrás vetett véget, ugyanis Bori egyik vitájuk során megszúrta apámat. Nem veszélyesen, de egy beutalóra pont elég volt neki a börtönbe.

Szóval így is lehet élni. Én viszont nem így élek. Nem lettem lelki roncs az ilyen balhéktól, pedig minden hétre jutott belőlük. Sőt, miközben leírtam, bizisten jót röhögök rajtuk, hiszen olyan groteszk az egész!

Legyen ez is egy mese – az úgyis divat a Logouton az utóbbi időben.
Tegyük fel, hogy létezik egy kismadár valahol a világban, aki már 17 is elmúlt. Kinyílik a szeme a felnőtt élet örömeire – de csak arra. Erről szól ez a két részes dialógus.

1. rész
Helyszín: Egy pestimrei családi ház konyhája. Üvegasztal, körülötte 5 székkel (a hatodikat leselejtezték pár hete). A székek közül kettő foglalt: Öntudatos 17 és ¼ éves Hattyú az egyiken (ÖH), „nevelőapu” (NA) egy másikon kb. egymással szemben. Hattyú mama (HM) a konyhapultnál sürgölődik, ahogy mindig is szokta.
HM: Mit ettél?
ÖH: Pirítóst meg túrórudit.
HM: Ebédre? – kezd el forrni a Hattyú Mama agyvize…
ÖH: Nem voltam éhes.
NA: Akkor miért ettél?
HM: Túrórúdi meg pirítós nem ebéd. Egyél főtt ételt!
ÖH: Nem vagyok éhes.
HM: Olyan sovány vagy, hogy átsüt rajtad a nap. Ha nem eszel, nem mehetsz a Balázs hattyúhoz sem! Egész nap nem eszik semmit, utána meg le akar menni a futógéphez edzeni. Az edzéshez energia is kell. Tessék normálisan ebédelni!
ÖH: Normálisan ebédeltem.
NA: Normálisan? Állapotodból adódóan az ki van zárva – és röhög egyet. Egyedül, senki nem csatlakozik hozzá. Vihar van készülőben.
HM: Jó. Nincs edzés, nincs Balázs*!
(*Balázs egy olyan hattyúlegény, aki udvarol az Öntudatos Hattyúnak.)
ÖH: De miért? – és felháborodott arccal néz „nevelőapára”, aki ekkor már nevelni is akar.
NA: Azért, mert anyád ezt mondta. Vége. Mellesleg nem nyalánkságokat kell enni ebédre. Most még ok, nem nő tőle a kufferod, mert gyors az anyagcseréd, de 5-10 év múlva, ha ezt szokod meg, akkora leszel, mint King-Kong…
ÖH: Milyen nyalánkság?! A pirítós nem nyalánkság… - és közben lesajnáló arccal fintorog „nevelőapa” felé vérlázító módon. Mintha azt mondaná: Szánalomra méltóan hülye vagy!
NA: Ha nem eszel a pirítóshoz mondjuk tatár-beefsteaket, akkor az nyalánkság, nem étel.
ÖH: Ez hülyeség! – arckifejezés átfordul „Te szemét bunkó”-ba.
NA: Ne nézz így rám, mint egy darab fikára! Szedd rendbe az arcodat!
HM: Most pedig menj a hűtőhöz és vedd ki az ebédedet!
ÖH: Nem vagyok éhes.

És innentől a figyelmes olvasó észreveheti, hogy egy végtelen ciklusba fordul a program (lásd félkövér rekordok), a rendszer lefagy, és ez mindaddig tart, míg valamelyik részegység fel nem mondja a szolgálatot. Ez általában Hattyú Mama, mert ő a legérzékenyebb komponens.


2. rész
Budafok. „Nevelőapa” munkahelye. Reggel 8:30. Csöng a mobil. Számot nem ír ki. Felveszi:
NA: *** Kft., *** Tamás.
ÖH: Szia! – hangja, mint egy halódó galambé.
NA: Na, mi van?
ÖH: Tudod, bejelentkeztem fodrászhoz itt Szigetszentmiklóson, de elfelejtettem pénzt hozni. Nem tudnál idejönni és adni kölcsön?
NA: Délelőtt biztosan nem, mert jönnek hozzám az irodába, utána meg mennem kell Mezőkövesdre. Az pedig M3, nem pedig Szigetszentmiklós. Kérj apádtól!
ÖH: De apu azt mondta, nincs pénze – az Öntudatos Hattyú átvált Sajnálatra Méltó Kiskacsába. Hangnem: lehangolt H-moll.
NA: Nincs pénze? 3000 Ft? Kérjél akkor nagymamádtól.
ÖH: Neki sincs… Hattyú öcsém meg nem ad, pedig neki van!
NA: Akkor legközelebb így add neki kölcsön bármidet is! Bár ez most nem segít rajtad.
ÖH: Nem tudsz eljönni? Légyszi!
NA: Csak délután.
ÖH: Akkor már nem jó, túl késő.
NA: Akkor nincs más hátra, neked kell kijavítani a hibát, amit elkövettél. Most nincs, aki megoldja helyetted.
ÖH: Esik az eső, és nem hoztam esernyőt. Csak egy póló van rajtam. Apu adott HÉV-re pénzt, de meg fogok ázni, meg olyan messze van!
NA: Nos, a helyzetértékelésed pontos. Jobb, ha el is indulsz. Máskor ne a Balázs hattyúval viháncolj, induláskor, hanem gondold végig, mire van szükséged másnap. Mamid mondta, hogy vigyél kabátot, de te azt válaszoltad, úgyis kocsival mész. Ja, de csak oda… Most így jártál!
ÖH: Jó, akkor elindulok – már majdnem sír –, bár a cipő is töri a lábamat. Tudod, az újban jöttem – próbál hatni a „nevelőapa” lelkiismeretére.
NA: OK, szia! – rázza le magáról a lelkiterrort, visszaemlékezve az előző napon zajlott párbeszédre, amikor ugyanez a kismadár még „Te szegény hülye” arckifejezéssel nézett rá.

Az Öntudatos de most már Szánalomra Méltó Hattyú hazament.
[link]

Megázott, a cipő feltörte a lábát, sok időt eltöltött HÉV-n, buszon, de hazaért. Otthon sírva vetette magát Hattyú Mama keblére. Kizokogta bánatát, hogy vele mindenki milyen dög, neki senki sem segít. Hattyú Mama megvigasztalta, mert ő ilyenkor nem emlékszik a lesajnáló, lehülyéző arckifejezésekre, csak a pityergő kismadarat, a Sajnálatra Méltó Kiskacsát és Ázott Verebet látja maga előtt.
[link]

És a pityergő kismadár nem tanul ebből sem. Ő nem hibázott, mikor nem törődött vele, mikor otthon hagyta, mikor nem hallgatott rá. Nem. Az a szemét, aki nem segít, nem csinálja meg helyette. Egy-két nap, és ismét öntudatra fog ébredni ez a kis ázott veréb.
Így megy ez. Öntudatos Hattyú – Sajnálatra Méltó Kiskacsa – Ázott Verebecske – Öntudatos Hattyú… Soha nincs változás.

Kőmíves Kelemenné beépült. A házba. Cementként. Férjeura építette be, hogy álljon a kéró rendesen Déván. A siker teljes lett egy ember élete árán. Megérte?
Szép a ballada és aktualitása van. Pár száz év eltelt ugyan, de most ott tartunk, hogy majd minden nagyobb építkezés követel emberáldozatot, baleseteket pedig minden esetben. Na, persze nem ilyen előre megtervezett okokból kifolyólag, hanem a lazaság miatt. Erről írnék most.

Marina Part II. ütem
Apa és fia dolgoznak a torony tetején. Ha jól emlékszem, bádogosok. Apa a liftakna védőkorlátját egy feszítővassal piszkálni kezdi: ''Ott kiáll az a drót!''. A korlát enged a nem túl szelíd erőszaknak, apát pedig viszi a lendület. A gravitáció nagy úr, magához rendeli a lendületes szakembert, aki meg sem áll a liftakna alján lévő betontuskókig. 20m-ről beton tuskókra - esélye sincs. A fia pedig végignézi. Sisak és védőkesztyű volt rajta. A biztonsági kötélről már hallott, de közelről még nem látott olyat.

Bokodi hőerőmű
Ácsok készítik a nehézállványzatot. A magyar szó kevés, egymás között inkább anyanyelvükön szólnak. A párbeszéd tehát kitalált az események tükrében:
- Tartsd a deszkát a gerenda mögé. Összehúzatom egy ankerszárral, de előtte át kell fúrni őket. Vigyázz, ne mozduljon el, amíg fúrok, utána jön a csavar.
- Ok, nem vagyok hülye.
- De az vagy!
- Anyád!
*Közben már zúg a fúrógép, forgácsolódik a gerenda...*
- Ne anyázz, te szemét!
- Akkor ne szóljál be! Áááá!
- Mi van, mit kajabálsz?
- Átfúrtad a kezem...
Állítólag elfúrta több kéztőcsontját is a 12-es fúrószárral. A pórul járt ácsunk sem fog már órát szerelni. Hallotak már pillanatszorítóról, meg ácskapocsról, de nem volt a közelben. A keze kéznél volt. Volt.

Andrássy út épületfelújítás és átalakítás.
Amberem vágja a tűzfalat a tetőtérben. Alumínium munkaállványon áll. Kócos haja lobog a szélben. Egyik oldalon az aszfalt 15-20m mélyen, a másikon egy rakás korhadt gerenda, a harmadikon Józsi és a szerszámok, a negyediken a vágandó fal. Fúrja be a vágógép sínjeinek az acél beütődübeleket. Az állvány mozog, de hát az élet egy nagy erdő... Dübel a falban.
- Józsi! Itt a kötél. Kösd rá a vágósínt, fölhúzom.
- Elbírod? 40kg...
- Kösd!
Húzza, húzza. Józsi odalent elkezd hátrálni:
- Te Jani! Dől az állvány!
Dől az, nincs mese. Merre dől? Rá a gerendákra. János nem tud elugrani róla. Az egyik lába beszorul alá. Gerenda-hús-aluállvány. Fájdalmas szendvics. Az ára egy hónap fizetett betegszabadság.
Az állvány nem volt a falhoz rögzítve. Nem volt rá idő...

Ózdi közúti híd bontása
Pilléreknél a pályatest átvágva. A vasbeton lemez fatámaszokon áll, amik a kibetonozott patakmeder rézsűjére és aljára vannak állítva, ékelés szinte semmi. Nem egy túl bizalomgerjesztő látvány. A lánctalpas, törőfejes monstrum kezelője nem habozik. Felvágtat a a hídra.
- Hé, állj meg! Megmozdult.
Nem hallja. Odacsapja a tüskét a betonnak. A támaszok, mint a dominók dőlnek, megindul a pályalemez. Emberünk gépestől, betonostul dől a patakba. Karjai eltörnek, majdnem megfullad a méteres vízben.
Mondta neki a főnöke, hogy a hídfő pillérjeiről nyúljon be a törőfejjel, de őt várták otthon, így meg gyorsabb - lett volna. Otthon tovább vártak.

Szabadság híd felújítás
Revétlenítést követő alapozás. Sáv lezárva. A híd acélszerkezetét alulról kell elérni, állványzat nincs. Import négerünk odaáll a Barkas-szal, felmászik a tetjére. Cimbi feladja neki az ecsetet, meg egy partvisnyelet, plusz egy méter spárgát. Az ecsetet nyélre kötözi. Így már eléri. Jó. Halad. Kicsit horpad a verda teteje, de ha így halad még a karosszériás munkadíja is belefér. Elfogy a meló.
- Haverom, gurulj arrébb vagy 4 métert!
- Nem szállsz le?
- Kapaszkodom.
Mikor fékez az autó, repül a brazil, mint a madár, hiába kapaszkodott az alapozóval teli vödörbe. Le az aszfaltra, le a rakpart rézsűjén egészen a kövekig. Nem mozdul. Majd a mentőben magához tér...

Roosevelt irodaház
''Ha egyszerre ütjük ki a födémtámaszt, akkor a Peri-gerenda nem bukik ki, hanem leesik.'' Beleférne a híres utolsó mondatok listájába, hiszen alatta állnak... A 4m hosszú 150 kilós gerenda úgy vágta fejbe a palit, hogy még a sisak is lerepült a fejéről! De volt sisak. Túlélte. Embereim, akik ott voltak, tanultak az esetből.

XI. Bártfai u. munkaásszálló átalakítása
Liftajtók szélesítése. ''A levágott vasbeton tömböket szét kell vésni!'' - mondtam nekik. Ők inkább egyben akarták levinni ''Véssenek a droidok!'' felkiáltással. 200kg/db. Megemelte, nem bírta el, elenegedte, a lába viszont alatta maradt. A Beta munkavédelmi bakancsnak is megvannak a maga korlátai. A 200kg-os tömb rányomta az acélbetétet az emberem lábujjaira, nem bírták levenni róla. Spanyolcsizma. Feladta a leckét a balesetis ügyeletes orvosnak. Utána 3 hétig nem láttam a Lacit.

Kaposvár, Petőfi tér
- Megkötjük alácsapóval, oszt emelheti is.
- Szőrös ez a drótkötél...
- Fogd meg kesztyűvel!
- Jó lesz ez így?
- Haladjunk, péntek van! Emelheted - int a darusnak.
Kötél megfeszül... pang! Böszme I-tartó alig emelkedett meg egy métert, úgy zuhan vissza, rá a hátralépő emberünk combjaira. Nem üvölt, meg se nyikkan. Nem, nem aludt el, elájult. Kettős combcsonttörés. Oda az idei síszezon.

Korda Filstúdió Etyeken
Vágja a gyerek a vasat flexszel, mint a vajat. A vaj viszont nem szikrázik... Gatyája nem lángálló pamut, hanem olcsó vászon. Talán ezért gyullad meg? Tény, hogy meggyullad a combján. Nyomban felkiált, és eldobja a szerszámot, aminek a gombja ki van biztosítva, tehát nem áll meg.
A vádlija nem szikrázott ugyan, de biztosan fájt, amikor a tűzforró korong belevágott egy sliccet...

Kőérberek Lakópark
Ez a csúcs. Ezt hagytam a végére. Amikor a hóhért akasztják.
Építésvezetői konténeren kiírás: ''A nagyáruházakban vásárolt narancssárga hosszabítók nem felelnek meg az érintésvédelmi előírásoknak. Építkezésünkön ezek használata TILOS. Akinél ilyet találunk, azt a helyszínen megsemmisítjük, illetve a vállakozót a további esetekben az építkezésről kitilthatjuk.'' - vagy valami ilyesmi.
Jártak is körbe a piros sisakos munkavédelmisek, vizsgálgatták is a kábelkötegeket. Amint megláttak egy narancssárga kanócot, nyúltak a zsebükbe, elővették az oldalvágó fogót és nyissz! már meg is volt oldva a probléma. Ki a fene akar egy 50m hosszú kábelt végigkövetni egy félkész épületen, hogy ki van a végén? Ez egy darabig jól is működött. Az egyik alkalommal viszont nem szigetelt nyelű fogót vágott zsebre a munkavédelmis reggel. Az első nyissznél le is ült, mert úgy megcsapta az áram, mint annak a rendje!

Sok ilyen van. Az emberek bátrak. A munkavédelmi szabályzat szigorú, ezért meg sem próbálják betartani.

Pihentagyú műegyetemista haverjaimmal annak idején majd minden fronton bevetettük magunkat. Jártunk bulizni a Martos koliba; inni a Borpatikába, vagy a Káli borozóba; lenyomtuk a vizsgáinkat keresztfélévek, halasztgatások nélkül; volt bejelentett részmunkaidős melónk a suli mellett; legtöbbünknek volt párja is. Rendben ment minden, semmi sem hiányzott különösebben. Arany életünk volt, na. Néha azon gondolkodtunk, hogy mi kellene még a teljességhez. Ilyenkor jutottak eszünkbe olyan ötletek, amiket aztán nagyon megbántunk…

A Káli borozóban ültünk a Keletinél jócskán benne az éjszakában. Voltunk páran: Sáska, Szabi, Zsuzsi, Terminátor, Ádám, Rák, Uborka és én. Péntek volt. Tervet szőttünk. A hajtóerőt az aznap akciós gin-tonik szolgáltatta: 45 Ft/2dl. Jobb italtól is vakultak már meg emberek… Volt azért ennél rosszabb pia is ott, amit csavartnak hívtak. Ez a pulttörlő rongy kicsavarásából nyert opálos etanol tartalmú folyadék közismert neve volt. Az ÁNTSZ persze erről mit sem tudott. Annál inkább a környékbeli culáger fazonok, akik bejártak ezért a nedűért!

Szóval törtük a fejünket, mit kezdjük a hétvégével. Mit csináltunk már régen? Hm… Terminátor szemgolyói mögül vörösen villant az optikai szenzor. Ötlete támadt, amit azon nyomban meg is osztott velünk:
- Sáska közlekkaros. Nem? De. Közlekedésről mi ugrik be? Nekem a kirándulás. Kiránduljunk! Ferikém? Tégy valamit a közösségért, hiszen te tanult ember vagy! Ezt tanulod, vagy mi a rákot? – erre Sáska Feri a pohara után nyúlt, Rák meg felkapta a fejét:
- Rák? Én? Tanulok? Vagy valaki beteg? A tanulástól?
- Pihenj, öreg…
Sáska mélyet kortyolt az akciósból. Elmerengve nézte az asztallapot maga előtt. Érdeklődve vártuk az eredményt. A szomszéd asztalnál ekkor adott egy pofont egy részeg ürge a részeg nőjének, aki erre vihogni kezdett. Sáska talán emiatt zökkent ki meditatív állapotából.
- Az ötlet megvalósítható. Van egy Solymár környéki túra térképem. Vagy volt. De lesz, ha kell. Vagy talán a fiókban van, elvégre, ha minden igaz, ott lenne a helye. Ha volna olyan mázlim, hogy meg is találom… - ekkor szólt közbe Zsuzsi, Szabi húga:
- Hagyjuk a létigeragozást. Megyünk kirándulni Solymárra.
Hurrá, hurrá. Gyorsan meg is szavaztuk. Indulás másnap 8-kor a Moszkváról, az 56-os villamos megállójából. Örömünkben kértünk még egy kört, majd hazavittük egymást.

Reggel 8. Moszkva tér. Szemerkélő eső. A frizurám még mindig tart. Óriási meglepetésemre mindenki el is jött. Karikás szemek, hátizsákok, mackónadrágok, szakadt farmerok, orkán dzsekik, esőkabátok. Na, igen. Nem volt B-terv rossz idő esetére. Az eskü meg kötelez. Senki nem merte felhozni azt, hogy fújjuk le az egészet. Mindenki a másikra várt. Olyan volt a hangulat, hogy akaratlanul is inkább előre mozdítottuk a dolgot egy-két szóval, amivel pedig pont a többiek kiábrándítása volt a cél.
- Megvan a Solymár térkép, Feri?
- Fele. Nagykovácsi és környéke például kompletten látszik.
- Akkor Nagykovácsiba megyünk?
- Oda Hűvösvölgyből megy ám a busz…
- Az dombos környék?
- Olyasmi.
- Itt a villamos. Fel kellene szállni.
Fel is szálltunk. Míg a villamosoztunk és buszoztunk, az eső kitartóan esett.
Leszálltunk. Mindent, ami vízhatlan, magunkra kanyarítottunk. Sáska elővette a térképet, kitartóan nézte egy darabig, majd mikor már elázott, összegyűrte és berakta a hátizsákjába.
- Arra megyünk a műút mentén Pilisvörösvár felé. Ott van barlang, bányató, kocsma. Mindet megnézzük.
Rajta hát.
Sáska elővett egy rozsdamentes butykost kis pohárral. Valamit beleszórt, öntött rá egy felest, meglötykölte, majd felhajtotta.
- Mi a szar az? – érdeklődtem.
- Coldrexes pálinka. Olyan, mint a kocsinak a nitró…
- Barom!
De nem hazudott. Úgy elkezdett menni, mint egy hülye, közben dudorászott. Mi félig futva utána.
Mentünk. Sokat, gyorsan, lucskosan.
- Feri! Muszáj a műút mentén kirándulni? Már hat autó lefröcskölt minket. Ennyi erővel mehettünk volna a József körútra is…
- Jó. Akkor itt levágjuk a kanyart. Legalább spórolunk pár kilométert.
- A mennyiből is?
- Kb. 40.
Ekkor jöttünk rá, hogy Sáska Ferenc komolyan gondolta a túrázást. 40km! Gyalog! Esőben!
Elkezdtük hát levágni a kanyart. Nekiindultunk a frissen szántott pusztának. 5 lépés után a felázott föld rátapadt a cipőinkre 3 kg-os súlyzókat képezve. Estünk-keltünk, botladoztunk.
- Feri! Nézd már meg a térképet! Muszáj nekünk szántóföldön át mennünk? Nincs valami ösvény?
- Nem nagyon látszik, mert megázott, de itt van egy vonal. Az út lesz! Arra megyünk.
Fél óra múlva megálltunk. Megállapítottuk, hogy az ösvényt jelző vonal egy magasságvonal volt, ami terepszint azonos magasságú pontjait köti össze a térképen. Körbe megyünk, ha azt követjük. Eltévedtünk. Nem vertük meg a Sáskát. De majdnem. Volt nálam vodka. Megittuk mérgünkben. Elvettük Feri pálinkáját is. Arra még mérgesebbek voltunk, mert a Ferié, tehát azt is jól megittuk. Ő nem kapott belőle.
Lehiggadva úgy döntöttünk, visszamegyünk a nyomainkon a műútig, ott meg már lesznek jelzések. Sáska Ferit kijelöltük nyomkeresőnek. Előre ment. Mi hátul énekelve bukdácsoltunk át az erdőn, szántóföldön, árkon-bokron át. Két ember hátizsákját bevállaltam a magamé mellé. Virtusból, vagy hülyeségből. ugyanaz... A műúton lejutottunk Solymárig. Ott láttunk bányatavat is, találtunk kocsmát is, és elcsíptunk egy buszt is Hűvösvölgybe. A vége egész gördülékenyen ment. Este kilencre, mire már tök sötét volt, haza is értünk. Mindenünk retkes, piaszagunk volt, fáradtak voltunk és a tervezett 40km-t szerintem teljesítettük is.

Sokig jártunk még össze, de soha többé nem mentem velük kirándulni.

Nem szerény a megszólítás, elismerem. Én adtam ezt a „tudományos fokozatot” az alapból csak Laci bácsinak hívott úriembernek, de higgyétek el; megérdemelte. Barátaimmal így hívtuk sokáig, és hívnám én a mai napig is, ha nem hunyt volna el pár hónappal ezelőtt…

Egy igazi régi vágású úriember volt. Kb. 1,60m mély, kevés szürke hajjal, amit igyekezett mézgagézásan átsimogatni a feje búbján, eltakarandó a szőrtüszők folytonossági hiányát. Szemöldöke olyan sűrű és hosszú, hogy bizton állíthatom, sosem volt még művelés alá vonva. Csillogó acélkék szemei előtt vékony drótkeretese szemüvege volt. Vékony csontú, szikár embertípus. A háta egyenes volt, mozgása koordinált, arca frissen borotvált. Mindig kifogástalanul tiszta szövetnadrágban, ingben és zakóban járt. Nagyon választékosan beszélt, káromkodni sosem hallottam, a hangját sem emelte fel soha. Arisztokrata kinézet és stílus. Körüllengte valami olyan aura, ami békét, derűt és nyugalmat sugárzott. Laci bácsit – talán éppen e miatt a megfoghatatlan aura miatt – körüldongták a nők és fiatal lányok, amit ő magától értetődően, ám szerényen fogadott.
Ez volt egészen az utolsó hónapokig. Ezt a nyugalmat és békét nem törte meg még a halálfélelem sem, pedig tudta, hogy ő elmenni készül. A fia mondta a temetés után, hogy Laci király bácsi szíve gyenge volt két infarktus után, de a műtét (altatás) kockázatos volt, illetve ő sem akart kórházba vonulni. Felkészült inkább az útra.

Laci király bácsi nagyon szeretett engem. Azt mondta, hogy ő is „ilyen szép szál legény” akart lenni, mint én, de aztán olyan lett, amilyen. Mikor azt is elmondtam, hogy (akkor még) egyetemista vagyok, elismerően megveregette a vállamat. Az ő idejében még nem jutott be boldog-boldogtalan az egyetemekre…
Ő felnézett rám, mivel apikális végem majd' fél méterrel az övé fölött volt, illetve tanult ifjú titánnak könyvelt el, én pedig rá néztem fel stílusa, és kora ellenére is friss szelleme miatt. Kialakult közöttünk egyfajta barátság.

Laci király bácsi nyugodtsága ellenére nem volt szenvedélyektől mentes. Nem ivott, nem dohányzott, a nőket sem hajtotta, dartsozni is csak ritkán állt be, de a lovakat imádta. Mindig csak annyit mondott, hogy a lovi az ő élete. Több évtizede ott is dolgozott. Hónapokig csak ennyit tudtam erről, később egy nagyon direkt kérdésemre derült ki, hogy vécés bácsiként funkcionál az öreg. Furcsa, de nem omlott bennem össze egy világ. Egy probléma volt, hogy addigra már megbeszéltük, egyszer kivisz magával a munkahelyére. Hm. A vécébe? Nem a lovakhoz? Most már mindegy…
Aztán el is jött a nagy nap. Kimentünk. Kicsit féltem, de kár volt. Laci király bácsit mindenki ismerte! Szarni minden ember jár. Szar olyan szar helyen szarni, ahol leszarják az ember fejét mindenféle szar alakok. Nos, Laci király bácsi nem ilyen volt. Szolgáltatott. Udvarias volt. Majd minden ottani dolgozóról tudta, mi foglalkoztatja. Rákérdezett, igény esetén udvariasan tanácsot adott – nem volt tolakodó egyáltalán. Minden órában felmosott, és szárazzal is feltörölt. A vécé ragyogott. Összeismertetett zsokékkal, lovászokkal, mindenfajta ottani népekkel. Egyik barátja pártfogásába ajánlott, akivel még fogadtam is egy futamra. Naná, hogy nem nyertem! Ő elmondta azt, amit Laci király bácsi nem: jó hírű zsoké volt az öreg hosszú éveken át, mielőtt kiöregedett és vécés lett. Más ezzel kezdte volna. Ő meg sem említette. Régen volt, elmúlt.
Mikor végzett a melóval, elvitt az istállókhoz is. VIP-beugró nélkül is szabadon mozoghatott. Simogattunk versenypacit, elmesélte a lovi történelmét. Tőle tanultam meg a lovak színeit, fejformákat. Ami addig barna volt, azóta már pej, ami foltos homlokú, azóta hóka stb. Nagyon jól elvoltunk egészen estig, amikor is hazamentünk. Élmény volt.

Ezután már csak kétszer-háromszor, ha láttam a Páva sörözőben. Aztán eltűnt. Hetek múlva tudtam meg, hogy Laci bácsi – akár Koltai a filmjében – a munkahelyén halt meg. Rosszul lett a vécében, és csak éjszaka találtak rá. A temetésére nem mentem el. Ha tudtam volna, mikor tartják, akkor sem mentem volna. Én nem a koszorúkra és a földkupacra emlékszem, hanem rá, az emberre. Bár szenvedélye nem ragadt át rám, azért köszönök neki mindent.

Viszlát, Laci király bácsi! Emlékszem rád.

Aki zeneileg is kiművelte magát, az tudja; az írásom címe bizony egy Tankcsapda szám első sora. A dal címét a válaszokban várom. A helyes megfejtést elsőként megíró nyereményét kifizetheti a soroksári Elektroworldben...
Egy élményemről írok, ami az előző írásomban is említett mosonmagyaróvári konzultációs berúgásaim során esett meg velem. Kicsit már a parajelenségek határát súrolta az eset, mindenesetre nagyon vicces volt - szerintem.
Történt kb. 8-10 évvel ezelőtt, hogy összejöttunk Mosonmagyaróváron páran - a keményebb mag - kicsit konzultálódni a levelőző évfolyam első, még nem betört évfolyamából:
Kereki.
Akkor 28 éves (többiek 20), világlátott fiatalember, aki már megitta kenyere javát. Világnézete stabil volt, koordinációja általában kevésbé, mivel nem vetette meg az italt. Napszaktól, eseménytől, időjárástól, kedélyállapottól nem függött nála, hogy fellelje a ''casus bibendi''-t. Igazi józan paraszti ésszel megáldott békési parasztgyerek volt. Kinézetre kb. olyan, mint a madárijesztő az Alíz Csodaországban című mesében. Csíptem.
Füles.
Aki lány. Orra, mint egy síugrósánc, haja, mint egy pulibunda. Csőrocker. Hangerőben gyenge, tettekben erős volt. Amolyan csendes őrült. Mindig magolt, aztán mi segítettünk neki felejteni. Volt is UV-csekkje bőven!
Kata(komba)
Aki kissé IQ-light volt és szintén lány. Méretre és mozgásra olyan volt, mint egy partra vetett bálna. Rendkívül jószándékú és szerencsétlen fajta, akinek semmi sem sikerül. Kitartóan próbálkozott ennek ellenére. Remélem, már elvégezte az egyetemet!
Bak úr
A dömsödi szívtipró. Haja bonygyor hullámokban hullott csapott vállaira. Arcéle markáns és regényes: sasorr, öklömnyi áll, penge ajkak - a csajok imádták egyészen derékig. Onnan lefelé - akár Farkwald nagyúr a Shrekben - sajnos rövid és görbe lábakat növesztett... Lovas nemzet vagyunk! Talán ezért is volt, hogy mindig a bárpultnál ülve fűzte a csajokat és soha nem táncolt. A dumája egészen jó volt.
Nos, így voltunk mi öten.
Azon a bizonyos estén elmentünk az Alagút nevű szórakozóhelyre egy zenés nőnapi táncmulatságba, hogy kulturáltan szórakozzunk. Másnap közgáz I. vizsga, tehát kicsit lazítani kellett. Előtte jól megszívtuk magunkat Soproni Ászokkal, hogy oldódjanak nem létező gátlásaink. Bak úr kb. egy óra múlva eltűnt egy lánnyal Isten tudja hová. Mi kitartottunk a buliban egészen a végéig. Volt vagy hajnali kettő, mikor hazafelé kezdtünk sodródni át a hídon, át az ipartelepen, át a városközponton egészen a Szentháromság szoborig. Itt jött az ötlet Kerekitől, hogy ''tájoljuk mán be magunkat!'', mert már olyan régóta jövünk, hogy szerinte eltévedtünk és különben is kezd már kijózanodni. Ez azért erős túlzás volt. Fel is másztunk mind a négyen a jó nagy szoborra. Énekeltünk. Ami a dallamból hiányzott pótoltuk hangerővel. Csak úgy rezegtek az ablakok. Nem tudom már hogyan, de én leesetem a szoborról. Sértődöttségemben vissza is indultam a Gazdász Hotelbe, ahol laktunk. A többieket ez nem zavarta, csak énekeltek tovább az Atya, a Fiú és a Szentlélek társaságában.
A Gazdász az egyetem kollégiumával egy épületben volt. A levelezősök a hotelben kaptak szállást olcsóért. A baj ott volt, hogy este 10 óra után a kapuk bezártak és csak 300 Ft kapupénzért voltak hajlandóak megnyílni. Én a pénzemet már befektettem az este során. A bejutáshoz más eszközöket kellet igénybe vennem.
Sündörögtem körbe-körbe a kerítés mentén, mikor kiszúrtam, hogy a kollégium egyik földszinti ablaka nyitva van, bent pedig világosság. Na, ez lesz az!
Bemásztam a kerítésen, oda az ablakhoz. Az ablak párkánya a talajszinttől kb. 40cm-re volt - nem probléma. Beugrottam rajta.
A szoba közepén egy asztal állt két székkel egymással szemben. Az egyiken egy nagyon elázott viking harcos formájú ürge ült iszonyatosan részeg állapotban. Előtte egy pohár, a másik szék előtti asztalrészen is egy pohár, középen 5 literes kannában kocsisbor.
''Ülj le mellém, valamit mondok...'' - énekelte Lukács a magnóból, pont mikor beestem. Ő rám emelte vizenyős tekintetét és a székre mutatott némán. Bazzeg, ez engem várt?
Leültem hát. Fő az udvariasság!
''...szomjas vagy látom, egy üveg bort kibontok, figyelj!'' - és a viking ekkor a kannához nyúlt, majd tölteni kezdett nekem a lőréből. El sem hittem. Ez annyira meg volt koreografálva!
Aztán ittunk. Sokat, sokáig. nem kérdezett semmit, én nem is válaszoltam rá. A mai napig nem tudom a nevét sem, mert egy szót nem beszélgettünk, csak a zene szólt. Mikor már reggel kimentem az ajtón, hogy a szobámba átkászálódjak át a fél koleszon, majd a szállón, akkor is csak intett egyet szó nélkül.
Na, ez volt az én misztikus élményem. Annyira jól jött ki, hogy szinte hihetetlennek tűnt számomra, mikor utólag visszagondoltam rá. Élmény volt.
(A többieket pedig a szoborról a rendőrség vitte be a Gazdászba, mivel egy kedves lakó rájuk küldte őket)

Valaha régen, még a csúcs felé törekvő karrierem kezdetén, amikor még diák voltam, soha nem volt pénzem. Csóró család csóró második gyermekeként lehetőségeim behatároltak voltak, testméretemmel és hormonszintemmel párhuzamosan igényeim viszont egyre nőttek. Farmerból anyám a Trappert vette volna, nekem a Levi's kellett. Magnóból Tesla volt elérhető, én kétkazettás ITT-re vágytam, hogy hallgathassam Bros kazettáimat. Cipőből Tisza jutott, de a menők már rég magasszárú Pumát hordtak. Kabátból is a motoros bőr, vagy a márványfarmer dívott, nekem meg csak suhogós orkán volt. Tarthatatlan állapot! Néha beszedtem ugyan némi rendkívüli osztálypénzt, kaptam locsolásra is innen-onnan, néha ajándék helyett is zseton jutott, de ez nem volt túl sok. A zsebpénz nálunk elvont főnév volt...
Ma már furcsának tűnhet, de nekem egyből az jutott eszembe, hogy dolgozzak egy kicsit. Mivel erős kölyök voltam világ életemben, egyből fizikai munkára gondoltam. Sok újdonsült vállalkozó ismerősöm akadt így a rendszerváltás után egy-két évvel, mivel apám kőműves volt - amikor éppen volt kedve dolgozni. Körbekérdeztem őket, lettem is hirtelen földmunkás, kőművessegéd, tetőfedő segédmunkás, csőszerelő teddide-viddoda, állatgondozó, stb. Jó volt; a kosz nemesít... Bérpapírt ugyan nem kaptam soha, de pénzem így már volt elég. Megjelent nálunk egy Commodore +4 számítógép, a hőn áhított ITT magnó, magamat meg úgy kirittyentettem, hogy én lettem a lányok álma bőrkötésben! Jutott már pénz nyaralásra, VBK-ra a Fekete Lyukban, Auróra koncert belépőre - mert közben zeneileg is metamorfozison estem ám át! Mindez az évközbeni hétvégi és nyári munkákból.
Mikor felvettek a mosonmagyaróvári egyetemre (életem legnagyobb baklövéseinek egyikét követtem el, hogy oda jelentkeztem, ott is hagytam egy év után) levelező szakra, rengeteg idő maradt. Minden félévben 3 hetet töltöttem csak Óváron ''konzultációs'' berúgások céljából, illetve a vizsgák miatt még plusz egy-két hetet. A többi idő az enyém volt. Pénzt kell keresni. Legyen egy állandó munkám, ahonnan azért elegendnek, ha kell, illetve nem zavarja az éjszakai bevetéseim rendjét. Hamar meg is találtam: ÚJSÁGKIHORDÓ! Kirali!
Nosza, be is mentem a főnökasszonyhoz az V. Királyi Pál utcába, hogy vegyen fel, de hirtelen. A cicije ki volt rakva a majd ötvenes csajnak, hajolgatott is nagyon. Na, mondom magamban, ez arra vár, hogy legyen egy kis sikerélménye. Amikor felém hajolt legközelebb, bele is pislogtam a dekoltázsába, direkt úgy, hogy ő is lássa: fel voltam véve. Csak utólag tudtam meg, hogy ez a lelki fejlődésemet veszélyeztető, ízlésemet sértő akció nem volt hiábavaló, mivel nagyon kellemes pénzek gyűltek össze a hónap végén.
Az első hetekben egy rutinos bácsi mellé kerültem, akit csak Pingvin bának hívtam. Hamar el is terjedt a többi újságkihordó körében, rajta is maradt az öregen. Ő volt az én mesterem, akit később ki is túrtam a járatából, megörökölve azt. Megtanította, hogyan pakoljam be a kétkerekű kocsitóba az újságokat a bejárt házak sorrendjével pontosan ellentétesen kupacolva. Hogyan kell lekötni úgy spárgával és gumipókkal, hogy ne hulljon szét akkor se a halom, mikor egy csomagot ki kell húzni belőle. Megtanított padkára fel és le, illetve akár lépcsőre is felmászni a kétkerekűvel.
Járatfüzetének értelmezése vette igénybe a legtöbb tanulóidőt. Fura kódokat alkalmazott, ráadásul többféle színnel. Helyesírása sem volt túl kiművelt. Példának a következőt írhatom. Kód: Fehérhalyó utca 15. piros15,b,6:05, 3/2 NSZB+NG. Jelentése: fehérhajó utca 15., 15-ös számú kulcs a piros jezésű karikán nyitja a kaput, balra vannak a postaládák, legkésőbb 6:05-re oda is kell érnem, balról a 2. ládába kell a harmadik sorban beleraknom egy Népszabadságot és egy Napi Gazdaságot.
Minden nap 3:30-kor keltem, 4-re értem be az elosztóba, 4:45-kor indultunk neki a járatnak és 7:15-re fejeztük be. Rövid út volt sok házzal. Kálvin tér, Kecskeméti utca, Múzeum krt., Károly krt., Fehérhajó u., Bécsi u., Erzsébet tér.
Szépen, komótosan ballagtunk. Én toltam a kocsit, ő kezelte a műszereket: újság, kulcskarika, postaládák. Közben járt a szája:
''Gyönyörű időnk van, Tomikám! Novemberben hidegebb szokott ám lenni. Se eső, se semmi. Naggggyon jó. Kicsit fáj a vállam, ma végig te húzod a kétkerekűt. Na, itt megállunk. Fordítsd meg kocsit! Úgy jó. Itt sokszor lopnak a suhancok, amikor mennek haza a diszkóból, így meg nem látszik ám a kocsi. Itt van egy nő, aki fizet azért, hogy az ajtóhoz felvigyük neki az újságot. Csak lifttel, kisbarátom, én nem vagyok olimpikon... Néha bugyiban mászkál és nem húzza be a függönyt. Jóóó nőőő! Alig ötven éves.''
Ilyesmik.
Mire eljött a november vége, Pingvin bá megbetegedett és én maradtam egyedül. 3 hetes rutinom ellenére már vérprofi voltam. Ismertem már mindenkit. Kukások, házmesterek, többi újságkihordó mid haver. A kollegáim érdekes gyülekezet voltak.
Volt köztük MIÉP-es képviselő olyan szakállal, mint Dosztojevszkij. Nos, ő nem kicsit volt hülye. Magában beszélt és a Népszabadságokat és Népszavákat direkt összegyűrte...
Csaba nevű kollégám karatéka volt sok-sok agresszióval és komplexussal megáldva. Nem egy visszapillantótükör lett általa leselejtezve a járdára parkoló autókról. Volt olyan is, hogy megvert két cigányt, mert túl közel mentek a kétkerekűjéhez - 6,5mp alatt ''végzett a köcsögökkel''. Néha a Hírkertől ellenőrök is megjelentek. Elbújtak egy kapualjban a járat vége felé és nézték az órájukat, ugyanis a legutolsó újságnak is 7 óra előtt a ládában kellett lennie elméletileg. Az egyik ilyen ellenőrt hasba rúgta. Mikor kinyögte az illető, hogy kicsoda ő és miért van ott, Csaba csak azt mondta: ''Mi a f*szt bújkáltál a sötét kapualjban, mikor beléptem? Azt hittem, valami rosszban sántikálsz!''
Évike a sportdíva. Olyan alkata volt, mint egy éhező botsáskának. Előlről úgy nézett ki, mit a lángos hátulról, és egy ló arca is kifejezetten hasonlított az ő pofájához. Ezek alapján tudta, hogy minden férfi őróla álmodozik. Ennek megfelelően szűk biciklisnadrágban és testhezálló pólókban járt. Utóbbit melltartó nélkül hordta, bár esetében a melltartó fölösleges kiadás lett volna. Kiegészítőként csuklószorítók és egy széles homlokpánt illett, ami eltakarta otthon festett hajának 3cm-es lenövését.
Pistván korombéli volt. Őt csak egyszerűen Tompikának hívtuk. Miden tekintetben kísérteties hasonlóg volt felfedezhető köztük, kivéve ruhájukat. A mi Tompikánk Senior és Méta feliratú tábornoki (oldalt csíkos) mackókat hordott. Volt neki ebből a két fajtából vagy száz váltás. Szerintem őt temetni is ebben fogják...
Ennyit róluk, a teljesség igénye nélkül.
Enyém volt hát a járat. Az 51-es. Volt sok irígyem, mert Pingvin bá 10évet küzdött, sztrájkolt, seggetnyalt ezért a jó útvonalért, én meg csak úgy megörököltem. Sok ház, rövid táv, kulák környék. Csak a pluszszolgáltatásokból, hogy felvittem, ide raktam, oda tettem (ahogyan igényelte a kuncsaft), kerestem egy hónapban vagy 15K-t. A havi fizetésem volt kb. 48K. Az előfizetési díjak beszedésekor kaptam még vagy 12-20K-t. Ekkor bővitettem és reklámoztam a pluszszolgáltatások körét is - volt rá igény. Jó pénzem jött össze. Ráadásul Pingvin bá tempóját jelentősen megnöveltem, így én már 3/4 7-re hazaértem a lazább napokon. Délre fitt voltam, mint a makk.
Egy probléma volt csak. Ha valahol valami hibádzott, akkor a főnökasszony rámtelefonált, persze akkor, mikor aludtam. Ilyenkor újra be kellett mennem, és pótolnom a hiányt, néha saját zsebből megvéve és újra kihordva az újságot.
Megesett, hogy maradt újság. Hogyan lehet ez? A mai napig nem tudom. Mindenesetre az újságosok féláron szívesen átvették tőlem hajnalban...
Élveztem ezt a munkát. Hasítottam a hajnali levegőt, mint a szél. Volt, hogy a buliból nyílegyenesen újságozni mentem. Kicsit még részeg voltam, de sebaj. Másnap reggel aztán csörgött a telefon... Volt olyan kapualj - restelem már, de így volt - csak bedobtam a kupac újságot: majd az úri népek szétválogatják...
Télen imádtak a járókelők. Ilyenkor toltam a kocsit, nem húztam, ezáltal a havat is toltam magam előtt. Szép tiszta nyomot hagytam magam után a Károly körúton. Ebben totyogott utánam a koránkelő utca-népe. Ha megálltam egy kapualjnál és bevittem az újságot, ők is megálltak. Mikor továbbindultam ők is jöttek utánam. Sorban, mint a verebek a dróton.
A legjobb sztori ebből az időszakból egyik előfizetési díj beszedéskor esett meg velem. A Bécsi utcában felcsöngettem egy öreg nénihez. Amikor ajtót nyitott, kiderült, hogy egy öreg zsidó nénike. Nagyon meglepődött, mert előző napon otthagyott értesítőm alapján ő egy hölgyet várt. ''Maga férfi?! Úgy olvastam az aláírását, hogy Kunce Teréz!'' Hm. Tamásnak hívnak. Behívott. Leültetett. Megkínált ősbúzából sütött őssüteménnyel, mellé pisimeleg teát adott fémbögrében. Magányos volt, beszélgetni akart. Kifaggatott:
''Hány éves? Olyan fiatal? Egyetemre is jár? Jaj, az én kisunokám is, a Lacika. Nagyon rendes fiú ám! Minden héten eljön hozzám. Várjon, megmutatom a fotóját.''
Hozott egy aranyozott, Dávid csillagokkal díszitett keretű fényképet, és a kezembe nyomta. Udvariasan rápislantottam... és aztán egyszerre akartam az őskekszet és pisiteát tüdőre szívni, ugyanis a képen az egyik országos cimborám mosolygott egy zsinagóga előtt állva, átölve a jelen lévő nagymamáját! Képzelhetitek, hogy elnyúlt a fejem... nem is tudtam, hogy zsidó a srác.
Mindent egybevetve jó meló volt. 9 hónapig csináltam, aztán mást kerestem, mert egyetemet váltottam és nappalin nyomtam tovább.
A munka nem büdös. Sokat tudnék mesélni a diákkori és azóta megtörtént munkahelyi sztorikról. Aki csak a más pénzét költi fiatalon, nem érzi át a pénzkeresés örömét, sem azt, hogy segíthet a szüleinek azzal, nem az ő szűk büdzséjüket terheli. Ráadásul annyi a jó móka, új arc...

Ismét filozófiai szárnyalásba kezdek. Téma: az emberi ingerületátvitel és a közúti forgalom lehetséges összefüggései.
Délután két óra. Süt a nap. A szórt napfény hunyorgásra késztet, pedig nem erős a sugárzás. Ingerlő fajta napsütés, amikor a napszemüveg hülyén néz ki az emberen, de ha nem veszem fel, akkor meg úgy pislogok, mint béka a mikrosütőben. Eldőlt a dolog; nincs nálam napszemcsi, tehát nem is veszem fel.
Haladok az MO-on, van autó bőven. Ciripel a Fabia százzal a belső sávban, a szélsőben acélfal teherautókból és kamionokból. Figyelni kell, melyik román jelzésű dönt úgy, hogy két méterrel az orrom előtt hetvenöttel előzni kezdi hetvennéggyel menő kollégáját. Gyakori eset.
Egy idő után a hunyorgástól álmosodni kezdek. Nagyobbra nyitom a szemem, hiszen olyan szűkek itt a sávok. Retinám csapjai és pálcikái megkapják az adagot. Mennek a jelek a látókéreg felé, de intenzitásuk problémát okoz. Ahogy a neuronok axonjának velőhüvelyének befűződésein bakkecskeként ugrálnak a töltések, egy-kettő eltéved. Elvéti az ugrást a nagy tolakodásban. Egyik nanoszekundumban még ezen az axonon, a másikban már egy másikon ugrik tovább. Hogy-hogy nem, de másik agyi központba jut. Olyan érzetem keletkezik, mintha valami lenne az orromban, ami nem oda való. Csiklandoz. Tüsszentenem kell? Vagy nem is? Majd kiderül. Addig is bekapok egy rágót. Hű, de jó erős. Meg is indul tőle nyálam áradatja. Na ekkor dőlt el véglegesen és fellebbezhetetlenül: tüsszentenem kell. Muszáj. Most! Százzal haladok. Nagy levegő. Nyál be hörgőkbe. Tüsszentés megindul, ám szinte ugyanekkor hasonlóen erős inger hatására egy köhögés is, hogy a légutakból távozzon az oda nem való folyadék. Bal kezemet a szám elő kapom, szememet egy fél másodpercre behunyom, és jöjjön, aminek jönnie kell! Dupla élvezet, dupla hangerő, dupla lémennyiség, dupla légsebesség és dupla sörét...
Szememet kinyitva látom, hogy bal kezemmel csúnyát tettem. Úszóhártya nőtt ujjaim közé. Alig csócsált rágóm az ölemben. Hopp! Közeledik a beton terelőfal. Gyors korrekció a kormányon. Skoda megugrik, mint akit seggbelőttek - érzékeny műszer, én meg még kábult vagyok, szemeim könnyesek, alig látok. Azt mindenesetre kiszúrom, hogy most meg a román kamion alá kezdek bemenni. Nem örül. Én sem. Kormány vissza. Hű, legrövidebb út az egyenes. Megúsztam! Elkezdek a térképtartó zsebben, ami bal oldalon van, zsepi után kotorászni. Térképtartó zseb: ott a térkép is. Sikeresen végig is kenem síkságot jelölő zölddel pár oldalát. Kormányt jobbal közben fogom és figyelek. Nem akarok szerepelni a Fókuszban. Zsepi megvan. Törlés. Kéz és térkép is rendben. Véget ért a sztori.
Ezúton kérem a képviselő urakat, hogy tiltsák be a vezetés közbeni tüsszentést kormányrendelettel! Biztos vagyok abban, hogy sok balesetnek oka a tüsszentésközbeni figyelemkihagyás. Aki tüsszent, azonnal vegyék el a jogosítványát és akasszanak pert a nyakába, mondjuk gondatlanságból elkövetett emverölési kísérlet jogcímen! Előre is köszönöm.

Új szuperhős van születőben. A Bíborköpenyes Bajnok!
Nem hiszem, hogy ismeritek, ezért pár szóban bemutatom nektek. Teljesen hétköznapi srácnak néz ki. Dolgozik, eszik, szeret és gyűlöl. Nem olyan, mint Szupermen, nem ölt álruhat, csak autóba száll; így válik egycsapásra szuperhőssé. Mikor szuperhősként tűnik fel, akkor inkább gyűlöl. Fő feladata, hogy megregulázza az autósok társadalmát. Ehhez minden eszköze megvan.
A Bíborköpenyes Bajnok eszközei.
- Kreszkönyv: A Bíborköpenyes Bajnok bibliája, etikai- és szabálykódexe, törvénykönyve.
- Volkswagen Caravelle: A Bíborköpenyes Bajnok szolgálati autója, harckocsija. 2,8 tonna megengedhető tömegű, élénkpiros, benne minden, ami még Betmennek sincs (pl. szivargyújtó és hamutartó).
- Kosztüm: Passzés ujjú vasaltlan póló, térdnadrág, fekete endékás-túrista szandál. Köpeny nincs, mert megtanulta a Hihetetlen Család című dokumentumfilmből, mennyi veszély okozója lehet, különben is: olyan buzis!
- Fegyverek: Piros és sárga lapok (lásd: focibírók), illetve a jó vastag Kreszkönyv.
A Bíborköpenyes Bajnok filozófiája.
Kb. két éve tűnt fel neki a budapesti közutakon elharapodzó erőszak, gátlástalanság, szabályok semmibevétele, udvariasság és előzekenység hiánya. Nem megy ő Metropolisba, éppen elég lesz neki ebben a városban rendet tenni, segíteni az elnyomottakat, eltiporni a nyomottakat.
Hiszi, hogy az erőszak csak erőszakot szül, bár ez nem igazán aggasztja. Őt is az erőszak elharapódzása szülte. Alapelvei a szemet szemért, és a cél szentesíti az eszközt.
Feldatának választotta, hogy kiszúrja és kiszűrje az utakon a veszélyes elemeket, akik önmaguk és más romlására törnek.
A Bíborköpenyes Bajnok jogai és kötelességei.
Joga van mindenhez, amit erkölcsei, a kresz és a PTK nem tiltanak. Ez egyszerű. Kötelességei sokkal bonyolultabbak, bár egy kifejezés leírja: a közjó biztosítása az utakon. Kissé tág... jobb is, ha gyakorlatiasabban írok erről.
A Bíborköpenyes Bajnok munkája.
Az utakat járja. Közlekedik. Figyel. Városban is bekapcsolja a tompított fényszórót; körforgalomból kifelé indexel; ha muszáj, elsőbbséget ad; piros lámpa előtt megáll; zöldnél azonnal indul; headsettel telefonál (Zorrónak, Csák Norisznak, Szupermennek, Betmennek és néha Szalacsi Lajosnak...); betartja a sávokat kanyarodás közben is; az ajánlott sebességeket piros körben reklámozó táblákat elbírálja és max. 50%-kal lépi túl; udvariasan tolakodik; ha balesetet okoz, bocsánatot kér, úgy hajt tovább... egyszóval példát mutat.
Ha olyan vezetőre akad, aki az írt vagy íratlan szabályok, közlekedésbiztonság, jóérzés ellen vét, akkor azonnal és megállíthatatlanul akcióba lép! Utoléri. Ablakot lehúzza. A bűn mértékétől függően sárga vagy piros lapot mutat a vétkesnek! További viták esetén a Kreszkönyv passzusait idézve küzd az igazságért. Amennyiben ez sem segít, a Kreszkönyv gerincével orrnyergen vagy ádámcsutkán sújtja az agresszív vétkest. Ez utóbbi esetben a harcképtelenné tett vétkesnek az elkövetett bűnre vonatkozó passzust többször is felolvassa, míg a mentők és rendőrök a helyszínre érkeznek, illetve a megtért bűnös vissza nem tudja mondani azt szóról szóra.
Ez lenne hát ő. A Bíborköpenyes Bajnok.
A kártyákat már frankón megrendeltem