Hirdetés
Annyi sztorit olvastam már itt, a Logouton a hányatott gyermekkorról, hogy kedvem támadt becsatlakozni. Sokunkkal történik olyan esemény, ami meghatározhatja, milyen emberré válunk, DE minden példát fel lehet fogni negatív példaként és pozitívként is.
Az én családomban hemzsegtek a példák, főleg az olyanok, amiket negatívként kellett értékelni. Már gyerekként azt mondtam magamban, én ilyet nem teszek majd felnőttként, én nem így akarok élni! Úgy vélem - és remélem az is így látja, aki ismer gyermekkorom óta a körülményekkel együtt, amiben felnőttem -, hogy én jól alkalmaztam a negatív példákat!
Legyen hát a példa közeli, nagyon közeli: a Szarvasvadász. Apámat nevezték el így, mert egy időben erősen Hubertus párti volt, aminek a címkéjén egy szarvas trófea díszeleg.
Apám már 2000-ben meghalt. Mivel 1953-as évjáratú volt, ezért nem terhelte meg túlságosan a nyudíjfolyósító pénztárcáját a nagy felmarkolt dohánnyal… Korán halt, mindent meg is tett e cél érdekében. Fő rizikófaktor az ital volt.
Mikor Nagyatádról Pestre költöztünk 1985-ben, apám maszeknál kezdett el kőműveskedni. Néha ki is fizették, ilyenkor rettentő részegen járt haza, és rettenetesen viselkedett. A pénzből semmit nem látott a család. Anyám sitty-sutty el is vált tőle.
Tesómmal anyám mellett maradtunk, mert akkoriban a bíróság mindig az anyának ítélte a kölyköket – a mi nagy szerencsénkre. Apám egy bőrönddel távozott tőlünk kb. 5 m-re, a szomszédba. Ott kötött eltartási szerződést Pusi bácsival, aki szintén alkoholista volt. Szobám fala, apámék szoba-konyhás lakásának nappalijával közös volt, tehát megvolt az apa közelsége.
Teltek-múltak az évek, apám eltartottja szépen halálra itta magát apám segédletével. Ez egy szép cifra sztori önmagában is, ha valakit érdekel, majd megírom egyszer. Maradt hát a lakás az öregemé. Néha átjártunk hozzá kártyázni, mert snapszerozni nagyon tudott még részegen is. Egy idő után már úgy néztünk rá, mint egy öreg lecsúszott cimborára; apának már rég nem hívtuk.
Unatkozott egyedül, mert ökör iszik magában… El is szerette egy pesterzsébeti cigányember barátnőjét, Borit, aki oda is költözött hozzá. Na, ez a sztori is megérne egy pár oldalt… Bori esetén tökéletes a szentencia: Nomen est omen. A nevében benne volt fő üzemanyagának a rövid leírása: BOR. Itták is apámmal a jófajta kupakos, meg pillepalackos nedűt. Apám is rákapott, mert ez volt a legköltséghatékonyabb módja a kívánt mámor elérésének.
Munkája egyiküknek sem volt, a segélyekből meg csak erre futotta. Volt olyan nap, hogy ketten 14! litert benyeltek. Mivel enni nem nagyon ettek, csak leveskockából meg vegetából főzött leveseket, ezért érthető is a dolog…
Bori szeretett bulizni. Esténként elkérték az ITT magnómat. Hoztak bort, belökték a Dupla Kávé valamelyik kazettáját, oszt együtt üvöltötték a holdat. Kedvencük a „csiki-csuki állapot” volt. Egészen megszerettem egy idő után a fal túlsó oldaláról hallgatva…
Magnómról szép lassan fogytak a gombok, mivel a műszerek kezelése egy idő után komoly problémát okozott.
Egyik bulijuk alkalmával valamin összezörrentek apámmal. Ahelyett, hogy jól elverte volna az öregemet, ahogyan azt már többször megtette, inkább észérvekhez nyúlt. Közölte, hogy ezt a ki**szott színes tévét is ő hozta ebbe a putriba, mert nem volt itt semmi. Igaza volt. Apám erre flegmán közölte vele, hogy akkor dobd ki az ablakon. Bori megmarkolta a készüléket és ki is dobta. A konnektorból sem húzta ki, tehát vagy 1,5m kábelt kirántva a falból repült át a csukott ablakon, át a körfolyosón le az udvarra a másodikról. Volt hangja…
Erre már én is kimentem. Apám röhögött a fotelban: „Te hülye vagy! Megölted az Antal Imrét! Pont benne volt a tévében…”, Bori kiállt a folyosóra és komoly hangerővel, rendkívül képzetten káromkodott. Én leindultam a földszintre, hogy mentsem, ami menthető. Vittem fogót, meg csavarhúzót – egy-két kapcsoló, pár méter rézdrót az érték. Amikor a kihűlő tévétetem fölé hajoltam a földszinti szomszéd néni seprűvel elkergetett onnan: „Hagyod azt békén, te csirkefogó! Az bűnjel! Már a rendőrséget is kihívtam…” Futottam is onnan, mint a nyúl.
Apámék ezalatt szabadfogású birkózómeccset vívtak Borival. Szétszedtük őket. Bori elviharzott valahová. Apám kinyilatkoztatta: „ A qrva ma el is költözik!” Ráhagytuk, nem az első hasonló veszekedésük volt. Mint kiderült, a szavakat aznap este tett is követte. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy apám az ablakom előtt korlátba és falba kapaszkodva valamit rugdos maga előtt. Régen ugyan focista volt, de nem hittem, hogy tökrészegen újra edzésbe fogott; kíváncsi lettem hát. Kihajoltam az ablakon, látom, hogy a Bori ruhái hevernek előtte egy kupacban, azokat terelgeti lépcsőház felé, közben meg ilyesmiket motyog: „Visszaköltözöl a putriba a cigányvajdádhoz, te cafat!” Szálltak a ruhák lefelé a másodikról; tundrabugyikkal, melltartókkal volt meghintve az udvaron álló két akác. Rendesen fel voltak már díszítve, úgy néztek ki, mint valami karácsonyfa. A körfolyosó térfigyelő rendszere kitartóan követte az eseményeket: az összes öreglány kuksizott ki a függönyök mögül, na meg én is. Öregem kitartóan el is focizta a bálát a lépcsőházig, közben csak egyszer esett egy óriásit. Amikor a lépcsőház ajtón akarta átküldeni a málhát, csak megakadt valamiben. Megérkeztek a törvény őrei. Apám aznap nem otthon aludt.
Bori persze maradt. Ruhatárát pótolták lomtalanításkor meg a vöröskereszttől. Engem hiába kértek, egy bugyogójáért sem másztam fel a fára. Lehet, hogy még azóta is ott leng a szélben némelyik…
Még több évig együtt voltak. Idilli kapcsolatuknak egy késszúrás vetett véget, ugyanis Bori egyik vitájuk során megszúrta apámat. Nem veszélyesen, de egy beutalóra pont elég volt neki a börtönbe.
Szóval így is lehet élni. Én viszont nem így élek. Nem lettem lelki roncs az ilyen balhéktól, pedig minden hétre jutott belőlük. Sőt, miközben leírtam, bizisten jót röhögök rajtuk, hiszen olyan groteszk az egész!
