Pihentagyú műegyetemista haverjaimmal annak idején majd minden fronton bevetettük magunkat. Jártunk bulizni a Martos koliba; inni a Borpatikába, vagy a Káli borozóba; lenyomtuk a vizsgáinkat keresztfélévek, halasztgatások nélkül; volt bejelentett részmunkaidős melónk a suli mellett; legtöbbünknek volt párja is. Rendben ment minden, semmi sem hiányzott különösebben. Arany életünk volt, na. Néha azon gondolkodtunk, hogy mi kellene még a teljességhez. Ilyenkor jutottak eszünkbe olyan ötletek, amiket aztán nagyon megbántunk…

A Káli borozóban ültünk a Keletinél jócskán benne az éjszakában. Voltunk páran: Sáska, Szabi, Zsuzsi, Terminátor, Ádám, Rák, Uborka és én. Péntek volt. Tervet szőttünk. A hajtóerőt az aznap akciós gin-tonik szolgáltatta: 45 Ft/2dl. Jobb italtól is vakultak már meg emberek… Volt azért ennél rosszabb pia is ott, amit csavartnak hívtak. Ez a pulttörlő rongy kicsavarásából nyert opálos etanol tartalmú folyadék közismert neve volt. Az ÁNTSZ persze erről mit sem tudott. Annál inkább a környékbeli culáger fazonok, akik bejártak ezért a nedűért!

Szóval törtük a fejünket, mit kezdjük a hétvégével. Mit csináltunk már régen? Hm… Terminátor szemgolyói mögül vörösen villant az optikai szenzor. Ötlete támadt, amit azon nyomban meg is osztott velünk:
- Sáska közlekkaros. Nem? De. Közlekedésről mi ugrik be? Nekem a kirándulás. Kiránduljunk! Ferikém? Tégy valamit a közösségért, hiszen te tanult ember vagy! Ezt tanulod, vagy mi a rákot? – erre Sáska Feri a pohara után nyúlt, Rák meg felkapta a fejét:
- Rák? Én? Tanulok? Vagy valaki beteg? A tanulástól?
- Pihenj, öreg…
Sáska mélyet kortyolt az akciósból. Elmerengve nézte az asztallapot maga előtt. Érdeklődve vártuk az eredményt. A szomszéd asztalnál ekkor adott egy pofont egy részeg ürge a részeg nőjének, aki erre vihogni kezdett. Sáska talán emiatt zökkent ki meditatív állapotából.
- Az ötlet megvalósítható. Van egy Solymár környéki túra térképem. Vagy volt. De lesz, ha kell. Vagy talán a fiókban van, elvégre, ha minden igaz, ott lenne a helye. Ha volna olyan mázlim, hogy meg is találom… - ekkor szólt közbe Zsuzsi, Szabi húga:
- Hagyjuk a létigeragozást. Megyünk kirándulni Solymárra.
Hurrá, hurrá. Gyorsan meg is szavaztuk. Indulás másnap 8-kor a Moszkváról, az 56-os villamos megállójából. Örömünkben kértünk még egy kört, majd hazavittük egymást.

Reggel 8. Moszkva tér. Szemerkélő eső. A frizurám még mindig tart. Óriási meglepetésemre mindenki el is jött. Karikás szemek, hátizsákok, mackónadrágok, szakadt farmerok, orkán dzsekik, esőkabátok. Na, igen. Nem volt B-terv rossz idő esetére. Az eskü meg kötelez. Senki nem merte felhozni azt, hogy fújjuk le az egészet. Mindenki a másikra várt. Olyan volt a hangulat, hogy akaratlanul is inkább előre mozdítottuk a dolgot egy-két szóval, amivel pedig pont a többiek kiábrándítása volt a cél.
- Megvan a Solymár térkép, Feri?
- Fele. Nagykovácsi és környéke például kompletten látszik.
- Akkor Nagykovácsiba megyünk?
- Oda Hűvösvölgyből megy ám a busz…
- Az dombos környék?
- Olyasmi.
- Itt a villamos. Fel kellene szállni.
Fel is szálltunk. Míg a villamosoztunk és buszoztunk, az eső kitartóan esett.
Leszálltunk. Mindent, ami vízhatlan, magunkra kanyarítottunk. Sáska elővette a térképet, kitartóan nézte egy darabig, majd mikor már elázott, összegyűrte és berakta a hátizsákjába.
- Arra megyünk a műút mentén Pilisvörösvár felé. Ott van barlang, bányató, kocsma. Mindet megnézzük.
Rajta hát.
Sáska elővett egy rozsdamentes butykost kis pohárral. Valamit beleszórt, öntött rá egy felest, meglötykölte, majd felhajtotta.
- Mi a szar az? – érdeklődtem.
- Coldrexes pálinka. Olyan, mint a kocsinak a nitró…
- Barom!
De nem hazudott. Úgy elkezdett menni, mint egy hülye, közben dudorászott. Mi félig futva utána.
Mentünk. Sokat, gyorsan, lucskosan.
- Feri! Muszáj a műút mentén kirándulni? Már hat autó lefröcskölt minket. Ennyi erővel mehettünk volna a József körútra is…
- Jó. Akkor itt levágjuk a kanyart. Legalább spórolunk pár kilométert.
- A mennyiből is?
- Kb. 40.
Ekkor jöttünk rá, hogy Sáska Ferenc komolyan gondolta a túrázást. 40km! Gyalog! Esőben!
Elkezdtük hát levágni a kanyart. Nekiindultunk a frissen szántott pusztának. 5 lépés után a felázott föld rátapadt a cipőinkre 3 kg-os súlyzókat képezve. Estünk-keltünk, botladoztunk.
- Feri! Nézd már meg a térképet! Muszáj nekünk szántóföldön át mennünk? Nincs valami ösvény?
- Nem nagyon látszik, mert megázott, de itt van egy vonal. Az út lesz! Arra megyünk.
Fél óra múlva megálltunk. Megállapítottuk, hogy az ösvényt jelző vonal egy magasságvonal volt, ami terepszint azonos magasságú pontjait köti össze a térképen. Körbe megyünk, ha azt követjük. Eltévedtünk. Nem vertük meg a Sáskát. De majdnem. Volt nálam vodka. Megittuk mérgünkben. Elvettük Feri pálinkáját is. Arra még mérgesebbek voltunk, mert a Ferié, tehát azt is jól megittuk. Ő nem kapott belőle.
Lehiggadva úgy döntöttünk, visszamegyünk a nyomainkon a műútig, ott meg már lesznek jelzések. Sáska Ferit kijelöltük nyomkeresőnek. Előre ment. Mi hátul énekelve bukdácsoltunk át az erdőn, szántóföldön, árkon-bokron át. Két ember hátizsákját bevállaltam a magamé mellé. Virtusból, vagy hülyeségből. ugyanaz... A műúton lejutottunk Solymárig. Ott láttunk bányatavat is, találtunk kocsmát is, és elcsíptunk egy buszt is Hűvösvölgybe. A vége egész gördülékenyen ment. Este kilencre, mire már tök sötét volt, haza is értünk. Mindenünk retkes, piaszagunk volt, fáradtak voltunk és a tervezett 40km-t szerintem teljesítettük is.

Sokig jártunk még össze, de soha többé nem mentem velük kirándulni.